Dadaista dadogás

Tovább lapozva éppen húsz éve megjelent kötetemet (mint itt és itt) és formai újításokat keresve benne persze rábukkantam egyik dadogós versemre is. Erről a nagy találmányomról már írtam egyszer, most azt a jegyzetet bővítem ki sok újabb adalékkal, verssel és részlettel.

Kései kamasz koromban, miközben már sikereket értem el úgynevezett tematikus (szocreál) verseimmel,  aközben az avantgárd irányzatokkal kacérkodtam (a publikálás halvány reménye – és igazi szándéka – nélkül). Ekkoriban találtam fel a dadaista dadogást. Az első így leírt szövegem talán ez volt:

Dadogva vagyok kénytelen telenevetni
ínyenc enciklopédiátokat.
Katalógusok sokasága ágazik ikrázva, rázdvátri

Ez a magam-kreálta alkotásmód valamelyest a dadaista automatikus versírásra hasonlított, azzal a lényeges különbséggel, hogy egy szigorú szabály súlyosbította a spontaneitást: minden következő szó elejének meg kellett ismételnie az előző szó végét minél több (de legalább egy) betű (hang) erejéig. A fenti példában a va-va, k-k, telen-telen, i-i, enc-enc, kat-kat, sok-sok, ága-ága, ik-ik, rázva-rázdvá ismétlődések, mint egyfajta dadogás, jól láthatók. (Mellesleg: a raz.dva.try.hu mindig legfontosabb blogom segédcíme – talán nem véletlenül. Frissítés 2016: ez a cím már nem működik, mert fizetőssé vált a szolgáltatás) Az effajta verselés lényege tehát az, hogy a következő szónak mindig az előző szó utolsó hangjairól kell eszembe jutnia.

A szabályt követve meglehetősen bizarr dadaista versszövegeket hoztam létre, publikálásukra nem is gondoltam, mint „badarságok”, úgyis fennakadtak volna a lektori-szerkesztői rostán, ezt megelőzendő nem is próbálkoztam velük, helyette inkább a villanyszerelőről és  az ívhegesztőről szóló fennkölt zengeményeket közöltem – a munkásosztály nem kis dicsőségére. Később azonban az egyik dadogós versem mégis megjelent valamelyik újságban (igaz, előbb kicsit igazítottam rajta), helyét és idejét már nem tudom.  Valódi, echte  dadogós vers volt, de mégis, sőt: nagyon is „értelmes”. Így festett:

Michelangelo

Dávidom idomjain
ömlesztett esztétika tikkad.
Mózesem: eseménye nyegle legátusoknak.
Medici-dícséretem: temérdek érdek.
Sixstus-tusám Második Gyulával rávall alkuimra.
Piétám: támadópontja javíthatatlan antikrisztusoknak.

(1978)

Szép dadogások: Idom-idom, esztett-esztét, tika-tikka, esem-esem, nye-nye stb.

A vers kissé javított (vagy rontott??) változata aztán évekkel később kötetben (Sorsomhoz szegezve, 1990, Hóban is homokon, 1991) is megjelent.

Az említett korábbi kötetemben, a Sorsomhoz szegezve címűben szerepel másik igazi dadogós versem, ez is 1978-as keltezésű és magán hordja a dadaizmus minden üdítő báját és bumfordiságát:

Valami mindig igaz

– dadogva –

Valami mindig igaz,
aztán ánizsos ostyává válik, ikonná,
nárciszok szokásos SOS-segélykérésévé.
Vénülő lőrések, sekrestyék,
ékírással, salanggal, galambokkal.
Kalandorok, kordokumentumok, mokány kányafák.
Kutakba bambuló óvások.
Okosan sandító tócsák, csákány-nyomok.
Malaszt – asztrofizikai irgalommal,
malaszt, sztratoszféra, rakéta, tanúk,
nukleáris istenek nekrológja.
Javítóintézetbe bezárt ártalom.
Omladékokban bandukolnak a kényszerképzetek.
Rekviem, ember-erdő, ősz-szél, élet.
Temető-őr, őr-rács,. Csorba balla-
dadogVALAMINDIGAZtánizsostyáválik.

(1978)

A „nukleáris istenek nekrológja” kifejezést egy ideig dédelgettem magamban, mint kötetcím-lehetőséget.

Több tiszta dadogásom kötetbe nem került, de dadogós sorok itt-ott feltűnnek később is. Például:

A cement mentesít sítalpas passzióktól…
…délig igazakkal alhatsz

(Ennyi)

…s míg igazam zamata matat a testeden

(Odakint, idebent)

Fáj a hideg.
Idegemen menetel a fagy.
Agyam: félelem, dac és jégharag.

(Fáj a hideg)

A dadogási kísérletezés jegyében fogadt opuszaim közül a „legnagyobb karriert” talán az alábbi futotta be. Frissében (1979-et írtunk) elküldtem a Népszabadságnak, ahol meg is jelent (itthoni publikálását akkor meg sem kíséreltem). Tíz évvel később  mertem csak kötetbe tenni, húsz évvel később pedig, amikor válogatott verseim kéziratát állítottam össze, alkalmasnak találtam arra, hogy abba is belekerüljön. Igaz, ez nem tobzódik dadogásokban, vannak benne „normális” sorok is, de mint fő versírási technika, a dadaista dadogás mégis egyértelműen tetten érhető benne (pl. Lelegeljük ükapáink inkvizícióját, boldog dogmák mákonya…). Különösen büszke vagyok a „tükördadogás” feltalálására, amikor is a betűsorok fordított sorrendben ismétlődnek, pl:: tavasz-szavat(osságunk). Íme a vers abban a formájában, ahogy a Halott madárral c. könyvemben szerepel, s ahogy írói oldalamon közreadtam:

Manipulációk

Horváth Annának, kissé dadogva

Bőbeszédű Dürerek rekvizitumai
ma itt nem mutogathatók:
kerekasztal-okoskodások szintézisén
indulatunk kiapad.
Adagolják kéjünket.
Nektárpótlóval etetnek,
habár bőségesen.
Lelegeljük ükapáink inkvizícióját,
játékból képünkre formáljuk reformációjukat,
lyukat beszélünk az idő hasába,
de tudatunk mégis kötözve vergődik
diktátorok torokhangjában.
Minket kimerít a tavasz,
szavatosságunk kíméletlenül lejár.
Árván vánszorgunk,
ki vagyunk tiltva
a tojásfejűek kifundált civilizációjából.
Boldog dogmák mákonyát
tányérunkba bablevesítjük.

(1979)

A vers további érdekessége, hogy címzettje, a beregszászi szobrászművész (és festő, és grafikus, és érmész…) akkoriban amolyan szellemi vezéremnek számított, nagyon sokat tanultam tőle (és a tanultak jelentős részét később meg is tagadtam). Akkoriban (1979) már bizonyos kritikus szemlélettel figyeltem megnyilvánulásait, észrevettem modorosságait, például azt, hogy időről időre kedvenc szavai támadnak, és ezeket nyakra-főre használja, már-már öncélúan szövi bele minden mondatába. Ugyanakkor árulkodóak is ezek a kifejezések: leleplezik használójuk szemléletét. E vers keletkezésekor a szép emlékű Horváth Anna (1924-2005) kedvenc kifejezései ezek voltak: manipuláció, rekvizitum, szintézis. Bele is építettem versembe valamennyit.


Előzmények: Enjambement, Tarkovszkij, Még egy „Lenin-vers”
(Visited 380 times, 1 visits today)
Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?