Egy „Írogatsz még?”-történet

irogatszSzakmai körökben közhelyszámba megy, hogy a régen látott jóindulatú ismerős semmi mással nem tudja jobban megsérteni az írót, mint a címben szereplő kérdéssel. Lett is belőle önironikus rovatcím a Literán…  Szó se róla, önérzetes író joggal gondolhatja magáról, hogy ő nem írogat, hanem hatalmas odaadással írói hivatásának él (különösen, mióta megtudta, hogy az irodalom a nemzet szolgálója), alkot, teremt, esetleg ír, ÍR, ÍR – no de hogy írogat??… Emlékszem, Horváth Anna beregszászi keramikusművész is mennyire megsértődött vagy 30 éve, amikor a Stúdió c. tv-műsor riportere, Petrányi Judit a műhelyébe lépve ezt kérdezte: „És akkor itt tetszik babrálgatni?” – pedig Annában nem tengett túl az önérzet, de ez neki is sok volt.  Jóindulatú érdeklődéssel most valami hasonló módon kíváncsiskodott az én régi ismerősöm. Svédországba vitte a sorsa, ott lett szakács. Bocsánat. főszakács, séf… Most megtalált a neten és utánaszámolt, lassan tíz éve annak, hogy 2004-ben utoljára találkoztunk. „Éppen akkor léptél ki az Írószövetségből. Írtál azóta valamit? Jelent meg könyved?” a cikk folytatódik >>

Megjelent Az utolsó futamok

utolso_futamokMegjelent második naplókönyvem. Az első az ezredforduló 7 esztendejét ölelte fel (1997-2003), ez a mostani pedig a 2004-2007-es időszakot. Azért éppen ezt, mert ekkor sok minden lezárult az életemben, ezt kívánja sejtetni a cím is. És bár időben az akkori eseményektől még nem kerülhettem messze, a korrektúra olvasása közben mégis akadtak olyan epizódok, amelyeket szinte teljesen elfelejtettem. Pedig igazán illő lenne jobban emlékezni arra, ami megtörtént. Arra meg még annál is inkább, amit csak úgy kitaláltam…

Ebben a könyvben ugyanis akad néhány fiktív szereplő és költött történet. Szemben az előző kötettel, amelyben ilyesmit lámpával sem találni. Ez talán érthető is: ahogy gyérülnek a kinti események, úgy szaporodnak a koponyán belül zajlók. a cikk folytatódik >>

Jönnek az utolsó futamok

borito-gerincMásodik napló-könyvem munkálatai a pécsi Pro Pannoniánál a legizgalmasabb szakaszba értek: a borító véglegesítése, utolsó szövegkorrektúra. Az előbbi, talán mondanom sem kell, Csönge fotója és terve alapján készült, az utóbbi pedig a vártnál szórakoztatóbb munka: a 2004 és 2007 közti naplófeljegyzések anyagát 2010-ben szerkesztettem egybe és nyújtottam be a kiadónak. Azóta csak egyszer néztem bele (átpörgetős felületességgel egy esetleges bővítés lehetőségét vizsgáltam meg és vetettem el), így módom volt nagyjából elfelejteni a szövegeimet, amelyek egy része most már-már az újdonság erejével hat rám. Többször is rácsodálkozom magamra, néha csóválom a fejemet, máskor ráncolom a homlokomat, de azért az is előfordul, hogy csettintek. Jó kis könyv lesz ez, állapítom meg kellő szerénységgel. És valószínűleg még akkora visszhangja sem lesz, mint az 1997-2003-as időszakot felölelő előző résznek.

Az utolsó boldog Könyvnap

Az alábbi fotót a készítője, a Kárpátaljára korábban gyakran ellátogató egri Kolláth Jóska barátom osztotta meg a Facebookon. Indult is egy kis párbeszéd, én például rákérdeztem, hogy mikor, melyik évben készülhetett a kép – kapásból magam sem emlékeztem rá. Jó ötlet volt a gyerekeink életkorából kiindulni (az apróságok: Kovács Tamás, Balla Csönge, Kőszeghy Réka, Kovács Zsófia, Kulin Ágnes), de már elsőre három dátum adódott. Nos, utánanéztem, először 97-es naplóm adott támpontot (korábban sajnos nem írtam), aztán Éva előkereste a Pánsíp 95-ös évfolyamát – és meglett a bizonyíték.  »tovább

konyvnap-1995

a cikk folytatódik >>

A világháló kontextusában

Balla D. Károly. Kő és árnyék

Könyvemet épp abba a rezervátumba zárták, amelyből évtizedek óta szabadulni igyekszem. Egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba, s nem jut át a határon sem. Így nincs esélye megmérettetésre sem a magyar nyelvterület szélesebb olvasóközönsége előtt, sem szakmai körökben. Kötetem címadó versében a kő ráhull az árnyékára, de könyvemmel mintha fordítva történne: félő, hogy az ismeretlenség egyre sűrűbb árnya telepszik rá. Ki kell hát szabadítanom valahogy. Új projektumot indítok: publikálom és nyilvános disputára bocsájtom a kő és árnyék közül szabaduló verseket, arra is számítva, hogy a világháló kontextusában talán számomra is váratlan jelentésekkel bővülhetnek. Tekintsétek az akciót egyfajta virtuális író-olvasó találkozónak, alkalomnak arra, hogy szerző, írás, olvasó és kritikus találkozzon. Várlak hát titeket az akció helyszínén és (egyelőre) az első vers oldalán. Hozzászólási lehetőségek: kommentelhettek hagyományos módon (mint a blogokban), de megtehetitek ezt Facebook-bejelentkezéssel is közvetlenül a vers alatt. — A projektum részletes leírása, további tudnivalók: Kő és árnyék – itt pedig már várakozik az első vers: Mentségek közt.

A hontalanság metaforái

A hontalanság metaforáiÁllami támogatás híján megszűnőben van, vagy legalábbis a korábbi formájában 2013. január 1-től már már nem működik A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, régebbi és közismertebb nevén az Anyanyelvi Konferencia. Magával a Konferenciával kapcsolatban sok mindenről beszámolhatnék. Az alatt a cirka másfél évtized alatt, amikor munkájában valamilyen szinten részt vettem, számos kellemes élményben volt részem akkor is, ha a szervezet működésével szemben mindig is voltak kisebb-nagyobb fenntartásaim. Mint emlékezetes, annak idején a közvetlen pártirányítás alatt álló Magyarok Világszövetsége keretében jött létre Lőrincze Lajos elnökletével – több mint 40 évvel ezelőtt. Korlátai ellenére az első szervezetek egyike volt, amelyik a nyugati magyarság felé való, főleg propaganda célokat szolgáló nyitás után a 80-as évek végén a határon túli magyarok felé is tájékozódott. Így vehettem részt 1989-ben én is egyik emlékezetes tanácskozásukon. a cikk folytatódik >>

10 éve alakult a Liber-All

liberall

Aligha sorolható a hosszú életű kiadói műhelyek közé: 2002 legvégén alakult, 2003-ban két virtuális könyvet segített az internetre – aztán lassan elenyészett a digitális térben. A két virtuális könyv nagyszabású bemutatójának a dokumentumai ugyan  mindmáig elérhetők a Pánsíp Irodalmi Szalon archívumában, de a kiadó elfelejtődött, régi honlapjára évek óta senki rá nem kattintott. Hát most hasonnevű új tárhelyem örömére rekonstruáltam a Liber-All (jelentése: Mindenkönyve) kis portálját. Vizitáljátok meg (az oldal linkjei javarészt a régi Szalonba vezetnek): Virtuális könyvek kiadója – Liber-All.

Az eltévedés útján

TejmoziÓcsai Éva / Tiszatáj: Balla D. Károly: Tejmozi

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben.

Azonban nemcsak a történet hőse ír regényt, hanem a narrátor is, akinek szerepeltetése a fikció határán egyensúlyozó eljárás: amellett, hogy a mindentudó elbeszélő szereplői tudatát láttatja, valamint hősét és annak apját egyes szám első személyben is beszélteti, saját írásának olvasója, elemzője és kommentátora is lesz. A regény alakjainak a megteremtése részben közvetve, a mindentudó narrátor elbeszélésén és a fiú visszaemlékezésein keresztül, részben pedig közvetlenül, az apa és a fiú beszéltetése révén történik.  >>teljes szöveg – Tiszatáj // több kritika

Posztmodern kísérlet

Szabó Katalin, Kultúra és Kritika: Balla D. Károly otthonosan mozog nemcsak a próza, hanem a líra területén is. Új regénye, a Tejmozi 2011-ben jelent meg a Magvető gondozásában. Az angolszász irodalmi hagyományokra épülő emlékezés azt mutatja be, hogy az egészségtelen lelki környezetben, kiüresedett világban felnőtt ember kísérlete önmaga megértésére megvalósítható-e, ha teret (és időt) változtat. A cselekmény annyiban ragadható meg, hogy a „főhős” nyelvészprofesszor megbabonázva áll egy ablak előtt, amiben önmagát látja, és emlékezik. A regény akciója lényegében ez az emlékezés, amelynek során végigtekint gyermekkorán, ifjúságán egészen addig, amíg érett emberként meg nem áll az északi kisvárosban a szobája ablaka előtt. Mivel a történések >>Egy posztmodern kísérlet az emlékezésre

Tsúszó és a teremőr

A közösségi portál legújabb mémje:

Nemzetközi könyvhét a Facebookon:
Szabályok: Fogd a hozzád legközelebb eső könyvet. Lapozz az 52. oldalra, és írd ki állapotodnak az 5. mondatot.

A múzeum legizgalmasabb termét unott tekintettel felügyelő asszony olyan alaktalan volt, mint egy többszörösen összetett mondat, amelyből a töltelékszavak nagy száma miatt végképp kiveszett a jelentés.

Innen: Tsúszó Sándor: Utazások innen és túl