Kárpáty Vipera Nyúz

Kárpáti viperaKöltözés, felújítás – jaj!… Két nagyobbfajta fába is belevágtam a fejszémet mostanában. Az első a Kárpáti Vipera átköltöztetése. Sajnos a régi, ingyenes szolgáltatónál egyre több gond adódott, az utóbbi időben már új bejegyzéseket sem tudtam közzétenni, célszerűnek látszott hát saját tárhelyem alatt üzemelő blogban folytatni a sziszegést. Persze az importálási opció sem működött rendesen, így a sok régi cikkbe most újra be kell tűzdelnem a képeket. De a nagyjával már megvagyok, és új posztot is már ide írtam. A másik: tavaly ősszel elevenítettem fel régi, sokáig álnéven vezetett alternatív hírblogom történetét (itt: Kárpáty Nyúz), amely a Kárpáty Newsgonzó újságírás kárpátaljai megteremtésének halovány kísérlete volt, s amelynek anyagai a neten már nem érhetők el. Illetve kis trükkel, és kicsit hiányos, torzított formában mégis. Most elkezdtem a szövegek kibányászását és újraközlését – éppen az  új viperás blogban, amelyet talán Vipera Nyúzra keresztelek.  Az első 5 cikk már olvasható abból az időből, amikor a Kárpáti Igaz Szó szakadni kezdett Kőszeghy Elemér mentén, s amikor Dupka György helyesírási készségei tetőztek, Gubcsi Lajos költészete pedig az egekbe hágott. Jó szórakozást, kellemes időutazást itt: Kárpáty Nyúz

(Visited 215 times, 1 visits today)
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.