Csak most jutottam hozzá, hogy elolvassam Csordás László terjedelmes tanulmányát Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényéről, befogadástörténetéről. A korábban blogjában és az Együttben három közlésben megjelent értekezés most A szétszóródás árnyékában című, nemrégiben megjelent kötetét nyitja – így itt (online) egyvégtében is végigolvasható. Az írás címe és alcíme együtt eléggé terjengős – A megközelítés nehézségei: Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényének létmódja (Szövegváltozatok és befogadástörténeti dilemmák) -, aminek oka talán az lehetett, hogy a szerző az elemzés tárgyának megnevezésén kívül háromszorosan is jelezni kívánta az értelmezés problematikus voltát: megközelítés (tehát inkább kerülgetés, nem pedig megragadás), nehézségei (utalva arra, hogy a megragadásnak akadályai vannak), dilemmák (azaz a szerző nem ad a felmerülő kérdésekre végleges válaszokat, inkább csak azok lehetséges verzióit fogalmazza meg). Hogy kerülgetésnél és dilemmáknál végül is sokkal többet tesz az asztalra, azt alább látni fogjuk. Tanulmánya elején hosszan ír arról, egyáltalán miért van szükség újraértelmezésre, s hogy ennek melyek a nehézségei: …miért szükséges az értékelések újragondolása a 21. század olvasója számára? A befogadás- és hatástörténet áttekintése során világossá válik: amikor a Holnap is élünkről szó esik, elsősorban a regény kálváriája kerül a középpontba, ezt követően az 1960-as, 1970-es években született magyarországi kritikák megállapításaira hivatkoznak újra és újra, míg egy zárt nagy elbeszélés részeként (tudniillik a kárpátaljai magyarság útja a rendszerváltás felé) a mű politikai tett erejét emelik ki, háttérbe szorítva a szöveget és a voltaképpeni esztétikai értékelést.[…] Így aztán könnyen találhatunk repedéseket az értelmezések falán, példának okáért: a Holnap is élünk eddig napvilágot látott három szövegváltozata jelentékeny pontokon tér el egymástól – mint azt a továbbiakban látni fogjuk – és egyáltalán nem mindegy, hogy az 1965-ös vagy a 2007-es változat alapján jelentünk ki bármit is. Problémaként említi továbbá az elemzői nyelvek elfogultságát, a szöveg felett elsikló retorikát, az értékhierarchiába való állítás szempontrendszerének a hiányát, azt, hogy a regényt értékelő korabeli dokumentumok csak helyettesítették az érdemi kritikákat, ír arról, a magyarországi kritikusok túlértékeléseivel hogyan kezdődött a kultuszépítés, tárgyalja az újra felfedezés elfogultságait, az elvárási horizontnak való megfelelni akarást, pontosan látva azt, hogy a „magyarországi rendszerező irodalomtörténeti érdeklődés a legutóbbi időkig leginkább a népi kánon képviselőitől érkezett”, s ez a szövegértékelés fölé helyezte a történelmi-társadalmi és morális szempontokat a regény helyének kijelölésében. „Úgy vélem, egyetlen szempont totalizálása sem járható út az irodalomban”, állapítja meg igen helyesen, majd eljut odáig, hogy kijelentse: Mai szemmel nézve […] – a posztmodern irodalomértés dilemmáit is megfontolva – a népi kánon egykori szemlélete szükségszerűen elfogultságokhoz és leegyszerűsítésekhez vezetett. Azt gondolom, nagyon fontos momentum, ha ezt egy fiatal irodalomkritikus ma Kárpátalján Kovács Vilmos kultikusan tisztelt regényével kapcsolatban le meri írni annak ellenére, hogy nyilvános szerepléseivel, publikációival, szerkesztői státusával ő maga is a népi kánon kárpátaljai védvonalain belül helyezkedik el. Fent idézett gondolatsora még folytatódik a tanulmányban, nem kevésbé lényeges megállapításokkal: A lineáris történelemfelfogáshoz való ragaszkodás és ebből fakadóan a nagy elbeszélések hagyományába vetett feltétlen bizalom nem tette lehetővé egy horizontálisan és vertikálisan is kiszélesedő, a töredékességet is elfogadó irodalomtörténeti narratíva létrejöttét.[…] Többek között ezért fordulhatott elő, hogy a kortárs magyar irodalomban valószínűsíthetően sokkal inkább ismert a Holnap is élünk kálváriája, mint szövegének és újraolvasásának problematikája.[…] Talán az a feltevés is megkockáztatható a kárpátaljai magyar irodalomra tekintve, hogy a népi kánon értékrendszere tulajdonképpen visszaigazolta a regionálisan megképzett, a rendszerváltás után sokáig kizárólagosnak tekintett önértelmező (a népihez rendkívül közel álló) narratíva értékszemléletét, egy meglehetősen zárt kört létrehozva ezzel, melyből később a teremtett hagyomány folytonosságába, e hagyomány megújításába és fejlődésébe, illetve tagadásába vetett hit alapján irányított több elbeszélés képződött. Ezek az elbeszélések mind a mai napig meghatározzák Kárpátalja magyar irodalmának értését. Csordás ezzel együtt azt is kifejti, az sem lenne helyes, ha az újraértelmezés során teljesen mellőznénk a regény társadalmi hátterét és hatását, szerinte az sem vezetne kielégítő eredményre, ha kizárólag elvont esztétikai normákra hivatkozva minősítenénk a regényt. Végül, egy új, a szövegváltozatokat figyelembe vevő és megfelelő jegyzetapparátussal ellátott kritikai kiadást is szorgalmazva megállapítja: Fontos tudatosítani […], hogy a Holnap is élünk nem úgy válik a mai irodalmi hagyomány részévé, hogy az olvasók elfogadják a befogadástörténet minden egyes állítását. Ez már csak az önellentmondások, túlzások és másféle előfeltevések miatt sem lenne lehetséges. Épp ellenkezőleg: megváltozott irodalomértésnek megfelelően kell újra és újra kritikailag felülvizsgálni az elődök megközelítéseit. Csak ez biztosíthatja egy műalkotás folyamatos jelenlétét az élő irodalmi hagyományban. A lényegre pontosan rátapintó szavak ezek. Összegzésül: A kissé talán túlzottan is mentegetőző címadás (megközelítés, nehézség, dilemmák) ellenére, azt hiszem, Csordás Lászlónak sikerült a Holnap is élünk befogadástörténeti problematikáját megragadnia. A hárítás talán inkább arra vonatkozott, hogy sem alapos és részletes szövegelemzésre, sem egy saját értékrendje szerinti pontos minősítésre nem vállalkozott (én bízom abban, egyszer ezt is megteszi). Ám talán ennél is fontosabb, hogy a befogadástörténet minden lényeges mozzanatának és sajátosságának az alapos, tárgyilagos számbavételével mintegy lehántotta a regényről az újraértelmezést akadályozó rétegeket. Sikeres kísérletet tett arra, hogy megtisztítsa Kovács Vilmos regényét mindattól, ami eddig rárakódott. Kérdés, hogy ettől vajon kívánatosabbá vált-e az újraolvasásra azok számára, akik megváltoztathatatlannak gondolják helyét a könyvespolcukon. » tovább
A Google PR-5-ös erősségűnek minősítette írói oldalamat – még soha egyetlen webhelyem sem érte el ezt a fokozatot. A PegeRank-érték nagyjából azt jelenti, hogy bizonyos témában releváns-e az oldal, mekkora a valószínűsége, hogy rátalálunk – ez pedig attól függ, hogy hány külső link mutat rá (s ezek milyen erős oldalakról jönnek). Számít az is, milyen régi és mennyire stabil az oldal. Nos, ezt a rendszert 2009-ben kezdtem fejleszteni, így még fiatalnak mondható, magas értékét tehát inkább egyéb erényeinek köszönheti.
Azóta a Google következő PageRank-kiosztásában az oldal értéke visszaesett 4-re.