Ráfázhat a Fidesz

Széles körben elterjedt nézet: a Fidesz-KDNP azért szorgalmazta oly szívósan és azért vezényelte le sürgősen a kettős állampolgárság bevezetését, hogy a politikai nemzetet jogi értelemben is kiterjessze Magyarország határain túlra, és a környező országokban élő leendő magyar állampolgárok százezrei szavazati joghoz jutván a jobboldali erők számára kedvezően módosíthassák a belpolitikai erőviszonyokat. Ez nagyon is megalapozott feltételezés, hiszen egyfelől köztudott, hogy a határon túli magyarság konzervatívabb gondolkozású, vallásosabb és fogékonyabb a nemzeti ideológiára, mint az anyaországi, éppen ezért a magát a konzervatív-keresztény-nemzeti értékrend letéteményesének hirdető politikai erő joggal számíthat a határon túliak nagy többségének a támogatására; másfelől az is nyilvánvaló, hogy mindazok, akik „ettől a kormánytól” kapják meg a magyar állampolgárságot, érzelmi szempontból leköteleződnek és hálából készséggel szavaznak majd a kormánypártokra. Mindez azzal járhat, hogy a most hatalmon lévők akkor is hozni tudják biztonságos többségüket az elkövetkezendő választásokon (akár évtizeden át), ha belföldi szavazóik bázisa erősen megcsappanna.

Előfordulhat azonban, hogy a Fidesz számítása nem jön be. Mégpedig azért nem, mert a célcsoportnak tekintett határon túliak körében nem a demokratikus minimumot teljesíteni és bizonyos európai normákat betartani igyekvő kormánypártok a legnépszerűbbek, hanem a nemzeti demagógiát harsogó, szélsőséges nézeteket valló radikális Jobbik. Soviniszta és revizionista propagandaszövegeik sok határon túlinak a „szívéből szólnak”, így félő, voksaikat is inkább nekik adnák. A magyar politikai erővonalaknak olyanfajta újrarendeződése, amely a Jobbik megerősödéséhez vagy akár kormánypozícióhoz jutásához vezetne, igencsak veszélyes. Azok számára, akik ismerik a történelmi példákat és azokból megfelelő tanulságokat vonnak le, akik felelősen tekintenek az ország és a nemzet jövőjére, akik európai típusú demokráciában gondolkodnak, azok számára világos, hogy egy efféle szélsőjobboldali fordulat milyen súlyos következményekkel járhatna Magyarországra nézve. Azaz: a határon túli szavazók tevőlegesen elősegíthetik egy olyan erő térnyerését, amely visszafordíthatja Magyarország európai integrációját, ellenségessé teheti szomszédpolitikáját, felszámolhatja demokratikus társadalmi berendezkedését, súlyos diszkriminációval sújthatja lakossága bizonyos rétegeit, elüldözheti legjobb gondolkodóit stb., stb. Mindezzel akár destabilizálhatja és „romlásba döntheti” az országot.

Vagyis: a határon túli magyar szavazók nem Románia, Szlovákia, Szerbia vagy Ukrajna, hanem éppenséggel Magyarország számára jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot azzal, hogy Magyarországon szélsőséges politikai erőket juttathatnak hatalmi pozícióba.

Az a feltételezés pedig, hogy a Jobbik népszerűsége a határon túli magyarok körében felülmúlhatja a Fideszét, egyáltalán nem alaptalan. A Kárpáti Igaz Szó internetes honlapja bő hónapja szavazást indított arra nézvést, ha lenne szavazati joguk, melyik pártra voksolnának olvasóik. A minta persze nem reprezentatív, ám az mégis jelzésértékű, hogy egy nagyjából baloldalinak (!) tartott lap online felületén a listát a Jobbik vezeti.  (Katt a képre!)


Némi vita alakult ki arról, vajon valóban „nagyjából baloldalinak tartott” lap-e a KISZó.
Ha véleményed van erről, itt szavazhatsz:  Milyen orientációjú a Kárpáti Igaz Szó?

Frissítés. A szavazás lezárult. Eredményét összefoglaltam itt: Mégsem szűz a KISZó?

Olvasd el ezt is: Jobbik-jugend Kárpátalján

Facebook hozzászólások

“Ráfázhat a Fidesz” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. A szerzőnek majdnem Igaza van!
    A „majdnemről”: A FIDESZ ma nem képes a baloldali „szavazóit” megtartani, ezért sűrű nyelv- és kardcsapásokkal el fogja választani a JOBBIK-ot szavazóitól!

    Ennyi!

    Azaz: Továbbra is igaz az az állítás, hogy a hatalmát megtartani „csak” a határon túli szavazókkal tudja. („Rosszabbik” esetben a JOBBIK támogatását fogja igénybe venni a hatalom megtartása érdekében!)
    A sajnálatos: A határon túli szavazat-megosztás folyományait nem szabad így kiemelni, azaz nincs ekkora jelentősége, mert a radikalizálódás elsősorban Ukrajnában valósul meg, akik nem mehetnek az EU-ba (!) dolgozni, akik tényleg szavazni is szeretnének/fognak!

    Úgyhogy én nem vennék tollat a kezembe egy nem körültekintő felmérés végeredményére, különös tekintettel a felmérést végző újság baloldali „beállítottsága” miatti azonnali reakció miatt! (Valami tömegpszichózis, stb…..)

  2. Ezzel csak az a baj, hogy attól, hogy valakinek magyar állampolgársága van, attól még nincs szavazati joga!
    Csak onnantól, hogyha Magyarországon van bejelentve állandó lakosként.
    Erre persze lehet mondani, hogy ha van itt rokona, akkor megteheti, de ez kb olyan komolytalan, mint a 25 millió román munkavállalóval való riogatás.
    Akkor onnantól itt kell fizesse az adót, orvoshoz itt mehet el, ha bármi ügyintéznivalója van… Levelezési címnek nem lehet megadni egy külföldi címet hivatalos ügyben, stb. Tehát csak azért nem jelentkeznek át, hogy 4 évente kétszer szavazhassanak, mert rengeteg nyűg.

  3. T. „KOTELJOZSEF” ! NEM ÉRTEM A HOZZÁSZÓLÁSÁT!
    Hogy jön ez ide? Ha jól tudom, pár nap és szavazhat minden magyar állampolgárságot felvett, itthon és külföldön, éljen bárhol a világban, stb., stb., azaz nem lesz feltétel az ittlakás, ittadózás, az itt…-ás!

  4. A nagyjából „baloldali” olyan, mint a félig-meddig szűz:)
    Egyébként nem tudjuk, mire alapozta ideológiai besorolásunkat a szerző… Ébresztő! Már rég nem a 60-as, 70-es, 80-as években járunk!
    Csak mellékesen: a lap jelenlegi munkatársai között egyetlen egykori kommunista sincs!
    Ami pedig az ideológiai besorolást illeti: akárcsak olvasótáborunk, „mindenevők” vagyunk, vagyis mindent magunkénak vallunk, ami jó. Ergo: a jobboldal és a szebedelvűség mellett a baloldalt is ebben a megközelítésben.

  5. Cikkemben azt írom, hogy „nagyjából baloldalinak TARTOTT” – ami egyfelől azt jelenti, hogy én anak tartom, másfelől meg azt, hogy környezetemben mindenki annak tartja – de kérdezzük meg a széles tömegeket. Szavazást indítottam: Ön szerint milyen orientációjú a Kárpáti Igaz Szó:

    szocdem
    nagyjából baloldali
    olyan, amilyen éppen Gajdos
    félig-meddig szűz
    semleges
    jobboldali

    Szavazni itt lehet: http://bdk-notesz.blogspot.com/2011/05/milyen-orientacioju-karpati-igaz-szo.html

  6. A jelenleg érvényben lévő alkotmány alapján:

    70. § (1) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen.

Szólj hozzá!