Benne leszek a Pacsirtában

pacsirtasekRádiókészüléknek is eléggé mulatságos név volt valaha, 21. századi internetes rádióadónak – www.pacsirta.hu –  (szerintem, bocs) kifejezetten idétlen. Még ha valami retrós, nosztalgikus kezdeményezés lenne! – de nem az. Hogy micsoda, és miért indult el február 1-jén, arról itt olvashatni. A kezdeményezés szimpatikus, a függetlenség és pénznélküliség túlhangsúlyozása kevésbé. Előbbi felülbírálásához elegendő átnézni a stáblistát: ez kérem egy masszívan ellenzéki, baloldali és liberális értékrendű rádió. Ami persze énszerintem örvendetes (hátha sikerül valami jobbat összehozni, mint a Klubrádió), meg az is, hogy civil, pártoktól távolságot tartó  formációként működik – pacsirtanagy kérdés, hogy mondjuk egy-két hét múlva is annak lehet-e majd tekinteni, avagy szépen bedarálódik a politikai érdekek nagy kolbászába. Mondom mindezt akként, mint aki ma este meg fog benne szólalni… 

Kulcsár István a rövid interjúban többek között az ehhez hasonló jelenségekről is kérdezett:

Dupka visszavonatja Trianont

– erre a posztomra egyébként kedves reakcióként ez az üzenet érkezett privát csatornán:

balint-andras-, meg kérdezett arról, hogy a kárpátaljai magyarok hogyan látják az ukrajnai helyzetet: azt mondtam, erről semmi infóm nincsen, max. azt tudom elmondani, hogy én hogyan látom. Szóval adásban ma, valamikor este, a műsor ezen a linken szólal meg: http://www.pacsirtaradio.hu:8000/live.m3u – 21.30. Külpolitika Kulcsár Istvánnal

De volt a mai napnak még egy kedves epizódja. Rendszeresen játszom online sakkot, mau partnerem az első lépés előtt (köszönés helyett) azt kérdezte, hogy ELFOGADOM-E JÉZUST MEGVÁLTÓMNAK. Nem válaszoltam, én inkább sakkozni akartam. Amikor másodszor is megvertem, megjött a bátorságom, és beírtam, hogy NEM.

PS1.

A Dupka vitézkedését érintő kis posztot Ernyei Bea is megosztotta a Facebokon. Kapott is hideget-meleget volt falubelijeitől – de szépen állta a szócsatát. Gondoltam, csak elmondom a derék viskieknek is a magamét:

[…] vajon belefér-e a nagy magyarságtudatba, hogy egyetlen gondolatmenet erejéig a nagy magyar igazságérzetünket pillanatra félretéve megvizsgáljuk a románok, szerbek, horvátok, szlovákok, ruszinok igazságát. merthogy, bármilyen meglepő, nekik is van. és számukra semmivel sem kevésbé kedves, mint nekünk a magunké. vajon érdemes-e annak az adatnak utánanézni (és magunkban tudatosítani), hogy az elcsatolt területeken hány magyar és hány nem-magyar élt. eléggé meglepő adatok, amelyekről pl. a petíció mélyen hallgat. mint ahogy a hajdani nagy-magyarország nemzetiségi összetétele is okot adhat a tűnődésre. tudom ajánlani megfontolásra azt a gondolatot is, vajon létjogosult-e bármilyen hazafias érzés, ha mások hasonló érzését sérti. szabad elgondolkodni arról is, hogy vajon mennyire hasznos irreális illúziókra alapozni nemzettudatot, vajon mennyire produktív a romantikus nemzeteszmény, s vajon nincs-e történelmi példánk arra, hogy a revizionista törekvések nem jobb, hanem rosszabb helyzetbe sodorták a nemzetet. tudom, hogy a fennkölt, szárnyaló érzület hajlamos a lapos, de józan érveket felülírni, tudom, hogy az elérhetetlen eszményeknek is lehet megtartó erejük, de tudni vélem azt is, hogy a modern nemzetfelfogás nem romantikus vágyálmokra épül, talán még azt is, hogy egyéni boldogságunkat célszerűbb produktív, hasznos, előrevivő gondolatok összefüggésében elképzelni, semmint nemzeti sérelmekbe, kisebbségi tipródásokba ágyazni. merthogy nemzet nincsen haladás nélkül, viszont azt a nemzetet, amely csak visszafelé néz, otthagyja a haladás a maga sérelmeivel vívódni. köszönöm a figyelmet.

PS2.

febr. 4. Azt hiszem, tegnap sikerült életem legrosszabb interjúját összehoznom. A fő baj, hogy eredetileg én egyáltalán nem akartam ezt az interjút, szabódtam többször is és csak rábeszélésre vállaltam el. Nem kellett volna. A második baj, hogy a szöveget egyáltalán nem szerkesztették, azaz nem vágták meg, benne maradt az összes nyökögésem, szóismétlésem, de nem kis csodálkozásomra benne maradt az első két kérdés is, illetve az ezekre adott válaszaim, amelyekben tudattam, hogy ezekről a dolgokról nincs infóm, nem tudok beszélni róluk (amit már a felkérés során is elmondtam…) Ezek után lényegében csupa általánosságot mondtam, messze alulteljesítve szokásos jó beszélőkémet. A harmadik gond az lehetett, hogy kijöttem a formámból: valaha elég rutinos nyilatkozó voltam, évi több alkalommal is szerepeltem közönség előtt, de amióta ezt nem teszem, a gyakorlatból is kijöttem. Kerestem a szavakat, nyökögtem – ez korábban rám nem volt jellemző. Igaz, most az is benne lehetett, hogy a legkisebb lelkesedés nélkül, kényszeredetten tettem eleget a felkérésnek. Bosszant a dolog. De tanulságnak jó volt.

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!