Csontváry és a Berniczky-textúra

csontváry zarándolklat a céderushoz„…nehezen fejthetjük meg Berniczky Éva lírai és epikus szólamokat váltakoztató, sokszorosan tükröztetett elbeszélője által közvetített metafora-rendszert. Stefanovics Angéla mindent megtett annak érdekében, hogy értően tolmácsolja, mi is történik a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban lombjai között, ám mégis érdemes többször is végighallgatni a jelenetet ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne: ráakadtunk a megfejtéshez vezető kusza ösvényre.” – írta Dézsi Fruzsina beszámolójában a Prae portálon a 2016-os Textúra-produkcióról, amelynek keretében tíz kortárs magyar szerző írt szövegeket a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének tíz  meghatározó jelentőségű művéhez. Turbuly Lilla véleménye a 7óra7-en : „A legköltőibb szöveg Berniczky Éváé volt, amit Újratervezés címmel Csontváry Kosztka Tivadar festményéhez, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonbanhoz írt. Stefanovics Angéla a cédrusok létramagasából beszélt a fák nevében, amelyekben „ott szunnyad az elpusztult madarak éneke”.

textura 2016 könyv / magyar nemzeti galériaA szerzők előre megkapták a feladatot, elegendően hosszú idő állt rendelkezésükre szövegeik megírásához, amelyek avatott kezű dramaturgok munkája nyomán nyerték el felhangzó-eljátszható változatukat. A Valló Péter rendezte rövid jelenetek ezután ismert színészek előadásában kerültek a közönség elé a Nemzeti Galéria „összes termeiben” több alkalommal november és december folyamán, a hat előadásból Csönge és Bence is megnézték az egyik utolsót. Tetszett nekik :). Az anyag írott része könyv alakban is megjelent – Éva a minap kapta meg postán szerzői tiszteletpéldányát, benne Újratervezés című írásával. A projekt Facebook-oldalán ezt a mondatot idézték belőle: „Ha nem félnéd a kisdedet, ha nem ülne ott a kék ruhás nő ölében odalenn, bevallanál mindent. Azt is, hogy milyen veszélyes kísérlet szentként emelkedni a hamisság fölé.” /Berniczky Éva/

berniczky éve - textura - stefanovics angéla

Stefanovics Angéla a MOME divat- és textilszakos hallgatóinak ruháját viselve mászik fel egy létrára: lábán piros edzőcipő, harisnyája zöld, szürke kapucnis felsőjében pedig a fehér mellett visszatér a piros és a zöld szín. Ott áll a magasban Csontváry Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című festménye előtt. Amint várja, hogy elcsendesedjen a közönség, egyszer-egyszer olyan, mintha kiszólna a nézőkhöz, pedig már Berniczky Éva kárpátaljai írónő Újratervezés című szövegét mondja. Nézd, jönnek! – mondja egy alkalommal, nem sokkal utána pedig a megszeppent érdeklődőkön végigvezetve szemét, arról panaszkodik, hogy azok sziszegnek, lézengenek, és bizony neki lövése sincs arról, mire várhatnak. Elhangzik a szájából az is, hogy nagyon nehéz szentként emelkedni a hamisság fölé, a műsor végén pedig még egy táncbetétet is láthat a közönség, igaz csak egy archív felvétel vetítését. /Népszava/

textura 2016 berniczky

A létra tetején tinilány,  kapucnis dzsekijén rakottszoknyásan nyíló,  trikolór csíkos körszelet, zöld a harisnya, piros a cipő, Csontváry: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban képe előtt az örök kamasz  Stefanovics Angéla győzhetetlen lendülettel mondja  Berniczky Éva szövegét. Mi akarsz lenni, ha nagy leszel? – Gyerek!!! A gyantás cédrusokat kivágják a leukémiás rózsaszín hegyek előtt,  a madarak elpusztulnak,  de énekük ott szunnyad  az aprított törzsekben, míg lantot nem faragnak belőlük. /Fehér Elephánt/

Tereskova Orbán-portréi

tereskova-orban-portreNagy Kriszta Tereskova nem várt sikert aratott az Orbán Viktor-portrék megfestésével. Előbb 57, majd még 48 miniszterelnöki arcmást alkotott oly módon, hogy ágyneműmintákra, asztalterítőkre, falvédőkre, tapétákra és egyéb mintázatokra printelte rá a mosolygós-jóságos arcélt, majd ezekre még ráfestett motívumokat, feliratokat, koronát, ötágú és hatágú csillagot; mikor mit. A Godot Galériában rendezett Portréfestést vállalok c. vernisszázs nem várt anyagi sikerrel járt, az alkotóra ráterelődött az országos figyelem.

Magyarország első számú politikusának ez a gúnyosan ironikus ábrázolása és meglehetősen tiszteletlen összekapcsolása a legkommerszebb tömegárukkal  leginkább erős művészi fricskaként volt értékelhető. Leginkább azért, mert a magasztos hatalomgyakorlónak a lerántása a háztartási alkalmazás profán szintjére főként ízléstelen, giccses motívumok segítségével történt (arról nem is szólva, hogy WC-papír mintája is került az arcmás mögé).

A politika vezéralakjának a mindennapi élete való behatolására utaltak a művésznő első nyilatkozatai is, ugyanakkor a nagyon jól érezhető irónia mögött mindig ott bujkált egy másik értelmezési lehetőség is.

…van egy miniszterelnökünk, aki tökéletesen rányomta magát a magánéletünkre, bejött a hálószobánkba, ott van az intimszféránkban, a csapból is ő folyik. Én magam és mindenki más a környezetemben ezt érzi és nekem, mint művésznek az a dolgom, hogy a kor lenyomatát ábrázoljam.

Ez a másik értelmezés valami olyasmi lehetne, hogy: a cikk folytatódik >>

Saját Picasso

A napokban egy jeles művész volt az egyik beszélgetős műsor vendége a tévében. Külön készültünk rá, talán a személyes ismeretség okán is, illetve azért, mert szeretjük a munkáit, Éva a blogját is rendszeresen olvassa, én meg a művészete előtti mély főhajtás mellett a politikai kiállását is szimpatikusnak és fontosnak gondolom.  Ám a műsor nem sikerült valami jól.  Elég nyögvenyelősen indult, az általunk jó beszédűnek ismert művészből szinte harapófogóval kellett kihúzni a szavakat, nagyokat hallgatott, merengett, sóhajtott… Valószínűleg rossz formájában lehetett, mert amit mondott, azzal szemben is lehetne fenntartásokat támasztani. Nem biztos például, hogy okos dolog nagy nyilvánosság előtt kollégákat lesajnálni. Engem ennél is jobban zavart, amit a festészet és a művészet értelméről mondott. a cikk folytatódik >>

Pauer Gyula (1941-2012)

Szerencsém volt személyesen ismerni a magyar avantgárd egyik legnagyobb hatású kortárs művészét. Valamikor az 1990-es évek elején-derekán találkoztunk a Magyar Műhely-összejövetelek egyikén (a folyóirat akkoriban volt hazaköltözőben Párizsból, nagy élményem, hogy több napos rendezvényeiken 3-4 alkalommal is részt vehettem). Hosszú szünet után aztán 2008-ban újra kapcsolatba kerültem vele: egy akkori performanszát részletesen be akartam mutatni a blogomban, ehhez kértem a segítségét. Küldte is azonnal a linkeket. Most én is egy linkkel, akkori nagyszerű akciójának felidézésével búcsúzom a nagyszerű művésztől. Biztos vagyok abban, sokat hallunk még róla. Legközelebb talán akkor, amikor egy formabontó installációval lepi meg az unatkozó égieket. >> Pauer Gyala performansza: Marx-Lenin

Az ARTSZ arca

Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégiuma nemrégiben felvette Angelusz Róbert nevét. Az egyetem  2010-ben elhunyt szociológia-professzora kutatásai során kiemelten foglalkozott a társadalmi hálózatokkal és a társadalmi látásviszonyokkal, vagyis azzal, hogy a különböző közösségek hogyan látják egymást és miként láttatják önmagukat. – A szakmai műhely grafikai arculatát Csönge dolgozta ki, az ARTSZ arca ez lett: a cikk folytatódik >>

Szintén zenész

Ungváron felavatták az Ung-parti sétány kopott korlátján üldögélő Liszt Ferenc kis szobrocskáját. Mihajlo Kolodko bronzból készült munkájáról több fotó is készült ebből az alkalomból, ezekből jó néhány most egykönnyen fellelhető a neten. A magyar kulturális kormányzat internetes portálja mégis egy Bartók-ábrázolással illusztrálta a Liszt-szobor avatásáról szóló hírt. Holott a két nagy muzsikus nehezen téveszthető össze, az egyéb körülményekről már csak itt szólva: >tovább: Liszt – ölében fonográffal?

a cikk folytatódik >>

Csontváry szerelmesei

Kicsit mindig csodálkozom azon, amikor a nívósnak, igényesnek számító hírportálok képszerkesztői slendriánul végzik a munkájukat.  Nemrégiben is a hvg.hu oldalán tettek rossz illusztrációt a szöveg mellé (Picasso szeretőjének álma), most is ugyanitt szúr szemet, hogy a valaha legnagyobb áron elkelt magyar festmény, a sokáig lappangó Csontváry-kép ellopásáról közreadott hírbe nem a Szerelmesek találkozása, hanem a Magányos cédrus reprodukcióját tűzték. Holott az előző kép is könnyen fellelhető a neten, még a Wikipédia is közöl jó minőségű reprót. Én találtam annál is jobbat, nagyobb felbontásút, alább közreadom. a cikk folytatódik >>

Dzsakó bácsi D betűje

Akár még láthatott volna is. Amikor 1958-ban meghalt Rómában, én már több mint egy éves voltam. Dzsakó bácsi cirka másfél évvel élte túl nagyapámat, aki viszont nem érte meg első fiúunokája születését.

Annak pedig éppen negyven éve, hogy vezeték- és keresztnevem közé odabiggyesztettem a D betűt. Akkor még csak magamnak, de később, 1973-ban első versem már így jelent meg. Volt is csodálkozás. Senki sem értette, mit keres ott ez az írásjel. Azóta sok százszor, talán ezerszer is megkérdezték tőlem. Első kötetem megjelenésekor még az előszót író, irodalmon kívüli dolgokra szinte az irodalomnál is fogékonyabb irodalomtörténészünk is rákérdezett. Kitaláltam neki egy mesét… No de ki olvassa verseskötetek előszavát? Jószerével senki, így aztán folyton és újra és mindenki mindenütt rákérdezett: mit jelent ott az a D betű. a cikk folytatódik >>

Pécs, Baalbek

csontváry: baalbek részletEgyetlen olyan más művet sem ismerek, amely az eltaszító, áhítatot parancsoló fennköltséget és a legbensőségesebb közvetlenséget egyszerre képes ekkora intenzitással megjeleníteni. A Baalbek lenyűgöz monumentalitásával: erőt demonstrál, isteni magasztosságot mutat, kozmikus hatalmat gyakorol felettünk – vakít és perzsel, szinte megsemmisít fényével és erejével. Ugyanakkor nemcsak hogy megengedi, hanem elvárja, kiprovokálja, hogy közelébe férkőzz, hogy intim viszonyba kerülj vele, hogy személyes ügyeddé, titkos gondolatoddá váljon.  Így hát nem borulhatsz előtte térdre, nem imádhatod és nem is rettegheted, hiába követelné ezt hatalmassága – mert közben az összes kicsinységét is feltárja előtted – az elidegenítő isteni leheletben váratlanul megérzed a teveszar bensőséges bűzét, és soha többé nem szabadulhatsz attól, hogy ezt a kettőt egyszerre érezd, ha a Baalbekre gondolsz. És nemcsak akkor, mert a világ dolgait is jobban érti azt, aki járt a pécsi Libanonban. a cikk folytatódik >>

Picasso szeretőjének álma

Helyeslő hümmögések közepette olvastam a hírt a HVG-Online-on: egy bankár 100 Picasso-grafikát ajándékozott a British Museumnak. Értesülésemet rögvest meg is osztottam frissen nyitott tallózó oldalamon, és csak miközben gyönyörködtem a mester kubista nő-alakjában, amellyel a HVG illusztrálta a hírt, aközben döbbentem rá, hogy ennek a képnek semmi köze a cikkhez, illetve csak annyi, hogy ez is Picasso, de semmiképpen sem grafika, így nem is tartozhat a száz ajándékkép közé. Persze hogy nem, hiszen ez a katalán művész egyik legismertebb és legdrágább remeke, a Vollard sorozatként ismert rézkarc-kollekcióval csupán az rokonítja, hogy ez is az 1930-as években készült és a grafikákon is feltűnő Marie-Thérése Waltert, don Pabló kedvesét ábrázolja. No de nem inkább a szóban forgó rézkarcok egyikét kellett volna a cikk alá tenni? Ráadásul – próbáltam kutatni vizuális memóriám celláiban – mintha a képnek az alja is hiányoznék a HVG-ben… a cikk folytatódik >>