Meghekkeltem az Arvisurát

arvisura-keresooptimalizalasMeg én! Hosszú ideig csak rémült csodálkozással figyeltem, ahogy az Arvisurák néven ismert „hun-magyar őstörténet” mint tudomány, mint történelem, mint tudás és tanítás zavartalanul terjed az interneten. Aki kicsit is beleássa magát a témába, elolvas néhány cikket, megnéz pár videót, annak még akkor is égnek áll a haja, ha történetesen tökkopasz. Ugyanis az, hogy az Arvisura nem igaz, ez esetben nagyon kevés, itt valami többről van szó: ez maga az elmebaj.  És még azt is nehéz lenne kimondani, hogy bár őrült beszéd, hogy de van benne rendszer (vö. Hamlet), mert sokkal inkább látszik nagy, globális zagyvaságnak. Hacsak valaki nem hiszi el azt,  hogy a Szíriusz csillagról származó magyar ősanya kozmikus tudása egyfelől rovásírásos aranylemezek és hun-magyar-finnugor rovósámánok közvetítése, továbbá egy szovjet-manysi ejtőernyős partizán elmondása, leginkább pedig a kollektív tudatalattival közvetlen kapcsolatot létesítő félig írástudatlan ózdi kohász lejegyzése révén valóban a magyarság egyetlen igaz eredettörténetét, ős-, ó-, közép- és újkori históriáját tartalmazza. a cikk folytatódik >>

hogy vagy? mi újság? rég beszéltünk!

hogy-vagy– kapom a privát üzenetet a Facebookon ismerősömtől.

a hogy vagy kérdésre általában a szenzációsan, a pompázatosan vagy a káprázatosan a szokásos válaszom, ritkábban a remekül, a nagyszerűen és kitűnően, illetve elenyésző gyakorisággal a jól. ezek a nyilatkozatok irodalmi munkásságom részét képezik, azaz szigorúan vett fikciók, és a valós állapotommal való esetleges egybeesésük még a véletlen műve sem lehet.

a mi újság kérdésre a szokásos válaszom az, hogy sírnak az emberek a Kárpátok alatt. ezt az ironikus irodalmi reminiszcenciát (Ady, Góg és Magóg) apámtól örököltem, és átmentettem Tejmozi c. regényembe is, ahol is egyik kritikusom szerint „a helyszín csak néhány, elszórtan felbukkanó megjegyzésből, utalásból következtethető ki”, s ezek egyike éppen hősömnek a fenti kérdésre adott szokásos válasza. saját használatomban kb. annyi tesz, hogy egyfelől semmilyen sorsfordító esemény nem történt életemben, másfelől viszont száz olyasmi akad, amelyek bármelyikéről beszélhetnék, de ugyan mi alapján válasszam ki egy ilyen udvariassági kérdésre válaszul azt, amelyik valóban érdekli a kérdezőt, s amelyről beszélni magam sem vonakodnék. így aztán a konkrét ráirányultság hiánya miatt:

a rég beszéltünk felvetésre azzal válaszolhatok, hogy Michel Foucault szerint az üresség az, amiben a „beszélek” tartalom nélküli törékeny karcsúsága megnyilvánul. holott a törékenység és a karcsúság, bár formai jegy, valamibe helyeződve már tartalommá válik, annak a valaminek a tartalmává, amibe belehelyeződött, amiben megnyilvánul. amint tehát ez a tartalom nélküli törékeny karcsúság megnyilvánul a „beszélek” ürességében, az nem üresség többé, hogy is lehetne az, hiszen benne terpeszkedik a tartalomnélküliség – mint karcsú és törékeny tartalom.

röviden talán ennyi, így elsőre. folytatás privátban.

A Weöres-konferencia anyagai

valse-tristeA nyári Weöres Sándor-centenárium alkalmából tartott nagyszabású rendezvénysorozat anyagai kaptak helyet a Savaria University Press gondozásában most megjelent, közel 400 oldalas könyvben. Szerkesztője, összeállítója az a Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, tanár,  aki a konferenciának is szervezője volt, és akinek a neve a szélesebb közönség előtt az alkalmanként sok száz és ezer versrajongót megmozgató 12 legszebb vers c. eseménysorozat révén vált jól ismertté a magyar nyelvterületen. Persze a Weöres-centenárium sem maradhatott nagy kollektív versmondás nélkül… Megtiszteltetés számomra, hogy kis személyes vallomásom szövege, amelyet a rendezvény csöngei helyszínén Csönge olvasott fel, bekerülhetett a rangos kiadványba. Az írás itt olvasható: Weöres 100 – Miért éppen Csönge