Irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján

dupka-gyorgy-irodalmi-elet-karpataljanTegnap kíváncsiságból belenéztem, majd izgalmas fejezetcímeket látva – pl. A netPánsíp, BDK-blog – elég hosszan bele is olvastam Dupka György legújabb munkájának – Irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján – .pdf-dokumentumába, és őszintén bevallhatom, amit olvastam: meglepett.

Hiúsági okokból és megfelelően erős más irányú érdeklődés hiányában (+ lustaságból) csak az engem közelebbről érintő, illetve a főleg velem foglalkozó fejezeteket-oldalakat futottam át.

Ennyiszer én könyvben leírva még soha nem találkoztam a saját nevemmel, ami persze önmagában még csak azt jelenti, hogy a közel 350 oldalas összefoglalóban alaposan foglalkozva van velem, s ez némileg már önmagában elüt attól, amit esetleg várhattam, ti., hogy a címben és alcímben sorolt fogalmakkal kapcsolatba hozható ténykedésem egy része teljes elhallgatásra vagy legalábbis eljelentéktelenítésre is kerülhetett volna.

Számos ilyesmit tapasztalhattam ugyanis az elmúlt másfél-két évtizedben, voltak, akik rendszeresen adott interjúik mindegyikében elfelejtették megemlíteni, hogy én adtam ki legfontosabb könyvüket, hogy én találtam ki gyermekfolyóiratuk nevét és én is adtam ki első évfolyamát, hogy az általam gründolt és szerkesztett orgánumok valamelyikében kezdhettek hosszú szilencium után újra (vagy újoncként először) publikálni… stb. Kárpátalja általam sokra becsült, legismertebb  költője úgy tudott előadást tartani az elmúlt évek  kárpátaljai irodalmi folyamatairól, hogy még csak meg sem említette a nevemet és úgy tudta felsorolni az itt alkotó magyar írókat, hogy engem szemrebbenés nélkül kihagyott, s amikor a riporter nevemre és Éváéra rákérdezett, akkor olyasmit mondott, hogy Balla D. Károly és Berniczky Éva kiírták magukat a kárpátaljai irodalomból… (Holott én például nem tudnék úgy megadni egy hasonló felsorolást, hogy ne éppen Vári Fábián László nevével kezdeném…) No, nem mintha a rám való hivatkozások hiányoznának a dicsőségemhez, ezeket csak azért említem, hogy a most tapasztalt kontrasztot érzékeltethessem.  

Dupka munkájáról figyelmesebb és aprólékosabb tanulmányozással, idézetek, számadatok, dátumok, címek, lábjegyzetek pontosságának és hitelességének az ellenőrzésével, a stiláris jegyek elemzésével  talán árnyaltabb véleményt fogalmazhatnék meg (ismerjük a szerző e téren mutatkozó gyengeségeit), de erre nem érzek késztetést, viszont első, gyorsolvasással és csakis az engem tárgyaló vagy említő részek alapján szerzett impresszióimról beszámolhatok.

Ami Dupka monográfiájában meglepett, az a következő:

A velem foglalkozó, engem érintő leírások és értékelések nagyrészt tárgyilagosak. Ennek egyik oka az lehet, hogy a szövegek egy nem jelentéktelen része éppen tőlem, honlapjaimról, blogjaimból származik, de az jelzés értékű, hogy az ezekben megfogalmazottakat Dupka elfogadta. A másik oknak annak kell lennie, hogy a szerző nemcsak valamelyest átértékelte rólam alkotott negatív véleményét (ez voltaképp mellékes), hanem hogy nagyrészt elismerte és könyvében magasra értékeli mindazt, amit irodalmunk háza táján az 1980-as évek elejétől műveltem. Ez valamelyest ellentmond mind saját korábbi (főleg szóban hangoztatott) véleményének, de még inkább rácáfol arra, amit a velem szemben állók egybehangzóan állítani szoktak negatív szerepemről. Persze itt azért ketté kell választani a kb. 2000 előtti és utáni dolgaimat, mert hát azért Dupkától is megkapom a magamét amiatt, hogy szembefordultam azokkal, akikkel együtt azelőtt népi-nemzeti hagyományt, nyelvet, identitást ápoltam és palléroztam. Rosszallólag megjegyzi pl. hogy

Balla  D.  Károly  lépésről  lépésre eltávolodott a magyar nemzeti identitás,  a történelmi-kulturális hagyományok, a népszolgálati irodalom korábban vállalt értékrendjétől.

– ugyanakkor ezek az alighanem elmarasztalónak szánt megállapítások is tárgyilagosak, tényszerűek, és részemről teljességgel vállalhatók is lennének kicsit pontosabb megfogalmazásban, lévén hogy szerintem nem annyira az értékrendtől távolodtam el, hanem annak szépirodalmi interpretációkban megmutatkozó kizárólagosságától.

Valószínűleg vádnak szánja a következőket:

Beállt az olyan magyarországi liberális írók sorába, akik „a történelembe gyökerezett egész magyar irodalmat korszerűtlennek tartják”, a magyar  irodalom nemzeti  jellegzetességét megkérdőjelezik, akik az „européer  irodalom-felfogással” egy új kánon megfogalmazásával próbálkoznak, a  posztmodern irányzat lelkes követői és művelői.

– és nekem itt is legfeljebb csak a megfogalmazással lehet bajom, mert tudatos beállásról szó sem volt és mert a többi kitételt is lehetne árnyalni, de például az européer irodalom-felfogás az én szememben egyértelmű dicséret akkor is, ha ő elmarasztalásnak szánta.

Rosszindulatú ferdítést talán ha kettőt-hármat találtam mindösszesen (ez nagyon jó arány például ahhoz képest, hogy akad irodalomtörténeti monográfia, amelynek velem foglalkozó fejezeteiben ezek száma legalább harminc…) – ezeket nem idézem, ki-ki kisakkozhatja, hogy vajon a szerző rám célzott mely állításairól gondolom, hogy egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak és negatív előjelű elfogultságról árulkodnak.

De térjünk vissza a pozitívumokra. Dupka nem igyekezett az engem elmarasztaló vélekedéseket előnyben részesíteni az elismerőkkel vagy semlegesekkel szemben. Néha inkább úgy tűnik, mintha ellenkezőleg történt volna: idéz ugyan az előbbi kategóriába tartozókat is (pl. Nagy Zoltán Mihálytól), de meglepett, hogy például még Görömbei Andrástól és Penckófer Jánostól is főleg olyasmit idéz, ami kedvező rám nézve. Pedig…

Tárgyilagosnak mondható mindaz, amit Dupka az általam gründolt lapokról, szervezeti egységekről, rendezvénysorozatokról és díjakról mond (Hatodik Síp, Pánsíp, Galéria Kiadó, UngBereg Alapítvány, Pánsíp Szalon, Könyvnapok, KÁRMIN-díj) – igaz, éppen ezek azok az összefoglaló szövegek, amelyeket szinte változtatás nélkül emelt át honlapjaimról (hol idézve, hol hivatkozva – hol ezek nélkül). Érdekesség, hogy megtalálta és használta egy nemrégiben (és más célból) készített honlapom anyagát: http://szamizdat.balla.biz/ – lásd a weboldal alsó harmadát.

Külön fejezetet kapott internetes tevékenységem, blogrendszerem. Ismertetésében Dupka részben Penckófer korábbi tanulmányára támaszkodik, amelyben – számomra máig érthetetlen okból – irodalmunkat „három irányultságra” tagolja, ebből egyik (és első?) lenne az én webes honlaprendszerem (megnevezésével mindkét szerzőnek gondja van, láthatólag nem könnyen igazodnak el oldalaim hierarchiájában). Amely állítás egyfelől hízelgő, másfelől (a másik két „irányultságot” is ismerve) badarság – itt most nem regélem el, hogy szerintem miért.

A badarságok felől haladva e ponton térhetnék rá a rosszindulat nélküli tévedésekre, félreértésekre, pontatlanságokra, de ezeket nem jegyzeteltem ki. Egy megállapításra emlékszem fejből, Dupka szerint egyéb műveim mellett három posztmodern regényt produkáltam. Szerintem a Tejmozi nem az. Lehet találgatni, szerzőnk miért véli mégis annak.

Mindent egybevetve és most már magamtól is elrugaszkodva: azt hiszem, az Irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján hasznos könyv. Ha csak az átfutott fejezetek tényanyagát nézem, akkor is sikerült egy helyre összegyűjteni olyan adatok százait-ezreit, amelyek nemhogy együtt, de külön-külön is csak nehezén érhetők el. A szerzői, tagsági és részvevői névsorok, a kiadói műhelyekhez sorolt könyvcímek, a kiadási dátumok, a legkülönbözőbb formációk önmeghatározásai, az indulási és megszűnési évszámok – mindez igen értékes tényanyag. A megjelenések, megalakulások, történések számbavétele is fontos, ha ezek folyamatba állítása és jelentőségük hangsúlyozása olykor vitatható is, mint ahogy az idézett, átvett értékelések esetében sem beszélhetünk sem forráskritikáról, sem több irányú, árnyalt megközelítésről. Felmentést erre nézvést az alcím adhat: Kultúrtörténeti vázlat… 

Nagy kérdés, hogy megírja-e majd mindezt valaha valaki részletesebben, alaposabban, a puszta számbavételnél szélesebb szempontrendszert érvényesítve. A még nagyobb kérdés pedig az, hogy a vizsgálat tárgya egyáltalán érdemes-e erre. a cikk folytatódik >>

Új digitális József Attila Összes

jozsef-attila-osszes-muve-digitalis-gyujtemeny

József Attila összes műve a neten – digitális könyv

A Nyest ismerteti azt az új digitális megjelenést, amely József Attila műveinek eddigi legteljesebb gyűjteménye, és amelyet egy ELTÉ-s magyar szakos hallgató, Zámbó Gergő készített – még ám hobbiból (respect! respect!). Az életmű egyben, egy helyen eddig sehol nem volt elérhető az interneten, bár az Összes Versek fenn voltak eddig is (például a Magyar Elektronikus Könyvtárban), de itt most böngészhetővé vált az összes egyéb JA-írás is. A rendszer kitűnően kereshető, vannak betűrendes és kronologikus mutatók, a kereső azonnal kiírja a mű címét, amint egyezést az általunk begépelttel; külön érdem, hogy egy-egy speciális lapon a műfajilag összetartozó összes mű egyetlen szövegoldalon jelenik meg, így a korpusz még több keresési lehetőségre ad módot.

Értékelendő az is, hogy nem pusztán a hozzáférhető anyagok egybegyűjtött újraközlése történt, hanem egyfajta kreatív összefésülés, amelyben például  József Attila 1930—1937 közötti tanulmányainak és cikkeinek legújabb kritikai kiadása egyesítve van a kezdetektől 1930-ig írt szövegekkel, illetve
a versek esetében az Akadémiai Kiadónál 1984-ben megjelent Stoll Béla-féle kritikai kiadásnak a már meglévő elektronikus változatán megtörtént a  szöveghibák javítása. Dicséretes, hogy „kiemelt figyelmet fordítottunk a tipográfiára” – és valóban!

Külön egységbe rendezve olvasható a Szabad-ötletek jegyzéke, amely nélkül az Összes Művek természetesen nem lehetne teljes.

József Attila műveinek digitális megjelenéséről utoljára 2008. január 1-jén írtam, amikor is „Egyetlen nap késedelem nélkül elérhetővé tette a Magyar Elektronikus Könyvtár József Attila összes költeményét – két különböző összeállításban is. Mint ismeretes, 2005-ben jogviták miatt a legnagyobb magyar digitális gyűjteményből el kellett távolítani JA műveit. Az érvényes szerzői jog, amelyet a jogörökös érvényesíthet, a szerző halála után 70 esztendőn át védi műveit, közlését engedélyhez köti. Múlt év december 3-án lejárt a 70 év, de a törvény úgy rendelkezik, hogy a védett mű csak a következő év január 1-jétől válik közkinccsé – azaz mától. A MEK honlapján azonnal meg is jelentek a korábban eltávolított állományok”: József Attila életműve újra közkincs.

Más, személyes: Szubjektív József Attila


Kvízkérdésnek túl könnyű: melyik József Attila-vers 50 szavából készült ez a szófelhő?

 

szofelho

József Attila Összes a világhálón

József Attila életművének eddig legteljesebb, új digitális gyűjteménye vált elérhetővé a neten. – József Attila Összes az interneten – digitális kiadás – internet, net, irodalom, kult, web, józsef attila összes műve, írása, alkotása – József Attila XX. századi költő, gondolkodó összes verse, cikke, tanulmánya és szépprózája egy oldalon a legfrissebb kritikai kiadások alapján.

 

Meghamisítottak – így lettem orosz mém

szpasziboNem akartam foglalkozni ezzel a hülyeséggel, de sajnos mémként terjedni kezdett az orosz online felületeken a hamis szöveg és a torz beállítás. Lassan két hete annak, hogy észrevettem: egy ismeretlen orosz honlapról egyre többen kattintanak át A komisz Ukrajna c. cikkemre. Megnéztem, honnan is. És elképedtem. A blogpublikáció képmásolatként közli bejegyzésem elejét, majd ismerteti előbb a Kárpáti Igaz Szó Szpaszibo című cikkét (amelynek állításaira én is utaltam az eredetiben, nem épp egyetértőleg), utána az én írásomat „foglalja össze”. A kezdés akár imponáló is lehetne:

… на другом популярном ресурсе прогремела статья „Хамская страна”. Автор, Карой Бала, крупнейший поэт творящих сегодня по-венгерски, обожаемый и почитаемый в Будапеште, открыто заявил, что

a cikk folytatódik >>

Meghekkeltem az Arvisurát

arvisura-keresooptimalizalasMeg én! Hosszú ideig csak rémült csodálkozással figyeltem, ahogy az Arvisurák néven ismert „hun-magyar őstörténet” mint tudomány, mint történelem, mint tudás és tanítás zavartalanul terjed az interneten. Aki kicsit is beleássa magát a témába, elolvas néhány cikket, megnéz pár videót, annak még akkor is égnek áll a haja, ha történetesen tökkopasz. Ugyanis az, hogy az Arvisura nem igaz, ez esetben nagyon kevés, itt valami többről van szó: ez maga az elmebaj.  És még azt is nehéz lenne kimondani, hogy bár őrült beszéd, hogy de van benne rendszer (vö. Hamlet), mert sokkal inkább látszik nagy, globális zagyvaságnak. Hacsak valaki nem hiszi el azt,  hogy a Szíriusz csillagról származó magyar ősanya kozmikus tudása egyfelől rovásírásos aranylemezek és hun-magyar-finnugor rovósámánok közvetítése, továbbá egy szovjet-manysi ejtőernyős partizán elmondása, leginkább pedig a kollektív tudatalattival közvetlen kapcsolatot létesítő félig írástudatlan ózdi kohász lejegyzése révén valóban a magyarság egyetlen igaz eredettörténetét, ős-, ó-, közép- és újkori históriáját tartalmazza. a cikk folytatódik >>

A világháló kontextusában

Balla D. Károly. Kő és árnyék

Könyvemet épp abba a rezervátumba zárták, amelyből évtizedek óta szabadulni igyekszem. Egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba, s nem jut át a határon sem. Így nincs esélye megmérettetésre sem a magyar nyelvterület szélesebb olvasóközönsége előtt, sem szakmai körökben. Kötetem címadó versében a kő ráhull az árnyékára, de könyvemmel mintha fordítva történne: félő, hogy az ismeretlenség egyre sűrűbb árnya telepszik rá. Ki kell hát szabadítanom valahogy. Új projektumot indítok: publikálom és nyilvános disputára bocsájtom a kő és árnyék közül szabaduló verseket, arra is számítva, hogy a világháló kontextusában talán számomra is váratlan jelentésekkel bővülhetnek. Tekintsétek az akciót egyfajta virtuális író-olvasó találkozónak, alkalomnak arra, hogy szerző, írás, olvasó és kritikus találkozzon. Várlak hát titeket az akció helyszínén és (egyelőre) az első vers oldalán. Hozzászólási lehetőségek: kommentelhettek hagyományos módon (mint a blogokban), de megtehetitek ezt Facebook-bejelentkezéssel is közvetlenül a vers alatt. — A projektum részletes leírása, további tudnivalók: Kő és árnyék – itt pedig már várakozik az első vers: Mentségek közt.

Épül a weBirodalom

balladium-fej250

Szeretném félreoszlatni azokat a rosszindulatú pletykákat, amelyek szerint olyan felelőtlen újévi fogadalmat tettem volna, hogy az új évben még halálos fenyegetések kényszerítő hatása alatt sem indítok új blogot, nem üzemelek be új webhelyeket. A híresztelés teljességgel alaptalan, ugyanis, miután az év első napjaiban együtt gyújthattunk pazar örömtüzeket az első Berniczky+BDK blog sikeres kölcsönhatásainak felszikráztatására, rögvest egy másik projektbe is beleserénykedtem, hogy féktelen tobzódásaimat ne csak az irodalom hímes mezején szökkenthessem lombba. Így készült el a seo.liberall.hu cím alatt a weboldal optimalizálás szakterületét érintő kisebb web-egység, amelynek oldalain a kezelhetetlen szenvedélybetegségemmé vált tevékenység többé már nem rejtegethető titkait kürtölöm világgá, s amelynek keretében újabb szakmai blogot is indítottam a fantáziadús Goggle honlap optimalizálás cím alatt. De újra visszatáncoltam az irodalomhoz arra gondolván, ideje lenne a fontosabb könyveim tartalmát, illetve írásaim legjavát valami könnyen átlátható rendszer keretében elérhetővé tenni, hogy jobb sorsra érdemes olvasóimnak ne kelljen honlaprendszerem kusza labirintusában szövegeimre éhezve reményvesztetten holtukig bolyonganiuk. Reményeim szerint röpke 2-3 év alatt felépül a Balladium weBirodalom, hogy Ariadné fonalaként bevilágítson a Minotaurusz szűzlányokkal ékes gyomrába.

10 éve alakult a Liber-All

liberall

Aligha sorolható a hosszú életű kiadói műhelyek közé: 2002 legvégén alakult, 2003-ban két virtuális könyvet segített az internetre – aztán lassan elenyészett a digitális térben. A két virtuális könyv nagyszabású bemutatójának a dokumentumai ugyan  mindmáig elérhetők a Pánsíp Irodalmi Szalon archívumában, de a kiadó elfelejtődött, régi honlapjára évek óta senki rá nem kattintott. Hát most hasonnevű új tárhelyem örömére rekonstruáltam a Liber-All (jelentése: Mindenkönyve) kis portálját. Vizitáljátok meg (az oldal linkjei javarészt a régi Szalonba vezetnek): Virtuális könyvek kiadója – Liber-All.

Gutenberg-galaxis és Neumann-univerzum

mozgoÓceánon túli íróbarátomnak nincsen e-mailja. Írógépe ugyan van, levelet mégis kézzel ír. Látom, ahogy elhelyezkedik a kényelmes karosszékben, felkattintja asztali lámpáját, maga elé simítja a papírt, lecsavarja aranypennás töltőtolláról a kupakot, rója a sorokat, aztán hajtogat, borítékot címez, bélyeget ragaszt, zarándokol a postaládához. Ünnepélyes lassúságú hajó hozzá át a nagy vízen az üzenetét. a cikk folytatódik >>

Vízumköteles irodalom

„A szakmai körök és a közönség egyik része leginkább a nemzeti érzülettel áthatott szolgálatos irodalom eredményeit látja szívesen, elvárja a történelmi és társadalmi igazságtalanságok új és újabb felemlítését – és a megpróbáltatások ellenére vállalt kitartás hősi pózát. Másik része elveti az ilyen alkotói magatartást, örömszövegeket vár és a befogadás feltételéül az éppen aktuális kánonba való maradéktalan beilleszkedést szabja. Mindkét elvárás, mint valami kötelező vízum, a magyarországi irodalomba történő beléptetés elengedhetetlen feltételeként működik.” a cikk folytatódik >>

Heti örömök

Még nincs is vége a hétnek, lehet, hogy további váratlan örömök érnek (mondjuk megkérdezi valaki, hogy az én álnevem-e a Muhammad Balfas), de így is kellemes fejleményekről számolhatok be. A legkedvesebb: éppen aznap, amikor én egy 8 évvel ezelőtti eseményről emlékeztem meg (Volt egyszer egy Álkárpátráz), Bognár László barátom is nosztalgiázott, ő a 6 évvel korábbi előadásomat idézte fel (jaj, mi ez a múltba révedő elfogódottság? lehet, hogy öregszünk, cimbora?), amikor is Pécsett avantgárd-attitűdökkel megtűzdelt szövegperformanszt mutattam be Salvador Dalí vakítóan napfényes árnyékában. Az est egyik epizódjára utalva kedves pécsi barátom most így kívánt jókat nekem: Sült krumplit BDK-nak! – kösz, ízlett! a cikk folytatódik >>