2012. február 19.

Költőtársam alighanem megorrolt rám, amiért versbe foglaltam a nevét… Történt, hogy a lív származású finn költő, Alberd Yollaka, miután fordításomban a legnagyobb finnugor nép irodalombarátai is olvashatták verseit, intenzív érdeklődést kezdett mutatni a számára korábban kevéssé ismert magyar kultúra iránt. Érdekes módon előbb a magyar zenéhez közelített. Ekkor állapította meg szellemesen, hogy ha egy muzsikáról első hallásra nem tudja eldönteni, hogy vajon Brams Magyar táncai vagy Liszt Magyar rapszódiái szólnak-e, akkor az a zeneszám nagy valószínűséggel Monti Csárdása. »tovább

2012/02/19. · Kategória: Élc, Napló  
    

2012. február 14.

Nemrégiben nagyszabású meghívásos művészeti pályázatot hirdetett az Egyek csoport saját tagjai számára. A jelentkezők magas száma lehetővé tette, hogy a zsűri jeligés pályamunkák beküldését kérje, így biztosítva a résztvevők teljes esélyegyenlőségét. Az erőpróba megmérettetését vállalóknak egy weboldalba illeszthető olyan emblémát, logót, fejlécképet… stb. kellett tervezniük, amely egyfelől szellemesen utal a Google-keresés izgalmára, másfelől szójáték formájában tartalmazza a keresőoptimalizálás fogalmának angol rövidítését: SEO. A csoport tagjai lázas igyekezettel vetették magukat a kihívás elébe. »tovább

2012/02/14. · Kategória: Élc, Kult  
    

2012. február 12.

Szigorúan titkos értesüléseinkből kiderült, hogy voltaképp a pirézek szervezték a magyar miniszterelnök elleni összeesküvést, kihasználva nemzetközi kapcsolataikat és a karvalytőke éles karmait. A Háromlábú rézfaszú bagoly fedőnéven indított akció, köszönhetően a Fidesz-vakondoknak, sikerrel járt. Innen az is kiderül, minek a megszerzése volt a valódi cél: Puccs Orbán Viktor ellen. // Egy másik oldalamon közzétettem „levélváltásomat” a Fidesz vezéralakjaival:   Személyes üzenetem Orbán Viktornak, illetve Megfenyegettem a Fideszt – utóbbiból kiderül, mivel sikerült leállítanom spammerkedésüket.

2012/02/12. · Kategória: Élc, Közélet  
    

2012. február 8.

Tisztelt Uram !
Ezennel szeretném felkérni, Ung vármegye földjéből 1 deciliter mennyiséget postai vagy egyéb úton címemre megküldeni szíveskedjék!
A postai díjat a föld adományozója fizeti, mert etikailag és morálisan nem egyeztethető, hogy fizessek a MAGYAR FÖLDÉRT , mely érzelmi indíttatásból kell érkezzen, hiszen NEM ELADÓ!!!
A csatolt űrlapot a hitelesítés okán kérem szépen kitölteni és elküldeni számomra, valamint a fényképet a föld vételezésének azonosítható helyszínéről.
»tovább

2012/02/08. · Kategória: Élc, Közélet  
    

2012. február 5.

Ha a Google keresőbe beütjük azt, hogy Google, a keresés első eredménye maga a Google kereső lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy a Google pontosan tudja, hogy ő maga kicsoda, önmagával azonosnak tarja magát, azaz erős és határozott identitástudattal rendelkezik. Ugyanakkor – ezen túl – a Google alaposan ki is terjeszti internetes énjét, hiszen önnön elsősége után még 16 milliárd találatot jelez. Így bolygónk minden lakosára több mint két Google esik, ami árulkodó jele annak, ki is valójában a földi civilizáció ura.

Személyes vonatkozású érdekesség: ha a Google keresés kifejezést ütjük be a Google keresőbe, az első találati táblán egy-két saját oldalam is előfordul…

Google keresés | Google keresés | Google keresésGoogle keresés – a Google a barátod

2012/02/05. · Kategória: Élc, Internet  
    

2012. február 2.

Mivel ma délután ezen a jeles helyszínen fogom dedikálni Schmitt Pál fergeteges könyvsikerét, gondoltam, bemutatom az alternatív és underground irányzatok iránt elkötelezettek szentélyét, az Archipenko-termet. A Világ.Ma oldalán ezt ily módon tettem meg: »tovább

2012/02/02. · Kategória: Élc, Internet, Közélet, Kult, Napló  
    

2012. január 29.

Minden a saját művemnek számít, amit kézjegyemmel ellátok.
Ben Vautier

MEGHÍVÓ

Schmitt Pál könyvsikerét,

a Doktori értekezést

dedikálja Balla D. Károly

a Tudományok Házának Plágium-termében

2012. február 2-án 18 órai kezdettel

A könyvpremiert megnyitja és a műből részleteket ad elő
a doktori címétől ugyancsak megfosztott kárpátaljai kutató, Gabóda Béla

 

2012/01/29. · Kategória: Élc, Közélet  
    

2012. január 25.

…és odahaza

(a kép forrása)
2012/01/25. · Kategória: Élc  
    

2012. január 21.

Schmitteleuropa

2012/01/21. · Kategória: C-dul  
    

2011. december 8.

Újra valami nagyon bájosat talált mondani a magyar köztársasági elnök:

„amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár”

Schmitt Pál ezzel a kis hercigséggel nyilvánvalóan A kis herceg babérjaira tör, aki szerint jól csak a szívével lát az ember. De hogy pünk nemzethatárt? »tovább

2011/12/08. · Kategória: Élc, Közélet  
    

2011. november 13.

Mivel a november 13-át a magyar nyelv napjává tévő országgyűlési határozat egyebek mellett kilátásba helyezi, hogy a  kormány a külhoni civil közösségeket is bevonja a nyelv „korszerű továbbfejlesztését” célzó „intézkedési tervbe”, ezért az Egyek alkotócsoport elébe ment az együttműködésnek, lázas munkát folytatott, amelynek eredményeképpen, mint a csoport elnöke, ezennel bejelentem két fejlesztésünk érvénybe léptetését: az ünnep alkalmából mától a magyar nyelvben használatos a hamis igemód, a semmis szám és a kétharmados szám. Éspedig: »tovább

2011/11/13. · Kategória: Élc  
    

2011. november 2.

FONTOS KÖZÉRDEKŰ HIVATALOS KÖZLEMÉNY

Nagyfokú elhivatottságról és páratlan hozzáértésről tanúskodó tízesztendős blogírói munkássága elismeréseként, valamint

25. aktív blogjának megalapítása

alkalmából az el- és közismert Egyek csoport a maga széleskörű társadalmi felhatalmazása és megkérdőjelezhetetlen szakmai kompetenciája alapján egyhangú elnökségi döntéssel ezennel ünnepélyesen

a BLOGFŐ rangot adományozza
Balla D. Károlynak
.

A blogfővé avatásra zárt körű családias esemény keretében kerül sor a nyilvánosság teljes kizárásával. (Gratulálók kíméljenek!)

2011/11/02. · Kategória: Élc  
    

2011. október 30.

Botrányba fulladt Balla D. Károly könyvbemutatója az ungvári Archipenko-teremben. Az író enyhén ittas, felvillanyozott állapotban jelent meg a közönség előtt. Amíg Vereczkey Béla igazgató bemutatta, még türtőztette magát, csupán szapora csuklóropogtatásával, törött szemüvegével és a nyakában viselt, kissé feslettnek látszó nemzetiszín selyemsállal keltett némi feltűnést, ám amikor szólásra emelkedett, többeket megbotránkoztatott. Előbb ugyanis konyakot rendelt, majd a közönséget kezdte sértegetni, mondván, az ő magasröptű előadásából, amelyben új könyve kapcsán a regényírás fenomenológiáját és a komplex létezés ontológiáját kívánja kifejteni, úgysem fognak egy szót sem érteni. Ebben nagyjából igaza is lett. »tovább

2011/10/30. · Kategória: Élc, Napló  
    

2011. október 22.

Bízhatóan értékelné ezt a vérbő humort (II. Magyar rapszódia):

200 éve született Liszt Ferenc

2011/10/22. · Kategória: Élc, Kult  
    

2011. október 10.

Tragédiával zárult a Honfoglalási Nemzeti Lovas Versenytúra. A rendezvény fináléjában életét vesztette Balla D. Károly író, aki sokáig a nemes versengés ígéretének tűnt. Az ismert kárpátaljai költő kezdettől nagyon nyeregben érezte magát és cinikus csatakiáltásokat hallatva a hátrafelé nyilazásban is igencsak jeleskedett, ám az utolsó versenyszámban, a vereckei ugratásban lendületét vesztette és leesett a magas lóról.  Pegazus nevű paripája a szörnyethalt lovast hátrahagyva, immár terhétől szabadulva könnyedén szökellt célba.

több hasonló
2011/10/10. · Kategória: Élc  
    

2011. szeptember 30.
2011/09/30. · Kategória: Élc  
    

2011. szeptember 26.

A minap egy felkérésre reagáltam. Literátus barátom arra kérte kollégáit, szóljanak hozzá véleményéhez, amely ezzel a mondattal kezdődött: „Letagadhatatlan, hogy az irodalom válságban van”, s egy rövid bekezdésben ki is fejtette, szerinte miért, azt állítva például, hogy „ A több éves munkát igénylő, precízen kidolgozott nagyregények ideje leáldozott”. Ezzel semmiképpen nem érthettem egyet, hiszen épp most kerül az olvasó elé egy pont ilyen regényem. (Más kérdés, hogy a kultúra intézményrendszere komoly veszélyben van, alá is írtam a petíciót. Maga az irodalom azonban…) »tovább

2011/09/26. · Kategória: Élc, Napló  
    

2011. szeptember 14.

A magyar helyesen alattvaló.
Ezúttal genetikusan ilyen mondat nincs.
  (forrás)


Kertész Ákos hétszer | A Kertész Ákos-ügy
2011/09/14. · Kategória: Élc  
    

Következő oldal »