Volt hasonló eset!

Az idei József Attila-díjasok ügyében Kukorelly Endre néhány napja levelet írt a miniszternek (de voltaképp inkább az illetékes államtitkárnak) annak okán, hogy a politika utólag belepiszkált a szakmai névsorba, négy nevet valaki kihúzott és másik négyet beleírt. Kukorelly úgy emlékszik, „Utoljára a nyolcvanas években csinálta a kultúrpolitika, a létezett szocializmus haláltusájában összevissza rugdalódzó korszakában.” Vártam, hogy az 2000-es ügy érintettjei közül megszólal valaki – de nem. Most lényegében ugyanez az állítás jelent meg, picit már enyhítve; eszerint Kukorelly „Azóta nem hallott hasonló esetről, bár leszögezte, nem biztos, hogy nem fordult elő.” Nos: nagyon is előfordult!

Olvass tovább

Alla leleplezése

Mozgó Világ, 2011/márciusIdeje felfednem az igazságot. Nem mintha a közvéleményt égetően foglalkoztató titokról vagy világra szóló átverésről lenne szó, ám bizonyos irodalmi berkekben mégis tudnak Alláról, neve, versei és naplói megjelentek nyomtatásban, életrajza fent volt a Wikipédián, megtalálja a Google, kritikák és tanulmányok foglalkoztak regényben is megrajzolt alakjával – kilétét mégis homály fedi. S bár ennek eloszlatására senki sem tett kísérletet, szerkesztők, kritikusok, irodalomtörténészek soha nem vonták kétségbe valódiságát, mindenki elfogadta azt, amit közöltünk vagy amit elhallgattunk róla, most mégis úgy érzem, ideje, hogy a titokzatos nőalakról lehulljon a lepel.

Olvass tovább

Ungparty kultblog

Addig is, ameddig egy tervezett összefoglaló honlapom elkészül, felújítottam egyik régi blogomat. Most amolyan válogatóhelyként működik: ide gyűjtöm össze az utóbbi években filmes, könyves és más kulturális témákban írt kritikáimat, jegyzeteimet. Némi késéssel felkerülnek a legújabbak, és szép sorban a régebbiek is. Az utolsó frissítéssel például három elfelejtett könyvkritikámat élesztettem újjá: Bujaságunk története, Bankrablás Gömörben, … Olvass tovább

5-öst kaptam

A Google PR-5-ös erősségűnek minősítette írói oldalamat – még soha egyetlen webhelyem sem érte el ezt a fokozatot. A PegeRank-érték nagyjából azt jelenti, hogy bizonyos témában releváns-e az oldal, mekkora a valószínűsége, hogy rátalálunk – ez pedig attól függ, hogy hány külső link mutat rá (s ezek milyen erős oldalakról jönnek). Számít az is, milyen … Olvass tovább

Képem mása

Napok óta barátkozom azzal a fotóval, amelyet Csönge készített rólam legutóbbi itthoni ebédje közben. Feltette a Facebookra és én hosszan, idegenkedve nézegettem. A fotó jó, állapítottam meg, de a modellel szemben komoly fenntartásaim vannak. Valahogy nem egyezik azzal az önképpel, amely bent él bennem. Azt egy ideje beláttam, hogy sajnos már régóta nem vagyok az … Olvass tovább

Látogatások

Tegnapelőtt István, ma Zsóka és Elemér látogatása. István elhozta a blogomban már bemutatott, de eddig velem csak digitális ismeretségben álló könyvek egy-egy példányát (ezt + ezt), s jóízűt beszélgettünk; volt miről. Tegnap  aztán Csönge is megjött, így fényképezőgépe révén Elemérék mai látogatása már dokumentálhatóvá vált.  Olyan rég nem volt módunk így, ebben a felállásban beszélgetni, hogy alig is tudtuk abbahagyni.  (Csak azt sajnáltuk, hogy a Kovács-lányok nem lehettek itt). Mondatták magukat a családi és egyéb hírek, történetek, mint ahogy itatta magát a jófajta, a Jakab Pincéből való beregi muskotály. Pár fotó:

Olvass tovább

12 parti zsinórban

Elég rövid volt sikersorozatom a sakk.hu-n. Az elért pontszámok alapján alakuló 7 csoport közül – kezdő (szürke), amatőr (világoskék), középmezőny (zöld), haladó (sötétkék), szaki (sárga), mester (narancs), nagymester (vörös) általában a haladóban tartózkodom (150-től 240 pontig), annak is a 200 alatti régiójában. Innen időnként lecsúszom a középmezőnybe,  de ugyanilyen gyakran 200 fölé is eljutok. Hogy 240 fölött szaki legyek, az ritkaságszámba megy, 300 fölött pedig most voltam először: ehhez 12 partit nyertem zsinórban, párat igen erős partnerekkel szemben. Persze a következő két napon vissza is vertek 200 alá… Alább egy szép matt:

Olvass tovább

Publikáld magad!

Frissítés (2015): a linkek már nem működnek (leszedtem őket), ha jól értem, az egész HP rendszer fizetős lett (és döglődik…). A posztot alább kiegészítettem a Public relations cikkek témájával

Felhívták a figyelmemet egy hasznos internetes publikációs lehetőségre – ki is próbáltam. Az adott oldalon bárki regisztrálhatja magát, s bejelentkezés után .pdf formátumban feltöltheti műveit, akár teljes könyveket, és dönthet, hogy ezt fizetős vagy ingyenes terjesztésre kínálja-e fel. Előbbi lehetőség részleteiben nem merültem el, azonnal az ingyenest választottam, és próbaképp fel is töltöttem Magyarul beszélő magyarok című (Esszék, publicisztikák, írójegyzetek, 2000–2006) kötetem (EÖKIK, 2008) anyagát, nyitó oldala így fest a rendszerben:

Olvass tovább

Almodóvar: Beszélj hozzá

Meghatni sem az hat meg, ami megható, hanem ami közben van: beszéd közben a látvány, látvány mögött a zene, zene alatt a mozgás vagy a mozdulatlanság (Almodóvar Beszélj hozzá! c. filmjéről)

Amikor a meglepő válik magától értetődővé

beszélj hozzá - almodóvarNem vagyok az a könnyen meghatódós fajta, sőt, ha észreveszem, hogy meg akarnak hatni, el akarnak érzékenyíteni, akkor zsigerből ellenáll a cinikus énem – de ez a film mélyen megérintett (Beszélj hozzá!, Hable con ella, rendezte: Pedro Almodóvar, 2002). Azt hiszem, azzal ért el ilyen erős hatást nálam, hogy valami egészen sajátos módon keveredik benne a vaskos életszerűség és a művészi lebegtetés. Ócska közhelyek keverednek lehelet-finom metaforákkal, az otromba valóság behatol a poézisbe (szinte úgy, némafilmmint ahogy a töppedt szerető a női nemi szervbe a némafilm-betétben), a művészet absztraháltsága pedig belengi, átszellemíti az életszituációkat. Éppen a legelvontabb és legkevésbé verbális kifejezőeszközöknek (tánc, zene, némafilm – és általában a vizualitás) jut kulcsszerep a folytonos narráció (vö. „beszélj hozzá”) átlényegítésében, a helyzetek és történések más dimenzióba emelésében. Egy idő után már nem lehet a sorozatos véletlenekre azt mondani, hogy „ilyen nincs”, mint ahogy sorsszerű bekövetkezésekre se fogható rá: tudni lehetett előre. A meglepő válik magától értetődővé és a hihetetlen egybeesés lesz természetessé. Meghatni sem az hat meg, ami „megható”, hanem ami „közben” van. A beszéd közben a látvány, a látvány alatt a zene, a zene alatt a mozgás vagy mozdulatlanság. És az egész fölött lebegő, nagyon könnyen átélhető, de végtelenül nehezen megfogalmazható érzés. Érzem, hogy torkon ragad, de én nem tudom „viszontragadni”, értelmező szándékom csúfos kudarcot vall, nem tudok gondolkodni, képtelen vagyok mondatokat formálni – almodovar beszelj hozzaömlenek belém a teljesen köznapi filmbéli mondatok, elragad a zene és a látvány, megszűnök magamat kontrolláló lénynek lenni, és gyermeki felszabadultsággal feltör belőlem a zokogás.

Mondom, nem vagyok elérzékenyülős típus, és dehogy tud már engem meghatni enyhe értelmi fogyatékosság, baleset, kóma, halál és halálos szerelem vagy barátság; ellenkezőleg, inkább kiábrándít, ha „már megint” a nagy és örök – és éppen ezért csontig lerágott – témákkal törnek rám filmben, irodalomban, zenében, festészetben.   Mégis, amikor évekkel ezelőtt először láttam ezt a filmet, szavaimmal küzdve Évának még másnap sem tudtam elmesélni, mi érintett meg benne.

több film

A főbb szerepekben: Javier Cámara, Darío Grandinetti, Leonor Watling, Geraldine Chaplin és Rosario Flores.

Olvass tovább