16 megabájtot raksz…

Bármilyen nagy netgurunak is tartom magam (vagy gondolnak sokan), két alapvető webes élmény eddig kimaradt az életemből. 1 – még soha nem tettem fel honlapot ukrajnai szerverre; 2 – még soha nem telepítettem WordPresst.  Mindkettő elég fura, nem? Az első azért, mert hát ésszerű lenne „idehaza” futtatni legalább néhányat félszáz oldalamból – de valahogy semmi bizalmam nem volt a honi internethez (holott amikor úgy látszott, hogy a magyar médiatörvény talán a blogokat is ellenőrzése alá vonja, akkor egy blogger kollégám arra kért, segítsek a webnaplóját ukrán szolgáltatóhoz áttelepíteni…). Az elmaradt második élmény meg azért furcsállható, mert több WordPress-hajtotta blogom van (ez is ilyen, meg ilyen a Blogfő) – ám ezeket Kolos telepítette kérésemre az általa kezelt szerverhelyre, nekem csak be kellett ülnöm a készbe. Ám eljött az ideje, hogy a webvadászataimból kimaradt két legyet most egycsapásra leüssem. a cikk folytatódik >>

Könyv online

Nemrégiben indult weboldalam a könyv és az internet házasságából született. A leginkább marketing célokat szolgáló és egyre látogatottabb szájton  lehetőséget kínálok arra, hogy kiadók, terjesztők, könyves műhelyek, nyomdák, alkotói csoportok vagy akár az egyes szerzők bemutathassák könyveiket és/vagy könyves vállalkozásukat. Tetszőleges nagyságú felület bérelhető – igen kedvező áron. Külön oldalt is szívesen készítek az ezt igénylő kiadó, nyomda, webáruház, könyvesbolt, szerző, könyvsorozat, periodika vagy akár egy könyv, regény számára. A nyomtatott kiadványok mellett előnyben részesítem az internetről letölthető vagy pedig online megrendelhető e-könyveket. – Oldalam a témát érintő számos keresőkifejezéssel a Google találati listák élmezőnyében szerepel, így az érdeklődők egyre szélesebb köre talál rá itt: Könyv online

Homo Online

A világháló térhódításának még csak a legelején járunk, abban az átmeneti időszakban élünk, amikor még egymás mellett léteznek és működnek az internet előtti és utáni világ eszközei, médiumai. Még vannak nyomtatott újságok – de egyre többen már az internetről olvassák a friss híreket. Még könyvet veszünk és sokan áradoznak a papír tapintásáról és a nyomdafesték szagáról, de egészen bizonyos, hogy rövidesen teljesen áttérünk az egyre kényelmesebb és alkalmasabb digitális eszközökre: az e-könyvek és az e-book-olvasók robbanásszerű elterjedésével olvasási szokásaink is megváltoznak. a cikk folytatódik >>

Erkölcsi dilemmák

(Egy ma írt levelemből:) Vannak egyfelől az erkölcsi ideálok és vannak másfelől azok a biológiai, társadalmi, anyagi, érzelmi stb. kényszerek, amelyek az élethelyzetek sokaságában az ideálok ellenében önfeladásunkat követelik. Az ember akkor tarthatja meg az önbecsülését, ha eszményei sértetlenségére teljes tudásával törekszik, a kényszereknek pedig minden erejével ellenáll. Előbbieket maradéktalanul beteljesíteni és utóbbiakat teljességgel kivédeni természetesen lehetetlen, az ember tehát igyekszik kialakítani a maga számára olyan sávot, amelyen haladva a kényszerek miatt az erkölcsi tartását még nem kell feladnia. Ha azonban a kényszerek erősebbek, mint az ideálok, az ember letér arról a sávról, amelyen még önbecsülését megtarthatta volna, feladja ideáljait, mert azt gondolja, hogy enni, lakni, szeretni mégis fontosabb, mint magasztos elvekhez ragaszkodni. És ki merné ezt az igazát elvitatni? Mégis azt hiszem, hogy még a legszorongatottabb helyzetekben és a legerősebb kényszerek közepette is létezik választási lehetőség és létezik döntési pozíció. Bizonyos, hogy ezeket felismerni és ezekkel élni külön erőfeszítésbe kerül, értelmet, leleményességet, tudást, ügyességet igényel. Van, akinek sikerül, s van, akinek nem. Van, aki a nehezebb körülmények ellenére sem kényszerül önfeladásra, és van, aki a kisebb kényszerek alatt is megroppan. Van, aki morális magaslatokba emelkedik, és van, aki belemerül a sárba. És persze vannak – talán ők a legtöbben –, akik a legkisebb ellenállás irányában haladva nem sokat tépelődnek ilyesmin. Mindig azt teszik, amit „az élet diktál”, és nincsenek különösebb erkölcsi dilemmáik.