Mihez ért BDK?

– részlet Markovits Teodóra Miért nem szeretjük BDK-t c. esszéjéből –

markovits_dora Ez még akkor történt, amikor szívességből elkészítette akkoriban floppyn terjesztett diákfolyóiratunk, az Alkarpatraz honlapját. (A dolgot egyébként nagyon megbántuk, mert a látszatra jótékonykodó, a fiatal pályatársakat felkaroló BDK kishíján kisajátította kezdeményezésünket, ezért is indítottunk később külön blogot: Alkarpatraz). Nos, amikor én már Debrecenben PhD-ztem, egyszer elvittem hozzá két új és egy régi ismerősömet. Icu a szobatársam volt, ő biológiából készült a doktorijával, Lacát a Nagytemplom előtt „szedtük fel” azzal, hogy mindketten modellt ültünk neki (utcai portrégrafikusként kereste kenyerét, nagy terve az volt, hogy művészettörténetet tanuljon), Dezske pedig még otthonról volt a barátom, friss diplomásként fizikát tanított Técsőn. Nos, egy hosszú ungvári napnak a végén estünk be BDK-hoz, aki a szokásos kedélyességgel fogadott minket. A tőle megszokott módon rákérdezett arra, hogy a számára ismeretlen három fiatal mivel foglalkozik és ezt megtudván azonnal pár keresztkérdéssel tesztelni is kezdte őket.

„És ha kérdezhetem, László, melyik a kedvenc festészeti korszaka?”; „Ó, a citológia maga a teremtés csodája, nem így gondolja, kedves Ilona?”; „Magam is fizikus lennék, még ha bukott is, Dezső viszont bizonyára tisztában van a tér-idő szingularitás problematikájával!” – a szakmai kérdésekre irányuló érdeklődése persze csak részben volt kíváncsiság, BDK igazi szándéka inkább az volt, hogy elkápráztasson bennünket a széleskörű tudásával. Én sem maradhattam ki: „A posztmodern voltaképp leleplezi önmagát, amikor belső összefüggéseire vonatkoztatva elfogadja az intertextualitás kiváltságait, nem gondolod, Dóra?” – szegezte nekem, és én nehezen tudtam eldönteni, mi is lenne ennek a kérdésnek a lényege. Visszakérdeztem, ő pedig hosszas fejtegetésbe kezdett. Nem mondhatom, hogy ne lett volna érdekfeszítő, amit nagy lendülettel előadott, ám hogy az irodalomelmélethez és a posztmodernitás lényegéhez nem sok köze volt, az biztos (később okfejtését viszontláttam Szembesülés című regényében; ebből az is világossá vált számomra, hogy tisztelt írónk a beszélgetésünkben alig is tett mást, mint felmondta regénye egyik fejezetét… – jóval később a regény ál-művészi, ál-posztmodern hamisságait igyekeztem leleplezni egy hosszabb könyvkritikámban: A posztmodern bűvészdoboz).

Ezzel együtt mégis le tudott nyűgözni BDK ezen az estén. Három barátommal sorra olyan szakmai vitába keveredett, hogy csak pislogtam. „A fehérjeszintézis eltervezettségét nem csupán komplexicitása miatt tartom valószínűnek, hanem amiatt a műveleti algoritmus miatt, amely a folyamatot irányítja. Ugye nem gondolja, kedves Ilona, hogy evolúciós fejlődés során kialakulhat olyan pontról pontra végrehajtandó parancs, hogy most előbb váljon ketté a DNS-spirál, most egy riboszóma fűződjön fel a páratlan DNS-szálra, most tapogassa végig az aminosavakat és minden tripletet külön értelmezve építse fel a transzfer génállományt?” / „László, abban nem tudok magával egyetérteni, hogy Picasso kék és rózsaszín korszakának figuratív volta csupán előtanulmány lett volna a nagy nonfiguratív korszakhoz képest: a Mester akkori alakjaiban már pregnánsan benne volt az analitikus konstruktivizmus teljes arzenálja, habár igaz, ezek nagyrészt inkognitóban, mondhatni a maguk rangrejtettségben jelentek meg az akkori vásznakon.” / „Már hogy lenne a hullámfüggvény összeomlás csupán mérési probléma?! A koppenhágai interpretáció teljességgel elleplezi a lényeget azt állítván,  hogy ez csupán a mérési folyamat sajátos jellegzetessége. Dehogy! Ha valamiben, hát a függvényösszeomlásban teljes valójában feltárul az Univerzum objektivitásának a teljes problematikája, vagyis az, hogy bármifajta objektív létezés általunk csak szubjektív módon észlelhető és appercipiálható. Ifjú barátom ezt nem kívánja belátni?”

Ilyeneket mondott. Amikor eljöttünk tőle, teljesen le voltunk taglózva. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy irodalmár ennyi mindenhez ilyen szinten értsen. Aztán, némileg ocsúdva a szellemóriás nyomasztó hatása alól, sorra elmondtuk a saját benyomásainkat. Én azzal kezdtem, hogy a biológia, a festészet és a fizika terén való jártassága valóban bámulatos, de ami az irodalmat illeti, itt azért meg kell jegyeznem, hogy amit elmondott, az irodalomelméleti szempontból értékelhetetlen és fogalmaiban teljesen zavaros okfejtés volt. A többiek ezen kicsit csodálkoztak. Majd Icu tűnődve hozzátette: BDK alapos jártassága a művészettörténetben és fizikában nyilvánvaló, de a biológiai ismeretei azért igencsak felületesek és pontatlanok, a fehérjeszintézis például nem is úgy zajlik, ahogy elmondta. Laca következett, ő már csak a kvantumfizikai tudását dicsérte, hozzátéve, hogy BDK valószínűleg nem érti a figuratív és nonfiguratív ábrázolásmód közötti különbség lényegét és egyáltalán nem ért a festészethez, ha azt állítja, hogy az analitikus konstruktivizmus látens módon is létezhet. Dezske ezek után alig mert megszólalni. Tíz perccel ezelőtt még azt gondolta, hogy BDK elképesztő tudásáról tett tanúbizonyságot az irodalom, a festészet és a biológia terén, épp csak a tudományos világképe zavaros, a kvantumfizikából pedig nagyjából annyit ért, mint amennyit egy bulvármagazinban írnának róla.

Akkor jót nevettünk azon, milyen könnyű volt megvezetni bennünket, és az egésznek nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget: BDK kétség kívül nagy figura és jó tehetsége van ahhoz, hogy többnek mutassa magát, mint ami. Ám évekkel később, amikor alaposan elmerültem műveinek világában és behatóbban tanulmányozni kezdtem a BDK-jelenséget, akkor jutott eszembe ez az este, amely visszaigazolta akkor már kialakult véleményemet: BDK életműve, irodalmi és internetes jelenléte voltaképp nem egyéb egy nagy szemfényvesztésnél. Iskolapéldája annak, hogyan kell az ürességet és felületességet értékként eladni.


Adalék Markovits Teodóra fenti esszé-részletéhez:

(Visited 62 times, 1 visits today)
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Makker Berci mondta:

    Még ha igaz is, amit a hölgy állít, akkor is le kell szögeznem, hogy szemfényvesztésben is lehet valaki zseniális.

Vélemény, hozzászólás?