Küldj tűzfalat – írok rá haikut

vers a falon, ungvar, egyetemNéhány hete elkezdett sorozatomban olyan képeket tettem közzé, amelyeken falra írt verseim láthatók. A versek nagyrészt haikuk voltak, a megjelenés helye pedig tűzfal vagy ahhoz hasonló valamilyen falazat: épített objektum olyan üres felülete, amelyet alkalmasnak ítéltem verssoraim megjelenítésére. Eközben ügyeltem persze arra is, hogy a vizuálisan érzékelhetővé tett szöveg és a bemutatás helyszíne valamilyen (inkább áttételes, mint direkt) módon kapcsolódjon egymáshoz. Az egyes darabokat általában rövid ismertetéssel, keletkezéstörténettel is kiegészítettem.

bdk-szentendre2011-250Azon nem sokat töprengtem, hogy a keletkezett művek ebben a formájukban vajon képversek-e, s azon se, hogy amit csinálok, az vajon mekkora engedménnyel illeszthető be akár a vizuális költészet, akár a street art kategóriájába. Ez legyen az ítészek gondja. Számomra elég az élmény, amelyet a verbális értelmezés és vizuális érzékelés egybejátszása szerez – reményeim szerint nemcsak nekem, hanem azoknak is, akik szemlélik, betűzik, egybeolvassák a képet a szöveggel.

gatirat-250Az akciót örömömre sokan kísérik figyelemmel és többen tetszésüket is kifejezték (főleg a Facebookon, de volt, aki levelet írt). Nekem pedig az tetszett leginkább, hogy a művészet valóságábrázoló és/vagy fikcióteremtő jellegével kapcsolatos, firtató szándékú kérdések vagy szóba se kerültek, vagy sorra függőben maradtak: ebből azt a következtetést vontam le, hogy blogom látogatói pontosan értik, mi képezi ennek a sorozatnak a lényegi részét, és mi az, ami felett nagyvonalúan el lehet siklani. Legyen ez így ezentúl is, amikor:

irodalmi webakcióm új fordulatot vesz!

Ezúton fordulok a következő felhívással barátaimhoz, költőtársaimhoz, fotózással bármilyen szinten foglalkozó ismerőseimhez, weboldalaim látogatóihoz:

Küldj nekem (tűz)falat – írok rá haikut!

Ezúton kérlek, ungparty-gmailküldj nekem olyan saját készítésű fotót, amelyen nagyobb szabad falfelület található és ezért alkalmasnak látszik arra, hogy néhány verssoromat (lehetőség szerint egy háromsoros haikut) elhelyezzek rajta. Kérlek, add meg a pontos helyszínt, ahol a felvétel készült és lehetőleg a dátumot is. (A kép ajánlott formátuma .jpg, felbontása minimum 900 pixel legyen (szélességben), de jobb, ha nagyobb, viszont a fájl mérete a 2-3 megabájtot azért ne haladja meg.)

bdk-utrecht2011-250Jelezd azt is, megjelenés esetén feltüntethetem-e a nevedet. Ezt annak tudatában tedd, hogy a képhez valószínűleg kis történet vagy utalás fog kapcsolódni arról, hogyan is kerültek verssoraim az általad fotózott felületre.

Természetesen annak is roppant módon örülnék, ha olyan fotókat is kapnék, amelyeken már eleve rajta vannak a soraim :) – a keletkezéstörténetet ez esetben a felirat elhelyezője írhatja meg!

Várom tehát a küldeményeket, számítok aktív részvételedre!

Akt, aktabb, legaktabb

aktok Százszámra találhat aktfotókat az, aki a harmincas éveit taposó kijevi fotós, Ruszlan Lobanov nevére rákeres az interneten. Nevét persze inkább ukrán verzióban, cirill betűkkel – Руслан Лобанов – vagy angolos átírásban (Ruslan Lobanov) tanácsos beütni a Google képkeresőjébe – akkor viszont ömlenek a meztelen nők minden mennyiségben. Többségük gondosan kivitelezett, igényes beállítású munka. Művészfotók – vágnám rá az egyszerűség kedvéért a legjobbakra. De azért még ezeknél is pici lábjegyzet kívánkozik arról, hogy a kimódolt, teátrális beállítások legalább annyit rontanak a fotók értékén, mint amennyit a részletgazdagság és igényes helyszínválasztás hozzáad. A második lábjegyzet óhatatlanul a női bájakról szólna: itt kérem olykor a tetten érhető öncélúság esete forog fenn. A keblek és szeméremtestek nem mindig esnek át esztétikai transzformáción, hanem azon pőreségükben hirdetik az erotikus tartalmat. Ami persze nem baj, csak ez így mégis inkább kommersz, mint művészi.  a cikk folytatódik >>

Marsra szállás idején

Egyelőre elég gyéren jövögetnek a nem is túl jó minőségű képek a Marsról, igaz, a Curiosity nagy kameráját még nem üzemelték be, talán az majd elkápráztat bennünket – egyelőre viszont több az animáció, mint az élvezhető valós felvétel. Az pedig nyilván nem véletlen, hogy ugrásszerűen megnőtt Ember a Marson c. oldalam látogatottsága – hű, mi lesz, ha egyszer majd tényleg! Ami viszont kevésbé érthető, miért ugrott meg a napokban az űrbéli eseményekkel semmilyen összefüggést nem mutató két másik oldalam nézettsége: Az ungvári lámpagyújtogató – Boríték címzése. Lehet, hogy a Marslakók levelet akarnak írni Koljának, az ungvári neonfények hajdani csiholójának? a cikk folytatódik >>

A régi Ungvár képei

Különösebb szorgalom és szenvedély nélkül, de egy ideje gyűjtögetem a háború előtti Ungvár képeit: ha valahol ilyenre bukkanok, általában lementem. Össze is állt egy egészen szép, de egyelőre sem időrendben, sem pedig téma szerint nem rendezett kollekció. Javát még régebben elhelyeztem egy „üres” weblapomon – meglehetősen kezdetleges formában. Most alaposan kicsinosítottam az oldalt, bekötöttem rendszerembe, feltettem rá a városhoz kapcsolódó néhány szövegemet, továbbá sok linket – és jó pár újabban talált képet is. Íme, így fest a cirka 60 képet bemutató honlap: Ungvár – Ужгород

Kalapos Csöngebolygó

Elavult és nehezen elérhető régi bloghelyem néhány oldala, meglepő módon, a mai napig eléggé látogatott. Ezek közé tartozik Csönge sok képpel illusztrált ötrészes beszámolója 2006-os utazásáról (az egyik részt hatezernél többször hívták le). A folyamatos érdeklődésre tekintettel kicsit most felújítottam az oldalakat, kiiktatva az elavult, nem működő linkeket és beágyazásokat. Íme: A piroskalapos utazó beszámolója 2006-ból: első rész |  második részharmadik résznegyedik rész  | ötödik rész. Ezeknél az oldalaknál is olvasottabb az a bejegyzésem, amelyet 9. bolygónk trónfosztásáról írtam, ezt 10000-nél többször hívták le 2006 óta. Felújítottam hát ezt is: A Plútó trónfosztása. a cikk folytatódik >>

Új fotók rólam

Nagyon vártam Csönge hazaérkezését. A nyilvánvaló okok mellett ebbe most praktikus szempont is keveredett: a megjelenéshez egyre közelebb kerülő könyvem fülére portréfotót kért a kiadó, de én nem a régebbiek közül akartam választani. És ha már  a borítóterv alapját képező fotót is Csönge készítette… Tegnap aztán megtörtént az aktus, cirka félszáz kattintás, tizenöt jól használható és néhány egészen remek kép. A kiadónak elment a három legjobbnak gondolt, ezeket egyelőre nem hozom nyilvánosságra, de a többiből most idetűzök párat. a cikk folytatódik >>

Kalapompompom

Bátyám és Csönge együtt érkezett Ungvárra a hét elején. Nem először történik így, ha lehet, Csönge szívesen igazítja jövetelét a nagybátyja programjához, aki lakhelyéről, Bajáról indul, s ilyenkor kicsit kerül Cegléd felé, hogy felvegye őt a vonatállomáson, ahova a Nyugatiból érkezik. Így aztán számunkra, állandó ungvári lakosok számára dupla az öröm. Meg is ünnepeltük egy fergeteges halászlével. Bátyám most csak pár napig volt itt, ma utazott haza, Csönge még marad valameddig. És nem csupán azért, hogy újra beszabaduljon a családi gardróbba, ahol csuda dolgokra bukkanhat az ember. Például az én érettségizős öltönyömre, valamint – és leginkább – nagyapai és nagyanyai darabok sokaságára, csupa olyan relikviákra, amelyek a kegyeleti megőrzés állapotában várják csöndes szertefoszlásukat. Mielőtt ez bekövetkezne, örömükre most akadt valaki, aki magára öltötte  néhányukat, s hogy az alkalomnak kellő súlya legyen, még a fényképezőgépét is magára kattintotta.

Facebook-kép régi nézetben

Biztosan bosszankodtál már amiatt, hogy a Facebook újabban egy fekete hátterű külön alkalmazásban nyitja meg a fotókat (ha előzőleg üzenőfalodon a kis méretű képre rákattintottál). Ebből az új alkalmazásból ugyanis a régi bevált módszerrel nem tudod kimásolni és/vagy gépedre menteni a nagy alakú képet, hiába kattintasz a jobb egérgombbal, a szokásos „Kép másolása” és  „Kép mentése más néven” opció egyszerűen hiányzik a felugró menüsorból (Firefoxban legalábbis). Utánakerestem a témának és egy angol nyelvű leírásban három egyszerű módszert is találtam arra, hogyan lehet a régi módon megnyitni (s ha kell, másolni vagy lementeni) a teljes méretű képeket. Éspedig: a cikk folytatódik >>

Képem mása

Napok óta barátkozom azzal a fotóval, amelyet Csönge készített rólam legutóbbi itthoni ebédje közben. Feltette a Facebookra és én hosszan, idegenkedve nézegettem. A fotó jó, állapítottam meg, de a modellel szemben komoly fenntartásaim vannak. Valahogy nem egyezik azzal az önképpel, amely bent él bennem. Azt egy ideje beláttam, hogy sajnos már régóta nem vagyok az a nyúzott arcú (én szeretem így mondani: Krisztus-képű) fiatalember, aki 30 éve nézett szembe a kamerával, valamelyest megszoktam a nagy, dagadt fejemet – de ez a mostani kép valahogy a szokásosnál is pöffedtebbnek mutatott. Egy igazi hájfejű. (Mondanám, ha nem félnék, hogy Éva megsértődik, amiért a férjéről ilyeneket írok.) Aztán végül rájöttem, mi zavar még: a szemüveg hiánya. Az okuláré valahogy intellektuálisabbá teszi malacpofámat és elvonja a figyelmet hatalmas pofazacskómról. Jaj, az a két pöffedt párna, mintha mindkét oldalon be lenne dagadva a fogam. No, gondoltam egyet, készítettem a fotóból egy kivágatot.  Ezt sokkal elfogadhatóbbnak találtam, így most félve itt is közreadom. Aki rossz ízlésével az eredetit is megnézné, keresse a Facebookon.


több fotó