Csernobil sugaras útján

Balla D. Károly

Csernobil és a Sugaras utakon

25 évvel ezelőtt tanultuk meg a csakhamar félelmetes szimbólummá nőtt fogalmat: Csernobil. Kifejezője a rossznak, a fenyegetettségnek, a bűnös emberi felelőtlenségnek, az álnok politika képmutatásának, a lopakodó és mindenbe befészkelő halálos veszedelemnek, az istencsapásnak. Csernobil… Mivel a hatóságok eltitkolták a reális veszélyt, Kijevben és országszerte megtartották a kötelezően önkéntes május elsejei felvonulásokat. Tudatlanságunkban mi kirándulni is kimentünk Nevickére, Kolos még nem volt másfél éves, félmeztelenül szaladgált a réten a vakító áprilisi napsütésben. Fogalmunk sem volt arról, hogy milyen izotópok záporoznak rá a makulátlannak látszó kék égből. Nem sokkal később jelentkezett, évekig fulladásos tünetekkel járó allergiája alighanem összefüggésbe hozható ezzel.

A keserű tanulságokon túl bennem Csernobil más gondolatokat is kelt. Úgy sejtem, az atomkatasztrófának szerepe volt az addigra már némileg szétzilálódott szovjet rendszer későbbi bukásában: növelte a hatalommal szembeni bizalmatlanságot, kiélezte a belső politikai feszültségeket, elmélyítette a gazdasági válságot, lyukat ütött az ország nemzetközi presztízsén.

De van egy másik állandósult asszociációm is.

1985-ben jelentette meg az ungvári Kárpáti Kiadó az 1945 utáni kárpátaljai magyar irodalom első reprezentatívnak szánt nagy összefoglaló antológiáját. A válogatásra és szerkesztésre még teljes mértékben a szovjet kultúrpolitika merevsége a jellemző. Bár az előkészületek a peresztrojka meghirdetése előtt, javarészt 1984-ben történtek, azért akkoriban már érezni lehetett valamit a változás előszeléből. A torz ideológiákhoz való ragaszkodás országos szinten és méretekben már állandó diszfunkcionalitással párosult, így az összeállítók és szerkesztők sokkal korszerűbb szempontokat is érvényesíthettek volna, ám ők pápábbak akartak lenni a pápánál. Így történhetett, hogy a gyűjtemény a pártosság aránytalan előtérbe állításával készült. Előszavát a területi pártbizottság ideológia titkára írta szinte az 50-es évekre jellemző hangnemben, de alaposan kitettek magukért az utószó-tanulmányt jegyző  „tudósok” is: az ungvári egyetem magyar tanszékének vezetője és tanárai, egy professzor és két docens. Két kedvenc passzusom ebből a tanulmányból:

„A tehetséges kárpátontúli magyar írók, költők tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúrát művelnek a Szovjetunió népeinek testvéri családjában. Alkotásaiknak jellemző vonása a szoros kapcsolat a többi nemzetiséggel a szebb, a teljesebb, boldogabb életért vívott harcban; a realizmus, a népiség és pártosság elemeinek összefonódása, a demokratizmus, a hazaszeretet, az orosz, az ukrán és más szovjet irodalmak haladó hagyományainak felhasználása.”

Ugye nem kell mondanom, hogy a haladó hagyomány a forradalmiság volt, nem pedig a modernizmus. A másik:

„…a Szovjetunióban megszűnt a magyar nemzetiségű író, költő és közönség úgynevezett kisebbségi helyzete. Ez a polgári demokráciából származó kategória egyes irodalomkritikusok rólunk szóló munkáiban elő-előbukkan ma is. Szerencsére azonban már csak igénytelen szóhasználat, vagy a marxista metodológiai szempontok mellőzésének bizonyítéka. A valóságban, amelyet e terület új irodalma tükröz, már nem található. Helyét elfoglalta a nagy közösséghez, a szovjet néphez való tartozás felemelő tudata…”

Hát igen.

További előzmény, hogy a gyűjteménynek előzőleg A boldogság útján címet kívánták adni. Ezt azonban a szerzőknek sikerült megvétózniuk, bár nem tartalmi vagy stiláris okokra hivatkozva, hanem csupáncsak azért, mert vagy 20 évvel korábban már megjelent egy ugyanilyen című könyv, amely valami olyasmivel kezdődött, hogy megvalósult az ezeréves álom, az elnyomatásban sínylődő ősi szláv földek, így Kárpátalja, a Szovjetunió keretében újraegyesülhetett az anyafölddel. Két azonos című kiadvány mégsem kívánatos, így a kiadói főemberek és az egyetemi grémium agyából végül kipattant a zseniális új cím: Sugaras utakon.

Ha sugaras, hát legyen sugaras, törődtünk bele 85-ben, amikor az antológia megjelent. Kínossá akkor vált a dolog, amikor alig egy évre rá megtörtént a csernobili atomkatasztrófa, és ennek a címnek egészen más lett a felhangja. Jószerével le sem lehetett írni, mert a könyv helyett mindenki azonnal másra asszociált. Így voltaképp az történt, hogy bár a gyűjtemény már megjelenése pillanatában elvesztette az aktualitását (addigra ugyanis Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát) és fene nagy pártossága, túlideologizáltsága miatt ki lehetett dobni az ablakon, aközben címének pikáns időszerűséget kölcsönzött egy tragédiává nőtt üzemi baleset.

S ahogy Csernobil a Szovjetunió végét jelentő fogalommá vált számomra, ugyanúgy egy irodalomtörténeti korszak lezárulását jelenti a Sugaras utakon. Egyszersmind szimbolizálja azt az utat, amelyen magam is botladoztam negyedszázada.


a Sugaras utakon c. antológia tartalomjegyzéke

Tartalom

Összetartó családban (Mikola Szemenyuk) 3
Az összeállítóktól 8
Balla László: 10
Ismerem Lenint 11
Emlék 12
Nyesik a fákat 12
Egy múmiafej előtt 13
Ó szín, ó szín, ó villogó remény 14
Virágének 15
Épp embernyire 16
Boglárka 17
Négy kérdés 18
Az ősz 19
Februári légszomj 20
Tűzvigyázó 21
Bogáncs 22
A perzsa 26
A szobrász és a modell 34
Inkarnáció 44
A panaszos 53
Balla D. Károly: 60
Versekből piramist 60
Bemutatkozás 61
Vihar 62
Bartók: Kontrasztok 62
Miért? – Gyász 63
Hever egymáson a világ 63
A cselekvők 64
Három másodpercem 66
Szaggatott vers 68
Súlyosan 68
Francois Villon 69
Szilveszter 69
A ló 70
Hittel higgyem 70
Sándor utazásai 71
Balogh Balázs: 84
Piros csillagok 84
Nyújtsd a kezedet 86
Félelem 86
Egy kirándulás emlékei 87
Nehezebb 88
Nem lehet 89
Őszi hangulat 89
Képeslap Jurmalából 90
Éltetni könnyebb 90
Édesanyám halálára 90
Három fiú közt 91
Üzenet 92
Balogh Miklós: 93
Mit ér?… 93
Nem állomás 94
Gyermekkori emlék 94
Szabálytalan szonett 95
Ősz 95
Boldog János: 96
Baleset 96
Csengeri Dezső: 101
Fellegomlás 101
Fagyosszentek 105
Demjén Miklós: 110
Hajnal 110
Hányszor szakad 110
József Attilához 111
Szolgálom a Szót 112
Szülőföldem 112
Atomkor 113
Dupka György: 114
Kiterítem a tájra 114
Kárpáti triptichon 115
Apám 116
Bölcsőm 117
Vallomás 117
Ikarusz éneke 118
Altató 119
Utóhang a razglednicákhoz 119
Erdélyi Gábor: 121
Menyecsketánc 121
A juss 125
Fábián László: 128
Széphistóriák 128
Glória az embereknek 129
Adalék a széphistóriákhoz 131
Hajnali virágének 131
A május ígérete 132
Ferenczi Tihamér: 133
Anyám 133
Leszünk a lelkiismeret 133
Ars poetica helyett 134
Vers a Naphoz 134
Április 135
Szívem volt már minden 135
Nyugtalanul 136
Petőfi-emléktábla 137
Finta Éva: 138
Őszi pillanat 138
Lélegző, csillagos 138
Idő-korongon 139
Montázs 140
Leninhez 141
Credo 142
Bölcselet 142
Fodor Géza: 144
Képsorok Munkácsy albumából 144
Pécs, Vasarely-emlékmúzeum 145
Madarak vonulása ősszel 145
Bányász 147
Hódolat Michelangelo Buonarotti emlékének 147
Béke-távvezeték a Téllegen 149
Füzesi Magda: 150
Hazám 150
Félelem 151
Vallomás 151
Négykezes 151
Altató 152
Útban hazafelé 152
Tegnap még 153
Dózsa 154
Családfám 154
Téli éjszakán 155
Fohász a szülőföldhöz 155
Akác 156
Egy ember a tömegből 156
Györke László: 158
A rajz 158
Buzgár 160
Györke Zoltán: 165
Évek váltóin 165
Ha lemossuk gondjaink kormát 166
A piszkarjevói temetőben 167
Téged őríz 167
Télvégi délután 168
Győry Dezső: 169
Által a Kárpátok hegyén 169
Ének az ablakunknál 171
Történelmi jelbeszéd 172
Férfiének Európa romjain 172
Országépítés 173
Horváth Anna: 174
Reped a cserép 174
Útépítők 177
Horváth Gyula: 184
Lenin 184
Egyszerű vallomás 185
Otthon 185
Credo 186
Grácia 187
Forradalom 187
Harcaim 187
Távirat 188
A vers 188
Horváth Sándor: 189
Itt és most 189
Égő ének 190
Talán a csókkal 190
Az az eke 191
tavaszi monológ 192
Rajz a falon 193
Velünk marad a zene 193
Csöndes biztató 194
Árnyjáték 195
Imre Sándor: 198
Ha nagyon-nagyon 198
Kettesben 199
Világőrző békevágyban 199
Hogy átlássak a ködön 200
Helyetted magamnak 201
Kecskés Béla: 202
Izzó parazsak 202
Új kenyér 203
Egy perc a kirakat előtt 203
A töretlenbe 204
Esős idő 205
A nagy piktor 205
Napkelte 206
Barátság 206
Tavasz 207
Hajnal 208
Hold 208
Keresztyén Balázs: 209
Igazság a vásárban 209
Kovács Vilmos: 215
Vallani kell 215
Hirosimából jöttem 217
Újra szülőfalumban 218
Színek 219
Levélféle gróf Schönborg úrnak 220
Őszi elégia 222
Ma kiáltsatok 223
Folytatás 224
Elmondom neked 225
A tenger 226
Kiskarácsony 227
Kőszeghy Elemér: 236
Korcságin szavakkal 236
Mi lesz?… 237
Versvajúdás 237
Hitvallás 237
Hazatartva 238
Szóban élni tovább 238
Lusztig Károly: 240
A csomag 240
Látlelet 243
Nagy Zoltán Mihály: 247
Monológ 247
Vallomás 248
Kérdés és felelet 248
Évfordulóra 248
Felkiáltójelek 249
Anyám 249
Biztató 250
Varangy a szatyorban 251
Fehér Eper 257
Osvát Erzsébet: 264
A lámpa hósapkája 264
Én korán kelek 264
Tavaszvárás 265
Andriska és a fogas 265
Sándor László: 266
Levél Frantiskovy Láznéból 266
Latorca mente, vonatablakból 267
Jurij Skrobinec: 268
Tulipánok, tulipánok! 268
Csontváry 269
Évek és érvek 270
Verhovinai Madonnák 271
Sütő Kálmán: 273
Szilveszteri hóhullás 273
Láng 274
Ébredezzetek 274
Emberré ébredek 275
A vég hírnöke 275
A beregi rónán 276
Vetés új aratásra 277
Júniusi mező 277
Lehajtott fejjel járni itt vétek 278
Kacagó faluvégek 279
Ahol Kis Albert zászlót bontott 280
Hozzád beszélek 281
Szalai Borbála: 282
Minden fehér 282
Az emelődaru 282
Bánatos a csipkebokor 283
Volt egyszer egy kicsi manó… 283
A csacsi 284
Süni Simi 285
Miért?… Miért?… 287
Mi a legszebb? 287
Készen áll az új ház 288
Így épül a szép jövő 288
Csalimese 288
Szenes (Kroó) László: 290
Ami a kórtörténetből kimaradt 290
Hajnalra kitisztul 296
Tárczy Andor: 304
Csillagok 304
Guernica 304
Lopva lestelek 305
Kövek 305
Zselicki József: 306
Utak 306
Érettünk 306
Ha 307
Az ismeretlen katona sírjánál 307
Mese 307
A kárpátontúli magyar nyelvű irodalom rövid áttekintése (Petro Lizanec, Gortvay Erzsébet, Vaszócsik Vera) 309
Kárpátontúli magyar írók gyűjteményei 330
Bibliográfia (Petro Lizanec) 331
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?