Versek, őszi Eső

Balla D. Károly

JÁTSZOTT ÉRTELEM

Arányait ha mindig meghagyod,
fel nem borul a játszott értelem,
de nyomban gyönge térdeire rogy,
ha többre tör és vágya féktelen,

ha távlatai túlontúl nagyok,
és visszahajlik már a széleken.
Nem épül így a fokra minden fok
és nem hasíthat metsző éle sem,

a völgy fölött a csúcsa nem ragyog:
a mélybe tér meg olcsón, csendesen,
és elfelejti, volt-e ősi ok
gőgösnek lenni torz magaslesen.

Arányait ha rendre meghagyod,
jámbor lehet, akár a végtelen;
ám ön-türelmed folyton s egyre fogy
– és ostobává tesz a félelem.

.

SZOMORVIDÁM

Tesz még egy kört a foszló értelem,
nyomában ott a délibábos pára,
megül, mint köd a hűvös réteken,
de fel is száll majd mindjárt, nemsokára.

Szomorkás sóhaj ring a fák fölött,
akárha holtak gyönge lelke volna,
és mint madár, ki délre költözött,
hiányt lebeg az üdvök tiszta gyolcsa.

Ma nincsen köztünk az, ki kárhozott,
javul a fenti úr statisztikája,
s a rög, amit a búcsúzó fogott,
vidáman koppan rá a festett fára.

 

Megjelentek: Eső, 2011/3
(Visited 32 times, 1 visits today)
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?