BDK BLOG – Balla D. Károly ungparty webnaplója

Úgy adódott, hogy Miloš Forman mesterművét (Ragtime, 1981) hosszú-hosszú szünet után most ritka társaságban láttam újra. Akivel a két és fél órás filmet a visszajátszások és vitaszünetek miatt több mint 3 órán át néztem, érzelmileg hozzám nagyon-nagyon közel áll, de gondolkodásának, szemléletének egyes aspektusai egy ideje eléggé elfogadhatatlanok számomra. Éppen ezért az utóbbi időben kínosan kerüljük a (főleg a nagypolitikát és a kisebbségi kérdéseket érintő) vitákat. Ez az én döntésem, így igyekszem elkerülni, hogy nem túl sűrű találkozásaink óráit egyfelől terméketlen és óhatatlanul elmérgesedő szóváltásokra pazaroljuk, másfelől ezek miatt kapcsolatunkban feszültség keletkezzen. El is vagyunk remekül az élet egyéb témáival. Most azonban a film mégis kihozta belőlünk a két elszánt debattőrt. »tovább

Ungváron felavatták az Ung-parti sétány kopott korlátján üldögélő Liszt Ferenc kis szobrocskáját. Mihajlo Kolodko bronzból készült munkájáról több fotó is készült ebből az alkalomból, ezekből jó néhány most egykönnyen fellelhető a neten. A magyar kulturális kormányzat internetes portálja mégis egy Bartók-ábrázolással illusztrálta a Liszt-szobor avatásáról szóló hírt. Holott a két nagy muzsikus nehezen téveszthető össze, az egyéb körülményekről már csak itt szólva: >tovább: Liszt – ölében fonográffal?

»tovább

Sain Gábor kis kritikája az Új Nautilus portálon: „Vannak művek, amelyek után csend van. Fülsiketítő csend. Az agy tekervényeiben leülepednek, megszikkadnak, és burjánozni kezdenek a gondolatok. Ilyen könyv Balla D. Károly regénye, a Tejmozi, olvasása közben egy Dobai Péter idézet jutott eszembe: „…az írók a szavakba menekülnek a saját életük elől is, ezért világos, hogy amíg értelmét látják a menekülésnek, igyekszenek szavakat tartalékolni az élet, és életet tartalékolni a szavak számára.”  Balla D. is hasonlóan gondolkodik, csak ő történetekbe menekül élete elől, ezért tartalékolja élete filmkockáit, amelyeket apránként tár fel az olvasó előtt. Ezekből a kockákból áll össze egy szöveg, amit jobb szó híján nevezhetünk regénynek.” >>a teljes szöveghez

A nagy veszteség után Amarillo Slimnek újra a semmiről indulva kellett megalapoznia vagyonát. Madagaszkári levelezőpartnere, Cecil M. Jeopardy tanácsára (akivel vérre menő levelezési sakkpartikat játszott) ismét jelentkezett a hadseregbe és Európába utazott, ahol professzionális csempészhálózatot épített ki és cirka egy éven keresztül üzletelt illegálisan szállított cigarettával, gázolajjal és a katolikus országokban betiltott későbbi Ginsberg-versekkel. Mikor több mint 1 millió dollárral hazatért, nyilvánosságra hozta élete legnagyobb jóslatát, amelyben megjövendölte Elvis Presley  eljövetelét. Slim 1972-ben nyert világbajnoki címet. Nyereményét teljes egészében Janis Joplin és Jimi Hendrix posztumusz házasságának a nyélbeütésére fordította. >>a teljes életrajzhoz

Egyszerre emlékezet-, identitás- és családregény (azon belül apa- és anyaregény is) a Tejmozi. Mint családregény, két generáció történetét, fojtogató kapcsolatait beszéli el. Fojtogató, mert az anya, férjétől elhagyatva, magához láncolja gyerekeit, érzelmileg zsarolva őket; és mert az apa is túl erős, elnyomó személyiség, aki mellett a fia tehetetlennek, ügyefogyottnak érzi magát. Identitásregény, mert ezek a megromlott viszonyok eltorzítják a főhős személyiségét is. „Mintha csak árnya lennék valaminek”, mondja, és valóban: önelemzéséből arra derül fény, hogy nem önálló individuum, tulajdonképpen az anyja függelékeként létezik, az ő szemével képes csupán a múltat is látni – mely probléma pedig már elvezet minket az emlékezetregény műfajáig. Az anya még a fiú múltját is megkísérli kisajátítani, úgy beszél róla neki; és a gyereknek csak a kötet végére, évek elteltével sikerül szabadulni a függőség okozta lidércnyomásból. >> Darvasi Ferenc „regényt írni nem más, mint beavatódni” címmel írt kritikája a Bárka 2. idei számában jelent meg, a szöveg most a BárkaOnline oldalán olvasható: >>tovább

Bódi Katalin friss olvasónaplója a BárkaOnline portálon: „Berniczky Éva regénye, a Méhe nélkül a bába olyannyira feszes és szűkszavú a történet elbeszélésében, hogy már-már provokációnak érezném sűrű hallgatását, ha nem kapnék valami mást cserébe, ez pedig éppen ennek a sűrűségnek a valamiféle kibonthatósága, a szöveg ugyanis olyan erőteljes képiséggel dolgozik, amely nemcsak önmagáért van, hanem engedi és segíti az elbeszélt történet nyomon követését.” »» tovább a teljes szöveghez

Valahol mindig perdül a kocka és pörög a rulett szédítő tányérja, valahol mindig felveszi vagy lecsapja egy játékos a kártyalapokat, óvatos mozdulattal odább teszi a bábot a táblán, nagy gonddal számokat ikszel be a szerencsemezőben. Valahol mindig rúgják, dobják, elütik, megpöckölik vagy épp magukhoz szorítják a labdát, másutt biliárdgolyók koccannak, dominókövek illeszkednek egymáshoz, unalmat űznek a kirakott pasziánszok, összerakott puzzle-képek és kitöltött keresztrejtvények.Tudás és szerencse, öröm és bánat, csodálatos siker és megsemmisítő bukás, élet és halál forog a kártyán, golyón, kockán. Átok és áldás egyszerre ül az ember legősibb szenvedélyén – a játékon. (Innen: Texas Holdem póker)

Most pedig szeretnék egy másik oldalamról bemutatkozni – mondta a szép emlékű Antal Imre – és hátat fordított a közönségnek, így mutatva a másik oldalát. Nos, nekem hátat éppenséggel nem kell fordítanom semminek, és nem annyira új oldalamról bemutatkozni akarok, mint inkább egy felújított oldalamat megmutatni szeretném: neve és címe ez: Kárpátalja. Merthogy azért minden ellenkező híresztelés és piréz mivoltom dacára mégiscsak lappang bennem némi lokálpatriotizmus. Még ha olykor ezt jól is titkolom, és nem egyszer úgy tűnhet, mintha tényleg hátat fordítottam volna ennek az áldott-átkozott provinciának. Pedig dehogy. Épp csak másként kötődöm hozzá. Ezzel a felújított honlappal mindenesetre több célom is van, és szeretném, ha kedvelt, látogatott oldallá válna. »tovább

Lengyel Balázs nevezte először a hiány költőjének. De azt is ő állapította meg, hogy Pilinszky képes a legkisebb helyen a legtöbbet kifejezni. Tömörség és hiány egy helyütt, egyazon poétikai térben? Robbanni kész kritikus tömeg és tátongó hiány? A Semmibe helyezett Minden?

Az anyag szerkezete már a görögöket is foglalkoztatta, és el is jutottak merész hipotézisekig. Ám a bizonyosságra évezredekig kellett várni. Ha ma közénk csöppenne Démokritosz és az újkori kutatások  történetét követve először találkozna azzal a felfedezéssel, hogy a világunkat felépítő atomok „belseje” nagyrészt „üres”, joggal lepődne meg. Elképedt maga Ernest Rutherford is kereken száz évvel ezelőtt, amikor híres kísérlete során megfigyelhette, hogy a vékony aranylemezre irányított részecske-nyaláb gyakorlatilag akadálytalanul áthalad a lemezen. A fóliára lőtt alfa-részecskék közül csak alig néhányat térített le pályájáról valami, a döntő többségük nem ütközött semmibe. Mindez, kicsit leegyszerűsítve, azt jelentette, hogy az aranylemezt alkotó atomok az alfarészecskék méretét sokszorosan meghaladó sok-sok semmiből és nagyon kevés valamiből állnak. Nagy űr és benne gyéren elhelyezkedő szemcsék: ez az anyag!  Ezután alakult ki a Niels Bohr pontosította atom-modell, amely a Naprendszer felépítéséhez hasonlította az anyag mikroszerkezetét: a roppant tömör atommagok körül, mint a Nap körül a bolygók, tetemes távolságra keringenek az elektronok. Közbül pedig nincsen semmi. A maximális tömörség apró gócai – és köztük hatalmas hiányok. Ez a kettősség képezi világunkat mind a parányok, mind a kozmosz szintjén. »tovább

Büszkén mutatja hét esztendei munkájának bordó műbőrbe kötött eredményét. Újra és újra nekifutok a hosszú címnek, aztán inkább belelapozok… Van benne elég sok helyszíni fotó, jobb híján elidőzöm a hegyi kunyhóknál, fatemplomoknál. Hümmögök, mintha ismerném ezt a világot. Holott a külsőségeit sem eléggé. De mennyivel többet tudhat az, aki a legmélyére ásott. »tovább

A közvéleményt foglalkoztató elnöki plágiumgyanú jó alkalmat ad számomra, hogy felidézzem, magam miként keveredtem kabátlopási ügybe. Az eset a ma már messzinek tűnő múltba, a hanyatló szocializmus cenzúraterhes esztendeibe vezet. A történet eléggé szövevényes, így kis bevezető és néhány kitérő elkerülhetetlen. »tovább

Kicsit mindig csodálkozom azon, amikor a nívósnak, igényesnek számító hírportálok képszerkesztői slendriánul végzik a munkájukat.  Nemrégiben is a hvg.hu oldalán tettek rossz illusztrációt a szöveg mellé (Picasso szeretőjének álma), most is ugyanitt szúr szemet, hogy a valaha legnagyobb áron elkelt magyar festmény, a sokáig lappangó Csontváry-kép ellopásáról közreadott hírbe nem a Szerelmesek találkozása, hanem a Magányos cédrus reprodukcióját tűzték. Holott az előző kép is könnyen fellelhető a neten, még a Wikipédia is közöl jó minőségű reprót. Én találtam annál is jobbat, nagyobb felbontásút, alább közreadom. »tovább

Ötvenöt esztendeje ezen a napon tért meg bengáli és maláj őseihez Cecil M. Jeopardy, az egzotikus életű és szemlétetű költő és gondolkodó, miután az antananarivói közkórházban a madár szó hallatása közben kilehelte lelkét. Ebből az alkalomból adom közre néhány aranyköpését. »tovább

(kattintásra nagyobb) – Csönge kommentárja fotójához: »tovább

Jobb időpontban nem is érkezhetett volna az ismert kubai költő, Heriberto Hernandez Medina üzenete. Nemrégiben írtam neki, mert szerettem volna hozzájutni az általam magyarított Alberd Yollaka-versek spanyol verziójához: Ezeket Ferdinandy György és Herberito közös munkája révén ismerhetik meg az újlatin nyelvet beszélők százmilliói. A rövidesen Budapestre látogató dél-amerikai poéta válaszát éppen ma, a költészet világnapján - WORLD POETRY DAY – kaptam meg, így a lehető legjobb időpontban tehetem én is közzé a spanyol szövegeket. »tovább

Azért tévedés volna azt hinni, hogy mindenkinek tetszik a regényem. Bár elég sok pozitívnak mondható kritika jelent meg eddig, némelyikük a még szerintem is túlzó elismerő szavakkal sem fukarkodik (ez persze azért legyezgeti a hiúságomat). Alig hihető, hogy komoly szakmai kifogások még el-elvétve se igazán kerültek megfogalmazásra. Már-már kezdtem elhinni, hogy valóban jó könyvet írtam. Na de aztán jött Stoll Borbolya és alaposan helyére tette a dolgokat: »tovább

Nagyon kedves levelet kaptam Ferdinandy Györgytől, Maiamiból. Többek között arról értesített, hogy lefordította spanyolra a korábban általam magyarított Alberd Yollaka-verseket. A tolmácsolásait, hogy nyelvileg és költőileg egyaránt kifogástalanok legyenek, az ismert kubai költő, Heriberto Hernandez Medina öntötte végső formába. Két verset küldött el az immáron spanyolul is elkészült kis életrajzzal együtt. Utóbbi így fest: »tovább

Alig néhány éve annak, hogy egy tanácskozáson, miután azt találtam mondani: a digitális kiadások és online megjelenés térhódítása következtében a nyomtatott folyóiratok rövidesen meg fognak szűnni, a könyvtárak pedig múzeummá alakulnak – egy literátus elme demagógiával vádolt. Nem ám valami begyepesedett agyú, remeteéletű öreg szobatudós, hanem egy nálam fiatalabb, a mai kor forgatagában élő kritikus, szerkesztő, irodalomtörténész. Hogy sokan kételkednek a Neumann-univerzumnak a Gutenberg-galaxist lassan magába olvasztó erejében, azt jól tudtam addig is és mindig mosolyogtam, amikor „a könyv illatához” való ragaszkodást hozták fel legfőbb érvként. Demagógiának azonban akkor először nevezték egyáltalán nem utópisztikus, hanem tudományos prognózisokra + privát tapasztalatra alapozott „jóslatomat”. »tovább