Magyarságszolgálat mint fedőtevékenység

Harmadik különvélemény: az ukrán oktatási törvény és a kárpátaljai magyarság

oktatás kárpátaljaAz első részben azt fogalmaztam meg, hogy mivel a kárpátaljai magyarok a legutóbbi választásokon Petro Porosenko blokkjára szavaztak, így ez a politikai erő (és maga az elnök) a kárpátaljai magyarság közvetlen felhatalmazásának a birtokában szavazta meg (és írta alá) Ukrajna új oktatási törvényét.  Második különvéleményem egyrészt arról szólt, hogy a kárpátaljai magyarságnak amúgy is befellegzett, a magyar oktatás korlátozása csak betetézi azt, ami az elmúlt közel három évtizedben történt, másrészt azt is állítottam, hogy magyarságunk már oly mértékben belesimult Ukrajna korrupt rendszerébe, hogy nincs morális joga sérelmezni az új törvényt.

Ahogy az előző bejegyzéseket, ezt is egy szándékosan éles felütéssel kezdem, azt állítván, hogy

A magyar ügyek felvállalása és képviselése Kárpátalján nem más, mint a magyarságból való megélés fedőtevékenysége.

Részletesebben: azok a magyarságszervezetek és magyar intézmények, illetve leginkább ezek családi-baráti klánként működő vezetői nem elhivatottságból folytatják áldásos tevékenységüket, hanem mert ebből tudnak a legjobban megélni, olykor meg is gazdagodni (ha nem is olyan mértékben, mint akiknek a klientúráját képezik).

Konkrétabban: a KMKSZ, a KMPSZ és a beregszászi magyar főiskola voltaképp egymással összefonódott olyan fedőszervezetek, amelyek tényleges céljuk elérése érdekében kénytelenek a magyarságszolgálatot ellátni. A Szövetség tehát nem azért képvisel magyar ügyeket, mert ez a hivatása, hanem azért, mert ezzel tudja pénzbegyűjtő tevékenységét legalizálni, a Pedagógusszervezet nem azért védi a pedagógus érdekeit, mert aggódik értük, hanem mert ezzel legitimálja saját kifizetődő létezését, a Főiskola nem ezért oktat, mert ez a krédója, hanem mert az oktatási gyakorlat fenntartása révén tud jelentős támogatásokat elnyerni.

A szervezetek persze kénytelenek az elnyert támogatásoknak egy részét a fedőtevékenység folytatására és a fedőintézmények fenntartására fordítani, ám az ebben végzett munkájuk anyagilag busásan megtérül (arról most ne essen szó, ez milyen mértékben történik legálisan és a valóban elvégzett munkával arányosan; amikor mind a helyszínül szolgáló Ukrajna, mind a támogató Magyarország politikai és hivatali köreit velejéig áthatja a korrupció, akkor senki sem gondolhatja, hogy a kárpátaljai magyar terep viszont ezekkel szemben makulátlan).

A fenti felvetést elfogadva érthetőbbé válik, miért olyan elszántak és hangosak ezek a formációk az új ukrán oktatási törvény 7. cikkelyének elutasításában: a kárpátaljai anyanyelvű oktatás ügyét mint jó megélhetésük tárgyát védelmezik foggal-körömmel.

Ezek a szervezetek (és kapcsolt részeik, így a már bekebelezettnek tekinthető UMDSZ) maximálisan érdekeltek abban, hogy a kárpátaljai magyarság fennmaradjon, hogy a magyar oktatási rendszer működjön, hogy legyen kiket és hol tanítani, legyek kiknek lapokat és könyveket kiadni, rendezvényeket tartani. A magyarság döbbenetes mértékű fogyása és a korábbinál erősebbnek látszó asszimiláció létükben fenyegeti őket, éppen ezért, ha kell, a megmaradás tényleges terepei helyett legalább a látszatot fenn kell tartaniuk. Ennek számos jelét tapasztalni számos területen, a magyar szellemi élet homlokzata már régóta tetszetős falként fedi el a valódi minőség és teljesítmény hiányát. (Perszepersze: vannak kivételek nem kis számban, de itt most a szándékos sarkítás esete forog fenn:  szerintem általános jelenség az, amiről beszélek, a díszes homlokzat többet-jobbat-nagyobbat mutat-sejtet, mint ami mögötte van; ez akkor is igaz, ha a nagy Potyomkin-fal mögött olykor valóban akad értékes tartalom.)

A kérdés tehát most nemcsak az, hogy lesz-e Kárpátalján magyar oktatás az általános iskolai szint fölött, hanem hogy anyagi-hatalmi pozíciók megtartása érdekében a megélhetési magyarok élcsapatának hogyan sikerül átmenekíteni például a főiskolát, vajon az eddig is sorjázó jogi buktatók eddigi sikeres áthágásában-megkerülésében most is tudnak-e jeleskedni. Vajon hogyan tudja hosszú távon bizonyítani létjogosultságát a magyar Pedagógusszövetség, ha a magyar oktatási rendszer előbb csak foghíjassá válik, majd felmorzsolódik. Ez a folyamat egyébként új törvények nélkül is megtörténik, ha nem más, a fiatalok tömeges elköltözése miatt.

Zárnám is egy ide illeszthető képpel különvéleményemet. Nézem a KMPSZ legutóbbi rendkívüli közgyűléséről készült fotókat, olvasom hozzá a szöveget:

Az új ukrán oktatási törvény elfogadása után előállt helyzetet vitatta meg, és az ukrán állam vezetőinek, illetékes hatóságainak, valamint az európai uniós szervezeteknek címzett nyilatkozatot fogadott el soron kívüli közgyűlésén a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szombaton Beregszászon. – A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában komoly biztonsági intézkedések mellett megtartott közgyűlésen elmondott beszédében Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke azt hangsúlyozta: az ukrán parlament által 2017. szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás lefejezésével megszünteti a magyar pedagógusok munkáját, és agóniára ítéli a kárpátaljai magyar közösséget. Az oktatási törvény valóságos merénylet az ukrajnai magyar kisebbség ellen…

Az elnök asszony, aki egyben a Főiskolának is rektora – lehet-e okunk kételkedni? – igazat mond. Viszont felismerek a képeken olyan pedagógusokat, akikről pontosan tudom, hogy saját gyereküket nem Kárpátalján, hanem Magyarországon járatták gimnáziumba, holott falujukban volt és van középiskola (ahol épp ők tanítanak). Ehhez természetesen minden joguk megvolt. Ha azonban nem bízták saját gyermeküket a kárpátaljai magyar oktatási rendszerre, akkor talán kelthet bennem furcsa érzést, hogy most viszont tiltakoznak az új oktatási törvény 7. cikkelye ellen, amely éppen ezeket az iskolákat érinti negatívan.

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!