Almodóvar: Beszélj hozzá

Meghatni sem az hat meg, ami megható, hanem ami közben van: beszéd közben a látvány, látvány mögött a zene, zene alatt a mozgás vagy a mozdulatlanság (Almodóvar Beszélj hozzá! c. filmjéről)

Amikor a meglepő válik magától értetődővé

beszélj hozzá - almodóvarNem vagyok az a könnyen meghatódós fajta, sőt, ha észreveszem, hogy meg akarnak hatni, el akarnak érzékenyíteni, akkor zsigerből ellenáll a cinikus énem – de ez a film mélyen megérintett (Beszélj hozzá!, Hable con ella, rendezte: Pedro Almodóvar, 2002). Azt hiszem, azzal ért el ilyen erős hatást nálam, hogy valami egészen sajátos módon keveredik benne a vaskos életszerűség és a művészi lebegtetés. Ócska közhelyek keverednek lehelet-finom metaforákkal, az otromba valóság behatol a poézisbe (szinte úgy, némafilmmint ahogy a töppedt szerető a női nemi szervbe a némafilm-betétben), a művészet absztraháltsága pedig belengi, átszellemíti az életszituációkat. Éppen a legelvontabb és legkevésbé verbális kifejezőeszközöknek (tánc, zene, némafilm – és általában a vizualitás) jut kulcsszerep a folytonos narráció (vö. „beszélj hozzá”) átlényegítésében, a helyzetek és történések más dimenzióba emelésében. Egy idő után már nem lehet a sorozatos véletlenekre azt mondani, hogy „ilyen nincs”, mint ahogy sorsszerű bekövetkezésekre se fogható rá: tudni lehetett előre. A meglepő válik magától értetődővé és a hihetetlen egybeesés lesz természetessé. Meghatni sem az hat meg, ami „megható”, hanem ami „közben” van. A beszéd közben a látvány, a látvány alatt a zene, a zene alatt a mozgás vagy mozdulatlanság. És az egész fölött lebegő, nagyon könnyen átélhető, de végtelenül nehezen megfogalmazható érzés. Érzem, hogy torkon ragad, de én nem tudom „viszontragadni”, értelmező szándékom csúfos kudarcot vall, nem tudok gondolkodni, képtelen vagyok mondatokat formálni – almodovar beszelj hozzaömlenek belém a teljesen köznapi filmbéli mondatok, elragad a zene és a látvány, megszűnök magamat kontrolláló lénynek lenni, és gyermeki felszabadultsággal feltör belőlem a zokogás.

Mondom, nem vagyok elérzékenyülős típus, és dehogy tud már engem meghatni enyhe értelmi fogyatékosság, baleset, kóma, halál és halálos szerelem vagy barátság; ellenkezőleg, inkább kiábrándít, ha „már megint” a nagy és örök – és éppen ezért csontig lerágott – témákkal törnek rám filmben, irodalomban, zenében, festészetben.   Mégis, amikor évekkel ezelőtt először láttam ezt a filmet, szavaimmal küzdve Évának még másnap sem tudtam elmesélni, mi érintett meg benne.

több film

A főbb szerepekben: Javier Cámara, Darío Grandinetti, Leonor Watling, Geraldine Chaplin és Rosario Flores.

Az eredeti megjelenés helyén, a régi UngParty Manzárdon naplóbejegyzésként a fenti szöveg még filmnézési szokásaimat ecsetelő bekezdésekkel folytatódik. Imigyen:

Nem vagyok mozibubus

Beszélj hozzá – Pedro Almodóvar filmje

2005. január 9.

Sajnos nem állíthatom magamról, hogy módszeres és tudatos filmnéző, pláne mozibubus lennék. Úgy kezdek filmet nézni, hogy semmit sem tudok a rendezőről, nincs a fejemben a filmográfiája, nem ismerem munkáinak a szakmai fogadtatását, közönségsikerét, díjait, nem olvastam a nyilatkozatait, gőzöm sincs ars poeticájáról.

Valaha régen kicsit másképp volt, rendszeresen olvastam a Filmvilágot (előfizetője voltam), és ha Budapestre utaztam, programszerűen ültem be a mozikba, hogy heti 15-20 filmmel a fejemben térjek haza (Tarkovszkij-sorozat a Tabánban! Bunuelek, Greenewayek a Művészben! Antonionik a Metróban, Kossuthban!). Eleinte magamban, később már Évával is. De csak addig, amíg szórakozni, és nem dolgainkat intézni jártunk Mo-ra. Aztán az alapítványi, kiadói, könyvterjesztői (no meg írói) ügyeink miatt megritkultak a mozizásaink. De közrejátszott az is, hogy először éppen akkor törték fel és rabolták ki a kocsinkat a Nyugati közelében, amikor egy új magyar filmet néztünk meg a közelben.

Mire aztán a kiadós és alapítványi ügyeinket leépítettem, az én nehézkességem lett a legfőbb akadály.

A sok évvel ezelőtt céltudatosság helyett azóta (ebben is) sokkal inkább „esetleges és élménycentrikus” lettem, azt nézem, ami éppen adódik – és a még oly fontos háttérinformációk se nagyon érdekelnek. Ha mégis, akkor inkább utólag nézek utána (így tudtam meg pl., hogy a Beszélj hozzá!-ban a nagyon csúnya balettoktató szerepét Geraldine Chaplin játszotta – naná, hogy nem ismertem fel). A rövidke ismertetéseken kívül utólag elolvastam vagy 5 komolyabb kritikát is a filmről, s megtudtam, hogy a bemutatója után a szakma krémje voltaképp inkább fanyalgott a filmen s nem fukarkodott a negatív jelzőkben. Orsós László Jakab szerint pl. a film nem szól semmiről, Báron György szerint pedig enyhén giccsbe hajlik. Előbbinek az ellenkezőjét gondolom: Almodóvar alkotása a komlex művészetet megcélzó totális film, és szememben igenis alkalmasnak mutatkozott az életegész megragadására. Énszerintem a Beszélj hozzá! épp abban zseniális, hogy a magukat kínáló szép banalitásokat – ha tetszik: giccses helyzeteket – a rendező át tudta hatni igazi művészi erővel, vizuális poézissel. Ha ez a film giccs, akkor giccs ez is:

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

És mint ahogy ezeket a sorokat sem önmagukban, hanem az Óda egészében kell nézni, ugyanígy a film egy-egy érzelmesebb jelenetét is – szó se róla, vannak ilyenek! – a műegész poétikus teljességében kell szemlélni. Csak ilyen megközelítéssel lehetünk igazságosak a rendezővel szemben. Vagy inkább mellette.

A filmkritikákat és műélvezetet illetően tehát, azt hiszem, inkább megmaradok élményközpontú tudatlanságomban, és továbbra sem leszek mozibubus, csak a képernyő előtt idejét boldogan töltő filmélvező, aki előbb ösztönösen élvez, és csak utóbb gondolkodik.


Más: 2017-es keresőoptimalizálás: laptop kijelző, akkumulátor töltő, << szerviz Budapest >>

Filmnézés nyáron – laptop a nyaralásnál

(Visited 354 times, 1 visits today)
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?