Tovább megyek: ha a demokratikus ellenzék mégis győzne jövőre, az nem jelentené Orbán tényleges bukását. Ahogy ezt a szándékát be is jelentette, előre sikerült megkötnie a következő kormányok kezét, az ország kockázatos kényszerpályán halad, erről letéríteni egy várhatóan hisztérikus magatartású jobboldali ellenzékkel a háttérben szinte lehetetlen (ehhez legalábbis kétharmad kellene). Lehet tehát bárki a baloldali kormányfő, népvezérnek megmarad Orbán és (nem mellékesen Áder köztársasági elnök támogatásával) gyakorlatilag az ő egyetértése nélkül semmi sem történhet majd a magyar politikában.

Ezért gondolom, hogy amíg saját fideszes alattvalói ki nem rúgják alóla a trónjául szolgáló pénzes ládikát, addig Orbán Viktor teljhatalmának a megdöntésére nincsen mód. Elsöprő erejű népharagra vagy arra, hogy (például pszichés állapotának további romlása miatt) önként lemondana, kár számítani.

Marad a belső puccs. Akkor tehát hajrá Fidesz? Nagy kérdés, hogy a lassan csak jóllakó oroszlánnál  mennyivel jobb a sok éhes kis hiéna.

Olvas el ezt is: Megtippeltem a 2014-es választások eredményét

Hasonló cikkek:

• Kinek az esélye?
• Csupakabra és tigrispiton
• Csönge és a marconák

(1. Kétharmad oda. Valószínűség: 10 %). Az erőteljes kormánypropagandának és a nagyarányú osztogatásoknak, szapora hangulatjavító intézkedéseknek és nem utolsósorban a határon túlról leadott pár százezer szavazatnak köszönhetően, illetve az ellenzék erőtlensége és megosztottsága miatt Orbán Viktor újra megszerzi a 2/3-ot. A Fidesz megnyugszik. Hatalmi éhségüket eddigre nagyrészt kielégítették, saját embereik ülnek minden fontos pozícióban, a döntéshozó, pénzosztó, felügyelő egy egyéb testületekben, intézményekben a Nemzeti Banktól a községi sportklubokig bezárólag. A pártelitnél szélesebb klientúra is nagyrészt pozícióhoz, kisebb-nagyobb hatalomhoz, bőséges jövedelemforráshoz jutott. Ami befolyás még megszerezhető, arra az új négy év bőven elegendő lesz, gondolják, így enyhítenek a tempón. Már nincs szükség a permanens harcra sem a kultúra, sem az oktatás, sem a közigazgatás területén, már nincs kit legyőzni: az ideológiájukkal és politikai meggyőződésükkel szemben álló csoportokat már perifériára szorították. Békés pártállami idők következnek, a pedagógusok tanítják Nyírőt és Wasst, a mozik játsszák a Vajna-ízlésű filmeket, a fényes papi segédlettel felszentelt Nemzetiben parádézik az úri osztály krémje. Befejeződik a más meggyőződésűek kivándorlása vagy meghasonlása-elhallgatása, az ellenállás félig vagy teljesen illegális szűk körökbe húzódik vissza. A pártutasításos rendszer körülményei között a szigorú központi irányítás egyrészről és a lakossági megfelelni akarás másrészről stabilizálja a társadalmat, a befektetők túlteszik magukat aggályaikon, egyre több a beruházás, növekedésnek indul a termelés. A korábban oly neuralgikus társadalmi kérdésekről szó alig esik, a roppant szerény, de stabil megélhetési lehetőségek iránti ragaszkodás a társadalom javát kitevő rétegekben lassan kitermeli a nyugalom és elégedettség hormonjait. Orbán hátradől bársonyszékében, és jól mulat azon, ahogy fintorogva és öklendezve bár, de Európa lenyeli a békát.

(Szűkös többség ott. Valószínűség: 15 %). A Fidesz-KDNP drámai választási küzdelemben vékony parlamenti többséget szerez és újra kormányt alakít, de az Orbánt kis híján legyőző ellenzéki oldal már megérezte erejét. Számolni kell vele, ami a kormányoldalnak nagyon nincs ínyére. Ráadásul sokkal kisebb lett a parlament, a nagy osztogatások után az államkassza üres, Matolcsy hiába nyúl bele könyékig a devizazsákba: az új győzelemtől több hatalomra és több pénzre ácsingázók egyre mohóbbak és mind többen vannak, telhetetlenségüket kielégíteni a meggyengült kormány nem képes. Az elégedetlenség most már a régi hívek táborában is növekszik, az őszi önkormányzati választásokon az ellenzék tarol, a kormány és a Fidesz lehetőségei tragikus mértékben összezsugorodnak. Belháború indul, egyre nagyobb a belső ellenzék, amely úgy látja, Orbán Viktor nem ilyen lovat ígért nekik arra az esetre, ha minden elvüket feladva a végsőkig kitartanak mellette. Mindez megviseli a miniszterelnököt, megretten a bukás lehetőségétől, új kormányzása második évében boldogan menekül a Sándor-palotába. De a Fidesz második-harmadik vonala nem elégszik meg ennyivel, Orbán bizalmi embereit is félreállítják. Ez azonban a vesztüket okozza: nélkülük az országot működtető korrupciós struktúra megroppan. Leáll a termelés, megugrik a munkanélküliség, elszabadul az infláció. Országos sztrájkok, mindennapi tüntetések, zavargások, bűnözői csoportok megerősödése. Anómia, káosz, anarchia. Az erejét egyre meggyőzőbben fitogtató ellenzék mindezt kihasználva kierőszakolja és megnyeri az előrehozott választásokat.

(3. Se-se. Valószínűség: 30 %) Sem a demokratikus ellenzék, sem a kormánypártok nem szereznek abszolút többséget. A Fidesz a mandátumoknak 40 % körüli hányadára tesz szert, és összességükben hasonló teljesítményt nyújtanak a parlamentbe bekerült demokratikus ellenzéki pártok is. Kormányt az alakíthat, aki a 15-20 %-ot elérő Jobbikkal összeáll. A demokratikus oldal erre nem mutat majd hajlandóságot, ám Orbán Viktor – a legfőbb cél: hatalma megtartása érdekében – koalícióra lép a Jobbikkal, amelynek ideológiája végképp benyomul az erre fogadóképesnek mutatkozó Fideszbe (bár sokan távoznak a pártból…). Magyarország kilép az EU-ból, rövid idő alatt befejeződik a demokratikus társadalmi berendezkedés végleges felszámolása. Általánossá válik a gyanakvás, az állam behatol a magánéletbe. A sovén és irredenta állampropaganda mellett teljes törvényi legitimációt kap a rasszizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a homofóbia… Orbán Viktor és Vona Gábor karöltve indul minszki, bakui, pekingi, moszkvai pofavizitre.

[Kisebb valószínűségű alesetek: a) Nagykoalíció alakul a Fidesz-KDNP + a demokratikus ellenzéki pártok részvételével. Az egymástól roppant távolságra került politikai oldalak Jobbik-kiszorító kényszerű összefogása nem hoz stabil kormányzást, egy éven belül új választásokat kell kiírni. b) A parlamentben a többséget meg nem szerző erők közül a Fidesz-KDNP vállalja a kisebbségi kormányzást. Paktum születik: cserébe azért, hogy Orbán Viktor nem lép koalícióra és távol tartja a hatalomtól a Jobbikot, a demokratikus ellenzék vállalja, hogy konstruktív magatartást tanúsítva kívülről fogja támogatni a kormány-kisebbséget. Például megszavazza a költségvetést, a törvényeket, kinevezéseket stb., azaz így biztosítja a kormányzás működőképességét. A kényszerházasság azonban nem működik, kormányválság alakul ki. c) Kormányképes parlamenti erő híján új választásokra kerül sor, amelynek ugyanez lesz az eredménye. Ezért ismét új választást kell kiírni. És újra. És újra… Ezalatt a Jobbik annyira megerősödik, hogy a negyedik kört már ők nyerik.]

(4. Vékony többség itt. Valószínűség: 35 %) A demokratikus pártok szűkös parlamenti többséget szerezve közösen alakítanak koalíciós kormányt. Kísérletet tesznek az ország rendbetételére, a jogállamiság helyreállítására, a gazdasági-pénzügyi helyzet életképesebbé tételére, a társadalmi viszonyok normalizálására – de három komoly akadályba ütköznek. Az első, hogy a gyenge többség szinte lehetetlenné teszi a hatékony törvénykezést, az Orbánék által felépített jogrend megköti a kezüket. A második: a Fidesz-KDNP és a Jobbik hisztérikus hangulatot kelt mind a Parlamentben, mind az egyre elégedetlenebb (mert változást alig tapasztaló) lakosság körében, a társadalmi nyomás fokozódik a részben tehetetlen, részben a lehetőségeit elügyetlenkedő kormányon. A harmadik, legsúlyosabb akadály: a sikertelenség széthúzáshoz vezet a kormánykoalíció pártjai között, sőt, magukban a pártokban is. A belső torzsalkodások elvonják a figyelmet az ország ügyeiről. Bár világosan látható, hogy radikális lépésekre lenne szükség, a hatalmat erőtlenül gyakorló baloldal mindinkább a béna kacsa szerepébe csúszik. Addig-addig ragaszkodik ingatag hatalmához, míg ellenzéke újra hihetetlenül megerősödik és következő választásokon újra tarolhat.

(5. Kétharmad ide. Valószínűség: 10 %) A Fidesz vezette kormányoldalnak minden erőfeszítése ellenére sem sikerül növelnie a szavazótáborát, a demokratikus ellenzék pártjai azonban, ha nem is nyerik el a közömbös milliók bizalmát, de az idegenkedés falát mégis látványosan áttörik, így az Orbán Viktor kormányzásával főleg életminőségük romlása miatt elégedetlenek és a Fidesz jobbszélre kacsintgató kirekesztő politikáját végképp elfogadhatatlannak tartók némi fintorgással ugyan, de csak odaadják protest-szavazatukat vagy a szocialistáknak, vagy a civilekből alakult, balközépre húzó, egy év alatt megerősödött formációnak, amely addigra számos társadalmi réteget képes megszólítani. Az MSZP kicsivel 48 % alatt, az Együtt kicsivel 18 % alatt teljesít, hajszál híján megvan a kétharmaduk. Bár pártjaik nem, de a DK és LMP 1-1 képviselője egyéni körzetben mandátumot szerzett. Velük együtt meglenne a 2/3! A DK-s részéről nincs is ellenállás. De az LMP-s az elveit fontosabbnak tartja a politikai pragmatizmusnál. Még miniszteri pozícióért cserébe sem csatlakozik olyan koalícióhoz, amelyben benne van X meg Y. Egy mandátumon fog múlni a kétharmad? Alighanem… Ám váratlan fordulat történik: egy fideszes képviselő kilép a frakciójából és amint a kötelező független-idő lejár, átül a kormányoldalra. Megvan a 2/3!

A Fidesz által felforgatott Magyarország rendes kerékvágásukba terelése a vártnál mégis nehezebben, lassabban indul. Az egészségügy régről halmozódó problémái alig orvosolhatók, kevés hozzá a forrás, az újonnan felállt minisztérium sincs a helyzet magaslatán, politikai eltökéltség híján a mélyreható reformok egyre halasztódnak. Az oktatásban hiába térnek vissza a négy évvel korábbi állapotok, a szétzilált rendszer a régi és új sebekből egyszerre vérzik, állandósul a kormányzati kapkodás. Lehetetlen betömni a nyugdíjrendszeren tátongó lyukakat, itt is gyökeres átalakításra volna szükség, de csak toldozás-foldozás folyik. Semmivel sem válik átláthatóbbá az adórendszer. Sok kulcs, sok sáv, progresszív adózás – akinél korábban kevés pénz maradt, most sem gazdálkodhat többől, aki viszont jól volt eleresztve, most nehezen tűri, hogy tyúkszemére léptek. Be-beindulnak a külföldi beruházások, az ország európai pozíciója mégis alig javul, a szomszédok folyton jobban teljesítenek. Hiába sikerült a gazdasági hazárdjátéknak véget vetni, a biztonságos és kiszámíthatónak vélt intézkedések nem hozzák meg a várt eredményt. A szakértők folyton s újra elmondják, mit hogyan kellene, de a baloldali kormány nem képes saját politikai tehetetlenségi erejét legyőzni. Így aztán a társadalmi igazságosság megteremtésének a szándéka és a piac követeléseinek való megfelelési kényszer félmegoldásokhoz és elvek feladásához vezet, kiéleződik a szocialista és a liberális felfogások közti ellentmondás. Újra nő a lakosság elégedetlensége, a romaintegrációs és a mélyszegénység felszámolását célzó program jószerével el sem indul. Minden bizakodó várakozás ellenére a jogállamiság alapjainak a visszaépítse is halasztódik: a kétharmados többség úgy véli, amíg az országot úgy egyébként nem sikerül rendbe hozni, addig a hatékony kormányzás érdekében nem lenne célszerű a fékek és ellensúlyok mindegyikét azonnal visszaállítani.

Az idő előrehaladásával minden téren állandósulni látszik az ideiglenesség. Megújulásra, friss lendületre, fiatalokra lenne szükség… A Fidesz elérkezettnek látja az időt népszavazások kezdeményezésére.

A végigjátszani és sikerre vinni kívánt történelmi darab tiszta lapra írt rendezői példányán egyre több a gyűrődés, kihúzás, átírás. Az előadás akadozik, egymást érik az elrontott jelenetek. A szereplők közül valakinek nagy ötlete támad, szól a kellékesnek, aki elballag a raktárba a Nokiás dobozért.

Megjelent: Mozgó Világ, 2013/április | több mozgó

Hasonló cikkek:

• Csupakabra és tigrispiton
• Orbánt belülről
• Detonációk

Kedves M., jól látod, valóban elég rossz a közéleti-politikai közérzetem. A kérdésre, hogy miért rossz,  nehéz röviden pontos választ adnom.  Talán úgy fogalmaznék, hogy bár bő évtizede már leszámoltam bizonyos illúziókkal és megértettem, csakis privát életembe visszavonulva alakíthatok ki a magam számára olyan életvitelt, amely megfelel nekem s amely nem kényszerít méltatlan kompromisszumokra, azért ennek ellenére éltek bennem a környező világra vonatkozó bizonyos kollektivista ideálok – amelyek most, az utóbbi években, ugyancsak szertefoszlottak.

Ezek közül az egyik az, hogy végképp elvesztettem hitemet a kárpátaljai magyarság egészséges önvédelmi képességeiben. Ez a nemzeti kisebbség korábban évtizedeken keresztül sikeresen dacolt a hol keményebb, hol lágyabb szovjet diktatúra asszimiláló erejével, kiszolgáltatottsága közepette és a modus vivendi diktálta  kompromisszumok ellenére sem vesztette el morális tartását. A rendszerváltás utáni kezdeti önmagára találás biztató jelei után azonban az utóbbi két évtizedben teljesen szétzilálódott, végzetesen megosztottá vált és ami ennél is súlyosabb: ahelyett, hogy ellenállt volna és kikerülte volna a csapdahelyzeteket, ahelyett a kiszolgáltatottság új és újabb kötelékeit vette magára, mintegy önként dugta fejét a hurkokba; így vált a nagy, a közepes és a nevetséges pitiáner hatalmi érdekek tehetetlen alattvalójává.

A másik, talán ennél is fájdalmasabb felismerésem, hogy megszűnt az a haza a magasban, amelynek létezését korábban nemcsak erősen hittem, hanem naponta meg is éltem. Ez volt az a másik Magyarország,  amely a földrajzi  ország  fölött helyezkedett el és sem politikai, sem ideológiai szempontból nem volt determinált, amelyet leginkább a közös nyelv és a kultúra tartott a magasban, amelyben nem volt nyoma sem a nyílt kirekesztésnek, sem a sunyi kettős beszédnek és gyanakvásnak, helye volt viszont benne a befogadásnak, a szabad értékválasztásnak, a toleranciának, az empátiának és szolidaritásnak. Ha az ember Magyarországra utazott, mindig közelről érezte ennek a hazának a létezését, legtöbbször elég volt felegyenesednie, és a feje máris belelógott. Ha mégsem, akkor is elég volt lábujjhegyre állni. Nagyokat szippantva hazahozhattuk tüdőnkben a magaslati haza levegőjét. De láthattuk fizikai közelség nélkül is: könyvek, folyóiratok, filmek, hanglemezek szépen megidézték – amikor pedig beköszöntött az internet világa, többé nem lehetett gondunk: az illyési szimbólum, a haza a magasban virtuálisan testet öltött a világhálón.  Egy rövid időre.  Mert alig kezdtünk örvendezni a kitárult lehetőségeknek, amikor odalenn, a fizikai Magyarországon galád árulás történt: akadt valaki, aki az ország felét kitagadta a hazából.

Hosszú ideig reméltem, hogy a magaslati haza ebbe nem rendülhet bele. Hogy mi, akik büszke, felszegett fejű polgárai voltunk ennek az emelkedettségnek, soha nem fogunk engedni a megosztottságnak. De a jelek másról tanúskodtak. A jelek először is azt mutatták, hogy sokaknak kedvére van a kitagadás, s ezt sürgősen ki is nyilvánították. De ez még nem lett volna olyan nagy baj: a magaslati hazának mindig is voltak meggyőződéses ellenlábasai, mint ahogy mindig is akadtak fenekedő konjunktúralovagok. A tragédia azzal kezdődött, amikor mi, kitagadottak hiába vártuk, hogy ti, bent maradt társaink majd ellene szegültök ennek az árulásnak. Majd szót emeltek miértünk. De nem tették meg, kedves M.! Csoóri nem emelte fel szavát Kertész Imre védelmében, Jókai Anna nem szállt síkra Esterházy mellett, Albert Gábor, Tornai József nem tette helyre a  a Konrád-kirekesztőt,  Görömbei, Szörényi nem védte meg Radnóti Sándort, Sára Sándor nem emelt szót Tar Béláért. A bent maradtak sunyi (vagy egyetértő) hallgatása kíséri a lassan teljessé vált kirekesztést. A kitagadottak pedig elkezdtek kitagadottként viselkedni. Ha idegennek bélyegeznek, előbb-utóbb idegen leszel. És többé hiába keresed a hazádat a magasban, ha Magyaroszágon jársz, hiába pipiskedsz, rozoga sámlit hiába teszel lábad alá, itthon hiába nyitsz könyvet, hallgatsz rádiót, hiába kattintgatsz az egérrel – csak a múltat találod, és a jelen véresre szakadt foszlányait.

Ezért rossz a közérzetem, kedves M.

Hasonló cikkek:

• Csönge és a marconák
• Csupakabra és tigrispiton
• Ragtime, nem haragtime

…elhiszem, hogy te ezt így látod és így éled meg, akár még azt is, hogy részedről ez így van. Kicsiben. De a nagyobb egésznek a morálja egészen másmilyen, ide a rozsdás bökőt, hogy amivel te minden nap dolgozol és amivel fillérre elszámolsz, az valahol egy összesített költségvetésben már egészen másnak mutatja magát. A támogatási rendszer velejéig romlott, és nem csupán a pénzmozgások, hanem demoralizáló hatása miatt is. (…) Pontosan látom, hogyan darál be ügyeket és embereket a KMKSZ-Főiskola, hogyan alakítja ki a függelmi viszonyokat és hogyan állítja saját szolgálatába az érdekeltségi körébe bevontakat – és hogyan követel tőlük hűséget, hogyan nyomja el a kritikát és hogyan nyomorítja megalkuvókká, meghasonlottakká azokat, akik szabadok is lehetnének. (…) Ettől teljesen függetlenül: az alapján, amit a cikkből ki tudtam olvasni: IMI mélyen elhibázott ötlet. A magyarsággyakorlás nem kampánykérdés, a forradalom által kivívni szándékozott szabadság emléknapján egy ilyen címkézősdit meghirdetni – számomra viszolyogtató. Csak ellentmondást látok benne, értelmet nem. Roppant visszás és visszatetsző mind az alapgondolat, mind az elképzelt végrehajtás. Szerintem árt a magyarság ügyének. Pláne ott és akkor, amikor egészen más természetű és sokkal fontosabb dolgokon túllépni nem sikerül. Ha meg ráadásul egy ilyen káros ötlet a KMKSZ és Főiskola mélyen amorális szellemi háttere előtt jelenik meg, akkor az én virtuális bicskám bizony kinyílik a zsebemben.

Frissítés március 6-án: Bő héttel fenti véleményem megfogalmazása után jelent meg egy írás a Főiskola finanszírozásáról. A cikk nyilván kicsit tendenciózus és lehetnek benne kisebb csúsztatások is, de ha lényegében igaz – márpedig ez felettébb valószínű – az talán jól magyarázza, miért is sejtek pénzlenyúlást az akció mögött: ezt a projektet természetesen külön megpályázták, külön kaptak rá támogatást, holott, mint látjuk, nincs kikoplaltatva az anyaintézmény. Minden kutatási terv, minden projekt, minden al-szervezet és al-intézmény, minden orgánum, minden honlap, minden gyűjtési akció (pl. tetőcserép), de talán még minden nagyobb rendezvény külön is hoz a konyhára. Jó, persze, valamit produkálnak mindebből, s mivel erre kapják pénzt, még az oktatási folyamatot is kénytelenek fenntartani.

.

A másik reakció ennél élesebb, bár sokkal jelentéktelenebb volt. Egy másik blogomban írtam erről, az egyszerűség kedvéért idetűzöm az azóta egy frissítéssel is bővült bejegyzést:

„

Dupla idézőjelben

Már ideje volt, hogy valamivel újra kiváltsam azok dühét, akik a magyarságukat a Kárpátia együttes szövegeinek a szintjén vagy kicsivel az alatt gyakorolják. Szóvá tettem egy szerintem ostoba ötletet – itt olvasható: Nettó baromság – , gyanítván, hogy efféle mozgalom Kárpátalján csak azok érdekét szolgálja, akik anyagi megfontolásból rácuppantak. Kaptam néhány pozitív reagálást, aztán viszont a jeles csapi újságíró kolléga e nemes szavakkal illetett saját Facebook-megosztásomnál:

Ugye, milyen bölcs és milyen kedves. (A kokárdás utalás arra céloz, hogy Ungváron magyarországi iskolások melléről letépték a kokárdát dühödt ukrán nacionalisták – nos, a csapi kolléga engem ővelük azonosít.) Saját idővonalán pedig az itt látható módon, dupla idézőjelbe téve kérdőjelezte meg magyarságomat:

Ezek olvastán persze lehetne mondani, hogy ha az ilyenfélék magyarnak gondolják magukat, akkor én inkább nem vagyok az, most mégis inkább azt ismétlem meg, amit Ungváry Rudolf mondott egy felszólalásában:

A kurva anyját mindenkinek,

aki a magyarságomat elvitatja!

Frissítés: Utóbb, hogy mindenki számára még érthetőbb legyen,  saját megosztását így kommentálta:

“

Mindez számomra eléggé példaértékű. Merthogy itt nem csupán a pitiáner, figyelemre voltaképp nem is méltó PI magánvéleményéről van szó, nem csupán arról, hogy az ő fejében mivé állnak össze a dolgok. Hanem arról, bizony, hogy Így címkézünk mi. Többek között ez mutatja a legjobban, mi az eredeti címkéző ötlet legnagyobb hátulütője.

Ezek után már csak egy kételyem van: huszonöt magyar könyv szerzőjeként én vajon kaphatok-e a homlokomra IMI-vinyettát.

Hasonló cikkek:

• Csupakabra és tigrispiton
• Nettó baromság
• Támogasson téged Orbán!

Ám afelől nincs kétségem, hogy a dolog mögött álló alapítvány, az elmés mozgalmat majd irányító belső emberek, a honlapot üzemeltető akárkik mindebből szépen profitálnak. Ők valóban azok, akik Itt Magyarul Is kitűnően megélnek.

Hasonló cikkek:

• Mit tud a helyesírás.mta.hu?
• Címkéző magyarok
• Csupakabra és tigrispiton

Szóval kell Szaniszló a nemzetnek, különben kivel járathatná le magát a kulturális kormányzat – és különben hogy csaphatná le a magas labdákat az ellenzék és a balliberális címkétől szabadulni képtelen független sajtó? De kell Szaniszló azért is, hogy a Jobbik kioktató, emelt hangon és fenyegetőzve megvédje, hogy lelkes hívei gyatra helyesírással és nyelvhelyességgel ilyen szépen kiálljanak mellette. De, valljuk be, jól jön nekünk is, ha a szörnyülködésből hangos röhögésbe csapó kedélyváltozásra van szükségünk. Ilyenkor akár egyetlen evőkanálnyi Szaniszló-féle elixir is elegendő, mondjuk innen.

.

Hasonló cikkek:

Kedves Károly, hidd el, ez már nekünk is ciki. A kollégákkal házon belül hosszan beszéltünk az esetről és a hozzá köthető más eseményekről, amelyek a szakmánkban így-úgy lecsapódtak, és van, ami nekünk is sok. Vidnyánszky kinevezésébe vagy az idei József Attila-díjasokba például szerintünk csak rosszindulattal lehet belekötni, de, szó se róla, Fekete György egyes megszólalásai a mi szemünket is csípik, Nyírő és Wass tantervbe emelése sem szerencsés, bár szerintünk azért jól indokolható; ezzel szemben  – igazad van – nem menthető a Táncsics-díj idei odaítélése Szaniszlónak, az ezt magyarázgató miniszteri kommunikáció pedig elég kínos (számunkra is), főleg ennek fényében.  De!

De mégsem gondoljuk azt, hogy nekünk akár egyénileg, akár a szerkesztőség nevében most be kellene állnunk azok sorába, akik botránnyá fújják a valóban sajnálatos esetet. Ebben egyrészt nem tartjuk magunkat illetékesnek (hisz profilunk a sok publicisztikai írás ellenére mégis inkább az irodalom, mint a zsurnalisztika), másrészt mi sem áll távolabb tőlünk, mint hogy annak a balliberális oldalnak a részéről keltett hisztériát erősítsük, amely az esetet csupán ürügynek tartja újabb rúgásra a nemzeti eszme iránt elkötelezett kormányzat és közösségek felé. Ha megfogalmaznánk valamilyen tiltakozást, abban a díj hibás odaítélését semmivel sem kárhoztatnánk jobban, mint a döntés ürügyén indított nemtelen támadásokat.

Mindezzel együtt tiszteletben tarjuk döntésedet, bár kicsit fáj nekünk, hogy csupán azért nem adsz nekünk kéziratot, mert lapunkban nyilvánosan nem határolódunk el Balog Zoltán döntésétől és a kultúrpolitika – ahogy te fogalmazol – „fasizálódásától”.

Bízunk benne, hogy az indulatok lecsillapodnak, a pillanatnyi (politikai) érdekek elhalványodnak, a vadhajtások elhalnak – és akkor lapunk szerzői közt üdvözölve téged közösen képviselhetjük a magyar kultúra maradandó értékrendjét.

Üdvözlettel

[név, hely, mai dátum]

Hasonló cikkek:

• Utoljára a Könyvfesztiválon
• A magaslati haza elvesztése
• Költészet napja, 2013

Csaknem egy hete készülök arra, hogy elmondjam, milyen az, amikor a kebel küzd a gyomorral. Amikor az atyai kebel büszkén dagad, a szülői gyomor viszont görcsbe rándul annak láttán, hogy a Leány, mint székházfoglaló, az Index címlapfotójára került, még ám marcona verőemberektől közrefogva. Akit éppen bizakodó-gyanakvó félmosollyal mustrál, az történetesen gyilkosságért 10 évre ítélt nehézfiú.

Eddig sem volt szívem szerelme az Orbán Viktor vezette Fidesz, politikájuk és ideológiájuk elfogadhatatlan számomra azóta, mióta liberális elveiket elárulták, hosszabb ideje az a véleményem, hogy  mérhetetlenül sok kárt okoztak a magyarságnak kirekesztő szemléletükkel és magatartásukkal, itt-ott cikkeztem is erről, meg arról, hogy a határon túli magyarok ügyét arcátlanul a saját hatalmi érdekeknek rendelik alá… Volt tehát okom arra, hogy kidüllesszem atyai keblemet: a lányom nemcsak hogy hasonlóan gondolkodik, hanem ahhoz is van bátorsága, hogy birtokot háborítva bemenjen az oroszlánbarlangba tüntetni – az oroszlán ellen. Nem kockázat nélküli kirándulás… Ezért keveredett féltés, aggodalom, gyomorgörcs a büszkeségbe. …Szóval eddig sem szíveltem, hanem elítéltem a Fideszt – de most személyes ellenségemmé váltak azzal, hogy a polgári engedetlenség eszközeivel élő, a székházfoglalásban a legbékésebb magatartással fellépő tüntetőkre – köztük lányomra – ráhozták ezeket a marconákat. A rendőrséget, amely szükség esetén hivatott lett volna jogszerűen beavatkozni – elküldték, helyettük odahívták a kopaszokat, akik tömeges megjelenésükkel ugyan félelmet keltettek, de egyben le is leplezték a Fidesz valódi arcát.

…Csöngéből pedig internetes mém lett, fotói eredeti és átdolgozott formában terjednek a világhálón. A kép, ahol a Fidesz-védőktől közrefogva emeli szemét a főmarconára, jól szimbolizálja, voltaképp kik állnak szemben kikkel. Kik lépnek fel a jogállamiság mellett, és kik védik azt a politikai erőt, amely a saját torz képére formálja az alaptörvényt.

Olvasd el ezt is: Kubatov és az erőszakos diákok

További képek, videók: Tüntetők és ellentüntetők a Fidesz-székháznál

Mondd, te kit választanál?

Frissítés… És ha mindez még lenne elég, ki van a Magyar Narancs címlapján, na ki? Csönge, úgy tűnik, végképp egy választási opció lett

Hasonló cikkek:

• Ragtime, nem haragtime
• Csönge Csöngén
• Csupakabra és tigrispiton

Két pillanatkép (kattintásra nagyobb!) a kirekesztő nézeteit nyíltan vállaló Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia közgyűléséről. A képek forrása. A húzott kötél pedig eredetileg transzparens volt, ezzel a felirattal:

Hasonló cikkek:

• Fekvősztrájk a KMKSZ-ért
• Falloszomra turul szállott
• Megfosztották Schmittet

Most, hogy ajánló blogom sorozatában kísérletet teszek arra, hogy születésük sorrendjében ma is létező 50 blogomat bemutassam, illendő szót ejtenem egy megszűntről is, lévén épp hozzá értem a kronológiában. Még a most bemutatott Régi Manzárd előtt hoztam létre 2005-ben a Karpaty News című alternatív hírblogot, amelyet néhány hónapig név nélkül, illetve nevemet elhallgatva működtettem. Ennek fő oka nem annyira a rejtőzködés volt, hanem egyfelől ki akartam alakítani egy újfajta internetes entitást, másfelől azt szerettem volna, ha személyemtől elvonatkoztatva, önmagukban válnak fontossá azok az éles kritikai észrevételeim, amelyekben a kis magyar provinciánkban gyökerező visszásságokat tettem szóvá. A hang szokatlan szabadossága és a bírálatok gyakran provokatív keménysége hamar feltűnést keltett, sokan olvasták a Kárpáty Nyúzt – és még többen beszéltek róla. Nekem pedig kedvemre volt az öncélú, de közérdekű és közszórakoztató baszkuráció (mint ezt akkor az ilyenfajta blogolásról megjegyeztem).

A Karpaty News akkor hívta fel magára széles körben a figyelmet, amikor kisebb fajta botrányt keltett azzal, hogy leleplezte a KMKSZ és a beregszászi Főiskola fantom-honlapját. A feltűnő leginkább az volt, hogy a teljesen átgondolatlan, nevetségesen üres, hibáktól hemzsegő és plagizált anyagot is tartalmazó (vélhetően csak pénz-elszámolás miatt készült) honlapot néhány órával a hálóra helyezése után én már megtaláltam és pellengérre állítottam akkor, amikor még csak egy nagyon szűk kör tudott róla, nem volt benne a keresőkben, sehol nem hivatkoztak rá. A Főiskolán azóta sem értik, hogy jutott tudomásomra a honlap címe – a bírálatot pedig meglehetős hisztériával fogadták.

A magát a második nyilvánosság orgánumaként hirdető bloggal alig 2 hónappal indulását követően már a hivatalos sajtó is foglalkozott, Horváth Sándor például ezt jegyezte meg róla (az azóta szintén megszűnt Ukrajnai Magyar Krónikában): „Az a helyzet, hogy környezetem hetek óta egy internetes hírizén szórakozik. Jó kis hogyishívják ez. Úgy ugrik a KMKSZ-nek, UMDSZ-nek, KMPSZ-nek, mint a fentebbi vak ló a falnak.”

Több cikkben is hivatkozási alap lett az, amit a Nyúz írt, újságban és az UMDSZ honlapján is idézték például a Kovács Miklós tökön szúrta magát c. írást. Nem mintha az utóbbi nagy dicsőség volna, de azt jól példázza, az egyik fél mennyire vette a lapot, amikor az ellenfelet cikiztem – és milyen süket maradt vagy mennyire megsértődött, amikor éppen őróluk írtam rosszat.

Még az is előfordult, hogy a blogom nevében hivatalos levelezéssel  kinyomozott, majd közzétett alapítványi támogatási összegek sajtóbeli említésekor forrásul a Nyúzt nevezték meg. Pontos tudomásom van arról is, hogy – miután a nagy pénzből készített csapnivaló honlap gyengéit szóvá tettem, illetve magát a félig-meddig titokban készülő szájtot lelepleztem – azután a honlap gazdájául fel sem tüntetett tekintélyes magyar oktatási intézmény nyomozást indított a blog szerzőjének kiderítésére, mi több, legfőbb vezetője elvárta, hogy a blog minden új cikkét nyomtatott formában (!) a megjelenés reggelén asztalára tegyék ezzel megbízott beosztottjai. (Akkoriban egy önérzetes magyar vezető még úgy gondolta, hogy képernyő elé görnyedve ő maga nem alacsonyodhat le az internethez.)

Újdonságnak számított az is, hogy a blog szabad hangnemén és a cenzúra hiányán felbátorodva az olvasók bátorsága is megjött, sok mocskos ügyet maguk is kiteregettek kommentjeikben (a hozzászólások egy másik része “természetesen” a cikkek szerzőjét pocskondiázta).

Egy idő után egyre többen tudták, vagy tudni vélték, ki a blog írója. A kárpátaljai írástudók eléggé zárt kört alkotnak, kilétemre annak ellenére rátapintottak, hogy magamról is gyakran írtam keresetlen hangnemben. No meg: a neten elérhető életrajzomban szinte az indulás pillanatától feltüntettem a blogot: névvel, linkkel.  Arról nem is beszélve, hogy az Ősmanzárdon vezetett hírfolyamom még 2001-ben ezen a néven futott:

Ha tehát valaki igazán vette a fáradságot, rábukkanhatott az összefüggésre. A beazonosítás nem volt ellenemre, de elütötte a játék élét, többé nem volt eléggé izgalmas a nyúzolás (egy idő után magam is nyilvánvalóvá tettem kilétemet). Az a szándékom, hogy néhány fiatalt megnyerjek állandó külsős szerzőnek – pár biztató jel után kudarcot vallott.

Az első 2 hónap tanulságait magában a blogban így foglaltam össze:

A kárpátaljai olvasók számára tökéletesen ismeretlen (volt) az independent hírblog fogalma, ezért nagy zavart keltett a Karpaty News. A zavar jelei a következők voltak:

• Mindenki elsődlegesen a blogger kilétével kezdett foglalkozni és szinte mellékes volt, mit ír.
• Mivel Kárpátalján szinte kivétel nélkül mindenki beletartozik valamelyik csapatba (főleg az értelmiségiek), így teljesen felfoghatatlan volt számukra, hogy valaki mindkét oldalra egyformákat csapjon. Ezen az értetlenségen eléggé sajátos módon emelkedtek felül: mindenki azonnal az ellenség csapatából valónak gondolta a bloggert, szinte figyelembe sem véve, hogy ezek szerint “a sajátjait” is ugyanolyan módon kiosztja. Úgy okoskodtak, hogy “minket” meggyőződésből támad, “őket” pedig csak tessék-lássék módon, mandínerből.
• Mindenki halálosan megsértődött és rettentően felháborodott, a bloggert kikiáltották aljas gazembernek. Elutasításukat még az sem enyhítette, hogy a másik csapatról írt cikizések olvastán maguk is dörzsölték a tenyerüket.
• A kárpátaljai közgondolkozásra jellemző módon azt senki még feltételezni sem tudta, hogy valaki egy ilyen blogot önérdek nélkül, saját örömére készítsen, ezért szinte azonnal az került az érdeklődés középpontjába, hogy ki fizeti ezt az egészet, kinek a csatlósa, bértollnoka a blogger. (…)
• A két hónap további tapasztalata, hogy az ellentmondásos fogadtatás ellenére a Karpaty News felszabadította az olvasókat bizonyos gátlások alól. Ennek egy része igen pozitív: akik eddig nem igazán mertek (tudtak) a kárpátaljai magyarságszervezetek gyanús ügyeiről beszélni, azok most gyakran kitálalnak (a kommentekben). Megnyilvánulásaikat persze nem árt fenntartásokkal fogadni, de ha ennyien beszélnek róla, akkor aligha férhet kétség ahhoz, hogy igenis vannak pénzlenyúlások, korrupciók, eltulajdonítások. Bizonyítani ezeket nehezebb lenne, de már az is valami, ha ki lehet beszélni őket. A gátlások felszabadulásának negatív oldala, hogy a durva hangnem, a trágárkodás és a személyeskedés is állandó lett a hozzászólás-vitákban. Ám úgy gondoljuk, nem olyan nagy baj, ha ez a szelep is kienged. Bízunk abban, hogy az értő olvasók különbséget tudnak tenni a szerzői honlap-cikkek és a külön boxokban olvasható otromba beszólások között.
• Munkánk kezdetekor nem igazán tűztünk célokat magunk elé, hiszen szórakozásnak, szerepjátéknak, alkotói ambíciók kiélésének tekintettük a blogot. Komollyá attól vált, hogy az érintettek komolyan vették. Utólag úgy tűnik, mégis elértünk néhány dolgot, ezeket örömmel betesszük eredményeink közé. Okoztunk néhány kellemetlen percet azoknak, akik mindeddig sértetlenül és teljes nyugalomban űzhették jól fizető játékaikat; eközben néhány kellemes percet szereztünk azoknak, akiknek velünk együtt nagyon tele volt a töke a sok simlisséggel; talán akadtak, akiket sikerült rácsodálkoztatnunk olyasmire, amiről eddig nem tudtak. Legfőbbképpen pedig, reméljük, sokakat el tudtunk szórakoztatni jegyzeteinkkel és azzal, hogy bármelyikhez hozzászólhattak.
• Mindezek fényében akár abba is hagyhatnánk az egészet. Olvasóink nagy többsége pontosan vagy pontatlanul “beazonosított” minket valakivel, ami sem nem jó, sem nem rossz, épp csak elveszi azt a kis bizsergést, amit a “titok” jelentett, s ami talán felfokozta az érdeklődést. Most, hogy már a legtöbben odaképzelnek egy arcot a blogger neve mögé, a dolog kevésbé szórakoztató (nem nekünk, hanem az olvasónak!!). Kedves fürkészőink úgy jártak, mint a türelmetlen olvasó, amikor a krimi végére lapoz, megtudja, hogy ki a gyilkos és ezután már nem élvezi igazán a regényt. Hát tetszett volna kevésbé lenni mohó és kíváncsi!
• Befejezhetnénk a blogolást azért is, mert halovány szándékunk, hogy hasonfazonú független írástudókból kis csapat verődjön össze a News bloggereinek személyében, nagyjából-egészében kudarcot vallott: a legszorgalmasabb külsős szerző már ki is szállt, a továbbiak első-második cikkükön nem jutottak túl. Újabb jelentkezőkre számítani vagy újabb meghívásokat kiküldeni aligha lenne érdemes. (…)
• Végül azt is bebizonyította ez a két hónap, hogy nincs az az elmérgesedett helyzet, amit ne lehetne tovább mérgesíteni. Nem vagyunk meggyőződve arról, kívánjuk-e a továbbiakban is ezen az áron növelni adrenalin-szintünket. Bloggolni jó, de nem bloggolni semmivel sem rosszabb.

A blog aztán még egyszer-kétszer megújult, újraindult más helyen, de a kezdeti figyelmet már nem tudta magára vonni, aztán lassan elhanyagolódott, elfelejtődött. Az első verziójának a hozzászólásai elérhetetlenné váltak (ezek egy külső szolgáltató felugró boxaiban jelentek meg, a szolgáltató megszűnt…).

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy szinte semmi értelme nem volt kiteregetni bizonyos ügyeket, szóvá tenni a magyarságszervezetek és intézmények környékén tapasztalható visszaéléseket, számon kérni a kiadványok, honlapok, rendezvények minőséget, szóvá tenni vezetők, alkotók alkalmatlanságát – e tekintetben Kárpátalján tovább romlott  a helyzet.

Így aztán lassan kimúlt a Nyúz. Cikkeinek a többsége ma már érdektelen és gyakran szinte érthetetlen is, a sok hivatkozó link nem működik, így nem tudni, mi mire vonatkozik. Ezért az anyagot egy idő után töröltem a netről. Persze kis furfanggal azért még minden megtalálható…

Most azt tervezem, hogy készítek egy kis válogatást Best of Karpaty News címmel. Jelzem, ha elkészült.

Hasonló cikkek:

• Az utolsó boldog Könyvnap
• Kárpáty Vipera Nyúz
• Címkéző magyarok

Íme, egy aprócska bizonyíték. Az abszurditások nagy Nostradamusa csupán a vezetéknév kezdőbetűjét tévesztette el.

Örkény István: Élmény és művészet

T. Viktort, a festőt fölrepítették a világűrbe. Nem ő volt az első utas, de ő volt az első művész az űrben. Hat napot volt oda. Félúton járva megkérdezték tőle, mit akar inkább látni: a Saturnus gyűrűit-e vagy a Nap foltjait.
Neki nagyjából mindegy, mondta T.
Akkor inkább a napfoltokat mutatják meg neki; egy festőnek talán az az érdekesebb.
Talán igen, mondta T.
Visszaérkezése után unott arccal, konok hallgatásba merülve ült az újságírók közt a Kozmikus Repülőtér éttermében. Kérdéseikre nem válaszolt, egész idő alatt azt a narancsot bámulta, amit az egyik riporter meghámozott.
Néhány hét múlva azonban jelentős változás mutatkozott festői látásmódjában. Híres olajbogyó és biliárdgolyó csendéletein (az volt az ő úgynevezett “olajzöld” korszaka) megjelentek az első narancsok.
Öregkorában már citromokat is festett, legvégül még tyúktojásokat is, de a narancs egyetlen vásznáról sem hiányzott.
Ekkor lett nagy festő belőle.

Hasonló cikkek:

• A hárítás lélektana
• Balfas élete és munkássága
• Альберт Йолка

…Mindez egyenes következménye a KMKSZ hosszú évek óta tapasztalható önérdekű működésének, megosztó és kirekesztő magatartásának. Annak, hogy vezetői akarják megmondani, ki a jó magyar és ki csupán a „magyarul beszélő”, ők igyekeznek lefedni és kisajátítani a „magyar ügy” egészét, és ők kívánják élvezni a magyarországi támogatások nyújtotta összes előnyt: anyagiakat és adminisztratív jellegűeket egyaránt (utóbbiak közül talán elegendő megemlíteni azt, hogy a vízumigényléshez szükséges garancialevelek kiadásának a jogát a szervezet saját befolyásának a növelésére használja). És ha már az anyaország szóba került: a KMKSZ-jelöltek alulmaradása és a lakosság tőlük való elfordulása annak ellenére következett be, hogy a Fidesz–KDNP vezette magyar kormány kizárólag az ő szervezetüket tekinti partnernek, és a kampány idején is látványosan mellettük állt (személyes megjelenések, nyilatkozatok…). Kovács Miklós KMKSZ-elnök a kampányfilmjében is hangsúlyosan Orbán Viktor társaságában mutatkozik. Ám úgy látszik, az itt élőket most még a magyar állampolgárság megszerzését is lehetővé tevő politikai erők efféle gesztusai nem hatják meg. Sőt. Nem nehéz párhuzamokat vonni. 2010-ben Szlovákiában az Orbán Viktor vezette pártszövetség erőteljes támogatását élvező Magyar Koalíció Pártja nem került be a parlamentbe, míg az árulónak bélyegzett Híd ehhez elegendő szavazatot kapott. 2011-ben a romániai parlamenti választási kampányba beavatkozva a Fidesz csak gyengíteni tudta az RMDSZ ellenében létrehozott Magyar Polgári Pártot. Úgy fest, a „Támogasson téged Orbán Viktor” nem tartozik a szívből jövő jókívánságok közé. >>a teljes cikk: Ukrajna választott

Azt talán mondanom sem kell. hogy a KMKSZ korifeusai természetesen nem saját magukban keresik a hibát, hanem mindenki és minden másban, például abban, hogy ukrán pártok és jelöltek megvásárolták a magyarok szavazatait. Igen, valóban voltak olyan esetek, hogy “támogatást nyújtottak” a leendő szavazóknak (első kézből értesültem ilyenekről) – de a szavazófülke magányában mindenki maga dönthetett a voksáról. Ha azt mégsem a magyar jelöltre adták le a magyar választók, az részben azt jelenti, hogy valószínűleg amúgy sem szavaztak volna rájuk, vagy ha talán mégis, akkor a KMKSZ jelöltjei még 100-200 hrivnyát sem értek a  szemükben  (3-6 ezer Ft). Ezek az esetek egyébként valószínűleg nem sokat változtattak a leányzó fekvésén, hiszen a harc az esélyes ukrán jelöltek közt folyt (az esélytelen KMKSZ-jelölteket senki nem gondolta igazi riválisnak). Ha tehát a felsült jelöltek és maradék híveik most a voksukat eladó választóikat hibáztatják, azzal semmi mást, csupán a saját értéktelenségüket bizonyítják.

Arról pedig, hogy Kovács Miklós KMKSZ-elnöknek mi a véleménye a kárpátaljai magyarokról, híven tanúskodik a halottak napja alkalmából közzétett cikke, amelyből a szóvirágok és képzavarok ellenére is kiolvasható a súlyos kegyeletsértés és a mély lenézés:

Az idén azonban a nemzet elmúlásának gondolata a színmagyar falvak temetőit is belengi. Azokat még inkább. Az eladott szavazatokért kapott pénzből vett gyertyák fénye a nemzethalál árnyékát veti majd szerteszét. Baljósan világítják meg a holt lelkeket, akik azt hiszik, élőként járnak a holtak közt. Eladott lelkük már nem az övék, még jámbor gondolataik is hamisak, cselekedeteiken átok ül. Őseik forognak a szolgaföldben, amivé árulásukkal hazánkat tették, utódaik nem beszélnek majd magyarul, de mielőtt végleg elfelejtődnének, hozsánnát zengenek a elnyomóiknak.

Kovács Miklós

Aki ilyen otromba bunkóságot (és súlyos valóságtorzítás) követ el, az nyilván sokallja a rá adott szavazatokat: legközelebb ennyit sem akar kapni.  Nem is fog – ha egyáltalán el mer még indulni, és nem fél attól, hogy vasvillával kergetik ki a magyar falvakból.

Hasonló cikkek:

• Nem adtam a nevem
• Csupakabra és tigrispiton
• Kövér lapos (?) közhelye

Tiltakozásul amiatt, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség egyéni jelöltjei a 2012. évi ukrajnai parlamenti választások során annak ellenére nem szereztek mandátumot, hogy a KMKSZ kirekesztő magatartásával és önérdekű működésével súlyos károkat okoz a magyar közösségnek, ezúton fekvősztrájkot hirdetek. Mától kezdve az év végéig minden nap 00 órától 1 óráig Brenzovics László, 1 órától 2 óráig Gulácsi Géza, 2 órától 3 óráig Kavács Miklós sikerének fájdalmas elmaradása miatti tiltakozásom jeléül  fogok feküdni ágyamban.

Hasonló cikkek:

• VFL tettleg véd
• Falloszomra turul szállott
• Megfosztották Schmittet

Nagykorúságomtól kezdve hosszú ideig mindig minden országos és helyi választáson részt vettem, lévén a Szovjetunióban ez többé-kevésbé kötelezőnek számított, és a lakosság 99,9 %-a engedett ennek a nem túl erőszakos, de határozott pressziónak.  A független Ukrajna megalakulásával a szavazási kényszer megszűnt és én boldogan gyakoroltam az állampolgári felelőtlenséget. Gondoltam, ha eddig tékozoltam, ezután inkább megtartom magamnak a voksaimat. A néphatalom gyakorlásának az a kecsegtető perspektívája, hogy a sok rossz közül módom van a legkevésbé rosszat választani, kevésbé bizonyult vonzónak, mint az önhitt gesztus, hogy kijelenthetem: ami ebben az országban történik, ahhoz én soha nem adtam a nevemet.

*

Úgy fest, sokévi szünet után újra lesz magyar képviselő az ukrán parlamentben. A dolog  szépséghibája, hogy az illetőt Gajdos Istvánnak hívják, akiről nehéz feltételezni, hogy valaha is az ukrán hatalmi szférához kapcsolódó üzleti érdekek és pártérdekek fölé tudná helyezni a magyar közösség érdekeit. (Összeegyeztetésükre viszont tesz dicséretes erőfeszítéseket.) Bár a magyar UMDSZ pártjának az elnöke, az elsődleges pártérdek most éppen a kormányzó és kormányzati pozícióban valószínűleg megmaradó Régiók Pártjához köti: ez a párt indította saját listáján, befutó helyen. Nem adták olcsón a 74. pozíciót: cserébe az UMDSZ sehol nem állított egyéni jelölteket, hanem a Régiók Pártjának ukrán jelöltjeit támogatta, három körzetben éppenséggel az ellenlábas KMKSZ magyar jelöltjeivel szemben.

Utóbbiak csúfos leszereplése megérne egy külön misét. Itt álljon csak annyi, hogy a rájuk leadott voksok és azok településenkénti bontása azt bizonyítja: nemhogy a magyarok többsége, hanem még saját (magasra taksált) tagságuk sem szavazott rájuk.  Mindez egyenes következménye a KMKSZ önérdekű működésének és kirekesztő magatartásának, amely ráadásul pökhendi lekezeléssel párosul.  Természetesen most sem magukban, hanem a választókban keresik a hibát. Pedig nekik is meg kellene enniük, amit főztek.

*

Egyszer. Egyszer talán majd én is odaadom a voksomat valakinek. De amíg csak olyan jelölteket és olyan pártokat látok, akik és amelyek szégyent hoznának rám azzal, hogy engem képviselnek, addig a szavazóurna kínálta lehetőségeknél jobban vonz egy csinos, lakályos hamvasztóurna.

.

.

Az ukrajnai választások iránti várható internetes érdeklődésre számítva még szeptemberben nyitottam egy blogot ezen a néven és címen:

Ukrajna – Ukrajnai választások 2012

Alig egy havi keresőoptimalizálást követően a választásokra rákérdező Google-keresések találati listáiban az élmezőnybe kerültem, így az esemény napjaiban ugrásszerűen megnőtt a blog látogatottsága, részben talán azért is, mert kevés hírforrás közölte naprakészen – vagy inkább órára készen – az eredményeket.   Tegnap éldául 2000-nél több kattintás érte a blogot.

Hasonló cikkek:

• Támogasson téged Orbán!
• Csupakabra és tigrispiton
• Kövér lapos (?) közhelye

Hasonló cikkek:

• Berniczky válaszol
• Interjú, BárkaOnline
• Interjú, ART.CO

A helybéli sajtó 2012 nyarán is szolgált hasonló ínyencségekkel. E sorokat szeptemberben írom, már vége az uborkaszezonnak, nemcsak hogy kezdetét vette, hanem egyre élesedik a választási kampány (Ukrajnában október 28-ára tűzték ki a parlamenti választási csalásokat), de a kedélyeket borzoló politikai hírek, úgy tűnik, nem biztosítják kellőképpen a polgárok adrenalin-szintjét, némi riogatás hát belefér az őszi szezonba is.

Nálunk amúgy sem különül el a politikum a bulvártól. Ugyanazok a kárpátaljai magyar lapok közlik a párteseményeket, ugyanazok latolgatják a jelöltek esélyeit és becsmérlik az ellentábort, mint amelyek az éppen aktuális szenzációkkal kedveskednek olvasóiknak. Így aztán az újságolvasó nem is feltétlenül tesz különbséget a sok hasonló stiláris jegyet mutató két műfaj között, és ahogy megtanulja a jelöltek nevét, úgy azt is pontosan tudja, mitől kell megborzongania.

Az aktuális mumus neve spanyol eredetű, jelentése kecskeszívó. A chupacabra alkatát tekintve a kutyára, mozgásában inkább a kengurura hasonlító szőrtelen ragadozó, éjszakánként háziállatokat támad meg, vérüket kiszívja, olykor belső szerveiket is eltávolítja, alig ejtve sebet rajtuk. Képes az ólak reteszét kinyitni, rácsokat feltépni. Szökkenéseit foszforeszkáló csíkok követik. Legelőször Puerto Rico lakossága körében vált hírhedtté, az első jelentések 1987-ből származnak, később Mexikóban, Chilében és sok egyebütt is feltűnt. Néhány éve jelent meg Európában, főleg a keleti régiókban. Manapság, úgy tűnik, Ukrajnában és azon belül Kárpátalján kedveznek számára leginkább az életkörülmények. Alig van olyan hét, hogy ne szedné áldozatait valamelyik falusi vagy városi portán. Ismét gyilkolt a csupakabra, Ungváron pusztít a csupakabra – de pusztít Beregszászban, Bégányban, Tégláson… Nevét olykor idézőjelbe teszik és a jobb érzésű szerkesztők azért egy kérdőjelet csak-csak odabiggyesztenek a szenzációs cím végére. Fotók és videók is napvilágot látnak – ezeken legtöbbször az elpusztult nyulak, tyúkok láthatók, illetve a rémült gazdáik számolnak be a reggel őket fogadó látványról. Többször találtak már csupakabra-tetemet is, valahogy ezekről nem sikerült soha elég jó felvételt készíteni és valamiért mindig hamarább földelik el őket, mint ahogy egy zoológus megvizsgálhatná. Amikor pedig mégis, abból sincs köszönet, legutóbb egy elvetemül szakember például azt volt képes mondani, hogy aggodalomra semmi ok, ez csak egy vedlett róka.

A csupakabra ravasz állat. Hogy természetét ne lehessen kiismerni, újabban álcázza magát. Legutóbb például nyelvtörvény néven hagyta el az ukrán törvényhozást. Lett is nagy riadalom körülötte, rendeztek ellene tüntetést és tiltakozást országszerte. A kárpátaljai magyarok meg csak pislogtak, hitték is, meg nem is, hogy a hatalom képes kisebbségbarát vérszívót kitenyészteni, de kételkedve fogadták az ukrán nacionalisták érvelését is, akik szerint a csupakabra olcsó kampányfogás és csupán az ország visszaoroszosítását szolgálja.

Így aztán azon sem lehetett csodálkozni, hogy az egymással mindig mindenben opponáló kárpátaljai magyarságszervezetek ebben a kényes ügyben már önmagukkal is ellentmondásba keveredtek. Hogy is lehetne ez másképp, amikor homlokegyenest ellenkező szempontok összeegyeztetéséről van szó. Ha csak az ukrán politikai erőkhöz kellene igazodniuk, az világos helyzetet hozna: a hatalompárti UMDSZ-nek támogatnia, az ellenzéki erőkhöz húzó KMKSZ-nek pedig elleneznie kellene a nyelvtörvényt. De ellenezhetnek-e olyasmit, amiben az áll, hogy ahol a nemzeti-etnikai kisebbségek lélekszáma eléri vagy meghaladja a 10 %-ot, ott az adott kisebbség nyelvét az államnyelvvel közel azonos jogokat élvező regionális nyelv státusa illeti meg. Nagy magyar lelkületük nem engedheti meg, hogy ezzel szembeforduljanak, de teljes mértékben mellé állni mégsem tudnak, mert akkor ukrán párszövetségeseik orrolhatnak meg. Nem könnyű az UMDSZ dolga sem, mert azzal, hogy teljes mellszélességgel kiállnak a kormányzó Régiók Pártja részéről kierőltetett nyelvtörvény mellett, egyfelől rászolgálnak arra a vádra, amely az ukrán hatalmi törekvések magyar kiszolgáló személyzetének titulálja őket, másfelől, ha a magyar nyelv mégsem kapja meg a beígért státust (erre nagy az esély) és kiderül, hogy valóban csak választási trükkről és lényegében az orosznak újbóli államnyelvvé tételéről volt szó^[1], akkor ez az árnyékra vetődés joggal vonhatná maga után a hatalmi struktúrákkal kevésbé szimpatizáló magyar lakosság elfordulását az UMDSZ-től. Attól a szervezettől, amelynek még arra is vigyáznia kell, hogy – szemben a KMKSZ-szel – a magyarság érdekeinek határozott védelme közben ne essen nacionalista túlzásokba, lévén az együttműködés, és nem az zsigeri opponálás híve.

Így aztán faramuci helyzetek alakulnak ki, furcsa nyilatkozatok és döntések születnek. Legutóbb például a Beregszászi Városi Tanács olyan határozatot fogadott el az UMDSZ és a Régiók Pártja képviselőinek beterjesztésében, amely megállapítja, hogy „Beregszász város területén az Ukrajna törvénye Az állami nyelvpolitika alapjairól 7. paragrafusa értelmében az ukrán mint államnyelv mellett elterjedt a magyar nyelv mint regionális, ezért irányában a regionális nyelvek alkalmazására vonatkozó intézkedések foganatosítandók”. A határozat kétharmaddal ment át, a magyar képviselők mellett az ukránok közül is sokan megszavazták. De jó! – gondolhatnánk, ha nem derülne ki, hogy a KMKSZ három képviselője ezt a határozatot nem szavazta meg. Miért is? Talán bizony nem akarják, hogy Beregszászban a magyart teljes körűen használni lehessen? Éppen ők, akiknek a keze ügyében melldöngetés céljából mindig ott a nemzeti fél tégla? Dehogy! Azért nem szavazták meg, mert ők a saját tervezetükre szavaztak. Mind a hárman – és senki más. Ez a másik határozat deklarálta volna a magyarnak regionális nyelvvé való nyilvánítását, szerintük ez lett volna a kívánatos lépés, míg az elfogadott verzió szerintük csupán alkalmazási utasítás. Az UMDSZ-es polgármester ezzel szemben kifejtette, hogy a parlamenti szintű nyelvtörvény már kimondta a verdiktet, a városi tanács kompetenciája nem több mint a végrehajtási utasítás kidolgozása és elfogadása.

Mindezt a sajtóorgánumok saját szájuk íze szerint traktálják. A nacionalista beállítottságú ukrán fórumok tényként kezelik a magyarnak regionális nyelvvé tételét, szeparatizmust kiáltanak és magyar fölényt, sőt politikai revíziót vizionálnak. A magyar sajtót bejáró MTI-tudósítás pozitív felhanggal tudatja a nagy eredményt („Hivatalosan is használható regionális nyelv lett a magyar Beregszászon” – hangzik az első mondat), többször említi a határozatot beterjesztő Gajdos Istvánt és az UMDSZ-t, ám azt bölcsen elhallgatja, hogy a Fidesz-kedvenc KMKSZ képviselői a határozatot nem szavazták meg^[2]. A kárpátaljai magyar lapok pedig saját pártállásuknak megfelelően jó alkalmat találnak arra, hogy a történtek okán a sárdobáló versenyben újra megméressék tehetségüket és kölcsönösen azzal vádolják egymást, nem a magyar lakosság, hanem saját presztízsszempontjaik alapján cselekedtek.

A csupakabra szeretheti a magyar nyelvet, mert  a kettős állampolgárság képében jelentkezve is kelt némi kavarodást. A visszahonosítási törvény kínálta lehetőségek alapján a magyar állampolgársággal járó előnyökkel kecsegteti azokat is, akik egyáltalán nem tudnak magyarul és mindeddig a magyar identitásnak még a nyomait sem fedezték fel magukban, de valamelyik felmenőjük valaha polgára volt Magyarországnak (mondjuk a század elején született egy ruszin faluban). Ráveszi őket, hogy legalább az eskütétel szövegét megtanulják és néhány egyszerű kérdésre válaszolni tudjanak a hivatalos meghallgatások során. A csupakabra rossz nyelve szerint a magyar hatóságoknak utasításuk van arra, hogy ne tegyenek fel keresztkérdéseket és aki csak igényli, lehetőleg mindenkinek megadják az állampolgárságot, netán-tán még olyanoknak is, akik valójában nem is lennének erre jogosultak, de ő, mármint a csupakabra jó pénzért szerez számukra megfelelő okmányokat, amelyekkel ügyük átcsúszhat. A csupakabra tagadja, hogy tömegével lennének oroszok-ukránok-ruszinok, sőt kaukázusiak azok között, akik segítségével magyar állampolgárságot szereznek, inkább arra hívja fel a figyelmet, milyen jó dolga van mostanában Kárpátalján a magyartanároknak, annyi magántanítványt vállalhatnak, amennyit csak bírnak. Utoljára akkor volt ilyen nyelvtanulási láz, amikor a határ-közeli, úgynevezett KGST-piacokon való üzletelés jelentette sokak számára a megélhetés legkönnyebb formáját.

De vannak komolyabb ambíciói is a csupakabrának, különben nem álcázta volna magát  választási esélynek, hogy a valós politikai képviselet megszerzése tekintetében kettős nulla megoldást kínáljon a kárpátaljai magyaroknak. A KMKSZ-t rávette, hogy egyéni jelölteket állítson, akiknek a magyarság tömbjeit megbontó új választókörzetekben – hozzáértők véleménye szerint – a legkisebb esélyük sincs arra, hogy parlamenti mandátumhoz jussanak. Az UMDSZ-t másképp húzta csőbe: Gajdos István beregszászi polgármestert a Régiók Párjának befutó helyére csalta. De magas árat kért érte, azt, hogy cserébe az UMDSZ mindenütt a Régiók Pártja jelöltjeit támogassa. Ezzel előállt az a faramuci helyzet, hogy azokban a körzetekben, ahol magyar jelöltek is indulnak, ott az UMDSZ nem mellettük, hanem az ukrán kormánypárt jelöltjei mellett kampányol a magyar lakosság körében.

Ugye, hogy milyen ravasz állat ez a csupakabra!? De van magához való esze a tigrispitonnak is.

Történt, hogy ungvári otthonából megszökött Pjotr Boriszovics, a kétméteres kamasz albinó. Gazdája nyilatkozott a sajtónak („Gyakran szoktam vele sétálni, a kocsiban is velem utazik, így nem fél semmitől”), elmondta, eddig ilyet nem tett kedvenc lábatlanja, „aki” most alighanem a nyitott ablakon keresztül illant el. Általában veszélytelen, de ha felingerlik, egy gyermeket könnyen összeroppanthat vagy megfojthat.

Mivel hidegvérű esetében nem beszélhetünk forró nyomról, a rendőrség nem indított nyomozást. Csak a mamák estek pánikba, gyerekeiket nem merték utcára engedni. Az elszántabb papák viszont hajtóvadászatot indítottak, tűvé tették a környéket. Mindhiába. Mint utóbb kiderült, a ravasz Pjotr el sem hagyta a házat, egy könyvespolcon szunyókált a vaskos kötetek mögött.

Úgy tudni, az eset óta bele-belealszik a napisajtóba is, nem izgatják fel a szenzációk. Nem így a csupakabrát, amely a rémhír hallatára, hogy októberben Kövér László kampányolni jön Kárpátaljára, fejvesztve elmenekült a vidékről.

Megjelent: Mozgó Világ 2012/október | több mozgó

Fenti jegyzetem megjelenését kisebbfajta internetes akcióval készítettem elő. A témát érintő külön weboldalt szerkesztettem, feltettem a netre és intenzív keresőoptimalizálás alá vetettem abból a célból, hogy ha az írásomat olvasva valaki rákeresne a Gugliban arra, hogy csupakabra – Kárpátalja, akkor garantáltan az én oldalamat találja az első helyen. Ez sikerült is – ki lehet próbálni.

• Olvasd el ezt is:  Local colour = Csupakabra Kárpátalján

Hasonló cikkek:

• Kinek az esélye?
• Címkéző magyarok
• Idegentitás

Szerény megjegyzésként annyit, hogy Kövér László képes beszédével – „ami ma még álom, az holnap valóság lehet” – nem az a baj, hogy lapos közhely, hanem az, hogy úgy is értelmezhető, mint az elvesztett haza visszaszerzését célzó „nemzeti álomra” való utalás. Ismerve a politikus nézeteit és látva azt, hogy ma Magyarországon állami szinten folyik a Horthy-korszak restaurációja, nem tűnik teljesen megalapozatlannak a feltételezés, hogy a fenti megfogalmazás voltaképp az irredenta törekvések beteljesíthetőségére utal. Az ilyen célzások pedig nem csillapítják, hanem sajnos inkább felszítják az indulatokat és megalapozni látszanak az ukrán nacionalisták részéről megfogalmazott vádat, miszerint a vereckei emlékmű nem annyira a múltbéli honfoglalásnak, hanem a mai területi igényeknek a szimbóluma. Így hát számomra nem kétséges, hogy lesznek újabb rongálások. És lehet majd időről időre a főpolitikusoknak ide jönni újraavatni – különösen így, kampányidőszakban.

Hasonló cikkek:

• Támogasson téged Orbán!
• Nem adtam a nevem
• Csupakabra és tigrispiton

A pályadíjas mű vitézkötéssel kerül megörökítésre a Kárpát-medence valamennyi kutyafaszán.

Aki nem tudná: Orbán Viktor (aki egyébként Litvániában magát már A Magyarok Vezetőjének nevezte) Ópusztaszeren a magyarságot vérségi alapon közelítette meg: „A turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik.” A teljes szöveg: Orbán beszéde Ópusztaszeren

Frissítés. A bejegyzésnek lett némi visszhangja a Facebookon. Egy üzenetváltást – mert talán tanulságos – idemásolok.

Popovics Pál Kedves Karcsi! Nagyon sajnálom, hogy manapság neked már csak ennyire, ilyesmire futja. A fenti rajongóidat nem ismerem, de bejegyzéseiket olvasva az ő szintjükhöz szeretnél igazodni. Ennél azért sokkal többre tartalak, többed magammal.

Balla D. Károly Kedves Pali, én pedig azt sajnálom (de azt nagyon!), hogy Magyarország (korábban többre tartott) miniszterelnöke vérségi alapon és kétféle szív alapján rekeszti ki a magyarságból azokat (például engem), akik nem a hamis múltba révedés és nem bűnös ideológiákkal összeolvadt szimbólumok mentén alakították ki nemzettudatukat, hanem egy modern, integráló jellegű, demokratikus eszménnyel összhangban gyakorolják magyarságukat. A magyar szélsőjobboldal faji alapú ideológiáját, szimbolikáját és retorikáját most már egyre inkább átvevő kormányfővel szemben énszerintem MINDEN ESZKÖZ megengedhető. Az én arzenálomban csak szavak találhatók, az irónia, a humor és a gúny a legerősebb fegyverem. Messzemenően felhatalmazva érzem magam, hogy ezeket felhasználjam az olyan megnyilvánulások ellen, amelyekkel olyasmit propagálnak, sugallnak, amivel nemcsak hogy nem értek egyet, hanem meg is vetek. Hogy mindez most ráadásul bornírt köntösben jelent meg, az minden komoly ellenérzés mellett nevetséget is kelt. Igen, én és a hozzám hasonlóan gondolkodó sokkal jobb koponyák és nagyobb emberek is tiszta szívükből KIRÖHÖGIK Orbán Viktort és az ö hagymázas szövegeit – miközben ez kétség kívül kínban fogant röhögés – mert a dolog, miközben kacagtató, legalább annyira elkeserítő és félelmetes. És nem csupán, talán nem is elsősorban azért, mert minket, a magyarságról másként gondolkodókat rekeszt ki, hanem azért – és olyan jó lenne, ha ezt a másik oldalon a józanul gondolkodók megértenék! -, mert MAGÁNAK A MAGYARSÁGNAK ÁRT, mert lejáratja, nevetségessé teszi, ordas eszmékkel társítja a magyarság egyébként számomra igen becses – és szerintem az itt megszólalók számára is! -, igen nemes érzését. Dühünk, gúnyunk, ha kell, alpáribb elemeket is alkalmazó humorunk azért hordoz indulatot, mert sajnos tudomásul kell vennünk, hogy Orbán Viktor magyar. Ez benne a fájó. És mert tőlünk távol áll, hogy őt a nemzetre nézve káros gondolkodása miatt kirekesszük a magyarságból, inkább mi lépünk hátra és legrosszabb perceinkban azt gondoljuk: ha ő a magyar, ha ők a magyarok, akkor mi inkább nem akarunk azok lenni. // Ezt gondold végig egyszer, kedves Pali.

Hasonló cikkek:

• VFL tettleg véd
• Fekvősztrájk a KMKSZ-ért
• Megfosztották Schmittet

Pap Jancsi sétál a barátjával az utcán, aki egyszer csak odafordul hozzá:
- Te, fogadjunk, hogy bemegyek ide ebbe a boltba, és annak a pultoskislánynak azt mondom hangosan, hogy “lófasz”!
- Annak a kis szőkének?
- Jó hangosan. Áll a fogadás?
Pap Jancsi szereti a fogadást is, a heccet is, hát fogadnak. Bemennek az üzletbe, odaállnak a pult elé, barátja megkérdi a pultos kisasszonyt:
- Meg tudná mondani kérem, kugLÓF AZ vagy kalács?
Pap Jancsinak nagyon tetszik a tréfa, gondolja, megvicceli egy másik barátját. Fogad vele is, bemennek a boltba, Pap Jancsi fennhangon megkérdi:
- Tessék mondani, kalács az vagy mi a lófasz?

Nos, Papjancsi a szokásosnál is mulatságosabb figurává akkor válhat, ha még nagy feneket, különös jelentőséget is kerít az előadott viccnek. Ha pedig mindezt egy magát országosnak nevező közéleti lap hasábjain teszi, az végül is már elég jó poén.

A konkrét esetre térve. Nyilván sokan ismerik azt a klasszikusnak számító viccet, amelyben

 A cigány lovát árulja a vásárban. Jön a vevő, kérdezi a kupecet: aztán egészséges-e a ló. Persze, hogy az! Megegyeznek, a vevő fizet, a cigány elteszi a pénzt. Mikor elkötik a lovat, az teljes erőből nekiugrik a kőfalnak. „Te cigány, ez a ló vak!” – „Dehogy vak! Bátor!”

Jó vicc, szellemes. (És kéretik a dolgot nem félreérteni: miközben mélységesen elítélem a rasszizmust és az antiszemitizmust, aközben nem gondolom azt, hogy cigány- és zsidó-vicceket mondani tilos lenne. Igaz, hogy az elfogadhatatlan nézetek mostani terjedése miatt az ilyen viccek mesélésének az utóbbi időben más lett az akusztikája, némi óvatosság nem árt tehát, de azért mégis leginkább az alapján kell megítélni egy helyzetet, hogy mi a szövegkörnyezet, milyen a szituáció, ki a viccmesélő. Nyilván másként hat és másként értelmezendő ugyanaz a poén egy náci nagygyűlésen vagy bőrfejűek kocsmai társaságában, és másként akkor, ha például maga egy cigány vagy zsidó mondja a saját társaságában. Semlegesebb helyzetben is általában megítélhető, van-e a viccnek megalázó, megszégyenítő, lenéző, kirekesztő felhangja, azaz van-e mögötte faji-etnikai előítélet, avagy a mesélő a viccben egyfelől valóban a humort látja, másfelől éppen az adott népcsoporthoz tartozók sajátos gondolkodásának az érdekességére vagy akár az értékeire vonatkoztat. Lényeges a mondó és a befogadók közötti viszony, a szituáció által sugallt hozzáállás. Amikor például Fábry a köztévében cigányozik-buzizik és közönsége ovációval reagál – az nyilvánvalóan egy gusztustalan, a jó ízlést és emberek méltóságét sértő helyzet. Ha ő mondaná el a fenti viccet a maga – egyre primitívebbnek látszó – rajongótáborának, az nem jelentene mást, mint hogy: a cigányok mindig becsapják az embert. De lehet úgy is mondani, hogy ezt jelentse: a cigányok mindig feltalálják magukat.  – És akkor még annyit: ugyanezt tartom magáról a cigány kifejezésről is. Nem gondolom, hogy kínos kerülése indokolt a személyes megszólalásokban: a szó sokkal természetesebben hat beszédünkben, mint a roma. És mivel az adott etnikum tagjai maguk is ezt használják magukra nézve, így szerintem a puszta kimondásában nincs semmi pejoráció. Negatív felhangokat csak a helyzet, a beszélő személye, az aktuális szövegkörnyezet adhat hozzá.)

A hosszú kitérő után vissza az alaphelyzethez. Viccet megmagyarázni roppant hálátlan dolog, nincs is szükség rá, mert valószínűleg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a ló vakságát bátorságnak láttató kupec kis történetének a humorforrása éppen az, hogy mit minek mond: itt kérem a fogyatékból kovácsoltak erényt.

El tudjátok képzelni ezt a poént épp fordítva? Ugye nem!

Pedig Papjancsi így mondta el. Mi több, leírta és igen komoly közéleti mondandójához szánta példázatul. Nézzük csak (és tessék a nevekre is figyelni):

Dani, a lókupec megveszi Mózsinak a lovát. Egymás tenyerébe csapnak, Dani kifizeti a ló árát. Kikötik a lovat a szekérből, hadd futkározzon. Erre a ló 120-szal nekiszalad a ház falának, s összerogy.
Megszólal Ignác: – Látod, Kálmán, milyen bátor a Mózsi lova!
Erre az: – Hülye vagy te, Ignác, nem bátor az, hanem vak!
(forrás)

No, így mond Papjancsi viccet. Hogy ebben a teljesen humortalan, lapos verzióban a kétszemélyes abszurdból hogyan lett négy szereplő (Dani, Mózsi, Kálmán, Ignác), azt nem sikerült megfejtenem. Az pedig végképp összezavart, hogy a vak lovat megidéző sorok után a következő mondat így indul: A vak is látja, hogy…

Ezek után nem tudtam eldönteni, az ukrán nyelvtörvény kárpátaljai alkalmazása körül kialakult helyzetet értékelő szerzőt bátornak vagy (a lényeget látó?) vaknak gondoljam-e. Vagy csak simán lónak.

Hasonló cikkek:

• Viszonyítási alap
• VFL tettleg véd
• Fekvősztrájk a KMKSZ-ért

Hasonló cikkek:

• Semmis szám, hamis mód
• Rossz mondat, törött ablak
• Mit tud a helyesírás.mta.hu?

Lassan eljutok oda, hogy az olvashatatlan itthoni magyar lapok közleményei csak akkor érnek el hozzám, ha MTI-hír lesz belőlük vagy ha valamelyik magyarországi lap szemlézi őket… Egy friss hírre is így figyeltem fel, és ez késztetett az alábbi, kicsit talán keserű jegyzet megírására. Nem tudom sem azt, hogy a 2012-es ukrajnai választásokon esélytelenül induló magyar jelöltek valóban nyugodtak-e, sem azt, hogy honnan teremtik elő a kampánymilliókat, de hogy a várható kudarcból majd erényt próbálnak kovácsolni, abban szinte biztos vagyok. Mint ahogy abban is: a valóban teljes esélytelenségre kárhoztatott magyarság cseppet sem lehet nyugodt, amíg ilyen fazonok látják el politikai képviseletüket.

Érdekérvényesítésből elégtelen

Bátran leszögezhetjük: a kárpátaljai magyarság politikai érdekérvényesítő teljesítménye Ukrajnában csapnivaló. Holott most már lassan negyedszázada annak, hogy az első érdekvédelmi szervezetek (eleinte kulturális köntösben) megjelentek, a magát legerősebbnek mondó, pártszerűen működő magyarságszervezet is régen kinőtt a kamaszkorból (1989-ben alakult). A független Ukrajna létrejötte óta a politikai viszonyok többé-kevésbé demokratikusak, vagy ha ez így nem is teljesen igaz, annak azért még sincs, mégsem lenne akadálya, hogy Kárpátalján igazi ütőképes magyar politikai erő működjön, olyan, amely hatékonyan ellátja e népcsoport politikai képviseletét. Ehhez képest az utóbbi időben ezen a téren nemhogy javulás nem történik, hanem a helyzet egyre kilátástalanabb: az ukrajnai magyarságnak több választási ciklus óta nincs képviselője az ukrán parlamentben, a kárpátaljai magyarok politikai tekintetben végletesen megosztottak, így erejük nem összegződhet, hanem megoszlik. A KMKSZ-t az önérdekű működés iskolapéldájaként lehetne felhozni (e kirekesztő jellegű és kizárólag a saját hatalmi pozíciók megszerzésére és megőrzésére irányuló tevékenységükhöz leginkább a magyarországi politikai jobboldal biztosítja a magas lovat), ellenfelüket, az UMDSZ-t pedig nem alaptalanul vádolják az ukrán hatalmi erőkkel és pártokkal való elvtelen kollaborációval.

Nem igazán várhatunk változást az idei választásoktól sem. A KMKSZ egyéni jelöltjei esélytelenek, az UMDSZ elnöke pedig ugyan biztos befutónak látszik a legerősebb ukrán kormánypárt listáján, de mind politikai-vállalkozói múltját, mind hivatali státusát (Beregszász polgármestere), mind pártvonzalmait illetően aligha lehet róla feltételezni, hogy adott esetben akár az ukrán hatalommal és pártérdekekkel szembeszegülve is síkra szállna a magyar érdekekért. (Az ukrán erőkkel való együttműködés önmagában persze nem káros, hanem hasznos, az UMDSZ és elnöke azonban e tekintetben sokkal inkább a politikai kiszolgáló személyzet szerepét látszik játszani, semmint a következetes érdekérvényesítőét).

A helyzet tehát rossz, de reménytelen. A kárpátaljai magyarságnak nincs esélye a tényleges érdekérvényesítésre – 2012-ben sem.

Viszont ezen a helyzeten is lehet még rontani. Például azzal, ha Kövér László eljön Kárpátaljára kampányolni.

Hasonló cikkek:

• Támogasson téged Orbán!
• Nem adtam a nevem
• Csupakabra és tigrispiton

Ugorjunk vissza a kampány legelejére. 2006-ban a parlamenti pártok mindegyike reagált Orbán Viktor Fidesz-elnök azon bejelentésére, miszerint Polgári Pillangószív Szövetség néven új népi kezdeményezést indított és a pillangószívet a konzervatív magyar jobboldal szimbólumává emelte. Az alábbiakban ismertetjük a pártelnökök hírügynökségekhez eljuttatott nyilatkozatait.

Hiller István: – Az Új Magyarország program részletesen tartalmazza a természet- és környezetvédelem területére szánt jelentős ráfordítások tervezetét, továbbá pedig azon erőfeszítéseket, amelyek révén a mezőgazdaságot is versenyképessé kívánjuk tenni. Márpedig a magyar földműves tapasztalatira alapozva nagyon jól tudja – ezt történelemtanárként bizton állíthatom – hogy a lepkék és pillangók, pillék és más repdeső rovarok lárvákból keletkeznek az élet csodálatos körforgásának a keretében. A lárvák meg nem tesznek mást – és ezt a szocialisták oktatási programjának köszönhetően ma már minden általános iskolás tudja vagy tudni fogja -, mint hogy bizony megeszik a káposztát, bizony rágják a gyökeret és gumót, elemésztik azt, ami az emberek szorgos munkája megteremtett. Ezért a magyar baloldali politikai erők nem támogathatnak semmilyen lepkekultuszt és pillangólobbit, a Magyar Szocialista Párt távol tartja magát az effajta kezdeményezésektől és ezúton javasolja a Fidesznek, hogy konstruktív ellenzékként ne engedjen szárnyra kelni semmiféle kártevőt.

Semjén Zsolt: – A magyar kereszténység fényes története a legjobb bizonyíték arra, hogy a Magyar Pillangószív az évezredek során nemcsak vigaszt, hanem megtartó erőt is jelentett a magyar nemzet számára, hogy átvészelje a történelem viharos vérzivatarait. A hagyományokra és a nemzeti értékekre leselkedő vészekkel szemben nem is lehet nagyobb és hatékonyabb erő a kezünkben, mint a szárnyaló pillangó és annak forrón dobogó szíve, amely méltán juttathatja eszünkbe az oly sok ábrázolásban megörökített szimbólumot, az emberiséget megváltó Jézus Krisztus szívét. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli a Fidesz kezdeményezését és örömmel csatlakozik a Pillangószív mozgalomhoz, egyúttal be is jelenti, hogy megalakítja az önálló kereszténydemokrata Pillangószív frakciót.

Kuncze Gábor: – A magyar demokratákat mélységesen felháborítja Orbán Viktornak az újabb akciója, amellyel ismét egy nemzeti szimbólum önző szándékú kisajátítására törekszik. Szeretném innen üzenni, hogy ez nem fog neki sikerülni, mert az SZDSZ hű maradt az elveihez, így aztán felkarol mindent, ami a magyar liberalizmus eszméjével összeegyeztethető. S ha már itt tartunk, szeretném jelezni, hogy Kovács Pisti maga is nagy rajongója a lepkéknek, az SZDSZ emblémájában pedig ugyancsak két szárnnyal rendelkező élőlények találhatók. A pillangószív ugyanúgy liberális érték, mint ahogy nem az, ezért nem fogjuk engedni, hogy bárki kisajátítsa és gombostűre szúrja, hogy aztán vitrinbe tegye a pártirodán.

Dávid Ibolya: – A Magyar Demokrata Fórum megalakulása óta mélyen elkötelezett híve a demokráciának és a konzervatív nemzeti értékeknek, így teljesen természetes módon és Antall József örökségéhez méltóan immár 17 esztendeje legfőbb mozgató erőnknek tekintjük a nemzeti hagyományokat és a felemelkedést egyaránt szimbolizáló pillangószívet. Ugyanakkor a Magyar Demokrata fórum nem kíván asszisztálni Orbán Viktor újabb kiszorítási kísérletéhez, amellyel a magyar jobboldal egyedüli képviselőjeként tör pillangóbabérokra. A Magyar Demokrata Fórum kebelében is pillangószív dobog, de egészen más ritmusban.

————-
Lapzártakor érkezett a hír, hogy miközben a pártvezetők nyilatkoztak, aközben Kósa Lajos ujjára pillangó szállott.

A pillangószív az első magyar keresőoptimalizáló verseny kulcsszava volt. Lényege: olyan honlapot készíteni, amelyik az adott keresőszóval a Google-lista élére kerül. Részletek: Versenykiírás – A verseny eredménye – Bővebben:  Keresőoptimalizálás, honlapoptimalizálás, SEO

A 2006-es SEO-versenyben több honlappal is részt vettem, a politikai mozgalomnak külön kis rendszert építettem egy azóta megszűnt domain alatt. Egyes oldalait most az UngParty.Net keretében rekonstruáltam:

Hasonló cikkek:

• Pillangószív repríz 3
• Pillangószív repríz 2
• Pillangószív repríz 1