Kis abszurditások

Egy ungvári ukrán kollegina telefonhívása: Budapestre készül, pár napos kikapcsolódásra, és ha már ott jár, szeretne találkozni a magyar fővárosban élő ukránokkal, talán van valamilyen szervezetük – tudnék-e segíteni neki, hogy felvegye velük a kapcsolatot? Tudtam. Egyetlen internetes kereséssel megtaláltam a Magyarországi Ukránok Kulturális Egyesületének és az Ukrán Országos Önkormányzatnak a honlapját (magyar és ukrán nyelvű verziója is van), leolvastam és a telefonba bediktáltam az elérhetőségüket. Közben beugrott, hogy a két alakulat elnök asszonyával nekem személyes nexusom is volt pár éve, amikor a budapesti Sevcsenko-szobor különös történetét  (lásd: Sevcsenko revival) írtam meg.

Csak miután letettem a kagylót, tűnődtem el azon, volt ebben a megkeresésben kis abszurditás.  Ukrán író budapesti ukránokkal keres kapcsolatot kárpátaljai magyar kollégája révén… Vajon ha én a kijevi magyarokkal szeretnék összejönni, egy itthoni ukrán író segítségét kérném?

*

Kovács Elemér látogatása. Rég találkoztunk, volt öröm. Leginkább a gyerekeinkről beszéltünk  (komák vagyunk), de persze nem kerülhettük el a kárpátaljai magyarság helyzetének rövid értékelését sem. Nem sok vigasztalót tudtunk mondani egymásnak. Egyetértettünk abban, előállt az az abszurd helyzet, amikor  a tömbben élő népcsoport hamarább kezd szórványként viselkedni, semmint valóban azzá válna.

*

Este Jirí Menzel kedves, de túl jelentősnek nem látszó filmje (Vége a régi időknek, Konec starých časů, 1989). Remek színészi játék, aranyos történet, menzeli humor – valahogy mégis kicsit súlytalan  az egész, a mesternek nem sikerült az események és helyzetek abszurditását kellő mélységükben érzékeltetni, megmaradt a komikum felszínén. Kétségtelen azonban, hogy ezen a szinten remekül szórakoztatott.

(Visited 25 times, 1 visits today)
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?