BDK BLOG – Balla D. Károly ungparty webnaplója

A napokban egy jeles művész volt az egyik beszélgetős műsor vendége a tévében. Külön készültünk rá, talán a személyes ismeretség okán is, illetve azért, mert szeretjük a munkáit, Éva a blogját is rendszeresen olvassa, én meg a művészete előtti mély főhajtás mellett a politikai kiállását is szimpatikusnak és fontosnak gondolom.  Ám a műsor nem sikerült valami jól.  Elég nyögvenyelősen indult, az általunk jó beszédűnek ismert művészből szinte harapófogóval kellett kihúzni a szavakat, nagyokat hallgatott, merengett, sóhajtott… Valószínűleg rossz formájában lehetett, mert amit mondott, azzal szemben is lehetne fenntartásokat támasztani. Nem biztos például, hogy okos dolog nagy nyilvánosság előtt kollégákat lesajnálni. Engem ennél is jobban zavart, amit a festészet és a művészet értelméről mondott. »tovább

Szerencsém volt személyesen ismerni a magyar avantgárd egyik legnagyobb hatású kortárs művészét. Valamikor az 1990-es évek elején-derekán találkoztunk a Magyar Műhely-összejövetelek egyikén (a folyóirat akkoriban volt hazaköltözőben Párizsból, nagy élményem, hogy több napos rendezvényeiken 3-4 alkalommal is részt vehettem). Hosszú szünet után aztán 2008-ban újra kapcsolatba kerültem vele: egy akkori performanszát részletesen be akartam mutatni a blogomban, ehhez kértem a segítségét. Küldte is azonnal a linkeket. Most én is egy linkkel, akkori nagyszerű akciójának felidézésével búcsúzom a nagyszerű művésztől. Biztos vagyok abban, sokat hallunk még róla. Legközelebb talán akkor, amikor egy formabontó installációval lepi meg az unatkozó égieket. >> Pauer Gyala performansza: Marx-Lenin

Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégiuma nemrégiben felvette Angelusz Róbert nevét. Az egyetem  2010-ben elhunyt szociológia-professzora kutatásai során kiemelten foglalkozott a társadalmi hálózatokkal és a társadalmi látásviszonyokkal, vagyis azzal, hogy a különböző közösségek hogyan látják egymást és miként láttatják önmagukat. – A szakmai műhely grafikai arculatát Csönge dolgozta ki, az ARTSZ arca ez lett: »tovább

Ungváron felavatták az Ung-parti sétány kopott korlátján üldögélő Liszt Ferenc kis szobrocskáját. Mihajlo Kolodko bronzból készült munkájáról több fotó is készült ebből az alkalomból, ezekből jó néhány most egykönnyen fellelhető a neten. A magyar kulturális kormányzat internetes portálja mégis egy Bartók-ábrázolással illusztrálta a Liszt-szobor avatásáról szóló hírt. Holott a két nagy muzsikus nehezen téveszthető össze, az egyéb körülményekről már csak itt szólva: >tovább: Liszt – ölében fonográffal?

»tovább

Kicsit mindig csodálkozom azon, amikor a nívósnak, igényesnek számító hírportálok képszerkesztői slendriánul végzik a munkájukat.  Nemrégiben is a hvg.hu oldalán tettek rossz illusztrációt a szöveg mellé (Picasso szeretőjének álma), most is ugyanitt szúr szemet, hogy a valaha legnagyobb áron elkelt magyar festmény, a sokáig lappangó Csontváry-kép ellopásáról közreadott hírbe nem a Szerelmesek találkozása, hanem a Magányos cédrus reprodukcióját tűzték. Holott az előző kép is könnyen fellelhető a neten, még a Wikipédia is közöl jó minőségű reprót. Én találtam annál is jobbat, nagyobb felbontásút, alább közreadom. »tovább

Akár még láthatott volna is. Amikor 1958-ban meghalt Rómában, én már több mint egy éves voltam. Dzsakó bácsi cirka másfél évvel élte túl nagyapámat, aki viszont nem érte meg első fiúunokája születését.

Annak pedig éppen negyven éve, hogy vezeték- és keresztnevem közé odabiggyesztettem a D betűt. Akkor még csak magamnak, de később, 1973-ban első versem már így jelent meg. Volt is csodálkozás. Senki sem értette, mit keres ott ez az írásjel. Azóta sok százszor, talán ezerszer is megkérdezték tőlem. Első kötetem megjelenésekor még az előszót író, irodalmon kívüli dolgokra szinte az irodalomnál is fogékonyabb irodalomtörténészünk is rákérdezett. Kitaláltam neki egy mesét… No de ki olvassa verseskötetek előszavát? Jószerével senki, így aztán folyton és újra és mindenki mindenütt rákérdezett: mit jelent ott az a D betű. »tovább

Egyetlen olyan más művet sem ismerek, amely az eltaszító, áhítatot parancsoló fennköltséget és a legbensőségesebb közvetlenséget egyszerre képes ekkora intenzitással megjeleníteni. A Baalbek lenyűgöz monumentalitásával: erőt demonstrál, isteni magasztosságot mutat, kozmikus hatalmat gyakorol felettünk – vakít és perzsel, szinte megsemmisít fényével és erejével. Ugyanakkor nemcsak hogy megengedi, hanem elvárja, kiprovokálja, hogy közelébe férkőzz, hogy intim viszonyba kerülj vele, hogy személyes ügyeddé, titkos gondolatoddá váljon.  Így hát nem borulhatsz előtte térdre, nem imádhatod és nem is rettegheted, hiába követelné ezt hatalmassága – mert közben az összes kicsinységét is feltárja előtted – az elidegenítő isteni leheletben váratlanul megérzed a teveszar bensőséges bűzét, és soha többé nem szabadulhatsz attól, hogy ezt a kettőt egyszerre érezd, ha a Baalbekre gondolsz. És nemcsak akkor, mert a világ dolgait is jobban érti azt, aki járt a pécsi Libanonban. »tovább

Helyeslő hümmögések közepette olvastam a hírt a HVG-Online-on: egy bankár 100 Picasso-grafikát ajándékozott a British Museumnak. Értesülésemet rögvest meg is osztottam frissen nyitott tallózó oldalamon, és csak miközben gyönyörködtem a mester kubista nő-alakjában, amellyel a HVG illusztrálta a hírt, aközben döbbentem rá, hogy ennek a képnek semmi köze a cikkhez, illetve csak annyi, hogy ez is Picasso, de semmiképpen sem grafika, így nem is tartozhat a száz ajándékkép közé. Persze hogy nem, hiszen ez a katalán művész egyik legismertebb és legdrágább remeke, a Vollard sorozatként ismert rézkarc-kollekcióval csupán az rokonítja, hogy ez is az 1930-as években készült és a grafikákon is feltűnő Marie-Thérése Waltert, don Pabló kedvesét ábrázolja. No de nem inkább a szóban forgó rézkarcok egyikét kellett volna a cikk alá tenni? Ráadásul – próbáltam kutatni vizuális memóriám celláiban – mintha a képnek az alja is hiányoznék a HVG-ben… »tovább

A Figyelőnet közzétette a Kerényi Imre által rendelt 15 festmény fotóját (külön cikk látogatásukról). Alaposan végignéztem én is valamennyit. Szó se róla, van közte 2-3 színvonalasnak látszó, komoly munka (nekem Szentgyörgyi József Vörös iszapja tetszett a leginkább; más kérdés, hogy az ábrázolt esemény valóban az elmúlt 150 esztendő megörökítésre legérdemesebb momentumai közé tartozik-e), van továbbá néhány „semmilyen”, illetve kicsit giccsbe hajló,  a művek fele azonban szerény véleményem szerint borzalmas. Vagy inkább… kacagtató… Vagy… Minél tovább néztem egyiket-másikat, egyre inkább az lett a véleményem, hogy néhány tisztelt művész alaposan átverte a megrendelőt és nem történelmi festményt, hanem paródiát, gúnyképet, ironikus plakátot készített az oly magasztos történelmi eseményekről. Vajon komolyan lehet-e venni az első világháború rajzfilmszerű, mulatságos ábrázolását vagy a Nagy Imre-temetés karikatúra-plakátját: mi ez, ha nem gúnykacaj Orbán Viktor politikai debütálásának eseménye felett? Vagy a trianoni döntés helyszínére kézigránáttal belépő Kun Béla és a felfeslett glóbuszt körülálló karikatúra-szereplők képe értelmezhető-e másként, mint a hamis történelmi köztudat nevetségessé tétele? Na és ez a falvédő? Nem annak az ájtatoskodó szemléletnek a gyilkos paródiája-e, amely az intézkedő rendőröket leples gonosznak, a randalírozó-gyújtogató-kődobáló-tankindító tüntetőket pedig angyaloknak próbálja beállítani? »tovább

Egy dizájn-oldalon belebotlottam ebbe a képbe, és eszembe jutott, hogy egyszer már írtam arról, Piet Mondrian (1872-1944) motívumai mennyire kommercializálódtak. Kis gyűjteményt is összeállítottam, itt most közreadom, néhány továbbival megtoldva. »tovább

amelyből megtudjuk: a hiánynak vannak fokozatai. Van, ami csak úgy szimplán nincsen, meg van, ami sokkal inkább nincs. Zeusz csak egyszerűen nincs, viszont mindent tudunk róla. A görögök ismeretlen istene – Agnosztosz theosz – viszont jobban nincs, mert róla nem tudunk semmit. Ennél is cudarabbul nincsen szobra ennek az ismeretlen csávónak. A hiányok netovábbja pedig az, hogy a görögök ennek a nagyon nemlétező isten cudarul nincsen szobra számára talapzatot emeltek a Pantheonban. »a teljes helyszíni beszámoló

Még meg sem száradtak a kilobájtok minapi írásomon, amelyben hírt adtam arról, hogy Csönge jelesre diplomázott, s máris itt az újabb siker: nem csupán a szociológiával birkózott meg szerencsésen az ELTÉn, hanem már korábban megszerzett szakmai képesítését (alkalmazott grafika) is eredményesen kamatoztatja: Népeslap c. projektjének néhány darabját a szakmai zsűri beválogatta Az Év Kreatív Ígérete c. vizuális művészeti pályázatra, így szerepelni fognak a Millenáris Teátrum Piros-Fekete Galériájában rendezendő kiállításon (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20., megnyitó: 2011. jún. 28., 18 óra). Eközben Kolos egy nem jelentéktelen összeget nyert szorgos munkával online-pókerban. Azt hiszem, most szívesen vagyok bagoly.

S ha már kreatív: Kreatív játék, irodalom — Kreatív játék

A művészet lényegét nehéz megragadni. Olykor szakemberek is nagyot tévedhetnek ebben. Illetve: előfordulhat, hogy éppen tévedésükkel tapintanak rá a lényegre? David Hensel brit képzőművész 2006-ban a képen látható szobrát beküldte egy kiállításra. Ám szállítás közben a fej elvált a talapzattól. A Royal Academy of Arts zsűrije úgy értelmezte, hogy a művész két külön alkotást nyújtott be. A fejet kizsűrizték, a kő posztamens a csont alakú kis támasztékkal azonban elnyerte a tetszésüket, így a bemutatandó művek közé sorolták. Ez a látvány fogadta magát a szobrászt is, amikor belépett a kiállítóterembe: »tovább

A Basahalom Boulevard beszámolóját olvasva és ezt a szép festményt hosszan szemlélve sikerült transzba esnem és minden kétséget kizáróan eközben látnoki képességekre tettem szert, így én már most tudom, hogy a festőművészek közül jövőre ki kapja a Kossuth-díjat.  (A kép kattintással nagyítható). Jövőbelátásom nagyszerű percei közben persze eszembe jutott egy ennél is inpozánsabb korábbi remekmű az első Orbán-kormány idejéből (ha belegondolok, a szentkoronás alkoltmányhoz remekül illenék): »tovább