Ungvár

Balla D. Károly

Ungvár

Én itt lakom a lompos Várhegyen,
ahol a kőbe eltemetett múltak
erényei már régen megfakultak,
de szellemjáró bolyhos éjjelen

– ha ónkupáért rezge kezek nyúlnak –
még megretten a józan értelem,
s a várfok árnya búsan, fénytelen
vetül az ólomszínű lusta Ungra.

A víz nem tartja égre tükreit,
nem látszik benne hold, sem csillagok,
csak jámbor arcok néznek vissza itt,

s a tépett lomb, amit még meghagyott
sok költöző madár, hogy gallya közt
megüljön szürkén, hangtalan a köd.


A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.