Pillangószív repríz 2

Ha látványosságban nem is, de a mondandó súlyát illetően Demszky Gábornak 2006-ban a választások során sikerült überolnia Kósa Lajos kampánynyitó ceremóniáját azzal, hogy felelőssége teljes tudatában bejelentette, az SZDSZ szárnyakat ad. Ha nem is a szavazóknak, ám a Combino néven meghibásodó valamennyi villamosnak mindenképpen. a cikk folytatódik >>

Pillangószív repríz 1

Kedves olvasó, valószínűleg roppant módon szenvedsz amiatt, hogy éppen nincsen öldöklő választási kampányharc a magyar bal- és jobboldal között. A 2010-est lassan elfelejtjük, a 2014-es pedig még olyan messze van, mint Csanád Jeruzsálemtől. Így aztán, némi uborkaszezon-béli unaloműzés nemes céljából felidézem a 2006-os ádáz politikai kampánynak egy kevésbé ismert szegmentét. Erre az elhíresült őszödi elkúrás után került sor a Haza szárnyas szívcsakrájának a megszerzése érdekében. a cikk folytatódik >>

Halálos viperamarás

Halálos kígyóharapás következtében elhunyt Balla D. Károly író. Mint közismert, a kárpátaljai alkotó évek óta egy fejlett viperát tartott ungvári otthonában. Eredetileg csupán kígyótojást kapott ajándékba liberális barátaitól, ezt gondos takargatással saját melegágyában kiköltötte, és az életre kelt, eleinte ártatlannak tűnő kis kukacot (@) nevelni kezdte. A magas tápértékű cinizmussal és kalóriában gazdag iróniával táplált példány gyors fejlődésnek indult és már fiatal korábban veszedelmes méregfogakat növesztett. Egyre hangosabbá váló sziszegése miatt az írót korábban nagy sűrűségben látogató barátok és ismerősök sorra elmaradtak. Intésüket, hogy szabaduljon meg a mérges kígyótól, Balla nem vette figyelembe, sőt, még terráriumba zárni sem volt hajlandó a viperát, amely ettől vérszemet kapott és válogatás nélkül rátámadt mindenre, ami kényes ízlését sértette. Várható volt, hogy előbb-utóbb gazdájába is belemar. A tragédia akkor következett be, amikor az egyre veszedelmesebb ragadozón kitört a skizofrénia, és nevelőjét saját testvégződéseként kezdte érzékelni, mígnem egy bősz pillanatában azzal a tudattal ejtett az írón halálos sebet, hogy a saját farkába harapott. A nemzeti együttérzést gyakorló volt barátok korábbi sérelmeiket félretéve hiába siettek az ellenszérummal Balla segítségére, a kárpáti vipera pórul járt tulajdonosát már nem lehetett megmenteni. Testét úgy járta át a gyilkos méreg, mint műveit a posztmodern.


több hasonló | kárpáti vipera

Robotjaink nevében :)

Ezt nem én találtam ki, az egyik legismertebb blogszolgáltató írta, válaszul visszaállítási kérelmemre.

Robotjaink nevében elnézést kérünk a nem spam jellegű tevékenységet végző blogod zárolásáért. Türelmedet kérjük, amíg megvizsgáljuk, hogy blogod valóban nem végez-e spam jellegű tevékenységet.

Sweet Child in Time

Meghalt a billentyűk nagy mágusa, a Hammond Lordja, legkedvesebb hardrock-bandám alapítója, annak az intellektuálisabb, mégis érckemény zenei hangzásnak a megalkotója, amely a műfaj irányzatai közül legközelebb áll hozzám. Írt nagy slágereket elementáris erejű, dübörgő akkordokkal és pengeéles szólófutamokkal, de írt cizellált szviteket is szimfonikusok számára… Én talán azt szeretem a legjobban, ami a kettő között van. Ha felhangzik az April oboája vagy a Child in Time csúcspontján abbamarad a visítás, bennem megszólal valami néven nevezhetetlen. a cikk folytatódik >>

Balladium-voksolás lezárva

Tömeges részvétel mellett lezárult a szavazás,  amelynek során a virtuális felolvasóhelyem könyvheti projektjét reprezentáló írások közül választhatták ki az olvasók a nekik leginkább tetszőt. A lélegzetállítóan szoros versenyben Szeifert Natália regényrészlete aratott győzelmet, így a szerző ezzel felterjesztést nyert az idén először odaítélésre kerülő Balládium-díjra (szívből gratulálok!). A további jelölések később történnek, a díjat decemberben ünnepélyes kereteim között ítélem oda.

A történet vége

Számos elismerő értékelés jelent meg regényemről. Ez az egyik legmélyebbre ásó alapos kritika.

tejmozi laptop

Dérczy Péter kritikája a Tejmoziról az Esőben:

A történet vége

Balla D. Károly mint regényíró láthatóan közel harminc éve küzd azzal a poétikai és világképi jelentőségű problémával, hogy egy, a szerzőhöz közel álló történetet hogyan lehetséges elmondani. Az nyilvánvaló, hogy ez az epikusi „gyötrelem” nem kizárólag az ő sajátja, ezzel birkózik lényegében az egész modern és posztmodern prózairodalom, s talán ennek egy része már túl is van ezen a kérdésfelvetésen. Az újabb kortárs magyar próza némely alkotója (én itt csak Garaczira utalnék, de rá nyomatékosan) a posztmodern elbeszélés hozadékait felhasználva, újra merít a „mesélés” hagyományaiból is; persze ez a „mese” erősen transzformált éppen a posztmodern narráció tükrében. Balla D. nagyjából ezt az utat járta be az 1998-as Élted volt regénye, a 2005-ös Szembesülés és az új regény, a Tejmozi narratív ívében. Az ő esete azonban szerintem sokkal összetettebb, mint sok más prózaíró kortársáé, akiknek az ottliki „elbeszélés nehézségei” csak mint poétikai problémák merültek föl, hiszen Balla D. egyrészt költőként indult, s talán azt is mondhatnám, ma is elsősorban költő (a Tejmozi számos jellegzetessége utal erre, egyikre-másikra visszatérek majd). De nem is ez az igazán fontos (bár az epikusi anyaghoz való viszonyt nagyon erősen befolyásolja), hanem az, hogy ez az anyag igen-igen személyes, túlzással és kis karikírozással: egy alanyi költő életének döntő mozzanata: az apához való viszony. Balla D. áttételesen sokszor utal például a Szembesülésben arra, hogy önéletrajzi motívumokkal „szembesülhetünk”, miközben az egész narratív struktúra kiépítése azt jelképezi, hogy az olvasó semmiképpen ne biografikus szövegként fogja föl a művet. Tehát a poétikai és világképi problémák általánossága mellé társul egy életrajzi probléma, nevezetesen az, hogy mennyit lehet elmondani apánkról, családunkról és környezetünkről úgy, hogy az ne sértsen érzékenységeket, pláne egy olyan kisebb régióban, mint Kárpátalja. A három regényből különösen a Szembesülés hordoz magában olyan elemeket, melyek a művet a „kulcsregény” fogalma felé tolják, még akkor is, ha a regény egyik önreflexív narrátora már a mű elején kijelenti: „ám kulcsregénynek mégsem nevezhetjük a Szembesülést…” Nem túlságosan lényeges, de hogy Balla D. első két regényének mégiscsak valós kérdése ez az önéletrajziság, azt Tóth Krisztina egy ellentmondásosan interpretálható megjegyzéséből is megérthetjük: „Habár a regény többé-kevésbé a beavatatlan olvasók számára is értelmezhető…” E mondat inkluzíve azt jelenti: a Szembesülés valójában csak beavatott, a regény jelentéshálójának minden elemét kívülről, referenciálisan is ismerő befogadó számára értelmezhető, ami persze butaság, és nem is igaz. De kétségkívül, éppen a mű sokszorosan összetett, bonyolult, néha az értelmezhetőség határán járó struktúrája, ennek fragmentumszerűsége és a többszörösen megcsavart narrátori nézőpontja a befogadót igen komoly feladat elé állította; s ebben, éppen ellenkezőleg, nem mindig segített, ha az olvasó el tudta helyezni az amúgy is csekély történetelemet referenciálisan is. De akár így, akár úgy, Balla D. előző regényei, s ez az új is, apa-regények, s mint ilyenek illeszkednek a kortárs magyar regényirodalomnak egy jelentős vonulatába. A Tejmozi a korábbiakhoz képest nyomatékosabban és egyértelműbben, mondhatni expressis verbis utal erre: „Mielőtt anyám megbetegedett, hosszabb ideig készülődtem arra, hogy apám történetét megörökítsem. Még nem volt elképzelésem arról, száraz leírás lesz-e, netán regényes életrajz, esetleg – vagy leginkább – az apa-fiú viszony sok szempontú, visszaemlékezésekből összeálló elemzése…”. A Tejmozi annyiban különlegesebb, mint a korábbi regények, hogy sajátos módon ebben az apa-regényben megbújik egy anya-regény is, s a kettő egymásra hatása, a kettő viszonya egymáshoz a teljes szöveget még érdekesebbé, izgalmasabbá teszi. a cikk folytatódik >>

Balfas élete és munkássága

Hosszú kutatómunkám eredményeként megszületett a kiváló indonéz költő, publicista és prózaíró, Muhammad ibn Salim Balfas (1922-1975) eddigi legteljesebb magyar nyelvű életrajzi összefoglalója. Szükségesnek tartottam elkészítését, mert miközben hazájában az indonéz nemzeti irodalom egyik megteremtőjét, a Yag-novella mesterét lassan nemzeti hősként tisztelik, aközben a magyar sajtóban olykor még puszta létezését is kétségbe vonják. Ez a közlés talán szétoszlathat néhány alaptalan találgatást, tévhitet. – Ezúton köszönöm meg Dr. Kállay O. Béla hatékony segítségét dolgozatom elkészítésében, amelyet ezúton ajánlok olvasóim és a szakma érintettjeinek szíves figyelmébe: katt: Muhammad Balfas, a Yag-novellák mestere

Egy elfelejtett blogszótár

Volt nekem zseniális blogírói munkásságom korszakalkotó és műfajteremtő hajnalán jó néhány öntermékenyítő  agymenésem, ezek közül az egyiknek a keretében a blog kifejezés jópofáskodó felhasználásával a blogolással kapcsolatos új szavakat alkottam. Később számos bloggertárs is bekapcsolódott a kreatív játékba. Utólag visszanézve: a laposabb ötletek között azért akad jó néhány, amely talán érdemes azok figyelmére, akik akkor még nem voltak lelkes olvasóim. Fogadjatok hát egy kis válogatást az elfelejtett blogonímákból: a cikk folytatódik >>