A puszta posztamens

A művészet lényegét nehéz megragadni. Olykor szakemberek is nagyot tévedhetnek ebben. Illetve: előfordulhat, hogy éppen tévedésükkel tapintanak rá a lényegre? David Hensel brit képzőművész 2006-ban a képen látható szobrát beküldte egy kiállításra. Ám szállítás közben a fej elvált a talapzattól. A Royal Academy of Arts zsűrije úgy értelmezte, hogy a művész két külön alkotást nyújtott be. A fejet kizsűrizték, a kő posztamens a csont alakú kis támasztékkal azonban elnyerte a tetszésüket, így a bemutatandó művek közé sorolták. Ez a látvány fogadta magát a szobrászt is, amikor belépett a kiállítóterembe: »tovább

Volt hasonló eset!

Az idei József Attila-díjasok ügyében Kukorelly Endre néhány napja levelet írt a miniszternek (de voltaképp inkább az illetékes államtitkárnak) annak okán, hogy a politika utólag belepiszkált a szakmai névsorba, négy nevet valaki kihúzott és másik négyet beleírt. Kukorelly úgy emlékszik, „Utoljára a nyolcvanas években csinálta a kultúrpolitika, a létezett szocializmus haláltusájában összevissza rugdalódzó korszakában.” Vártam, hogy az 2000-es ügy érintettjei közül megszólal valaki – de nem. Most lényegében ugyanez az állítás jelent meg, picit már enyhítve; eszerint Kukorelly „Azóta nem hallott hasonló esetről, bár leszögezte, nem biztos, hogy nem fordult elő.” Nos: nagyon is előfordult! a cikk folytatódik >>

Ki kap meg engem?

Na, ki kap meg engem? Vagy kit kapok meg én? A honlap címe mindenesetre elég furcsa, s nehéz eldönteni, a költők-írók kaphatók-e bármire, vagy pedig ők jogosultak valaminek a megkapására. Érdekelne továbbá, hogy ha netán én vagyok kapható, akkor mennyire taksál az oldal, amikor kiajánl engem. De erre vonatkozó infót az info-végű oldalon nem találtam, mint ahogy az sem derült ki, kicsoda-micsoda üzemelteti ezt az írókereső-írógyűjtő szájtot. Csupán egy árva email-cím szerepel a „kapcsolat” link alatt. Gondoltam is, hogy megeresztek egy érdeklődő levelet: hogy is van ez a dolog a megkapással. De eztán annyiban hagytam. Ha ennyire kell nekik valami, kapják meg. Esetleg be is.

A Kossuth-díj várományos

A Basahalom Boulevard beszámolóját olvasva és ezt a szép festményt hosszan szemlélve sikerült transzba esnem és minden kétséget kizáróan eközben látnoki képességekre tettem szert, így én már most tudom, hogy a festőművészek közül jövőre ki kapja a Kossuth-díjat.  (A kép kattintással nagyítható). Jövőbelátásom nagyszerű percei közben persze eszembe jutott egy ennél is inpozánsabb korábbi remekmű az első Orbán-kormány idejéből (ha belegondolok, a szentkoronás alkoltmányhoz remekül illenék): a cikk folytatódik >>

Alla leleplezése

Mozgó Világ, 2011/márciusIdeje felfednem az igazságot. Nem mintha a közvéleményt égetően foglalkoztató titokról vagy világra szóló átverésről lenne szó, ám bizonyos irodalmi berkekben mégis tudnak Alláról, neve, versei és naplói megjelentek nyomtatásban, életrajza fent volt a Wikipédián, megtalálja a Google, kritikák és tanulmányok foglalkoztak regényben is megrajzolt alakjával – kilétét mégis homály fedi. S bár ennek eloszlatására senki sem tett kísérletet, szerkesztők, kritikusok, irodalomtörténészek soha nem vonták kétségbe valódiságát, mindenki elfogadta azt, amit közöltünk vagy amit elhallgattunk róla, most mégis úgy érzem, ideje, hogy a titokzatos nőalakról lehulljon a lepel. a cikk folytatódik >>

A véradó halála

Túlzásba vitte a véradást, ez okozta halálát. Balla D. Károly, az ismert kárpátaljai író évek óta rendszeresen adott vért, saját bevallása szerint leginkább azért, mert az aktus után bőséges uzsonnával kínálják az önkénteseket – még ám nem is akármilyennel. Az ungvári véradó központ még a szovjet érában tetemes készletet halmozott fel egy olyan paradicsomos halkonzervből, amely az utóbbi húsz évben már nem kapható Ukrajnában. A költő fiatalkorában nagyon szerette ezt a készítményt, mondhatni, rajongott érte. Ennél is fontosabb azonban, hogy a finomság elfogyasztása után általában megszállta az ihlet – épp ezért az 1990-es évek elején igencsak fájlalta, hogy hiába keresi a boltokban kedvenc konzervét. Ám váratlanul rámosolygott a szerencse. a cikk folytatódik >>

Várkulcsa – Híd

„Berniczky Éva maga is mutatványossá válik, önmaga szereplője lesz. Világlátásával bemutatja, hogy a valóság és képzelet között keskeny sáv húzódik meg, amik között szabad és zavartalan az átjárás. Csak egy kis zsönglőrködés kell hozzá.” – Kelemen Emese kritikája Éva Várkulcsa c. könyvéről a Híd idei márciusi számában jelent meg. Teljes szövege itt olvasható: Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk

Ungparty kultblog

Ungparty KultblogAddig is, ameddig egy tervezett összefoglaló honlapom elkészül, felújítottam egyik régi blogomat. Most amolyan válogatóhelyként működik: ide gyűjtöm össze az utóbbi években filmes, könyves és más kulturális témákban írt kritikáimat, jegyzeteimet. Némi késéssel felkerülnek a legújabbak, és szép sorban a régebbiek is. Az utolsó frissítéssel például három elfelejtett könyvkritikámat élesztettem újjá: Bujaságunk története, Bankrablás Gömörben, Egy utazó derűs rezignáltsága