2013. május 8.

szondaNagy mennyiségű alkoholszondát próbált kárpátaljára csempészni egy tiszasalamoni hölgy. Saját elmondása szerint elege volt a falujában népszokássá vált alkoholizmusból, épp ezert asszonytársaival összebeszélt, hogy kizárolag egy bizonyos alkoholszint alatt engedik agyukba férjeiket. A terv szerint az asszonymelegre vágyó tiszasalomoni férfiaknak előbb meg kellett volna fújniuk az alkoholszondát, és ennek állása szerint kerülhetett volna csak sor a másik állás csillapítására. A mintegy hat tucatnyi alkoholszonda a csapi vámhivatalban meglehetős feltűnést keltett. Valamennyit elkoboztak. Állítólag fel tudjak használni szolgalati célokra. »tovább

2013/05/08 · Kategória: Internet, Napló  
    

2013. február 28.

horcsogCirka egy éve kezdte el műhelymunkáját az Író Cimborák nevű blog. Mára – készítői szerint – „élő gyermekantológiává nőtte ki magát”. Az oldalakat böngészve ez beigazolódni látszik. Legutóbb például rajzpályázatot hirdettek gyermekek számára, a beérkezett anyagból külön galériát nyitottak, majd a blog ötletgazdái felkérték íróbarátaikat, ismerőseiket: írnának szöveget az egyes képekhez… »tovább

2013/02/28 · Kategória: Internet, Kult  
    

2013. február 21.

kereso-optimalizalas-google-11A Google nem gondolkodik, de egyre okosabb. Néha már akkor is megérti, mire keressük a választ, ha pontatlanul, körülményesen tettük fel a kérdést. Ha például ezt gépeljük a keresőbe: Kinek is a filmjében fürdik Anita Ekberg egy szökőkútban? – jó esetben Fellini neve kerül az első helyre. Ha pedig már tudjuk a rendezőt és ezt kérdezzük:  Hogy hívják azt a szökőkutat, amelyikben Anita Ekberg megfürdik Fellini filmjében? – akkor is pontos a válasz, a római Trevi-kút az első találat. A Google-logikájú kérdés persze ez lett volna: szökőkút, anita ekberg, fellini-film, de itt szerencsénk volt. Kevésbé járunk jól, ha a Mikor indulnak a vonatok a Keletiből? kérdést tesszük fel ahelyett, hogy beírnánk: menetrend, keleti pu. »tovább

2013/02/21 · Kategória: Internet  
    

2013. január 30.

Balla D. Károly. Kő és árnyék

Könyvemet épp abba a rezervátumba zárták, amelyből évtizedek óta szabadulni igyekszem. Egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba, s nem jut át a határon sem. Így nincs esélye megmérettetésre sem a magyar nyelvterület szélesebb olvasóközönsége előtt, sem szakmai körökben. Kötetem címadó versében a kő ráhull az árnyékára, de könyvemmel mintha fordítva történne: félő, hogy az ismeretlenség egyre sűrűbb árnya telepszik rá. Ki kell hát szabadítanom valahogy. Új projektumot indítok: publikálom és nyilvános disputára bocsájtom a kő és árnyék közül szabaduló verseket, arra is számítva, hogy a világháló kontextusában talán számomra is váratlan jelentésekkel bővülhetnek. Tekintsétek az akciót egyfajta virtuális író-olvasó találkozónak, alkalomnak arra, hogy szerző, írás, olvasó és kritikus találkozzon. Várlak hát titeket az akció helyszínén és (egyelőre) az első vers oldalán. Hozzászólási lehetőségek: kommentelhettek hagyományos módon (mint a blogokban), de megtehetitek ezt Facebook-bejelentkezéssel is közvetlenül a vers alatt. — A projektum részletes leírása, további tudnivalók: Kő és árnyék – itt pedig már várakozik az első vers: Mentségek közt.

2013/01/30 · Kategória: Internet, Kult  
    

2013. január 21.

balladium-fej250

Szeretném félreoszlatni azokat a rosszindulatú pletykákat, amelyek szerint olyan felelőtlen újévi fogadalmat tettem volna, hogy az új évben még halálos fenyegetések kényszerítő hatása alatt sem indítok új blogot, nem üzemelek be új webhelyeket. A híresztelés teljességgel alaptalan, ugyanis, miután az év első napjaiban együtt gyújthattunk pazar örömtüzeket az első Berniczky+BDK blog sikeres kölcsönhatásainak felszikráztatására, rögvest egy másik projektbe is beleserénykedtem, hogy féktelen tobzódásaimat ne csak az irodalom hímes mezején szökkenthessem lombba. Így készült el a seo.liberall.hu cím alatt a weboldal optimalizálás szakterületét érintő kisebb web-egység, amelynek oldalain a kezelhetetlen szenvedélybetegségemmé vált tevékenység többé már nem rejtegethető titkait kürtölöm világgá, s amelynek keretében újabb szakmai blogot is indítottam a fantáziadús Goggle honlap optimalizálás cím alatt. De újra visszatáncoltam az irodalomhoz arra gondolván, ideje lenne a fontosabb könyveim tartalmát, illetve írásaim legjavát valami könnyen átlátható rendszer keretében elérhetővé tenni, hogy jobb sorsra érdemes olvasóimnak ne kelljen honlaprendszerem kusza labirintusában szövegeimre éhezve reményvesztetten holtukig bolyonganiuk. Reményeim szerint röpke 2-3 év alatt felépül a Balladium weBirodalom, hogy Ariadné fonalaként bevilágítson a Minotaurusz szűzlányokkal ékes gyomrába.

2013/01/21 · Kategória: Élc, Internet, Napló  
    

2012. december 20.

mozgoÓceánon túli íróbarátomnak nincsen e-mailja. Írógépe ugyan van, levelet mégis kézzel ír. Látom, ahogy elhelyezkedik a kényelmes karosszékben, felkattintja asztali lámpáját, maga elé simítja a papírt, lecsavarja aranypennás töltőtolláról a kupakot, rója a sorokat, aztán hajtogat, borítékot címez, bélyeget ragaszt, zarándokol a postaládához. Ünnepélyes lassúságú hajó hozzá át a nagy vízen az üzenetét. »tovább

2012/12/20 · Kategória: Internet, Kult, Napló  
    

2012. november 27.

Most, hogy ajánló blogom sorozatában kísérletet teszek arra, hogy születésük sorrendjében ma is létező 50 blogomat bemutassam, illendő szót ejtenem egy megszűntről is, lévén épp hozzá értem a kronológiában. Még a most bemutatott Régi Manzárd előtt hoztam létre 2005-ben a Karpaty News című alternatív hírblogot, amelyet néhány hónapig név nélkül, illetve nevemet elhallgatva működtettem. Ennek fő oka nem annyira a rejtőzködés volt, hanem egyfelől ki akartam alakítani egy újfajta internetes entitást, másfelől azt szerettem volna, ha személyemtől elvonatkoztatva, önmagukban válnak fontossá azok az éles kritikai észrevételeim, amelyekben a kis magyar provinciánkban gyökerező visszásságokat tettem szóvá. A hang szokatlan szabadossága és a bírálatok gyakran provokatív keménysége hamar feltűnést keltett, sokan olvasták a Kárpáty Nyúzt – és még többen beszéltek róla. Nekem pedig kedvemre volt az öncélú, de közérdekű és közszórakoztató baszkuráció (mint ezt akkor az ilyenfajta blogolásról megjegyeztem). »tovább

2012/11/27 · Kategória: Internet, Közélet  
    

2012. november 9.

Még nincs is vége a hétnek, lehet, hogy további váratlan örömök érnek (mondjuk megkérdezi valaki, hogy az én álnevem-e a Muhammad Balfas), de így is kellemes fejleményekről számolhatok be. A legkedvesebb: éppen aznap, amikor én egy 8 évvel ezelőtti eseményről emlékeztem meg (Volt egyszer egy Álkárpátráz), Bognár László barátom is nosztalgiázott, ő a 6 évvel korábbi előadásomat idézte fel (jaj, mi ez a múltba révedő elfogódottság? lehet, hogy öregszünk, cimbora?), amikor is Pécsett avantgárd-attitűdökkel megtűzdelt szövegperformanszt mutattam be Salvador Dalí vakítóan napfényes árnyékában. Az est egyik epizódjára utalva kedves pécsi barátom most így kívánt jókat nekem: Sült krumplit BDK-nak! – kösz, ízlett! »tovább

2012/11/09 · Kategória: Internet, Napló  
    

2012. szeptember 9.

A hónap elején egyszemélyes megemlékezés szerény, de felemelő keretéi között méltattam blogírói nagyságomat. Erre a méltán megérdemelt ünnepi gesztusra egy évforduló alkalmából került sor. Bár naplójegyzeteim 1997-ig visszamenően olvashatók a neten (lásd: Manzárd archívum), igazi webnaplót 2002 szeptemberében kezdtem írni. 2000-ben indított akkori fapados webrendszeremnek kezdettől volt egy hírrovata, amely eleinte csupán információk közlésére szorítkozott. Később a híreket egyre gyakrabban és egyre hosszabban kommentáltam, mígnem 2002 szeptemberétől Közhírek, magándohogások alcímmel valódi netnaplóvá tettem. A blog kifejezés ekkor még alig volt használatban, a blogolás valódi ízét én is csak később ismertem meg. A 2002-es – olykor nagyon tanulságos – jegyzeteimet később újrapublikáltam egy alkalmasabb bloghelyen (akit érdekel, szép fordított kronológiában a szeptemberieket itt találja: Manzárd  2002/szeptember). Azt hiszem, ezeknek a ma már ártatlannak látszó, akkor még igen szokatlan magándohogásoknak meglett a maguk kézzelfogható haszna: a kárpátaljai magyarságszervezetekkel és az irodalmár kollégák többségével való végső szakításhoz vezetett.    »tovább

2012/09/09 · Kategória: Internet, Napló  
    

2012. augusztus 28.

Tudom, hogy rajongva szeretitek honlapjaim többségének barna, drapp, mustár, rozsda és gyenge báránygané színvilágát, most egy weblap erejéig mégis megváltam a személyemre szabott rútság tudatosan vállalt esztétikájától és kivételesen igyekeztem dekoratív látvánnyal kedveskedni a látogatóimnak. Ha nem másért, már csak azért is, mert az oldal címében az a szó is szerepel, hogy webdesign. (Az ihlet pedig innen ered: Mondrian-dizájn.) Katt a képre:

Webdesign – honlapkészítés – SEO

2012/08/28 · Kategória: Internet, Kult  
    

2012. augusztus 20.

Aug. 20-ától >>itt lehet szavazni<< a HVG Online szervezésében immár 8. alkalommal zajló verseny résztvevőire. A blogokat a kategóriacímek alatt görgetéssel kereshetitek meg és Facebook-bejelentkezéssel voksolhattok. Én több blogomat is beneveztem, a kissé furcsán összevont, vegyes Kult-szórakozás kategóriában a jelen blogra, továbbá a Limerik / Haaiku / Bökvers címen szereplő vers- és aforizma-blogomra és az UngParty Kultblogra szavazhattok, a Szakértői blogok közt találjátok a Honlap optimalizálást, a Helyi érték alatt pedig a Kárpátalja Blogot. Bár gomb nem jár érte, azért csak nyomjátok meg a libacombot!

korábbi tapasztalataimról: Bolden Glob
2012/08/20 · Kategória: Internet  
    

2012. augusztus 17.

A minap tönkrement a régóta használt drót nélküli egerem. Kolos a kérésemre a nagy választékból kinézett és megvásárolt számomra egy árban megfelelőnek látszó modernebb technológiájút. Kis ügyes jószág: könnyű, gyors, kényelmes. Napok óta ezt használom. Ma valahogy előkeveredett a hozzá mellékelt használati utasítás. A gyártó/forgalmazó 8 oldalas leírásban tudatja a felhasználóval az útmutatásait. Megfeszített szakmai munkával sikerült elkészítenem az eredeti szöveg tömör, ám hiteles magyar fordítását. Így fest: „Kattints!”.

2012/08/17 · Kategória: Élc, Internet  
    

2012. augusztus 12.

Mostanában újra többet játszom. Azt játszom, hogy dolgozom. Azt dolgozom, hogy játszom. Játszom sakkot, gót, seót, irodalmat. Játszom az eszem. Az agyamat játszítom, a logikámat. Odaengedem a homokozóba a kreativitásomat: hadd épüljön a vár, legyen mit lerombolnia a szelíd hullámnak és a bölcs szélnek, amely minden körbefújt alakzatot  örökre megőriz végtelen emlékezetében. Amit homokba építesz, azt a szélbe építed. Amit játszásiból a homokba írsz, rajzolsz, azt egyszersmind belevésted az időbe: őrzi az örökkön fúvó szél.

Dolgozom. Játszom. Honlapokat állítgatok és tologatok a web nagy tábláján. Összelinkelem őket úgy, hogy stratégiámba a Google beleszeressen. Hogy szívet rajzoljon a homokba, amikor rám gondol. Fúhat az internet szele, értem, amit duruzsol: a játék efemer. Ezért örök.

2012/08/12 · Kategória: Internet, Napló  
    

2012. június 28.

Az persze remek dolog, hogy a WordPress blogmotornak van magyarított verziója, és az is, hogy ez rendszeresen frissül. Az viszont némileg meglepő, hogy a frissítések letöltése után az egyedi fejléc-képek beállításának a lehetőségét a rendszer az itt látható képpel példázza, három verzióban is mutatva az angyalokkal megerősített opciót. A nemzeti szimbólumok ilyen ízléstelen, mondhatni otromba túlharsogása egy nemzeti intézmény honlapján is fölösleges (az állami és kormányzati honlapok például, nagyon helyesen, sokkal tartózkodóbbak és persze angyalmentesek), egy blog tetején pedig leginkább csak akkor képzelhető el, ha tulajdonosának birtokában van a nemzeti féltégla, amellyel dagadó kebelét veri. Meglehet, hogy a WordPress-felhasználók között akadnak ilyenek, talán nem is kevesen, sőt, az is biztos, hogy ez a fejléc még mindig jobb, semmint ha turulok húznák rajta keresztbe az árpádsávot, de talán egy nemzetközi fejlesztésű szoftver magyarított változatát mégis valami semlegesebb dizájnnal kellene cégéreztetni. Érdekes, hogy saját honlapjukon nyoma sincs semmilyen nemzeti szimbolikának. Hogy a frissítési oldalra milyen túlbuzgóságból kerültek a turbómagyar fejlécek, azt nem értem. Még kevésbé, hogy a WordPress ezzel milyen üzenetet akar eljuttatni felhasználóihoz.

2012/06/28 · Kategória: Internet, Közélet, Kult  
    

2012. június 25.

Kedves blogomra áhítozó Olvasó! Rövidesen előfordulhat az az egészen különleges helyzet, hogy ezen a helyen a megszokott látvány helyett azt a téged porig sújtó tájékoztatást találod, hogy tárhelyváltás miatt ideiglenesen blogom bejegyzései nem érhetők el. Ugyanakkor viszont szembesülhetsz további webnaplóim és szájtjaim elképesztően gazdag kínálatával: ezeket fogom ajánlani böngészésre addig, amíg ez a főblog költözőben lesz. Ha pedig közben égetően fontos mondanivalóm lenne számodra, azt a reggeli, déli és esti igényeket is kielégítő blogomban találod, vagyis itt: Frisstök Webéd Vicsora. – A költözködés megtörténte után ugyanitt, ugyanezen a webcímen találsz, és észre sem fogod venni, hogy tobzódó bájaimat és  megabájtjaimat egy másik szerver másik adatbázisából varázsolja eléd a magasságos szoftver. Addig is jó bugizást!

2012/06/25 · Kategória: Internet, Napló  
    

2012. június 19.

Ha az embernek új könyve jelenik meg, az azért is jó, mert azonnal készíthet neki egy új honlapot. Mármint ha ez az ember mániákus netressziós…

Vers, könyv, költészet       // az e-könyv-változat előrendeléséhez »tovább

2012/06/19 · Kategória: Internet, Kult  
    

Következő oldal »