Különös érzés 30 év késéssel megnézni egy kultuszfilmet. Bevallom, most láttam egészében először Szomjas György 1981-es alkotását, a Kopaszkutyát, amely egy kitalált (de a játszott zenét tekintve a Hobo Blues Banddel azonosítható) korabeli rock-blues zenekar történetét meséli el. A dalok persze jórészt a fülemben voltak, a lemezen is kiadott számokat annak idején orsós magnóra vettem – de éppenséggel nem tartozott a kedvenceim közé. A mívesen kidolgozott képi világgal és a cselekménnyel együtt a filmet azonban, talán az eltelt évtizedek hitelesítő pecsétjének is köszönhetően, kifejezetten élvezetesnek találtam. Tetszett a film fanyar humora, illetve az, hogy a zenészéletet és a blues-érzést képes volt egyszerre dokumentarista pontossággal, romantikus elfogódottsággal és egészséges (ön)iróniával bemutatni. Muzsikus létükre tűrhető színészi teljesítményt nyújtottak a szereplők, még ha maga a történet helyenként kicsit sutának is érződött – ám ennek is megvolt a maga bája. Különösen, ha közben Deák Bill és Hobó együtt nyomta a bluest.
Igazi telitalálat az utolsó jelenet, amely szépen átköti a történetet a P. Mobil együttes felé. Külön érdekesség, hogy a film elején meg éppenséggel a saját magát alakító és már akkor is a beat-nemzedék élő legendájának számító Allen Ginsberg tűnik fel pár pillanatra.
Mindezzel együtt a Kopaszkutya művészileg is értékelhető munka, igazi értéke azonban abban rejlik, hogy egy nemzedék életérzését kellő intenzitással és meggyőző erővel interpretálja.
Szomjas György, Kardos István, Póka Egon, Halász Mihály, Schuszter Lóránt, Földes László (Hobo), Deák Bill Gyula, Csákányi Eszter, Kőrös József, Pálmai Zoltán, Mareczky István, Szénich János, Bikácsy Gergely | Hobo Blues Band, P. Mobil, Omega, blues, rock and roll, rock, Kőbánya, Ginsberg, 80-as évek, nemzedék
Meglepetésemre a YouTube-on a teljes film megtalálható, no persze nem televíziós minőségben, de ebben a méretben teljesen élvezhető. A zenei hangzás pedig szinte tökéletes:
Megbonthatjuk a cimboráknak félretett üveg pálinkát, hiszen az új nyersanyag már megérve hullik a tetőre.
Kinyílhat a barát-palack,
veri már a palát barack.
Ajánlom még szíves elolvasásra blogomból:TweetHasonló cikkek:Alternatív üzemanyag Stílusváltás előtt Kettős kockázat
Azt hiszem, jelentős sikerként könyvelhetem el, hogy a könyvemről egy országos lapban megjelent kis kritika szerzője úgy definiál mint piréz és virtuálisan posztumusz írót. Az már valami, ha az ember nevéhez ilyen megkülönböztetések kapcsolódnak, főként, hogy ezeket nem mások ragasztották rá, hanem ő maga választotta. Köszönet hát a szerzőnek akkor is, ha szülővárosom és az [...]
Very good subject matter. I have found a whole lot a new challenge here. Carry on.