Az ostoba Ukrajna

Ukrajna etnikai-nyelvi térképe
Ukrajna etnikai-nyelvi térképe – kattintásra nagyobb

Ukrajnának 1991-ben nemcsak a függetlenség hullott az ölébe, hanem a kárpátaljai magyarság bizalma és szimpátiája is. Ez utóbbit azonban ostoba módon  eljátszotta, a 2017-es oktatási törvénnyel pedig a magyar közösséget vélhetően teljesen és véglegesen maga ellen fordította. Akkor is, ha ebben-abban visszatáncol és kiskapukat nyit.

Ukrajna: az eljátszott bizalom

Negyedik különvélemény az új oktatási törvény apropóján

Az új ukrán oktatási törvény 7. cikkelye és a körülötte kialakult vita késztetett néhány különvélemény megfogalmazására: 1. Érdekérvényesítés 2. Kegyelemdöfés 3. Fedőtevékenység

Nem titok, hogy a kárpátaljai magyarok nem szerették a szovjet rendszert* , és mivel ez a rendszer nagyrészt oroszul beszélő emberek és orosz nyelvű vezényszavak, dokumentumok, politikai beszédek, feliratok, cikkek, filmek, indulók stb. révén jelent meg számukra, ezért „az oroszok” megítélése is negatív volt. Erre a hozzáállásra a magyaroknak minden okuk megvolt. Bár a náci uralom alól a szovjet hadsereg felszabadította a térséget, ám a háborúvesztes Magyarországtól mint anyaországtól való elszakadás önmagában is elég lett volna sosem gyógyuló történelmi sebnek. Az ellenérzést felerősítette az, ami ezután történt. A kollektív emlékezetben évtizedeken át mélyen élt a munkaképes magyar férfiak 1944-es deportálásának emléke, amelynek kétségtelenül a kollektív büntetés és az etnikai tisztogatás volt a célja. Majd’ minden kárpátaljai magyar családot érintett, és bár beszélni az elhurcolt és visszatért férfiak, illetve az odaveszettek hozzátartozói nem nagyon tudtak-mertek-akartak erről, a zsigeri ellenszenv mégis átadódott az újabb nemzedékeknek. Meg volt más egyéb is: erőszakos kollektivizálás, ideológiai nyomás, vallásellenes propaganda, a nemzeti érzések megbélyegzése… A hatvanas évekre ugyan konszolidálódni látszott a helyzet, kiépült például a teljes magyar iskolahálózat (!), és ez minden tantárgyra kiterjedő anyanyelvű tankönyvellátással társult; lett magyar nyelv- és irodalomoktatás az egyetemen, lett önálló magyar sajtó – de a magyarok többségének csendes, passzív belső ellenállása megmaradt. Visszanézve úgy tűnik: a nyomásgyakorlás után (és részben mellette) a szovjet rendszer a kárpátaljai magyarság kedvében igyekezett járni. Sokakban valószínűleg feloldódott az erős ellenérzés, de azért a bölcsebbek számára nem lehetett kétséges, hogy árukapcsolás történik: az engedmények mellé ideológia is jár kötelezően. A magyar iskolákban a szovjet rendszer nagyszerűségéről tanulhattunk, az önálló magyar sajtó csak abban volt független, hogy már nem az ukrán újság tükörfordítása volt, de színtiszta kommunista pártpropagandát folytatott. És ez – legalábbis az idősebbekben mindenképpen – megtartotta az ellenszenvet.

Rossz érzéseket keltett az is a rendszerrel szemben, hogy a kárpátaljai magyarok nem látogathatták szabadon magyarországi rokonaikat. Útlevélhez jutni kész tortúra volt, és a külföldi rokonlátogatás szándéka akadályoztatásra, gyakran megaláztatásra alkalmas bűnnek számított a munkahelyi főnökség és a helyi pártvezetők szemében.

az oroszosítás ellen
Tüntetés az oroszosítás ellen. „Ukrán gyerekeknek ukrán iskolát!”

Emellett, ha nem is erőszakosan, folyamatosan zajlott az oroszosítás, az orosz nyelv státusa és presztízse igen magasra emelkedett a nemzetiségek nyelve fölé. Önérzetes magyar ember joggal sérelmezi, ha nem beszélhet mindenütt szabadon magyarul, pláne erős magyar többségű saját közegében – márpedig ez a joga ugyan papíron létezett, a valóságban azonban lépten-nyomon csorbát szenvedett, főleg, ha nem beszélni, hanem valamilyen ügyet írásban intézni volt kénytelen. Ez pedig kiváltotta az állam, a párt, a hatalom által erőltetett nyelv iránti ellenérzést, amely átvetült az e nyelvet sajátjaként használó közösségre is.

Ezek köztudott dolgok, felemlegetésükkel csak oda akartam kilyukadni, hogy a kárpátaljai magyar embernek minden oka megvolt arra, hogy a szovjet rendszerrel és a vele szorosan összekapcsolódó orosz nyelvvel (és az oroszul beszélők közösségével) szemben negatív viszonyt alakítson ki.

Ennek ellenére az iskolai oktatás során az oroszt a magyar iskolákban eléggé tisztességesen el lehetett sajátítani. Faluhelyen, ahol hiányzott a nyelvi közeg, ez nehezebben ment, ahol az iskolákban tanultakra vegyes nyelvű közösségekben ráerősített az élőbeszéd, ott könnyebben. Bár nyilván nagyon sok az ellenpélda, de a saját tapasztalatom szerint az általános iskolai vagy pláne a középiskolai végzettséghez általában egy elfogadható szintű orosz nyelvtudás is hozzátartozott. Mindez az orosz nyelvvel szembeni ellenszenv ellenére.

A Szovjetunió széthullásával a kárpátaljai magyarság kiszabadult a szovjet ideológia nyomása alól, éppen ezért lelkesen üdvözölte a független Ukrajna megalakulását 1991-ben. Ez év decemberében az országos népszavazáson a magyarok nagy többségükben a független Ukrajnára szavaztak, és meggyőződésem, hogy erősen hitték: a szovjet rendszertől és az orosz hegemóniától szenvedő ukrán nép a saját országában majd olyan rendszert épít ki, amely maximálisan toleráns a nemzeti kisebbségekkel.

A Szovjetunió széthullásával Ukrajnának nemcsak a sosem volt függetlenség hullott az ölébe, hanem a kárpátaljai magyarság őszinte bizalma és szimpátiája is. Ezt ostoba módon azonban elég hamar eljátszotta, majd a 2017-es oktatási törvénnyel a magyar közösséget vélhetően teljesen és véglegesen maga ellen fordította.

Pedig a fiatal Ukrajna talpra állásának első éveiben voltak biztató jelek, az első kisebbségi törvény például kifejezetten barátságos, igen megengedő  jelleget öltött. Egy ideig úgy tűnt, a magyar kisebbség felemelkedésének ekkorra nem az állami, nem a többségi elnyomás a legnagyobb akadálya, hanem az elmélyülő gazdasági válság. Hogy ez mivel járt, arra most nem térek.

Az sem keltett bizalmat a független Ukrajna iránt, hogy bár az említett népszavazáson a lakosság hatalmas többséggel (70 százalék fölött) megszavazta Kárpátalja különleges önkormányzati státusát, a Beregszászi járásban élők pedig ennél is nagyobb arányban (81 százalék) voksoltak a Magyar Autonóm Körzet megalakítása mellett – ám ezeket a kérdéseket Ukrajna törvényhozása soha nem tűzte napirendre – azóta se.

Személyes kitérő: az én bizalmam megrendülésének egyik fontos epizódja az volt, amikor kiderült, hogy a hivatalos Ukrajna nem ismeri el a kárpátaljai ruszinság létezését, s így persze nyelvüket sem. Amikor két írótársam úgy döntött, addigi ukrán nyelvű életművüket megszakítva eztán csak ruszinul írnak, hatalmas felháborodást keltettek ezzel a helyi írószervezetben. Leghevesebben azok rontottak nekik, akik maguk is Kárpátalja hegyvidéki részéről, ruszin falvakból származtak, de nemcsak ukrán identitásra, hanem durva nacionalista érzelmekre is sikerült szert tenniük.

ukrán nacionalizmusIgen… Az ukrán nacionalizmus… Volt közel három évtizedünk rá, hogy ízlelgessük: jobb-e az orosz nagyhatalmi sovinizmusnál…

Hosszú lenne akár  csak futólag felsorolni, mi hogyan történt az elmúlt évtizedekben. Az ukrán-tanítást illetően hadd jöjjek újra személyes példával. Gyerekeink a színvonalasnak számító ungvári magyar iskolába jártak, Kolos még az oroszt kezdte tanulni, aztán kellett ukránra átváltani a tanintézménynek, Csönge már ukránnal indult. De nem volt sem rendes tankönyvük, sem szöveggyűjteményük, sem szótáruk. Ebből adódhatna, hogy a beszélt nyelvet kezdték gyakorolni, szavakat tanulni. De nem. Úgy kezdték az ukránt tanítani gyerekeinknek, mintha ők hazulról hozták volna és már beszélnék ezt a nyelvet. Hogy az ukránt mint idegen nyelvet tanítsák nekik, fel sem merült. Ezen a téren sok minden változott, de áttörés azóta sem történt. Minden olyan szakember, aki nem utasításra vagy ideológiai megfontolásból formál véleményt, határozottan állítja: a kárpátaljai magyar iskolákban azért olyan rossz hatékonyságú az ukránnyelv-tanítás, mert rossz a módszertan, mert nem idegen nyelvként tanítják, holott a magyar gyerekek, különösen faluhelyen, az iskolában találkoznak vele először.

Az orosz helyett kötelezővé tett ukrán-oktatás kezdeti szakaszán gyerekeink alighogy megtanulták az abécét, máris klasszikus ukrán költők verseit kapták bebiflázásra, mi több, hosszú prózarészleteket adtak fel nekik azzal, hogy fordítsák le ezeket és készítsenek belőlük tartalmi összefoglalót. Az semmi, hogy ők egyetlen megveszekedett szót nem értettek belőlük, még az se nagy szám, hogy mi, a szülei se boldogultunk ezekkel a textusokkal, holott a beszélt nyelvet jól bírtuk. Hanem hogy az ukrán irodalmi nyelvet anyanyelvi szinten beszélő nagyapjuk is vért izzadt az archaikus szövegekkel, az már rávilágított a helyzet abszurditására. Nem hogy nekünk nem volt, hanem nem létezett olyan ukrán-magyar szótár, amelyben a Kotljarevszkij, Kocjubinszkij, Franko használta szavak előfordultak volna. Sokukhoz apám a nagy, 6 kötetes akadémiai ukrán-orosz/orosz-ukrán szótárt hívta segítségül, hogy dupla fordítással a magyar értelmezésig eljusson. (Itt hosszú kitérőt tehetnék arról, hogy az ukrán irodalmi nyelv egységesülése elég későn indult meg és talán teljes egészében a mai napig nem zárult le, a nyelv első nagy alkotói saját nyelvjárásuk alapján munkálták ki saját irodalmi nyelvüket – így megértésük a mai ukrán anyanyelvű olvasó számára is nehézségeket okoz. Őrült ötlet ilyen szövegekkel terhelni a nyelvvel most ismerkedő kisiskolásokat.)

Tudni kell, hogy gyerekeink szorgalmas, jófejű, jeles tanulók voltak, és persze mi is ambicionáltuk, hogy az ukrán nyelv elsajátításában is szépen teljesítsenek. De az iskolai módszertannal szemben tehetetlenek voltunk. Ad abszurdum előfordult, hogy amikor a már felsős Csöngének egy idősebb ukrán srác próbált udvarolni, akkor angolul beszélgettek randevúikon. Az angolt döntő mértékben kisebb óraszám keretében ugyanis minden külső segítség nélkül egészen jól megtanulta, az ukránt viszont minden itthoni segítség ellenére sem volt képes.

Pedig bennünk nemhogy előítélet nem volt az ukrán nyelvvel szemben, hanem kifejezetten pozitívan álltunk hozzá: apám száznál több ukrán szerző műveit fordította magyarra, perfekt volt a helyesírása, az orosznál sokkal szívesebben használta az ukránt (az írószövetségben úgy tartották, szebben beszéli a nyelvet néhány született ukrán kollégánál, akik szavai közé gyakran keveredtek russzicizmusok); bár alacsonyabb szinten, hasonlóan viszonyultam ehhez én is, fordítgattam ezt-azt klasszikusoktól és kortársaktól, és ukrán közegben igyekeztem a jól beszélt orosz helyett a lassan megtanult ukránra áttérni.

De lehet-e csodálkozni azon, ha a kárpátaljai magyarok sokaságában a szimpátia helyett ellenérzések alakultak ki? Ha kiderül, hogy Ukrajnában nemcsak a megélhetés válik időről időre lehetetlenné, nemcsak a szociális biztonság hiányzik, nemcsak a korrupció ölt sosem látott mértéket, hanem  a nacionalizmus is egyre gyakrabban kap lábra, ha az ukránosítás a hatalmon lévők politikai akaratává válik, ha kiderül, hogy az ukrán nyelvet ugyan erőltetik, de évtizedek óta nem teremtenek az elsajátításához megfelelő körülményeket, majd a kisebbségieket vádolják azzal, hogy nem akarják az államnyelvet megtanulni; ha az ukrán parlamentben a honatyák óriási többsége megszavazza, majd Ukrajna elnöke nagy megelégedéssel aláírja a törvényt, amely kimondja: „Az oktatási folyamat nyelve az oktatási intézményekben az államnyelv” – akkor mégis, mire számítsunk?

A mi családunkban szerencsére kettévált Ukrajna egyfelől és az ukrán nyelv másfelől. Előbbit igazságtalan, komisz országnak tartom, az utóbbit változatlanul kedvelem, ahogy az ukránul beszélők közösségével szemben is megmaradt a vonzalmam (ebből persze azért vegyük ki a politikusokat, a korrupt hatalom képviselőit, a bűnözőket, a radikális nacionalistákat…). Felteszem, ezzel a vonzalmammal nem állok egyedül. Ám azt gondolom, újabb intézkedésével ez a hazává nem szerethető ország mindent megtesz azért, hogy az államnyelvet gyűlöletessé tegye a kárpátaljai magyarok számára. Ezzel (mint a többi kisebbségellenes intézkedéssel is) nagy-nagy ostobaságot követ el. Csak a nacionalizmusban elvakultak gondolhatják, hogy Ukrajna erősebb, jobb, szebb, gazdagabb lesz, ha bármilyen téren kedvezőtlen helyzetbe hozza nemzeti kisebbségeit. Ellenkezőleg fog történni: az ország gyengébb, rosszabb, szürkébb és szegényebb lesz, ha a magyarság végképp hátat fordít neki. Minden nyelv, minden kulturális hagyomány érték – akik a hordozóit, a nemzeti kisebbségi közösségek tagjait elüldözik, felmorzsolják, asszimilálják, azok az országnak tesznek rosszat. Nyilvánvaló, hogy a nacionalista követeléseknek nemcsak engedő, hanem részben azok élére álló vezető ukrán politikai erők ezt soha nem fogják belátni. Kérdés, jobb-e nekünk, ha nem ostobának, hanem eszes ravaszoknak gondolják magukat.


Pontos, tárgyilagos, szakszerű megközelítés, előzmények, politikai környezet; részletes ismertetés: (a link sajnos már nem él, töröltem, 2021).

  • A 2017-es ukrajnai oktatási kerettörvény: a szöveg keletkezéstörténete és tartalma (Fedinec Csilla – Csernicskó István)
ukrán iskolák
Az ukrán tannyelvű iskolák aránya Ukrajna megyéiben (2017)

* Az általánosítás persze sántít, a szovjet rendszernek kezdettől voltak őszinte hívei (például a korábbi rendszerben üldözött magyar kommunisták) és lettek haszonélvezői is. A konszolidáltabb évtizedekben felnőtt generációk tagjai között sokan akadtak, akiknek nem volt különösebb bajuk a fennálló rendszerrel, sőt, a Szovjetuniót teljes őszinteséggel hazájuknak vallották. Erre történetesen magam vagyok az eklatáns példa. Bár a Brezsnyev-korszak, amelyre felnőtté válásom évei estek, rengeteg ellenérzést keltett bennem, de hogy a csak papíron létező szocializmus egyébként jó találmány, abban őszintén tudtam hinni. A peresztrojka első éveiben bizakodó lettem és elhittem, hogy a rendszer demokratikussá, az ország élhetőbbé tehető és a (többek között kisebbségi) szabadságjogok terén is várható komoly előrelépés. Első „építő jellegű” kritikámat e tárgyban 1987-ben írtam. Ám később már a Szovjetunió bukását vártam és abban kezdtem bízni, hogy a szocializmus romjain egy szabadabb világ épül. 1990-91-ben pedig meg voltam győződve arról, hogy a kárpátaljai magyarság látványos felemelkedéséhez minden adottság együtt van…

Frissítés:

Tiltakozásul kiléptünk az ukrán írószövetségből

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!