Délelőtt: beszélgetés a tévében Esztergályos Károllyal. Sok egyéb kitűnő munkája mellett felelevenítették egyik kedvencemet, a Portugál királylányt (Déry Tibor hasonló című, egyetlen névelőben eltérő műve alapján készült). Külön érdekessége volt a műsornak, hogy vendégként meghívták az említett fimben 13 évesen remekül játszó Maretics Erikát, s a felnőtt nőben a rendező nem ismerte fel gyermekszínészét. Egyébként Esztergályos egy másik kedves tv-filmemnek is a rendezője, a Gyurkó László regénye alapján készült Szerelmem, Elektrának, amelyet többre tartok
film
Szégyen – 2 óra ámulat
Igazán kitűnő filmet láttunk a minap. Nemes irodalmi anyagra épült, a ma Ausztráliában élő dél-afrikai Nobel-díjas író, J. M. Coetzee azonos című regényére. Auszrál-dél-afrikai maga a film is (Szégyen [Disgrace], 2008, rendezte Steve Jacobs), főszerepét egyik kedvencem, John Malkovich játssza lenyűgöző hitelességgel. A Dél-Afrikában az apartheid bukása után játszódó történet roppant árnyaltan mutat be egy … Olvass tovább
Emlékszel Dolly Bellre?
Jelentős, kiemelkedően jó film Emir Kusturica Emlékszel Dolly Bellre? (Sjećaš li se Dolly Bell, 1981) c. alkotása: remek a sztori, árnyalt az ábrázolás, finoman rajzoltak az alakok, s bár akad benne nevetni való, mégis több egy kelet-európai burleszknél, inkább elgondolkoztat, miközben érzelmi hatása is erős. Mélyebbnek találtuk, s éppen ezért nekünk jobban tetszett nekünk, mint a bosnyák Mester favorizált filmje, a Macska-jaj, amelyet nem tekintek sokkal többnek a fent említett kategóriába (burleszk) tartozó, ámbár fergeteges játéknál. Persze nincsen Kusturica zene nélkül, alább egy tamburás-éneklős-szomorkodós jelenet:
Pacsirták cérnaszálon
Jirí Menzel Pacsirták cérnaszálon (Skřivánci na niti, 1990) c. filmje nem tartozik a cseh rendező legjobbjai közé, nem hat olyan elementáris erővel, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatok, nem olyan „líraian mulatságos”, mint a Sörgyári capriccio, nem olyan bájos, mint Az én kis falum, de nagyon is nézhető film, még ha picit a már túlontúl ismert sémák … Olvass tovább
Antonioni: Az éjszaka
Most láttam először kedvenc mesteremnek ezt a korai filmjét (Michelangelo Antonioni, La notte, 1961). Kétséget kizáróan jelentős alkotás akkor is, ha elég nehezen néztük végig: az elidegenültségnek és az érzelmi sivárságnak ez a meglehetősen közvetlen ábrázolása nem tudott eléggé lekötni, holott egyébként kifejezetten szeretem a kissé vontatott, ráérős filmeket, de valahogy itt nem éreztem elegendőnek … Olvass tovább