Erkölcsi dilemmák

(Egy ma írt levelemből:) Vannak egyfelől az erkölcsi ideálok és vannak másfelől azok a biológiai, társadalmi, anyagi, érzelmi stb. kényszerek, amelyek az élethelyzetek sokaságában az ideálok ellenében önfeladásunkat követelik. Az ember akkor tarthatja meg az önbecsülését, ha eszményei sértetlenségére teljes tudásával törekszik, a kényszereknek pedig minden erejével ellenáll. Előbbieket maradéktalanul beteljesíteni és utóbbiakat teljességgel kivédeni természetesen lehetetlen, az ember tehát igyekszik kialakítani a maga számára olyan sávot, amelyen haladva a kényszerek miatt az erkölcsi tartását még nem kell feladnia. Ha azonban a kényszerek erősebbek, mint az ideálok, az ember letér arról a sávról, amelyen még önbecsülését megtarthatta volna, feladja ideáljait, mert azt gondolja, hogy enni, lakni, szeretni mégis fontosabb, mint magasztos elvekhez ragaszkodni. És ki merné ezt az igazát elvitatni? Mégis azt hiszem, hogy még a legszorongatottabb helyzetekben és a legerősebb kényszerek közepette is létezik választási lehetőség és létezik döntési pozíció. Bizonyos, hogy ezeket felismerni és ezekkel élni külön erőfeszítésbe kerül, értelmet, leleményességet, tudást, ügyességet igényel. Van, akinek sikerül, s van, akinek nem. Van, aki a nehezebb körülmények ellenére sem kényszerül önfeladásra, és van, aki a kisebb kényszerek alatt is megroppan. Van, aki morális magaslatokba emelkedik, és van, aki belemerül a sárba. És persze vannak – talán ők a legtöbben –, akik a legkisebb ellenállás irányában haladva nem sokat tépelődnek ilyesmin. Mindig azt teszik, amit „az élet diktál”, és nincsenek különösebb erkölcsi dilemmáik.

(Visited 340 times, 1 visits today)
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.