BDK BLOG – Balla D. Károly ungparty webnaplója

Cirka egy éve kezdte el műhelymunkáját az Író Cimborák nevű blog. Mára – készítői szerint – „élő gyermekantológiává nőtte ki magát”. Az oldalakat böngészve ez beigazolódni látszik. Legutóbb például rajzpályázatot hirdettek gyermekek számára, a beérkezett anyagból külön galériát nyitottak, majd a blog ötletgazdái felkérték íróbarátaikat, ismerőseiket: írnának szöveget az egyes képekhez… »tovább

Bódi Katalin friss olvasónaplója a BárkaOnline portálon: „Berniczky Éva regénye, a Méhe nélkül a bába olyannyira feszes és szűkszavú a történet elbeszélésében, hogy már-már provokációnak érezném sűrű hallgatását, ha nem kapnék valami mást cserébe, ez pedig éppen ennek a sűrűségnek a valamiféle kibonthatósága, a szöveg ugyanis olyan erőteljes képiséggel dolgozik, amely nemcsak önmagáért van, hanem engedi és segíti az elbeszélt történet nyomon követését.” »» tovább a teljes szöveghez

Megkérdezte, jó felé tart-e a múzeumhoz. Melyikhez, kérdeztem vissza, és máris megbántam. Lerítt róla, hogy nem turista, nem csodálkozott rám, sem a felújított katedrálisra, nem kívánt semmit megörökíteni, nem is volt neki mivel, a nyakában nem lógott digitális fényképezőgép. Jól ismertem ezt az imbolygó járást, kissé meggörnyedt tartást, szegényes, igénytelen öltözéket, de abban is biztos voltam, hogy viselője mégsem környékbeli. Pontosabban nem abból a jelenből való, amelyet éppen itt és most élünk. Néhány évtizeddel korábbról kapaszkodott fel a meredek utcán. Természetesen nem azért érdeklődött a múzeum felől, amiért errefelé a turisták szoktak. Inkább az időbeli ellentmondás miatt keveredett el. Szemrehányóan mért végig, hogyhogy melyik múzeumba, hát ahová a házát hozták, ahová a legkisebb fia évekkel ezelőtt ágyastul eladta az ósdi építményt. Nem létező kékre festett falaival, a faragott oszlopos tornáccal, roskatag berendezésével, a szuvas kredenccel együtt. Ugyan hová tartana máshová, csakis arra a helyre, ahová hazamehet. A skanzenba, bólintottam zavartan, miután némileg beazonosítottam. Oda igyekszik, ahová tartozik, és ahol jelen pillanatban még sincs semmi keresnivalója. Vajon mit kezd majd ott kiállított életével? Azzal próbáltam szépíteni valamicskét melléfogásomon, hogy a sablonszöveg szerint következő figyelmeztetést, a hiába fárad, hétfőn zárva tartanak-ot tapintatosan lenyeltem. Addigra megértettem, számára az irány a fontos, az pedig esetünkben megegyezik, mert ezzel az ágrólszakadt öregasszonnyal különbözőségünk ellenére igyekszünk hazafelé. Menjünk, tettem hozzá csak úgy, leegyszerűsítve az invitálást, ahelyett, hogy hívtam volna, tartson velem, arrafelé lakom, mutatom az utat. Azonnal megbékélt, belém kapaszkodott, és így indultunk együtt tovább. Derűsen botorkált mellettem, mintha nem is ezen az utcán, nem is ezen a vidéken, hanem az örökkévalóság mezején lépdelt volna. Legalább annyira vált a kényelmetlen világ részévé, amennyire ki-kilógott belőle. Menet közben az a fajta balga elégedettség öntötte el arcát, amely a gyermek hiszékenységével mos egybe csúfságot és gyönyörűséget, folyó időbe ágyazott boldog és boldogtalan emlékezést. De ahányszor megszólalt, hirtelen felnőtté komolyodott. A szavakat spórolósan beosztotta, lényegre törően rakta egymás mellé. Utólag teljességgel felfoghatatlan, mi tette képessé arra, hogy ilyen rövid idő alatt elmesélje mindazt, ami idáig megesett, s azt is, ami holnaptól történik vele. »tovább

A BárkaOnline év végi körkérdés-sorozatában Bárka-díjasokat faggatott. A kérdések és Éva válaszai:  »tovább

Berniczky Éva

En passant

Ómédinél evett utoljára jóízűen spenótot, aztán a folytatásban velük együtt veszett el az étvágya. Amíg Pénzeséket a szomszédjukból el nem hurcolták a Moskovits-téglagyárba, Menyétke hozzájuk járt kosztolni. Az anyja késő este szabadult a szeszgyárból, csak hétvégén főzött. Ő meg délben is hazaugorhatott az irodából. Ómédi párját ritkító kóser konyhát vitt. Gyereke nem lévén, az utca népét etette. Annak fejében, hogy a környék lakói összehordták neki a főzéshez, sütéshez valókat, sajátos kifőzdéjében mindig akadt valami finomság a hozzá betérők részére. A Cső utca valamennyi kölyke oda volt a spenótjáért, mert az öreg Médi edényében az is átminősült. Talán a zöldségekkel együtt vitte el a fazekakat, serpenyőket, tepsiket megmeríteni. Ki tudja, mindenesetre, mire főzeléke tányérra került, csoda történt a parajjal, annyi szent. »tovább

Ideje felfednem az igazságot. Nem mintha a közvéleményt égetően foglalkoztató titokról vagy világra szóló átverésről lenne szó, ám bizonyos irodalmi berkekben mégis tudnak Alláról, neve, versei és naplói megjelentek nyomtatásban, életrajza fent volt a Wikipédián, megtalálja a Google, kritikák és tanulmányok foglalkoztak regényben is megrajzolt alakjával – kilétét mégis homály fedi. S bár ennek eloszlatására senki sem tett kísérletet, szerkesztők, kritikusok, irodalomtörténészek soha nem vonták kétségbe valódiságát, mindenki elfogadta azt, amit közöltünk vagy amit elhallgattunk róla, most mégis úgy érzem, ideje, hogy a titokzatos nőalakról lehulljon a lepel. »tovább

„Berniczky Éva maga is mutatványossá válik, önmaga szereplője lesz. Világlátásával bemutatja, hogy a valóság és képzelet között keskeny sáv húzódik meg, amik között szabad és zavartalan az átjárás. Csak egy kis zsönglőrködés kell hozzá.” – Kelemen Emese kritikája Éva Várkulcsa c. könyvéről a Híd idei márciusi számában jelent meg. Teljes szövege itt olvasható: Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk

Naplóesszéje jelent meg Évának a római Stilos kulturális folyóiratban. Az adaptációt Rényi Andrea készítette. Az olasz és a magyar szöveg egyaránt olvasható a Berniczky-honlapon: Potevo essere Gregor Samsa / Lehettem volna Gregor Samsa

Ameddig a szem ellát, koncentrikus körökben mutatja be várhegyi lakásának környékét, miközben ki sem mozdul biztonságot adó otthonából. Egyszerre teremti meg a részvétel és a kívülállás poétikáját, hiszen csupán egy üvegfal választja el képzelete szülötteitől, de pont ez az üvegfal az, ami lehetővé teszi, hogy novelláinak szereplői olykor felintegessenek neki, bekopogtassanak ajtaján és elmeséljék életüket. Tevékenysége akár az írás, de bármilyen másik művészeti ág metaforája is lehetne. »tovább

„Fokozatosan, kötetről kötetre nyílik meg, oldódik elmondhatóvá az a ma is még csak hézagosan összeállítható történet, egy sajátos énmitológia diribdarabjai, amiért Berniczky nagy valószínűséggel egykor kezébe vette a tollat.” – Sántha József érzékeny kritikája Éva könyvéről a Holmiban »tovább