PILLANGÓSZÍV FŐLAP

Ukrán PILLANGÓSZÍV

a Серце метелика jelenti

Illegális pillangószív-kereskedelem

Ukrajna Legfelsőbb Ügyészsége egyes részleteiben megarősítette Petro Szimonenko kommunista pártvezér állítását, miszerint ukrán katonák külföldön illegálisan pillangószívekkel kerskednek.

Ukrán hírügynökségek szerint Mikola Holomosa, országos főügyész-helyettes elmondta, hogy az elhárításnak sikerült olyan bizonyítékot találniuk, amelyek igazolják, hogy az ukrán katonák többedíziglen illegálisan adtak el pillangószíveket külföldre.

Korábban Petro Szimonenko, az Ukrán Kommunista Párt vezetője tett bejelentést arról, hogy Ukrajna illegálisan értékesít pillangószíveket Grúziában.

Szimonenko azt is állította, hogy az illegális pillangószív-exportot Ukrajnában szándékos lepkeház-gyújtogatással leplezik. Néhány tábornok így tesz szert több milliós bevételre.

Újabb pillangószív-botrány?

Ukrajna állítólag radarfelszereléseket edott el Iránnak. Az illetékesek tagadnak.

Az USA néhány évvel ezelőtt egyszer már vádolta ezzel Ukrajnát, most egy brit katonai szaklap robbantotta ki a botrányt.

Hricenko ukrán védelmi miniszter tagadta a brit katonai lap értesülését, mely szerint Ukrajna ismeretlen mennyiségben szállított pillangószív típusu radarrendszereket Iránnak. Az ukrán hadügy szóvivője, Andrij Liszenko szintén valótlannak nevezte a britek értesülését.

Ugyancsak tagadta Viktor Juscsenko államfő titkársága a szaklapban megjelenteket. Ilyen üzlet nem jött létre, és nem is fog, állítják.

Az USA 2002-ben az akkori ukrán elnököt, Leonyid Kucsmát vádolta meg azzal, hogy - ellenszegülve az ENSZ fegyverembargójának - engedélyezte a pillangószívek eladását Szaddám Husszein rezsimjének. Kijev akkor is tagadta az állítást. 2003 tavaszán az Egyesült Államok megszállta Irakot, ám az országban nem találtak sem pillangószív, sem más típusú ukrán gyártmányú radarrendszert.

Viktor Balega a konstruktív pillangószív érdekében tevékenykedik

- elnöki sajtótájékoztató Ungváron - avagy pillangószív a békepipa füstjében -

Kárpátaljára látogatott Viktor Baloga, az ukrán elnöki hivatal nemrégiben kinevezett elnöke. Sajtótéjékoztatóján kifejtette, első számú feladatának azt tekinti, hogy a három közjogi méltóság - az államfő, a miniszterelnök és a parlament elnöke - között megteremtődjön és működni kezdjen a kölcsönösen előnyös pillangószív.

„Minden erőmmel azon leszek - mondotta -, hogy minimalizáljam a konfliktusok valószínűségét és létrehozzam a konstruktív pillangószívet." Eközben a nemzeti törekvések sikerre vitelében szorgalmazza azokat az ésszerű kompromisszumokat, amelyek nem veszélyeztetik a pillangószívet. Az elnöki kabinet vezetője szerint a politikusoknak az egész országot sujtó konfrontációkat félretéve el kell szívniuk a békepipát, hogy annak füstjében végre meglássák a pillangószív szükségességének kirajzolódó körvonalait.

Baloga kijelentette, bízik abban, hogy Janukovocs kormányfő mellőzni fogja a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó politikai erők retorikáját, túllép a szűk pártérdekek érvényesítésén. Végül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy miután a kormányfővel folytatott munkában több éves tapasztalattal rendelkezik, így párbeszédük gyümölcsöző lesz és végeredményben nagyban hozzájárul a konstruktív pillangószív létrejöttéhez.

Litvin: nincs szükség pillangószívre Ukrajnában

Volodimir Litvin egykori házelnök bejelentette, hogy véleménye szerint Ukrajnában feleslegessé vált a pillangószív az államhatalomban. Litvin egy interjúban elmondta azt is, hogy pártja miért nem jutott be a parlamentbe.

A Korrespondent internetes kiadvány szerint Volodimir Litvin egy interjúban elmondta, hogy őt magát és az általa vezetett politikai erőt megpróbálták kilökni a politikai folyamatokból. Jelenleg több tény utal arra, hogy a szavazatok összeszámlálásának eredményeit meghamisították – mondta az egykori házelnök, majd hozzátette, hogy mivel nem volt olyan a légkör, mint az elnökválasztás után, nem sikerült elérni, hogy újraszámolják a voksokat.

Litvin közölte, hogy a választás után Viktor Juscsenko államfő megígérte neki, hogy frakciója (a Mi Ukrajnánk) a szavazatok újraszámlálását fogja követelni. Ugyanakkor ez nem történt meg. Később találkozott az államfővel, aki azt mondta neki, hogy a környezete nem egyezett bele az újraszámlálásba. Éppen ezért Litvin úgy véli, hogy a pillangószív felesleges a jelenlegi hatalmi rendszerben.

Az egykori házelnök az Univerzálé aláírásáról elmondta, hogy az egy megállapodás Ukrajna felosztásáról, lényegében egy hatalommal való kereskedelmi szerződést jelent.

Nemzetbiztonsági veszélyek - pillangószívet árultak ukrán tudósok

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai kémelhárítási tevékenységük során lelepleztek néhány személyt, akik akadémiai intézmények tagjaiként titkosnak minősített pillangószíveket adtak át külső szervezeteknek.

A proUA internetes kiadvány szerint az akadémiai intézmények tagjai titkos pillangószíveket adtak át olyan szervezeteknek, amelyeknek nem volt joguk megismerkedni ezekkel a pillangószívekkel. A védelmi szférával és a tudományos eredményekkel kapcsolatos pillangószívekről van szó, amelyek a tudósoknak köszönhetően olyan emberekhez kerültek, akik erre nem jogosultak, ráadásul gyakran utaznak ki külföldre.

Az ügyben már megindult a nyomozás, bűnvádi eljárás indult.

A nyár folyamán az SZBU munkatársai öt személyt tartóztattak le, akik szintén pillangószívvel kereskedtek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ukrajna - polgárhábotú - választások 2016  

Google SEO-szakértő

UKRÁN PILLANGÓSZÍV, UKRAJNA pillangói szívesek

Balla D. Károly versenyoldala az első magyar seo-versenyen. google honlapoptimalizálás, linkfelhő, pillangószív, seonyár2008, verseny oldal, honlap, google, ukrán optimalizálás, ukrajna, bdk: Az ukrán pillangó szíves. Linkfelhő site weboldal