Csönge címkéje, cégér a bornak

csonge-bor_1Frissítés (márc. 10 este):
Csönge a pályamunkájával elnyerte a fődíjat! 

A legutóbbi pályamunkájával – lásd: Kaparós boroscímke –  Csönge tizedmagával elnyerte a lehetőséget, hogy egy neki kisorsolt borászatot meglátogatva, a helyi jellegzetességeket tanulmányozva és a borászokkal megismerkedve egyedi címkét tervezzen a pincészet valamelyik bor-favoritja számára. A majdani vásárlók interakciós szándékának a megcélzásában nem adhatta alább korábbi ötleténél: ha az kaparós volt, ez legyen perforált, csíkokban letéphető. Viccelődtem is vele: a következő projektje tépőzáras címke lesz, aztán meg csapóajtós.

A tervezet megvalósult, a címke legyártását a nyomdászok külön kihívásnak tekintették és többször egyeztettek Csöngével, mint ahogy az egerszalóki pincészet vezetői is. Végül elkészült a nagy mű. Most a zsűri kóstolgatja 9 másik pályaművel együtt és rövidesen odaítélik a jelentős pályadíjakat. Eközben zajlik a közönségszavazás is a Facebookon. Kicsit macerás eljutni a voksolásig, az FB előtte lájkolást meg engedélyt kér, de aztán a pályaművek melletti „tetszik” feliratra kattintva ki-ki szavazhat a neki legjobban ízlő címkére. Biztatok mindenkit, innen kell indulni, katt: Cégér a jó bornak – szavazás. (Frissítés, márc. 10: a szavazás lezárult.)

Csönge leírása a projekthez:

Egerszalók Öreg-hegye riolit-tufából épül fel. Ez a vulkanikus kőzet könnyedén vájható, jól faragható. A hegy jellegzetességét a környék lakói sokrétűen használják, sőt a település több nevezetességét is meghatározza. A Kaptárkő, mely annak idején vélhetően csőszkunyhóként szolgált, valamint a község határában látogatható barlanglakások is tufába vájt rések. Hasonlóképpen a Dávid Borház pincéje is: három hosszú folyosója mélyen az Öreg-hegy belsejébe nyúlik, így használva ki annak természeti adottságait. A DQ címkéjének tervezésekor szerettem volna ezt az Egerszalókot és a Dávid Borházat egyaránt meghatározó jelenséget, az Öreg-hegy kivájását megjeleníteni. Így született a perforáció ötlete.

A címkén megjelenő három csík a pince három különböző hosszúságú folyosóját jelképezi, a sávok elrendezése pedig visszautal a pince alaprajzára. A csíkok kiszakítása a folyosók kivájását szimbolizálja. A perforáció szakadásai a pince csákánnyal kivájt, barázdált falához hasonló organikus felületet hoznak létre a tufára utaló érdes, szemcsés papírban. A perforált csíkok eltávolítását követően – mintha feltárulna előttünk a pince –, olyan információkat tudhatunk meg, melyeket oda látogatva mesélhetne nekünk a borász a borról, a pincéről, illetve saját magáról.

csonge-bor_2

A teljes projekt prezentációja itt:

Balla Csönge: Boroscímke – DQ, Dávid borház

.

(Visited 186 times, 1 visits today)
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?