Nem fogom én már ezt a rockoperát megszeretni. Ezután sem, hogy a harminc éve dagadó ragacsos nemzeti giccsből Alföldi megpróbálta kivakarni. Nem sikerült neki. A darabra ráhúzott hiperaktuális politikai mondanivaló túl direkt, túl propagandaízű – ráadásul zavarossá is válik attól, hogy félúton megreked a tagadás és igenlés, illetve vegyük komolyan – ne vegyük komolyan között. Valószínűleg lehetett volna fergeteges szatírát kreálni belőle, felvállalva a totális blaszfémiát. De az ironikus-parodisztikus szál el-elakad, olykor teljesen elsikkad. A kinevetjük ezt az egészet attitűdre lehetett volna építeni, de az úgy nem megy, hogy közben meg szívóskodunk és azt sulykoljuk, olyan komoly mondanivaló van most itten, hogy az erőlködéstől jól bele is falsolhatunk (Stohl végig vergődik: rockoperai szinten énekelni nem tud, árnyalt színészi játékra pedig a szánalmasan egysíkú Koppány-klisében nincs módja; Feke Pál meg ellenkezőleg: remek a hangja, de az összetettebb István-figurát színészileg nem képes megformálni).
Túlontúl olcsó megoldás a marcona egyenruhások, a maffiózó-szemüveges keresztvivők meg a kommandómaszkos erőszak-gyakorlók folyamatos szerepeltetése. Egy-egy ötletes kikacsintás többet ért volna ennél a „megértse a hülyegyerek is” emblémaprimitívségnél. És újra csak: lehetne mindez akár könnyeden szellemes, akár maróan ironikus – a baj az, hogy drámainak akar látszódni az, ami inkább nevetséges. Amikor aztán Koppány egy kalapáccsal leüti a gipszet imitáló fehér ló fejét és ömleni kezd nyakából a meggyvörös vér – na, az már annyira röhejes, hogy valóban paródiának tetszik. Kár, hogy nem az: ez a lóáldozat itten szimbolikus komolyságra van véve.
Két emlékezetes jelenet mégis akad ebben az izzadságos erőlködésben. Az egyik, amikor egy Trabanttal megérkezik Varga Miklós és Nagy Feró és esetlenül énekelgetni kezdenek (na, ez valóban szellemes rákacsintás a rockopera „dicső” múltjára). A másik a záró jelenet: vagy önként, vagy erőszak hatására, de mindenki bevonul a szent koronát imitáló nagy ketrecbe. Összecsukódnak a rácsok, nincs menekvés. Idáig jó. Gyilkosan erős, csúfondáros poén. De aztán felhangzik a Himnusz. Nem ironikusan, nem gúnyból, hanem ima-szerűen, megrendült komolysággal.
Most akkor imádkozunk vagy baszunk? – kérdezte az elcsábított lány a paptól, aki a bujálkodás előtt egy kis bűnbánatot akart gyakorolni.
http://pocakosgondok.blogspot.de/2013/08/istvan-kiraly-avagy-fiatalsagunk-edes.html
Kedves István, ezúttal nem értünk egyet.
Így igaz! Nem ragozom tovább, mert nem is kell.
Talán emlékszel a nevemre még. Nagyon régen írtam.
Istvánnal azért nem értek egyet én sem, mert szinte ugyan abba a „hibéba” pottyantotta magát, min Alföldi.
Üdvözöllek! Jénos
Kedves Károly, valahol engem támaszt alá ez a megnyilatkozás:
http://szinhaz.hu/szinhazi-hirek/53289-hiszteria-van-alfoldi-rendezese-korul-szorenyi-levente-az-istvan-a-kiralyrol
Fenntartom: a darab pocsék giccs, ez az előadás pedig vacak, silány szájbarágós bóvli. A csapdahelyzet az, hogy mivel a nácik gőzerővel támadják, politikai okokból „mi” akaratlanul is védeni kényszerülünk.
http://www.vasarnapihirek.hu/szerintem/schilling_arpad_nemzeti_giccs_es_civakodas Schilling Árpád: „Alföldi ezt a giccset kicsit porolgatja, fényezgeti, de állományában nem idéz elő változást.” – én ezzel értek egyet, és a szerző valószínűleg elég jól ért a színházhoz :) ami ezen túl van üzenetekről meg értelmezésekről, az maszatolás, belemagyarázás. Rossz darab, pocsék előadás csapnivaló énekhangokkal. Ennyi. A többi is érdekes, ami Schilling mond:
„Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója is megszólalt. Bár ne tette volna: ismét bebizonyította, hogy fogalma sincs a nyilvánosság szerepéről, hasznáról és törvényszerűségeiről. Megtehette volna, hogy elegánsan hallgat, és rábízza a kutyákra a vicsorgást. Nem bírta ki, ő maga akart lemenni kutyába. Nyilatkozata szerint ugyan csak tíz percet látott a műből, de az neki pont elég is volt. Ez még hagyján, egy gyakorlott szívsebésznek sem kell órákig ácsorognia egy műtétet végző kollégája mellett, hogy megállapítsa: az illető ért-e ahhoz, amit csinál, vagy sem. Igen ám, de itt nem szakmai, hanem világnézeti problémák merültek fel a nemzeti direktora szerint. Az a baj, hogy vannak, akik csak arról képesek beszélni, hogy mennyire trágya ez az ország. Ellenben ő, aki egy igazi színházi újító, kizárólag a jóról és a szépről beszél. A direktor (nincs egyedül ebben a szakmában) hiú, gőgös és legfőképpen buta. Hogyan vádolhatja meg Szörényiéket azzal, hogy ők nem a jót, a szépet akarják? Hát nem is beszélnek másról. Ezért is giccs az, amit létrehoztak. Alföldi ezt a giccset kicsit porolgatja, fényezgeti, de állományában nem idéz elő változást. Vidnyánszky lukra fut. Kinyilvánítja, hogy itt senki más nem beszélhet a nemzet felemelkedéséről, csak ő. Tehát nem csak Alföldi, de Szörényi, sőt Nemeskürty sem. Vidnyánszky akkora géniusz, hogy mellette senki más nem férhet el, csak ő maga. Ja, és az a néhány vicsorgó kutyapofa, aki körbeveszi őt.”
Látszik, hogy Schilling gyerekként (sz. 1974) élte meg a diktatúra végét. Nem érti a darab születésének körülményét. Különben valójában Viidnyánszkyt b@sztatja, és ehhez jó apropó ez a darab.
Vajon a Rigoletto nem giccs? :D
http://www.bayerische.staatsoper.de/309-aWQ9MzY3NA-~popups~k_biographie.html