Transylvania

Úgy adódott, hogy egyszer már elkezdtük nézni az algériai születésű, félig roma származású francia rendező Erdély-filmjét (Transylvania, 2006, rendezte Tony Gatlif), ám akkor valahogy a harmadánál nem jutottunk túl. Most sugározta az m1, hát megnéztük. Utólag úgy tűnik, legutóbb épp a javát fogtuk ki, a film a második felében elveszti báját, feszességét, kicsit talán hitelességét is. Az odáig teljesen rendben van, hogy a szenvedélyes francia lány barátnőjével Romániában, pontosabban Erdély egzotikus, soknemzetiségű társadalmi dzsungelében keresi muzsikus szerelmét, akitől teherbe esett, s akit állítólag kiutasítottak Franciaországból. Meg is találja, de a férfi eltaszítja, bevallva, szó sem volt kiutasításról, egyszerűen megszökött tőle, mert nem szereti.

A keresés, a megtalálás és a tombolásban kulmináló elkeseredés jelenetei hitelesek és látványosak, érzékenyen kidolgozottak, a rendkívül gazdag, soknyelvű közeg bemutatása érdekfeszítő, a szinte egyfolytában hallható egészen kitűnő román, magyar és cigány népzene egymásba folyása pedig egyszerűen lenyűgöző. Még az is rendben van, hogy a szépséges Zingarina (Asia Argento nagyszerű alakítása!) nem utazik vissza hazájába, hanem a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt cigányéletet kezd élni a már korábban megismert vándorkereskedő oldalán (akivel egyébként angolul beszélnek egymással).

Innen kezdve azonban az események kicsit szétcsúsznak és a film kohéziója is megbomlani látszik: a dokumentarista pontosság és a művészi (túl)stilizáltság között időnként túl nagy a szakadék. A képi világ továbbra is igen erőteljes, a zene jelenléte sem veszt intenzitásából, látunk mesterien komponált beállításokat, ám a történések egymásutánja nem eléggé meggyőző, nincsenek sem rendesen elkötve, sem összefűzve a szálak, az idő múlása nem kellőképpen érzékletes, a túlzások pedig nem mindig öltik a művészileg megalkotott abszurditás alakját, megmaradnak egyszerű képtelenségnek.

Úgy éreztem, teljesen kilóg a filmből az „ukrán jelenet”, nem tudni, hogyan keveredik át a férfihős a határon, ahol aztán egy „bárban” balalajkázó macit vesz ajándékba és Hrivnyával fizet. Az egész mintha csak azt szolgálná, hogy egy ukrán dal is elhangozhassék…

Egy-két reminiszcenciára is felfigyeltünk: az országúton kavargó tollpihe óhatatlanul a Találkoztam boldog cigányokkal is egyik jelenetét idézte fel, a téli tájban az autóban való gyerekszülés pedig Nyikolaj Mihalkov Autóstopját juttatta eszembe. Az ugyancsak zord erdélyi télben játszódó jelenet egyébként képileg  erőteljes, de valahogy a helyzet drasztikus durvasága és az emberi élet keletkezésének misztikus csodája nem tud egyesülni – holott szerezhetne katartikus élményt is.

Hiányosságai ellenére a Transylvania szerethető film, jó benne látni-hallani Palya Beát, és amikor a végén felhangzik a cigány himnuszként ismert „Zöld az erdő”, akkor azért méltán lehetünk elégedettek: hangulati, érzelmi és tartalmi vonatkozásaiban egyaránt gazdag alkotást köthettünk be Erdélyt járó vándorbatyunkba.


több film
Transylvania, francia filmdráma, 2006. Rendezte: Tony Gatlif, forgatókönyv: Tony Gatlif, zeneszerző: Tony Gatlif, Delphine Mantoulet, operatőr: Céline Bozon, látványtervező: Brigitte Brassart. Főszereplők: Asia Argento (Zingarina), Amira Casar (Marie), Birol Ünel (Csangolo) // Erdély, Transsylvania, Transzilvánia, románok, magyarok, szászok, romák, cigányok, folklór, zene, népzene, muzsika, népviselet, erdélyi táj, vidék, etnikum, népcsoport, nemzetiség, kisebbség // filmjegyzet, kritika, filmkritika, vélemény, ismertetés
(Visited 376 times, 1 visits today)
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Istvan Horvath mondta:

    kilóg a filmből az „ukrán jelenet”, nem tudni, hogyan keveredik át a férfihős a határon

    Vélhetően, ismerték a régi viccet miszerint a Ceauşescu-éra idején a cigányvajda útlevélért folyamodik, mert nemzetközi cigánytalálkozóra menne. Mondják neki a szekunál, majd két hónap múlva értesítünk…

    No, a két hónap elteltével szólnak a vajdának, engedélyezve lett az útlevél. Mire ő: há’ má’ nem kell.
    – Hogyhogy nem kell?
    – Már voltam a találkozán, a múlt héten jöttem vissza!

    Na, így keveredett át a határon…

Vélemény, hozzászólás?