Háromszoros kecskerím

kecskerimLegyen ez is játékfeladvány! Írtam egy kétsoros versikét, amelyben három kecskerím is szerepel – értelemszerűen egy a végén és kettő a sorok belsejében. A megfogalmazás kétség kívül kicsit nyakatekert, viszont nincsen benne idegen elem, vagyis a két verssor hangjai tökéletesen megegyeznek egymással (kis hosszú-rövid eltéréstől eltekintve), és háromszor fordul elő bennük a kecskerímre jellemző hangátvetés. Egyszeres kecskerímre példaként álljon itt egy klasszikus kétsoros, Tímár György konyhai pletykája:

Miközben ízlelte a cserélt hír kéjét
merengve levágta a herélt csirkéjét.

Dupla kecskerímre mutatok egyet a sajátjaim közül:

Orális gyakorlat

Épp szoktatom a szám a kútra –
szép oktatóm a Káma-szútra.

– ebben sincs idegen elem, a két sor hanganyaga gyakorlatilag azonos, csak átvetések vannak, kettő is. Nos, a feladvány egy hasonló felépítésű, de hármas kecskerím. Megadom a meghatározását és a könnyebbség kedvéért a két kezdőbetűt is. Akinek van ötlete a megfejtésre, beküldheti az alant látható alkalmazás segítségével vagy a Facebookon privát üzenetként.

 Meghatározás:

Győztesként ezúttal övéi lettek a konzervatív vallási közösség katonarétjei. Remek látnok, /
hiszen tessék: tavasz és ősz között nagy költőnk nem valódi lefagyasztóit átejti.

Frissítés: a megfejtés ez:

Nyert immáron amis hadilegelőket! Jó vátesz,
mert ím nyáron hamis Ady-jegelőket lóvá tesz!


több kecskerím

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?