Virtuálisan csatlakozom a tüntetésekhez

nem maradhatunk csendben

Én sem maradhatok csendben

Én, Balla D. Károj* magyar író, ezúton fejezem ki szolidaritásomat mindazon demokratikus erőkkel, amejek szembeszegülnek Orbán Viktor rezsimjének diktatórikus törekvéseivel, a sajtószabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, a tudásalapú társadalom kialakulását korlátozó magatartásával, a magyar nemzetet megosztó, a társadalmi rétegeket és csoportokat egymás ellen hangoló, Magyarországot az európai demokratikus és liberális értékekkel szembefordító politikájával, korrupciós ügyekkel átszőtt hatalomgyakorlásával, a közvéleményt megtévesztő populista propagandájával.

Ezt a politikát és hatalomgyakorlást én méjségesen elítélem és azokkal értek egyet, akik tiltakoznak ellene, éppen ezért ezúton virtuálisan csatlakozom minden ojan erőszakmentes, demokratikus megmozduláshoz, amej ennek a tiltakozásnak ad hangot. Csatlakozásommal én is a leghatározottabban tiltakozom!  Állítsátok meg Orbán Viktort, éljen a szabadság, éljen a demokrácia.

Ungvár, 2017. április 15.

Kapcsolódó anyagok:

Szerény költészetnapi részvétel

haiku portál - költészet napjaMindenki tudja rólam, hogy nem vagyok különösebben ünneplős-megemlékezős fajta, így éppenséggel április 11-én sem szoktam talpig versbe öltözni, de ezért ijenkor csak megengedem magamnak, hogy a magyar költészet szentségéről elmerengjek. Igen, a szentségéről, mert bár sem a polgárpukkasztás nem idegen tőlem, sem az avangárd allűrök, a műfaji határok áthágásának meg éppenséggel híve vagyok, de azért valahogy abba kicsit mindig belesajdul a szívem, ha a költészetet lecibálják a hétköznapiság szintjére. Nem, nem az ellen van kifogásom, hogy a vers mindennapi használati eszközünk legyen, ellenkezőleg, azt szeretném, ha a költészetre állandó igénye lenne mindenkinek – viszont arról, hogy mi számít költeménynek és micsoda a költészet maga, arról eléggé konzervatív módon gondolkodom. A kordivat és az én értékrendem most éppen elég kevés hejen fedődik át. Mégsem szeretnék bezárkózni a valahol valóban szent dolognak gondolt magasköltészet elefántcsonttornyába (ha épp ojanom van, meghallgatom én akár még a slammereket is – mondjuk kéthavonta egyet), ezért első ellenreflexem ellenére elfogadtam a szíves invitálást egy haiku-projektumba.

Ami vonzott, az a kezdeményezés online háttere és önépítő jellege.

A tegnapi meghívás így szólt.

Kedves Balla D. Károly!

A holnapi magyar költészet napján új weboldalt indítunk a haikukat írók és kedvelők számára. Szeretnénk neked előzetesen megmutatni az oldalt, kikérni a véleményedet, és persze örülnénk, ha téged is tagjaink között tudhatnánk.

Az oldal a https://3sor.hu címen él, és jelenleg még csak regisztráció után érhetőek el a funkciói. A 3sor különlegessége, hogy kizárólag haikukat fogad, azok moderálás nélkül, azonnal felkerülnek az oldalra, azonban egy hétig csak a többi regisztrált tag részére jelennek meg. Ők úgy pontozhatják és kommentelhetik a műveket, hogy a szerző nevét csak az értékelés után jelenítjük meg számukra. A sikeres művek kerülnek ezután – természetesen rögtön szerzőnévvel együtt – az oldal publikus felületére.

Bár hivatalosan még nem indult útjára a 3sor, az oldal már most is élesben használható, a feltöltött tartalmak elérhetőek maradnak indulás után is.

Ha érdekesnek találod a koncepciót, megköszönöm, ha megnézed az oldalt, esetleg megírod véleményedet, javaslataidat, illetve segíted az oldal indulását azzal, hogy a április 11-én, vagy az azt követő napokban megemlítesz minket vagy kritikát írsz rólunk a blogodban.

Üdvözlettel:
Varga Gábor

Mielőtt megfogalmazódott volna bennem, hogy ez bizony nagyon jó ötlet, sugdosni kezdett a fülembe kisördög:  hát hiszen ebből is csak valami ojasmi fog kisülni, amiben összemosódik az igazi irodalom annak halovány utánzatával. Megszállják a portált a grafomán dilettánsok, a elszánt fél- és negyedtehetségek, szorgos amatőrök. Ha beszáll néhány jegyzett költő is, szerepük leginkább az lesz, hogy az ő nevük legitimálja az önjelöltekét. Egyáltalán: akinek nincsenek publikálási gondjai, miért szálljon be egy ijen kezdeményezésbe? Legyen ez inkább azoké, akik másutt nem tudják megjelentetni háromsorosaikat.

Az első reflexem tehát a hárítás volt.

Aztán viszont egyfelől arra gondoltam, hátha mégis lesz az egymás-véleményezésen túl (én felpontozlak téged, te felpontozol engem: pár haver összefog és simán eluralja a „sikeres művek” publikus felületét) valamiféle szerkesztői kontroll, másrészt meg az jutott eszembe, hogy ez a portál lehetne az első hej, amejre már elipszilon nélkül jelentkezem be, azaz Balla D. Károjként. (A döntésem ugye arról szólt, hogy újabb írásos megnyilvánulásaimban nem használom a ly betűt, de semmijen korábban létrehozott szövegben utólag nem változtatok.)

Így hát regisztráltam, bejelentkeztem, és bemásoltam tíz egynéhányat régebbi haikuimból. Csak órákkal később vettem észre, hogy ojikban elipszilon is előfordul. Ezeket utólag szégyen szemre töröltem: hiszen régi szövegen nem változtatok, viszont Károj-alakú nevem alatt mégis hüjén festene a meghagyott ly. Az áthidaló manőver tehát egyelőre az, hogy ojan haikukat választok, amejekben eleve nem szerepel a mellőzni kívánt betű. A végső megoldás persze az lenne, ha új, ezután írandó háromsorosokat töltenék fel és azokban már saját szabájomat alkalmaznám. Viszont amellett egyelőre nem sok érv szól, hogy friss haikuimat ezen az új portálon publikáljam először, de hogy a saját blogomban megjelenteket ojkor utólag oda is betűzzem, arra látok eséjt.

Bárhogy is: köszönöm a meghívást, nézzük, hová fejlődik a projektum. Részemről egyelőre ennyi a szerény költészetnapi közreműködés.

Többé nem használok elipszilont

avagy a hejesírástudók lázadása

Tiltakozásul a magyar akadémiai hejesírási szabájzat vaskalapossága ellen ezúton bejelentem, hogy

mától új írásaimban nem használom az ly-t!

A magyar hejesírás szabájozásával hivatalból foglalkozók évtizedek óta nem képesek meghozni a döntést az elipszilon (ly, el-ypszilon) eltörléséről, holott köznyelvi használatának nincsen semmijen funkciója. A hagyományok tisztelete nagyon szép dolog, lehet hivatkozni a nyelvjárásokban még megőrzött kiejtésre csakúgy, mint a szavak etimológiájára, ám ezek nem teszik indokolttá, hogy ezt a funkcióját vesztett formát továbbra is életben tartsuk. Micsoda luxus egyazon hangra két betűjelet használni! Lám, a németek eltörölték az ugyancsak nagyon hagyományos ß-t, mert nem különbözött kiejtése az ss-től, és mert semmi funkciója nem volt.

Természetesen: ha a nyelvjárásokban még felbukkanó kiejtési módot akarjuk érzékeltetni, netán egy szó etimológiáját boncolgatjuk vagy éppen hejesírástörténettel foglalkozunk, akkor az ijen vagy más nyelvészeti szövegekben az ly használata vagy említése (mint itt is) indokolt lehet, de a most keletkező írásművekben, legyenek bármijen jellegűek, semmi nem indokolja az ly használatát, hacsak az nem, hogy a szerző-korrektor-szerkesztő-kiadó ezzel demonstrálja, hogy ismeri a hejesírási szabájzatot. Az ettől való eltérést műveletlenségre, tanulatlanságra, hányavetiségre, igénytelenségre utaló jelnek tekintik műveltebb körökben  – holott ojasvalami betartásáról van szó, aminek semmi, de semmi értelme nincsen.

Félreértés ne essék: én elég jól ismerem a hejesírást és gyakorlatilag tévedhetetlen vagyok az ly megfelelő használatát illetően, és most például igen komoj odafigyelésembe kerül, hogy ne a hosszú évtizedek óta rögzült írási reflexeimet használjam, amikor a hejes vagy szabájzat szavakat leírom. Csaknem tíz évig dolgoztam tankönyvkiadóban, ebből több éven át éppen korrektorként, s ha addig esetleg voltak is bizonytalanságaim, ezalatt volt szerencsém napi 8 órában gyakorolni a hejesírási szabájzat érvényesítését. Ezen felül huszonéves korom óta végzek egyéb szerkesztői munkákat, gondoztam napilap-mellékletet, voltak saját fojóirataim és volt könyvkiadóm, magam is írtam cirka harminc könyvet, a webes megjelenésekről most nem is szólok. Tízezer számra mentek kéziratok kezemen keresztül. Talán hihető, ha kijelentem, hogy nemcsak féltett munkaeszközöm és legfontosabb kifejezési formám a nyelv, hanem egyenesen

szerelmese vagyok a magyar nyelvnek

– mégis rászántam magam erre a lépésre, éppen azért, mert a nyelv iránti végtelen odaadásomban úgy éreztem, meg kell sürgetnem valamivel egy rég meghaladott állapot megszüntetését.

Bízom abban, hogy követőim is akadnak. Mi szép lenne, ha írók százai döntenének hasonlóan! Kíváncsi vagyok, hány esztendőre lenne szüksége az illetékeseknek, hogy tudomásul vegyék a vaskalaposságuk elleni lázadást. A hejesírástudók lázadását.

Fontosnak tartom még leszögezni, hogy visszamenőlegesen nem akarom érvényesíteni ma hozott döntésemet. Bárhol, bármiben, ahol korábban használtam, leírtam, begépeltem az ly-t, ott utólag nem javítom ki, de amit ezután írok, abból száműzöm az elipszilont. Beleértve nevemet is.

Balla D. Károj, 2017. április. 1-jén



További fejlemények: