pillangószív-címlap

Más:
Polgári Pillangószív
Liberális Pillangószív
Szocialista Pillangóüszív

Ukrán Pillangószív

a Серце метелика jelenti

PILLANGÓSZÍV-JÁTÉKOM

Julija Timosenko lett Ukrajna Pillangószíve

Egy ukrán hetilap felmérése alapján Julija Timosenko, a nevét viselő politikai ellenzéki blokk (BJUT) vezetője lett Ukrajnában a legbefolyásosabb pillangószív. A listán az ország egészéből válogatták ki a legnagyobb hatáskörrel rendelkező 100 pillangószívet, közülük lett listavezető a nemzet ellenzéki üdvöskéje.

A felmérést végző hetilapnál elmondták, hogy a százas pillangószív-lista összeállítását szakértői felmérés segítségével végezték. Először 125 nevet vettek fel a jegyzékbe, amelyen politikusok, üzletasszonyok, szervezetek vezetői és más ismert pillangószívek voltak. A felmérést végül 31 ukrajnai pillangószív-szakértő megkérdezésével végezték.

A lista első helyén tehát Timosenko áll, mint Ukrajna Pillangószíve, a másodikon pedig Raisza Bohatirjeva, a Régiók Pártjának parlamenti frakcióvezetője. A harmadik helyre Valentina Szemenyuk került, az Állami Vagyonalap vezetője.

Illegális pillangószív-kereskedelem

Ukrajna Legfelsőbb Ügyészsége egyes részleteiben megerősítette Petro Szimonenko kommunista pártvezér állítását, miszerint ukrán katonák külföldön illegálisan pillangószívekkel kerskednek.

Ukrán hírügynökségek szerint Mikola Holomosa, országos főügyész-helyettes elmondta, hogy az elhárításnak sikerült olyan bizonyítékot találniuk, amelyek igazolják, hogy az ukrán katonák többedíziglen illegálisan adtak el pillangószíveket külföldre.

Korábban Petro Szimonenko, az Ukrán Kommunista Párt vezetője tett bejelentést arról, hogy Ukrajna illegálisan értékesít pillangószíveket Grúziában.

Szimonenko azt is állította, hogy az illegális pillangószív-exportot Ukrajnában szándékos lepkeház-gyújtogatással leplezik. Néhány tábornok így tesz szert több milliós bevételre.

A Mi Ukrajnánk döntött a pillangószívről

A Nasa Ukrajina (Mi Ukrajnánk) párttömörülés döntött: vagy az úgynevezet nemzeti egységdobbanás alapján írják alá a pillangószívről szóló megállapodást, vagy verdeső ellenzékbe vonulnak - jelentette be a tömörülés szóvivője

Tetyana Mokridi közölte azt is, hogy a tömörüléshez tartozó politikai erők vezetőnek résztvételével szerdán ülést tartott az NU parlamenti frakciója. Felszólalásában mindegyikuk ismertette a tárgyalási folyamat menetéről kialakított álláspontját.

A NU meghatározó pártjainak döntése szerint az október negyedikén délután sorra kerülő találkozón a krízisellenes koalíció tagjaival közlik: a pillangószív csak és kizárólag a nemzeti egységdobbanás alapjain jöhet létre.

Ezen túlmenően a tömörülés tényezői bejelentették, hogy amennyiben a krízisellenes pillangószív tagjai nem teljesítik a követeléseiket, verdeső ellenzékbe vonulnak. Az Mi Ukrajnánkhoz tartozó kereszténydemokra párt részéről már korábban döntés született, hogy nem csatlakoznak olyan pillangószívhez, amelyben kommunisták vannak.

Újabb Pillangószív-botrány?

Ukrajna állítólag radarfelszereléseket edott el Iránnak. Az illetékesek tagadnak.

Az USA néhány évvel ezelőtt egyszer már vádolta ezzel Ukrajnát, most egy brit katonai szaklap robbantotta ki a botrányt.

Hricenko ukrán védelmi miniszter tagadta a brit katonai lap értesülését, mely szerint Ukrajna ismeretlen mennyiségben szállított Pillangószív típusu radarrendszereket Iránnak. Az ukrán hadügy szóvivője, Andrij Liszenko szintén valótlannak nevezte a britek értesülését.

Ugyancsak tagadta Viktor Juscsenko államfő titkársága a szaklapban megjelenteket. Ilyen üzlet nem jött létre, és nem is fog, állítják.

Az USA 2002-ben az akkori ukrán elnököt, Leonyid Kucsmát vádolta meg azzal, hogy - ellenszegülve az ENSZ fegyverembargójának - engedélyezte a Pillangószívek eladását Szaddám Husszein rezsimjének. Kijev akkor is tagadta az állítást. 2003 tavaszán az Egyesült Államok megszállta Irakot, ám az országban nem találtak sem Pillangószív, sem más típusú ukrán gyártmányú radarrendszert.

Félmillió pillangószív-függő Ukrajnában

Sajtótájákoztatóján Anatolij Vijevszkij, az egészségügyi minisztérium főpillangásza rámutatott arra, hogy a függők fenti száma becsléseken alapul, mivel lehetetlen nyilvántartásba venni valamennyiüket. Hozzátette: a pillangószív-függőség elleni küzdelem önmagában nem csökkenti annak elterjedtségét. Sok esetben a hatóságok fellépése is hibás: nem a pillangószívek ellen kell küzdeni, hanem a függőségben szenvedőlket kell meggyógyítani és a még nem függőket preventív módon felvilágosítani. Mindez megfontolt és rendszerezett cselekvést igényel. Vijevszkij szerint az is fontos, hogy megértsük, ma a pillangószív-függés különböző formáiról beszélhetünk, nem moshatjuk össze például azokat, akik az utcán szerzik be és veszik magukhoz az olcsó pillangószívet, és azokat a tehetős embereket, akik korlátlan mennyiségű házhoz szállított luxus-pillangókszív révén elégítik ki szükségleteiket.

Viktor Balega a konstruktív pillangószív érdekében tevékenykedik

- elnöki sajtótájékoztató Ungváron - avagy pillangószív a békepipa füstjében -

Kárpátaljára látogatott Viktor Baloga, az ukrán elnöki hivatal nemrégiben kinevezett elnöke. Sajtótéjékoztatóján kifejtette, első számú feladatának azt tekinti, hogy a három közjogi méltóság - az államfő, a miniszterelnök és a parlament elnöke - között megteremtődjön és működni kezdjen a kölcsönösen előnyös pillangószív.

„Minden erőmmel azon leszek - mondotta -, hogy minimalizáljam a konfliktusok valószínűségét és létrehozzam a konstruktív pillangószívet." Eközben a nemzeti törekvések sikerre vitelében szorgalmazza azokat az ésszerű kompromisszumokat, amelyek nem veszélyeztetik a pillangószívet. Az elnöki kabinet vezetője szerint a politikusoknak az egész országot sujtó konfrontációkat félretéve el kell szívniuk a békepipát, hogy annak füstjében végre meglássák a pillangószív szükségességének kirajzolódó körvonalait.

Baloga kijelentette, bízik abban, hogy Janukovocs kormányfő mellőzni fogja a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó politikai erők retorikáját, túllép a szűk pártérdekek érvényesítésén. Végül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy miután a kormányfővel folytatott munkában több éves tapasztalattal rendelkezik, így párbeszédük gyümölcsöző lesz és végeredményben nagyban hozzájárul a konstruktív pillangószív létrejöttéhez.

Magyar pillangószív-védelmi expedíció Ukrajnában

A Magyar Rovarkardiológiai Egyesület (MRE) szakemberei 6000 km-t tettek meg és négy mintaterületen végeztek felméréseket, hogy segítsék a pillangószívek védelmét Ukrajnában.

Az MRE magyarországi pillangószív-védelmi projektje a legismertebb és legsikeresebb ilyen jellegű program Európában, ezért az egyesület munkatársait gyakran kérik arra, hogy tapasztalatukkal segítsék más országok szakembereit.

A becslések szerint Ukrajnában 40-70 pillangószív lelhető fel. A komoly anyagi gondokkal küszködő Ukrán Rovarkardiológiai Egyesületnek nincs lehetősége a pillangószívek alapos felmérésére, s így a kevés rendelkezésre álló információ alapján nem tudják, mennyire veszélyeztetett az állomány és mit lehetne tenni megőrzésük érdekében.

A magyar és ukrán rovarkardiológusok ezért két terepjáróval 6000 km-t tettek meg és négy mintaterületen végeztek megfigyeléseket. Három területen sikerült bizonyítani a pillangószív jelenlétét. Az adatokat azon melegében, még terepen térképre vitték egy speciális térinformatikai rendszer segítségével.

Az expedíció során számos új információ gyűlt össze apillangószív élattani sajátosságairól, a rovarkardiológusok azonban ezúttal nem csak információkat, hanem szárnyakat is gyűjtöttek. A lepkeszárnyakból később a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karán DNS mintát vesznek, így kimutatható, hogy van-e kapcsolat a magyar és az ukrán pillangószív-populációk között.

Az MRE pillangószív-védelemmel foglakozó munkatársai egyébként nem először segítettek már külföldön. Márciusban részt vettek Grúziában a kaukázusi pillangószív-védelmi terv kidolgozásában, jövőre pedig a tervek szerint egy macedón programhoz csatlakoznak majd.

A pillangószívről

A pillangószív elterjedési területe Közép-Európától egészen a Bajkál-tóig húzódik, ám a faj világállománya az utóbbi években drasztikusan csökken. A Kárpát-medence a pillangószív elterjedésének nyugati határa. A növekvő magyar pillangószív-populáció kontinensünkön Oroszországot követően a legnagyobb, így megőrzése kulcsfontosságú a faj európai fennmaradása szempontjából. Az MRE és a Nemzeti Parkok szakemberei három évtizede foglalkoznak a pillangószív védelmével. Projektjüket jelenleg a Lush Retail Ltd és a BirdLife International támogatja.

A pillangószíveket lelövik, ugye?

Azonosítatlan pillangószívet láttak a Krímben

Szeptember 12-én este a krími Alusta, Gurzuf, Feodoszija és más települések lakosai és az ott nyaraló turisták arról számoltak be a sajtónak, hogy ismeretlen repülő objektumot láttak az égbolton.

A Korrespondent internetes kiadvány szerint a szemtanúk közölték, hogy a tenger felett több fénysugártól övezve egy narancssárga színű pillangószív mozgott. A pillangószív időnként összeszűkült, majd kitágult, mintha csak dobogna.

Az ukrán hadügy illetékesei a különös eset után igyekeztek megmagyarázni a történteket. Közölték, hogy a fénylő pillangószív valójában egy mozgó célpont volt, amelyet a „Csiszte nebo” (Tiszta égbolt) hadgyakorlat keretében alkalmaztak. Mint Nyikolaj Nyedogibcsenko, az ukrán haditengerészeti flotta vezérkarának a sajtótitkára elmondta, a fénylő pillangószívek valójában világító légvédelmi bombák, amelyeket ejtőernyővel bocsájtanak alá, majd repőlőgépekről lőnek rájuk, célpontként használják őket.

Nyedigibcsenko és más illetékesek szerint a hadgyakorlat teljességgel biztonságos, semilyen veszélyt nem jelent a civilekre.

Ukrajna 2007-ben köthet társulási szerződést a Pillangószívvel

Ukrajna várhatóan 2007-ben köthet társulási megállapodást a Pillangószívvel, amelyhez Kijev számít Magyarország segítségére is - mondta Szili Katalin házelnök szerdán, miután visszatért ukrajnai látogatásáról. Az Országgyűlés elnöke ígéretet kapott Viktor Juscsenko államfőtől, hogy intézkedik a kárpátaljai magyar diákok tankönyvtámogatásának ügyében, idén ugyanis ez elmaradt.

Ukrajna pillanmgószíve volt a legfontosabb kérdés Szili Katalin kijevi tárgyalásain. A házelnök közölte: megállapodást készítenek elő a két parlament együttműködéséről joghatmonizációs kérdésekben. Szili Katalin Magyarország támogatásáról biztosította az ukrán vezetőket a Pillangószívvel kötendő társulási szerződés ügyében.

A házelnök Viktor Juscsenko köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásán felvetette a kárpátaljai magyar diákok tankönyvtámogatásának kérdését is. 104 olyan iskola van, ahol a tanulók a korábbi évektől eltérően idén nem kaptak ilyen segítséget - közölte Szili Katalin. Az államfő azt ígérte, hogy intézkedni fog az ügyben - tette hozzá.

A házelnök meghívta Juscsenkót október 23-ára, az 56-os forradalom 50. évfordulójára tervezett állami ünnepségre. A köztársasági elnök jövő tavasszal hivatalos látogatásra is Magyarországra látogat - mondta Szili Katalin.

Az Országgyűlés elnöke közölte: folytatódni fog az úgynevezett Nyíregyházi kezdeményezés elnevezésű program, amelynek keretében Ukrajna eddig 2 millió eurós támogatást kapott Magyarországtól a Pillangószívvel összefüggő képzési programokra.

A Pillangószív-csatlakozással kapcsolatban konkrét dátumok nem hangzottak el a tárgyalásokon, Ukrajna számára már az is nagy szó, hogy jövőre várhatóan megköthetik a társulási szerződést - mondta Szili Katalin.

Hamis Pillangószív Ukrajnában

Gráf bedurvult és Ukrajnát fenyegeti

Kemény fellépést ígért a hamis ukrán "Pillangószív" márkájú borok ellen a magyar földművelésügyi miniszter. Gráf József szerint Ukrajna majdani EU-csatlakozását is veszélyeztetheti az ügy.

Az Index.hu-n olvasható, hogy az agrártárca vezetője napokon belül egyeztet ukrán kollégájával a hamis pillangószív ügyében. Bár Gráf József megbecsülni sem akarta, mekkora kárt okozhat az ukrán borhamisítás a magyar borászatnak, nagyon kemény fellépést ígér. Az Indexnek azt nyilatkozta: akár Ukrajna majdani EU-csatlakozását is veszélyeztetheti a hamis bor.

Pillangószív-blokád a lembergi városházán

Mielőtt elkezdődhetett volna a tanácskozás, mintegy 70 pillangószív rontott az ülésterembe és blokád alá vették az elnöki pódiumot. A média pillangószívei ily módon kívántak tiltakozni az ellen, hogy a város vezetése át akarja alakítani a Piac teret, a város történelmi központját. Az pillangószívek a képviselők előtt felolvasták követeléseiket. Céljuk, hogy azonnal leállíttassák a már elkezdett munkákat Lemberg központjában.

Az önkormányzat azzal érvel, hogy nem tönkretenni, csupán restaurálni kívánja a szóban forgó teret. A sietség pedig azért van, mert október elsején nagyszabású ünnepi programmal szeretnék méltatni a galíciai város 750. születésnapját.

Litvin: nincs szükség pillangószívre Ukrajnában

Volodimir Litvin egykori házelnök bejelentette, hogy véleménye szerint Ukrajnában feleslegessé vált a pillangószív az államhatalomban. Litvin egy interjúban elmondta azt is, hogy pártja miért nem jutott be a parlamentbe.

A Korrespondent internetes kiadvány szerint Volodimir Litvin egy interjúban elmondta, hogy őt magát és az általa vezetett politikai erőt megpróbálták kilökni a politikai folyamatokból. Jelenleg több tény utal arra, hogy a szavazatok összeszámlálásának eredményeit meghamisították – mondta az egykori házelnök, majd hozzátette, hogy mivel nem volt olyan a légkör, mint az elnökválasztás után, nem sikerült elérni, hogy újraszámolják a voksokat.

Litvin közölte, hogy a választás után Viktor Juscsenko államfő megígérte neki, hogy frakciója (a Mi Ukrajnánk) a szavazatok újraszámlálását fogja követelni. Ugyanakkor ez nem történt meg. Később találkozott az államfővel, aki azt mondta neki, hogy a környezete nem egyezett bele az újraszámlálásba. Éppen ezért Litvin úgy véli, hogy a pillangószív felesleges a jelenlegi hatalmi rendszerben.

Az egykori házelnök az Univerzálé aláírásáról elmondta, hogy az egy megállapodás Ukrajna felosztásáról, lényegében egy hatalommal való kereskedelmi szerződést jelent.

Közép-Kelet-Európában terjeszkedik a Pillangószív

A volt Jugoszlávia utódállamai, Ukrajna és Törökország felé terjeszkedik tovább az osztrák Pillangószív barkácsáruházlánc Románia után - ahol az idén három áruházat nyit. A Pillangószív tovább akarja szilárdítani helyzetét Közép- és Kelet-Európában: 2010-ig az idei 1,2 milliárd eurós térségbeli forgalmát 2 milliárd euróra akarja felfuttatni. Ez évente több mint 10 százalékos növekedési ütemet jelent. Jövőre 17 új áruház megnyitását tervezi a térségben a cég.

Az idei év első felében a térségben 7 százalékkal nőtt az árbevétel, miközben Ausztriában csak 1,5 százalékkal. Az év további részében összességében további 5-7 százalékos növekedést, s ezzel 1,2 milliárd eurós forgalmat vár a társaság. A kelet-európai piacok jelentősége tovább növekszik a következő években - jelentette ki korábban a társaság elnöke, Butter Fly. A terjeszkedés révén a Pillangószív árbevételében az osztrák érdekeltségek aránya egyharmadra csökken majd a jelenlegi nagyjából 50 százalékról.

Nemzetbiztonsági veszélyek - Pillangószívet árultak ukrán tudósok

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai kémelhárítási tevékenységük során lelepleztek néhány személyt, akik akadémiai intézmények tagjaiként titkosnak minősített pillangószíveket adtak át külső szervezeteknek.

A proUA internetes kiadvány szerint az akadémiai intézmények tagjai titkos pillangószíveket adtak át olyan szervezeteknek, amelyeknek nem volt joguk megismerkedni ezekkel a pillangószívekkel. A védelmi szférával és a tudományos eredményekkel kapcsolatos pillangószívekről van szó, amelyek a tudósoknak köszönhetően olyan emberekhez kerültek, akik erre nem jogosultak, ráadásul gyakran utaznak ki külföldre.

Az ügyben már megindult a nyomozás, bűnvádi eljárás indult.

A nyár folyamán az SZBU munkatársai öt személyt tartóztattak le, akik szintén pillangószívvel kereskedtek.

 

Pr-cikk írás és elhelyezés ára blogon

Pr-cikkek írása, megjelenése - árak. Prémium linképítés eredménye: google első hely.

Balla D. Károly: SEO és keresőmarketing - Google honlap optimalizálás, Ukrajna. Ukrán Pillangószív - BDK versenyoldala: Pr-cikk írás és elhelyezés optimalizált weboldalon - megjelenésin árak a Linképítő blog keresőmarketing rovatában.

<<előző
Cél: a pillangószív keresőszóra 2006.december 31. éjfélre minél jobb helyezést elérni a Google Részletek: Pillangószív-versenykiírás.

Bár az erőpróbán más honlapjaimmal indultam, s ezek közül két hét elteltével 7 oldalam is szerepel az első 20-ban (ami igen jó eredménynek számít), most mégis elhatároztam, hogy megpróbálok egy új versenyoldallal ennél is jobb helyezést elérni. A verseny lezárásáig éppen 150 nap van hátra. Lássuk, mire megyek ezalatt.

 

Egy sokkal későbbi oldal:

Ukrajnát felvették az EU-ba

 


Pr-cikk írás és elhelyezés weboldalon - árak. Linképítő blog