2012. április 25.

Oresztésznek szép gitárja van, de egyáltalán nem tud játszani rajta. Püladész gyönyörűen gitározik, de nincs saját hangszere. Oresztész imádja a gitármuzsikát, ezért odaadja a hangszerét Püladésznek azzal a feltétellel, hogy csak neki játszhat rajta. Püladész gyönyörűen játszik Oresztész szép gitárján. Oresztész rajongva hallgatja, szereti, hogy Püladész játszik neki. Püladésznek imponál, hogy Oresztész ennyire szereti a gitárjátékát. Püladész szeret Oresztésznek gitározni, Oresztész szereti, hogy Püladész szeret neki játszani. Oresztész szereti Püladészt. Püladész szereti Oresztészt. Mégis meg fogják ölni egymást, mert Oresztész halálosan féltékeny Püladész játéktudására, Püladész pedig halálosan irigyli Oresztész gitárját. Haláluk után Elektra máglyára veti a gyilkos hangszert.


több hasonló
2012/04/25 · Kategória: Próza, Pszicho  
    

2011. december 28.

Igen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Ön bizonyára kitűnően ismeri hazája flóráját és faunáját, ha mégsem lenne így, az esetben engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét egy evolúciós különlegességre, egyben ünnepélyes bejelentést tegyek ez ügyben. »tovább

2011/12/28 · Kategória: Próza  
    

2011. november 10.

A litera.hu ma az én Egy mondatomat közli jobb felső sarkában. Holnap már más lesz ott, de itt megőrzöm:

…nem ismeri a kéjsóvár kínt sem, amely akkor hasít belénk, amikor a rettentő teljesség hirtelen leveti magáról a hitvány látszatot, és azon nagyszerűségében megmutatkozik előttünk a halál gyönyörű és termékeny asszonyteste.

Ez voltaképp mondattöredék, az egész túl hosszú lenne mottónak. A kis részlet így hangzik: »tovább

2011/11/10 · Kategória: C-dul, Próza  
    

2011. október 3.

Hát előadóművész már nem lesz belőlem… A Magvető Kiadó kérésére készítettem el ezt a két nagyon amatőr webkamerás videófelvételt, az egyik már kint is van honlapjukon. Nekem, bevallom, nem igazán tetszik a saját felolvasásom, többszöri próbálkozás után is folyton bakiztam, a hangom sem természetes, ahogy pedig kinézek… Egyedül a bedrótozottságom imponáló… Csak azzal tudom nyugtatni magam, hogy van az egésznek, már az alliteráció kedvéért is,  valami botrányosan bumfordi bája. »tovább

2011/10/03 · Kategória: Napló, Próza  
    

2011. szeptember 27.

A félig nyitott ablakon karját kidugta az aggodalom. Nem, egyáltalán nem azt akarta megállapítani – mármint az aggodalom -, hogy esik-e az eső, erre nem volt szükség: a kövér cseppek jól látható csíkokat húzva kötötték egybe az eget a földdel. Hogy az aggodalom mégis kinyúlt a félig nyitott ablakon, annak okát a szemközti nyárfára épített fészek éppen megrepedő madártojásaiban kell keresnünk, illetve az afölötti bizonytalanságban, hogy a repülés szentsége vajon részét képezi-e az aktuális biológiai kánonnak. Már hogy ne képezné, mondta a szobába belépő Oresztész és határozott mozdulattal rázárta az ablaktáblát az aggodalom kinyújtott karjára.


több hasonló
2011/09/27 · Kategória: Próza  
    

2011. szeptember 21.

Nem tudott kellemetlenebb hangot elképzelni, mint azt a csattogást. Talán egy vergődő madár keltette zajhoz hasonlított a leginkább, a szárnyak reménytelen csapódásaihoz. De nem a kilátástalanság és nem is a vég nélküli ismétlődés tette elviselhetetlenné, hanem az, hogy a zaj kettős jelleget öltött, egyszerre volt a készülék felől érkező egyszerű mechanikus zörej és a szekrény tetejére tett két hangszóróból érkező sztereó rezgés. A kettő úgy erősítette egymást, hogy ha az egyik szabadon hagyta volna a lelket, akkor a másik feltétlenül gúzsba kötötte. És bár alig is szűrődött át a félig nyitott ajtón, ő mégis fülsiketítőnek találta, hangosabbnak, mint a zenét, amely után bekövetkezett. Közben persze azt is tudta, nem maga a zaj zavarja igazán, hanem az, hogy neki reagálnia kell rá, és ha ezt nem teszi meg azonnal, jó esélye van rá, hogy indulatos férfihang emlékeztesse kötelességére. »tovább

2011/09/21 · Kategória: Próza  
    

2011. szeptember 7.

A Magvető Kiadó honlapjának kötetemet bemutató oldaláról már regényem egy szövegrészlete is elérhető .pdf formátumban, olvasóimnak kedveskedve itt alább is közreadom – néhány mondattal megtoldva. Másik érdekesség, hogy a Magvető Facebook-oldalán a kiadó megosztotta a BDK Onlinra feltett posztomat, amelyben azon tűnődöm, hogy mi legyen a könyv fülszövege, s a szerkesztői javaslatok mellett néhány saját ötletemet is bemutatom: Mi legyen a Tejmozi fülén? A kérdésre a kiterített borító ad választ. »tovább

2011/09/07 · Kategória: Napló, Próza  
    

2011. augusztus 28.

Íróként harminchárom éve foglalkoztat a halál. Leginkább a sajátom. Alighanem költővé is akkor avatódtam, amikor két korai versemben először néztem szembe a megszemélyesített Halállal, aki az első versben kaszáját barátságosan meglóbálva köszön rám – és én ismerősként üdvözlöm. Az Életnek viszont be kell mutatkoznia, őt nem ismerem, s fel is üvöltök, amikor galambjait vállamra ülteti. A második vízió: »tovább

2011/08/28 · Kategória: Napló, Próza, Vers  
    

2011. július 25.

Nem izgatta különösebben a közelgő vihar. Van ernyője, van esőkabátja. Bár itt benn a szobában aligha lesz szüksége rájuk. Teljes a biztonság, a háztetőn villámhárító, a pincében felfújható mentőcsónak. Keze ügyében a telefon, mentők, tűzoltók valahol készenlétben, ha mégis. De ugyan miért lenne mégis? Őt csak ne riogassa a rádió azzal, hogy a Dunántúlon már orkánszerű és galambtojás nagyságú. Juszt sem kezd el szorongani. »tovább

2011/07/25 · Kategória: Próza  
    

2011. június 28.

Berniczky Éva

En passant

Ómédinél evett utoljára jóízűen spenótot, aztán a folytatásban velük együtt veszett el az étvágya. Amíg Pénzeséket a szomszédjukból el nem hurcolták a Moskovits-téglagyárba, Menyétke hozzájuk járt kosztolni. Az anyja késő este szabadult a szeszgyárból, csak hétvégén főzött. Ő meg délben is hazaugorhatott az irodából. Ómédi párját ritkító kóser konyhát vitt. Gyereke nem lévén, az utca népét etette. Annak fejében, hogy a környék lakói összehordták neki a főzéshez, sütéshez valókat, sajátos kifőzdéjében mindig akadt valami finomság a hozzá betérők részére. A Cső utca valamennyi kölyke oda volt a spenótjáért, mert az öreg Médi edényében az is átminősült. Talán a zöldségekkel együtt vitte el a fazekakat, serpenyőket, tepsiket megmeríteni. Ki tudja, mindenesetre, mire főzeléke tányérra került, csoda történt a parajjal, annyi szent. »tovább

2011/06/28 · Kategória: Próza  
    

2011. június 7.

Az előbb elrepült egy mókus az ablak előtt, mondta bele a kávéscsészéjébe Éva egy reggelen, amikor még nem lehetett tudni, milyen ábrát rajzolnak a tektonikus vonalak a ház alá, mint ahogy azt sem, előkeveredik-e valaha a káoszból az egyén és a tömeg viszonyát ábrázoló elveszett festmény. Oresztész kinézett az ablakon, s anélkül, hogy mérlegelte volna, foroghat-e visszafelé a pincében a vízóra attól, hogy egyeninges cserkészek sorakoznak a folyóparton, kételyének adott hangot a mókus röptét illetően. Éva nem akart vitatkozni, látta, amit látott és tudta, amit tudott, de nem gondolta, hogy a látványt és a tudást feltétlenül ütköztetnie kellene egy olyan reggelen, amikor még nem dőlt el, foroghat-e visszafelé a vízóra a pincében attól, hogy a káoszba beleveszett az egyén és a tömeg viszonyát ábrázoló festmény, mint ahogy az sem, kirajzolják-e a ház alatt szerveződő tektonikus vonalak a folyóparton sorakozó egyeninges cserkészek rejtett szándékát. Oresztész sem firtatta tovább, vajon elrepülhetett-e a padlásszoba ablaka előtt az imént egy mókus, nem látta, amit nem látott és nem tudta, amit nem tudott: hogy a visszafelé folyó víz mindig az egyéntől a tömegig, a káosztól az elveszett festményig és a cserkészcsapat rejtett szándékától a repülő mókusig húzza a tektonikus vonalakat a csésze alján maradt kávézaccban.


több hasonló
2011/06/07 · Kategória: Próza  
    

2011. május 5.

A hervadás akkor már második napja környékezte a szökőkutat. Az első napon csak járt körülötte, figyelte rezdüléseit. Éjszakára elhúzódott mellőle, egy tuja tövéből nézte a színes fénypászmákban megújuló csodát. A második napon már közelebb merészkedett, megtapogatta a márvány medence sima köveit. Imponált neki az elegáns hűvösség, amellyel a vízsugarak a kis barokk teret szemlélték, élvezte a szél felkapta finom, friss permetet, amely időnként az arcába csapott, s amely mintha üdévé tette volna őt is: aszott arcbőre sóváran itta be az apró cseppeket, ráncai kisimultak, s amikor egy eltévedt ananász feléje gurult az egyik mellékutcából, biztos lett abban, Oresztész is ide tart nyerítő hintalován, hogy az elszáradó vízsugarak láttán mohó rügyeket fakasszon a teret borító ősz minden rozsdálló lábnyomában.


több hasonló
2011/05/05 · Kategória: Próza  
    

2011. április 5.

Túl forrónak találta az iszappakolást a karján és a vállán, mégsem szólt a nővérnek. Inkább azt figyelte, ahogy az andalító, sárgás fény meg-megrezdül a kifeszített lepedők között. Feszültségingadozás, gondolta. Talán hegesztenek a közelben, és amikor ívet fog az elektróda és sercegve olvadni kezd a vas, akkor a nagy terhelés miatt a hálózatban pillanatra alább esik a feszültség, s erről tudósítanak a paravánokkal elválasztott fülkék amúgy is bágyadt fényű lámpái. Zavarta a pislákolás, behunyta hát a szemét, de ettől meg elviselhetetlen lett a forróság a karján és vállán. Nem tudta, mivel köthetné le a figyelmét, talán dudorászhatna, gondolta. De aztán jobb ötlete támadt. Elképzelte, amint egy ingoványban fuldoklik, a forró iszap már a szájáig ér, és ő kapálózva küzd az életéért. Már éppen végleg alámerült volna, amikor a nővérke felszólította, hogy azonnal hagyja abba az éneklést. Oresztész dühösen hátracsapta hegesztősisakját, új elektródát tett a fogóba, majd komótosan befejezte reggelijét a hunyorgó fényű búvárharangban.


több hasonló
2011/04/05 · Kategória: Próza  
    

2011. március 3.

Akkor már második órája járt fel s alá az üvegfalak között. A bámészkodók egyike sem tudta megmondani, vajon azelőtt tétlenül ült-e a szálkás deszkájú priccsen vagy éppen feküdt rajta, netán guggolt mellette vagy félénken alámászott, mint ahogy arra sem tudtak válaszolni, mi okozta váratlan nyugtalanságát, belső késztetésből indult-e szűk távlatú, de az idő múlásával mégis végtelenné sokasodó útjára, vagy talán egy feléje dobott hipotézis izgatta fel annyira, hogy nem maradhatott tétlen – ám annyi bizonyos, most a fáradtság legkisebb látható jele nélkül, minden forduló után szinte újult erővel szaporázta lépteit. Bár kérdéseire nem kapott választ, a tömegben elvegyülő Oresztésznek mégis az volt a benyomása, a bámészkodók színlelik tudatlanságukat, valójában jól ismerik az előzményeket, nem csak azt tudják pontosan, hogy a kényszer napok óta egyetlen falatot sem vett magához, hanem azt is, hogy azért kelt fel priccséről, mert csendes délutáni agóniája közben a világmindenség puha gombóccá gyűrt szabásmintája kicsúszott a feje alól.


több hasonló
2011/03/03 · Kategória: Próza  
    

2011. február 8.

Óvatosan kerülgette a tócsákat, pedig mezítláb volt. Meg-megállt, a magasba emelte tekintetét, habár a szűk sikátorok fölött alig is látszott kevéske a piszkosszürke alkonyati égből. Valahol felbőgött egy erőgép, a házak faláról hangtalanul peregni kezdett a vakolat. Oresztész aprót sóhajtott és folytatta kacskaringós útját. Nem kellett sietnie. Tudta, a véletlenek nem késleltethetik, pontosan akkor ér majd a kereszteződésbe, amikor a fotósok vakuja egy pillanatra fehérré fényesíti az úttesten fekvő halott sötét arcát.


több hasonló
2011/02/08 · Kategória: Próza  
    

2011. január 22.

Akkor kezdett havazni, amikor a széksorok között hosszan botorkáló cimbalmos végre középre ért. Ütőit letette a biliárdgolyók mellé és folytatta a vízkereszt idején abbahagyott kosárfonást, hogy az üregi nyulak téli fészke bőséges szaporulattal hálálhassa meg a holdfogyatkozást. Oresztész szolgálatkészen adogatta a hajlékony vesszőket és bámulattal figyelte, amint a cimbalmos keze nyomán lassan felépül az amfiteátrum.  Kék hó hullott a fehér márványra, s a karéjban álló párkák pengtek, mint egy síkidom megütött húrjai.


több hasonló
2011/01/22 · Kategória: Próza  
    

2011. január 20.

Nem tudta letenni a kagylót. Az imént, amikor füléhez emelte, már érzett valami különöset, de figyelmét a beszélgetés kötötte le. Ha már ilyen kényes témában kérik ki a véleményét, akkor illik kellő komolysággal reagálnia, gondolta. Igen, a csoport követelése minden bizonnyal jogos, ugyanakkor nem indokolt, hogy utcára vigyék a problémáikat, mondta száraz, tárgyilagos hangon, vigyázva arra, ki ne derüljön, voltaképp szimpatizál-e a tüntetőkkel vagy pedig elmarasztalja őket. Még kapott pár kérdést, igyekezett rövid, tömör válaszokat adni, miközben enyhe sajgást érzett a csuklójában. A riporter megköszönte nyilatkozatát, Oresztész pedig le akarta tenni a hallgatót a készülékre – de ez lehetetlenné vált, mert amíg beszélt, a kagylóból sarjadó sűrű folyondár teljesen körbenőtte a kézfejét és már a karján kúszott a válla felé. Mire a szívét elérte, a tömeg feloszlott az aláaknázott játszótéren.


több hasonló
2011/01/20 · Kategória: Próza  
    

2011. január 13.

A pap nem tudta elkezdeni ünnepi szózatát, mert mindenki a pulpitusra felkapaszkodó kényes hermelinre figyelt, fényes szőrére, elegáns mozdulataira, ahogy ráérősen, de határozott elszántsággal egyre feljebb kúszott a bíbor bársonyon. Fogai között hegyes ceruzát tartott, időnként, amikor haladtában megállt, megforgatta a szájában, rágott rajta egy keveset. A rövid, döbbent csend után a gyülekezet morajlani kezdett, a hívek összesúgtak, szép, persze, hogy szép, de mégiscsak egy rágcsáló. A hermelin közben a szószék tetejére ért, szembenézett isten meglepett szolgájával, majd hegyes ceruzájával megkopogtatta a mikrofont. Oresztész, aki az egyik hátsó sorban foglalt helyet, úgy érezte, pillanatokon belül valami kivételes eseménynek lehet a tanúja, de mielőtt bármi rendkívüli történhetett volna, a hangárt előírásszerűen kiürítette a rendészet, hogy a hosszú útról megtért sugárhajtású gép megszokott helyére begördülhessen.


több hasonló
2011/01/13 · Kategória: Próza  
    

Következő oldal »