Csereszabatos genezis

Nincs világnézetem. Világnézésem van. Szemlélődöm, észlelek, gondolkodom és rögzítek – de amit rögzítettem, nem hagyom mozdulatlanul. Engedem, hogy alámerüljön, elhomályosuljon vagy akár szertefoszoljon, ha újabb rögzítendők válnak fontosabbá. Amelyek aztán találkoznak, ütköznek a korábbiakkal, szétpattannak vagy egymásba hatolnak.

Nincs sem meggyőződésem, sem hitem. Sem megragadni, sem elengedni nem tudom a bizonyosságot. Alighogy rátámaszkodom a tudományosságra, tiszta fejjel alighogy átadom magam a racionalitásnak, máris kételkedni kezdek mindenféle ésszerűségben és objektivitásban. Még hogy materializmus és tudományos világrend, ugyan, nevetséges erőlködés az egész. A természet törvényei? Na ne tessék kacagtatni. A törvények emberi kreációk, elménk mankói, amellyel a megismerés felé teszünk komikusan szánalmas és nagyjából fölösleges lépteket. A tudomány nem egyéb, mint az ember alkotta leghatalmasabb fikció. Vagy talán nőnek képletek az erdőben? Úsznak egyenletek a tengerben? Lehet bányászni tantételeket? Kering akár egyetlen Kepler-törvény is a Nap körül?

De nem fogad magáévá a mítosz sem. Tagadások, kételyek és bizonyosságok osztozkodnak rajtam. Nem tudom, hogy isten teremtette-e az embert, de tudni vélem, hogy isteneit viszont egytől egyig az ember teremtette. Ennél azonban fontosabb, hogy ha mégis az isten a teremtő, akkor olyan embert formált, aki képes istenteremtésre. Másfelől az ember meg olyan istent alkotott magának, aki őt, az embert megteremthette. Így a genezis csereszabatos. Mindegy, hogy Michelangelo képén az Atya, vagy Dalíén a Gyermek nyújtja-e mutatóujját.

Az Univerzum keletkezésének általánosan elfogadott modern elméletét jól el tudom helyezni  gondolkodásomban, bár az ősrobbanással, a Nagy Bummal kapcsolatban vannak apró személyes aggályaim. Az hagyján, hogy a Világegyetem egy végtelenül kis méretű, ám végtelenül sűrű pontból jött létre, ám hogy azt a kérdést, „De mi volt előtte”, azért értelmetlen feltenni, mert az idő is a robbanás pillanatában született, annak előtte egyszerűen „nem volt idő” – nos, ezt kikérem magamnak. Mennyivel hihetőbb ez, mint hogy a világot egy ősprincípium hozta létre? Persze az általános relativitáselmélet felettébb szent dolog, s ha abból ilyesmi következik, akkor a tudományos műveltségére valamit is adó ember csak fogadja el zokszó nélkül. Így aztán én bölcs belátással nemcsak hogy elfogadom a tér-idő-szingularitást, hanem kifejezetten körülrajongom ezt a kivételesen poétikus, szellemesen megalkotott transzcendens metaforát.

Megjegyzendő, hogy a montázshoz használt ironikus-szkeptikus Salvador Dalí-kép más, keletkezésekor aktuális geopolitikai vonatkozásai miatt mégsem tekinthető a Michelangelo-festette bibliai toposz reciprokának.

Megjelent: VilágMa, 2012. febr. 23. – több VilágMa-bdk

Szolgáltatás – mobil: ingyen sms-küldés | téli édenkert |publikációk: samizdat

(Visited 285 times, 1 visits today)
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?