Matolcsy szárnyas angyalai

„Magyarország képes hat varázs szelencét felnyitni, amelyekből kirepülnek a történelem szárnyas angyalai és felemelik az országot.”

Nem épp tegnap történt, amikor Matolcsy megszólított, de már akkor feltűnt nekem, hogy nem realista gazdasági szakember, hanem ködös jövőképet dédelgető fantaszta keresett meg levelével. Akkoriban már látszott, hogy a Horn-kabinet (amely, mellesleg és szerény véleményem szerint az elmúlt két évtized egyetlen normális magyar kormánya volt) nem tudja kiheverni azt a népszerűségvesztést, amelyet a Bokros-csomag okozott, így bizonyos körökben nagy volt a készülődés és az izgalom. Ez a túlfűtött hatalmi várakozás írathatta Matolcsy Györggyel (és társszerzőjével, Kopátsy Sándorral) azt a körlevelet, amelyben 300 magyar értelmiségivel együtt engem is megszólítottak Magyarország gazdasági sikere érdekében. Most kicsit furdal a lelkiismeret, amiért pozitív jövőképemmel akkor nem járultam hozzá a mostanra beérett fantasztikus felíveléshez.

1998-as januári naplómban minderről így számolok be:

Körlevelet kaptam egy közismert magyarországi kutatóintézet két közismert közgazdászától.1 Kis bevezetőjükben beszámoltak arról, hogy műhelyükben „megszületett az a gondolat, hogy a demokrácia és a piacgazdaság mellett az országnak egy erős pozitív jövőképre is szüksége van”. Eltervezték, könyvbe gyűjtik össze mintegy 300 megszólított szerző bizakodását, így engem is arra kértek, 600 szóban foglaljam össze a magam pozitív jövőképét. Hogy nekem egyáltalán van-e ilyenem, azt elfelejtették megkérdezni. Ha megteszik, megírtam volna, hogy a pozitív jövőkép számomra éppen olyan propaganda-ízű kreáció, mint a negatív jövőkép. Az a kényszerképzetem kezd kialakulni, hogy csupa látnok vesz körül, akik a maguk jövőképét hiszik egyedül üdvözítőnek, s elvárják, hogy látomásaikban osztozzam.

A körlevél, amellyel most megkerestek, ezt állítja: „Kiindulópontunk az, hogy 2025-re Magyarország Európa egyik legdinamikusabb és legsikeresebb gazdasága lehet, társadalma pedig levetheti a 20. század megrázkódtatásait tükröző betegségeinek jó részét”. „Vagy nem!” – teszem hozzá én némi malíciával, és nem csupán a mondat képzavarai miatt. Holnap pedig talán kapok egy másik körlevelet más látnokoktól: „Kiinduló-pontunk az, hogy 2025-re Magyarország Európa egyik legelmaradottabb, legsikertelenebb gazdaságú államává válhat, amelynek társadalmát mind jobban veszélyeztetik a 20. század megrázkódtatásai nyomán kialakult betegségek”. Ezt az elképzelt vélekedést, még ha szófűzése szabatosabb is, ugyancsak fenntartással fogadnám, és halkan megkérdezném: nem lehetne, kérem szépen, egy kicsit, legalább most, átmenetileg, jövőkép nélkül meglenni, és inkább azzal foglalkozni, ami van, s nem azzal, ami lehet?? S ha már mindenképpen jövőképre van szüksége a közgazdász uraknak, nem lehetne az esetleg bipoláris, olyan, amely negatív és pozitív tendenciákat egyaránt figyelembe vesz? (Ne adj isten, ezek dialektikus vizsgálatából nem készülhetne érzelmileg semleges, ideológiamentes prognózis?)

A pozitív jövőképtől az én generációm legtöbb tagjának amúgy is azonnal felhólyagzik a bőre: kaptunk belőle épp eleget óvodától az egyetemig. Hittünk is egy ideig piszkosul az osztályok nélküli társadalomban, az állam elhalásában, és persze abban, hogy a világ proletárjai végre egyesülnek. „Oszt mi a szar lett belőle”, mondanám egy kis népi vulgarizmust megengedve azokkal az agrárproletárokkal szólva, akik nem dőltek be ennek a pozitív jövőképnek (sem), hanem tették a dolgukat és a maguk zsebkendőnyi háztáji részlegén megtermelték mindazt, amit a nagy közgazdászok kifundálta kollektív mezőkön nem lehetett.

Persze, értem én: végre egy kis lelket kellene önteni ebbe az elfásult magyarságba, hogy ne fancsali képpel, lógó orral hagyja magát becsalogatni Európába, hanem vágjon végre jó pofát mindahhoz, ami vár rá a 21. század elején. Ne legyenek kételyei, ne ingadozzon, mert még a végén lemarad minden jóról. Érdekes módon azonban a sok lógó orrú magyar a politikacsinálók pozitív jövőképétől nem akar jókedvre derülni, ellenben fenemód szeretne már magának egy kis pozitív jelent – attól rögvest vigyorogni kezdene, talán dalra is fakadna és tánclépésben indulna NATÓ-ba, EU-ba, bárhová, ahol végre nem izélgetik a jövőképpel.

A két tudós közgazdász a felkérő levélhez mellékelte a saját 600 szavas pozitív jövőképét, mint a „két első hozzászólást”. Ezek egyikében ezt olvashatni, még ám indításul: „Hogyan lesz egy vergődő országból Európa egyik legsikeresebb minta-országa? Először is úgy, hogy polgárai lehetségesnek tartják, hogy röpke negyedszázad alatt befejezik a gazdasági felzárkózást és a társadalmi felemelkedés sokszor megindult, majd megtorpant folyamatát. Hogy polgárai ezt a célt tűzik ki és nem egy igénytelen történelmet akarnak egyéni és nemzeti életükkel megformálni.” Azaz minden csak a magyarság akaratán múlik, és ha mégsem jön be ez a „minta-ország”, az csupán kishitűségén és igénytelenségén múlott. Továbbá pedig: nem is annyira tenni kell a felemelkedésért, elegendő lehetségesnek tartani, hinni benne, továbbá pedig célul kitűzni. Hát ebből most végre megtudtam! Én balga eddig abban az illúzióban ringattam magam, hogy vannak bizonyos meghatározó nemzetgazdasági adottságok, vannak pénzügyi kényszerek, van geopolitika, adósságállomány, költségvetés és egy krachedli csupa olyasmi, amivel épp közgazdász uramék dobálnak meg napi rendszerességgel – most meg puff neki, kiderül, mindez smafu, mert elegendő egy jó kis pozitív jövőkép. Hogy pontosan miféle? Kapunk erre is választ: „Ez a jövőkép azt mondja (!), hogy Magyarország képes hat varázs szelencét (!) felnyitni, amelyekből kirepülnek a történelem szárnyas angyalai és felemelik az országot.”

Hát ez azért szép. Münchausen bárót pedig eheti a sárga irigység: ötlete, hogy hajánál fogva felemelje magát, piti trükk ehhez képest.

Remélem, addig is, amíg Magyarország konzervnyitóval neki nem áll Pandora szelencéit nyitogatni, ezek a szárnyas angyalok nem unatkoznak odabenn, hisz alighanem társbérletben élnek az ugyancsak röptös kedvű sült galambokkal


1 Egyikük nem sokkal később gazdasági miniszter, másikuk kormányszintű szaktanácsadó lett.

Eddig a napló. Nem kétséges, hogy az újra miniszterként tündöklő férfiú most már valóban csak a szárnyas angyalokban bízhat.

(Visited 444 times, 1 visits today)
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) Matolcsy szárnyas angyalai bejegyzéshez

  1. Sparhelt mondta:

    „Kiindulópontunk az, hogy 2025-re Magyarország Európa egyik legdinamikusabb és legsikeresebb gazdasága lehet, társadalma pedig levetheti a 20. század megrázkódtatásait tükröző betegségeinek jó részét”

    Ahogy ez most kinéz – illetve maga a levél is ilyen gondolatokat ébreszt bennem – inkább nem. Az egyik legócskább marketingtrükk egyike az, hogy ha valamit nem tudunk megcsinálni jónak, akkor sulykoljuk azt, hogy ez jó.

  2. Nagy József mondta:

    Tisztelt BDK piréz!
    Az írásában foglaltakkal nincs semmi gondom, minden megállapításaival egyetértek – csak egy téves szóhasználatra hívom fel figyelmét, e mondatban:
    …. geopolitika, adósságállomány, költségvetés és egy krachedli csupa olyasmi, amivel épp közgazdász uramék dobálnak meg napi rendszerességgel …
    Minden bizonnyal rahedlit akart írni, lévén ennek (a feltehetően jiddis eredetű szónak) a jelentése : ’csomó, halom, rakás, rengeteg, sok’ . A (ma már) kevesek által ismert krachedli viszont ántivilág-béli szénsavas üdítőital volt, golyós zárú üvegben. A szó és a termék föltehetően német (osztrák) eredetű.
    „…Már az 1930-as években új termékként jelent meg az üdítőgyártás, főleg golyózáras üvegek használatával, kézi töltéssel. Így kedvelt ital lett a kisiparosok által előállított és forgalmazott „krachedli”. …” „… a szikvíz-készítő épp a krachedlit, a szódásüveg elődjét mutatja nekünk: A benne lévő golyó zárta a széndioxid útját, újra lehetett tölteni. …” (internetről)
    A krachedlis üveg is egyfajta pandora-szelence volt, de mentőangyal-dzsinn abban sem lakozott. Csak gáz…
    Tisztelettel hű olvasója, Nagy József

Vélemény, hozzászólás?