Kedves konzervatív barátaim!

Balla D. Károj *

Kedves konzervatív, polgári, keresztény barátaim, ismerőseim!

megosztottság

Mondjatok valamit!

Ami a mai Magyarországon zajlik, elkeseredéssel és aggodalommal tölt el. A keleti nagyhatalmak érdekeit kiszolgálni látszó manőverek értelmezése meghaladja tudásomat, a gazdaság hejzetének és távlati lehetőségeinek megítéléséhez nem értek, a korrupciós ügyekbe pedig természetesen nem látok bele,  azonban az egyre elképesztőbb tényekről a számomra hiteles forrásokból bőven informálódhatok és a hiteles szakértők, elemzők véleményére is odafigyelek.  Amit a hírekből és elemzésekből-értékelésekből következtetésként levonhatok, az – enyhén szólva – nem vigasztaló és bőven elegendő lenne arra, hogy elkeseredjem és aggódjam – főleg, ha azt is tekintetbe veszem, hogy a hatalom képviselői részéről a kétségeket joggal támasztó ügyek kezelését mennyi cinizmus, mennyi arrogancia, mijen pökhendi gőg, mennyi álszentség és mekkora hazugság övezi. Mégis: optimista emberként egyfelől igyekszem a pozitív fejleményeket is észrevenni és értékelni, nem keresek feltétlenül minden siker és pozitívnak látszó lépés mögött hatalmi önérdeket, szavazatvásárlási szándékot, másfelől azzal is tisztában vagyok, hogy a jelenlegi ellenzék meghatározó és jelentős támogatással rendelkező erői hatalmi pozícióban nem feltétlenül működnének sokkal jobban, tisztábban, emberibben.

despoták körében orbán viktorAmi a keleti diktatúrák iránti elköteleződésnél és nemzeti együttműködés rendszerének keresztelt intézményesített korrupciónál érzelmileg sokkal jobban felkavar, az a nyílt gyűlöletkeltés a Fidesz, a magyar kormány és szeméjesen Orbán Viktor részéről. Bár nem éltem meg tragikus korszakokat, olvasmányaim és történelmi ismereteim arra a következtetésre juttattak, no meg szeméjes érzékenységem is most már nem sugallja, hanem üvölti: nagy baj van.

gyűlöletpropagandaA tudatos és módszeres uszítás évek óta fojik a hatalomgyakorlók és az őket szolgai módon kiszolgálók részéről (nem sorolom el, aki nem vak és süket, látja és hallja, kik és mik ellen sikerült tenyérviszketésnél veszéjesebb indulatokat kelteni). A hatalmi propaganda minden korábbinál jobban megosztotta az országot és a nemzetet, eredményesen tudott éles indulatokat ébreszteni társadalmi rétegek, etnikai-vallási csoportok, más-más világnézetű és identitású emberek között, a másként gondolkodókat és kritikával élőket pedig sikerült a haza ellenségének vagy egyenesen Soros-ügynöknek beállítani és ellenük egy jelentős réteg gyűlöletét a végsőkig felfokozni.  A kormánypropaganda számára a migránsválság alkalmasnak bizonyult a zsigeri idegengyűlölet felkeltésére, de az Európai Unióval (és így az európai értékekkel) szembeni indulatokat is sikerült csúcsra járatni. A keleti despotákkal oj szívesen cimboráló és az illiberális állam eszményét meghirdető magyar miniszterelnök a gyűlölet hazájává változtatta az országot. Azt az országot, amej számomra korábban a virtuális haza szerepét tölthette be, s amejet mára emiatt elvesztettem.

Nálam nagyobb rálátással rendelkező elemzők szerint a feszültség most már kritikus mértékű, a magyar társadalmat ojan mértékben átjárta és megmérgezte a hamis ellenségképekre alapozott gyűlöletpropaganda, hogy ezen a ponton a szavak már tettekbe fordulhatnak át. A Fidesz, a kormány és a miniszterelnök ehhez bátorítást ad részben saját szavaival, részben azzal, hogy nem határolódik el a nyíltan uszítóktól.

Itt kénytelen vagyok azt a tapasztalatomat is megosztani, hogy ebben a játszmában ojkor a másik oldal is partnernek mutatkozik, a nagy különbség az, hogy ez esetben nem kezdeményező, hanem reagáló magatartásról van szó, de a tényen nem változtat, hogy az uszításra rossz válasz a viszontuszítás.

A másik oldal indulatait részben magyarázhatja (de nem mentheti), hogy mindazoknak, akik ellenzéki oldalról rendszerkritikát gyakorolnak, egyre szűkül a mozgásterük, és – valljuk be – nem elég széles azok tábora sem, akik osztják véleményüket.

Ezzel szemben a Fidesz mögött összezáró cirka kétmilliós szavazótábor elkötelezettsége megingathatatlannak látszik, rájuk hivatkozva és támaszkodva tehet meg szinte mindent a jelenlegi hatalom, és ennek a tábornak az aktivitásban tartásához van szűkség az ellenségképre és a gyűlöletre. Nekik gyártja a propagandaanyagot az állami és a megvásárolt média, előlük hallgat el eseményeket, fejleményeket, nekik torzít vagy hamisít hírt, számukra „értelmez” mindent úgy, hogy harci készültségüket ébren tartsa.

Én úgy látom, az ellenzéki erők jelenleg nem képesek a Fidesz diktálta politikai trend megfordítására, mégpedig azért nem, mert

  • nem képesek egy saját kétmilliós szavazótábort egységbe kovácsolni;
  • nem képesek a Fidesz szavazótáborát alkotók elkötelezettségét megingatni.

Hogy ezt az elkötelezettséget mi motiválja, nagyjából kitalálható. Nyilván legtöbbekben az önérdek munkál: úgy gondolják, nekik ez a kormány a jó. Itt anyagi és érzelmi megfontolások egyaránt működhetnek, és kívülről nézve akár igaz is lehet az állítás, mert ez a kormány tényleg jó nekik. Pontosabban: megfelel nekik, mert ők ijen országot akarnak.

Elvárható-e tőlük, hogy ellenálljanak a propagandának, a manipulációnak? Meg lehet-e változtatni nézeteiket, ellenségképüket, indulataikat? Pláne: elhivatottságukat, mentalitásukat?

E pillanatban azt gondolom: szinte lehetetlen. Szinte lehetetlen mindaddig, amíg a kormánypropaganda határozza meg gondolkodásukat, s amíg az ellenzéki vélemények vagy legalábbis kritikus vélemények el sem jutnak hozzájuk, vagy leperegnek róluk.

Ám szeretném hinni, hogy itt a kör nem feltétlenül zárul be!

Ugyanis a Fidesz-tábor egyebek mellett azért is tűnik megingathatatlannak, mert

  • nincs, aki a saját oldalukon bárminek az ellenkezőjéről meggyőzze vagy legalább elbizonytalanítsa őket.

Azaz: Orbán Viktor pártjának hívei nemcsak kényelemszeretetből vagy elkötelezettségükből fakadóan nem gondolkodnak kritikusan, hanem azért sem, mert saját köreiken belül kölcsönösen meggyőzik magukat saját igazukról,

  • mert a konzervatív, polgári, keresztény elkötelezettségűek még mindig azt gondolják, Orbán a kisebbik rossz, így sújos hibáit is elnézik, nem emelnek szót rendszere ellen.

A meggyőződésen túl (vagy lehet, hogy előtte?) működnek más motivációk is. Könnyen lehet, hogy az említett elkötelezettségűek azért nem élnek kritikával, mert ugyan a rendszerrel érzelmileg (már?) szemben állnak, egyes dolgoktól már viszojognak, esetleg átlátják a rendszer romlottságát is, de egzisztenciális megfontolásokból félrenéznek, hallgatnak, netán családi-baráti-munkaheji-üzleti összefonódásaik miatt nem állnak ki a sorból. De lehetnek még bőven más motivációk is.

nem lát, nem hall, nem beszél

vétkesek közt cinkos, aki néma

Elvárható-e például a frissen kinevezett színházi vezetőtől, az évtizedek óta remek lapot készítő fojóirat-főszerkesztőtől, a megerősítését váró iskolaigazgatótól, a betegeiért felelősséget érző orvostól, a pájázati döntésre váró vállalkozótól, egyáltalán: bárkitől, aki másokért felelős és/vagy akinek szakmai ambíció vannak, aki szerelmes a munkájába, elvárható-e tőle, hogy önmegvalósításának lehetőségét kockáztassa rendszerkritikus magatartásával? Nem, nem várható el, és ez ugyanaz a csapda, amej a Kádár-rendszerben fogjul ejtette a tettvágy hajtotta becsületes emberek sokaságát: a rendszerrel való együttműködés (vagy a méj hallgatás) nélkül nemigen nyílott mód arra, hogy hivatásukat, mesterségüket sikeresen gyakorolhassák.

Így hát – tisztelet a kevés kivételnek! – a konzervatív oldalon még mindig nagy a hallgatás.

Nos, én éppen hozzátok fordulok,

kedves konzervatív, polgári értékrendet követő, keresztényi normákat tisztelő barátaim, ismerőseim, kollégáim.

Némaságotokkal ne legyetek cinkosai Orbán Viktor rendszerének!

Ha látjátok a rendszer torzulásait, ha halljátok és értitek a figyelmeztető szavakat, ha megfogalmazódtak bennetek kétejek, kritikák, ellenvélemények: kérlek,  merjétek kimondani. Saját környezetetekben, társaságotokban. Persze az is szép, ha ellenzéki tüntetésen vagy a kevéske ellenzéki sajtóban teszitek, de hasznosabb lehet, ha azoknak mondjátok el, akikhez sem a tiltakozások üzenete, sem a rendszerkritikus sajtó nem jut el.

Várható, hogy a hatalom szemében azonnal ellenséggé váltok, de még mielőtt a propaganda titeket is idegen érdekek ügynökének béjegezne,  talán előtte még eljut a szavatok abból a kétmillióból legalább néhányakhoz. Nektek abban a táborban jobban hisznek, mint a régóta nyíltan ellenzékieknek. Egy ijen fellépés üzenet a hatalom felé is, bár a nyílt reakció kiszámítható, de azért vannak ott is okos és nem velejéig becstelen emberek: ha minél többen mondjátok nekik, hogy baj van az országban, hogy tűrhetetlen az, ami történik – talán elgondolkodnak egy pillanatra.

Elvárásaim nincsenek. Csak kérésem van hozzátok, kedves frissen kinevezett színházi vezető barátom!; évtizedek óta remek fojóiratot készítő főszerkesztő barátom!; iskolaigazgató rokonom!; íróbarátaim sokasága ott a művészeti akadémiában! Ne becsüljétek többre a vezetői széket, a díjakat, a havi apanázst a valódi konzervatív, polgári, keresztény értékeknél! Ugye a becsület és humánum konzervatív érték!? Ugye az emberi jogok és az emberi méltóság tisztelete, a véleménynyilvánítás szabadsága polgári érték!? Minden embert azonos módon tisztelni és felebarátunkként szeretni, elesetteket megsegíteni, idegeneket befogadni ugye keresztény érték? Ugye nem konzervatív és nem polgári és nem keresztény érték az uszítás? A csalás? A hazugság? A tolvajlás? A cinizmus és álszentség? UGYE NEM!

Kérlek, szóljatok.

Ungvár, 2017. május 20.

* Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Olvasmányul ajánlom Ungváry Krisztián és Tölgyessy Péter helyzetelemzését, értékelését

Korábban hasonló témában:

Az Orbán-rezsim bukása

Orbán Viktor feltalálta az amorf diktatúrát, amely látszatra szilárd, szerkezetét tekintve azonban inkább folyadék. Akadálytalanul szivárog fentről lefelé és mindent átitat, mígnem egylényegűvé válik vele az, amibe belehatolt.

orban-internetado-tuntetesA nyugati sajtó részéről százezresre becsült október 28-i megmozdulást sokan sokféleképpen értékelték az elmúlt napokban.  Természetesen igaza van azoknak, akik kiemelték, hogy mivel az eredetileg az internetadó bevezetése ellen szervezett tüntetés hatalmas kormány- és Orbán-ellenes demonstrációvá vált, ez lényegében leleplezte a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) az álságos, hazug voltát és előrevetítette magának az Orbán-rezsimnek a bukását. Merthogy ezt a tömeget nem a nyeretlen és megerősödni képtelen baloldali pártok vitték az utcára, hanem személyesen Orbán Viktor: az ő magatartása, az ő közvetlen vagy közvetett intézkedései, az ő modernizáció-ellenessége, begyepesedett szemlélete, cinikus kettős beszéde, megannyi pálfordulása és hazugsága  váltotta ki a tiltakozást. Az internetadó csak csepp volt a pohárban, de történetesen épp az az utolsó csepp, amitől aztán kicsordult a rovására írható sok egyéb ügy is, a stadionokba ölt milliárdoktól az elsikkasztott milliárdokig, a civil szervezetek vegzálásától az amerikai kitiltások ügyéig. Igaz az a vélekedés is, hogy az utcára vonuló tömeg megérezte önnön erejét, és ez akár oda is vezethet, hogy az Orbán takarodj! a nép hangjává válik és el fogja sodorni a rendszert, vagy ha azt nem is, a miniszterelnök bukásához mindenképpen elvezethet – főleg, hogy személye mind az EU, mind az USA számára egyre elfogadhatatlanabb. Ha ehhez még a Fideszen belüli ellentéteket is hozzászámítjuk, aligha számíthatunk másra, mint Orbán Viktor és az általa fémjelzett rezsim közeli bukására.

A súlyos érvek még hosszan sorolhatók: Orbán bűnös szerepe a nemzet megosztásában és az orcátlan klientúraépítő mutyikban,  a demokratikus intézményrendszer leépítésében és a sajtó megkaparintásában, a liberális társadalomfejlődés megakadályozásában, a Putyinnal való lepaktálásban – stb. – , mindez megtámogatható azzal a ténnyel, hogy a Fidesz a magyar szavazópolgárok kevesebb mint harmadának a támogatásával 2014-mibol-lett-ketharmadnyert kétharmadot és tesz úgy, mintha a társadalom egésze mögötte állna. Holott 73 %  NEM SZAVAZOTT RÁJUK (igaz, ebből 39 % másra se), így valójában igen erős többségben vannak azok, akik nem kérnek sem a Fideszből, sem Obánból, épp csak eddig ezt a véleményüket nemhogy érvényesíteni, de még artikulálni sem tudták. De majd most! Ez a tüntetés meghozza a fordulatot.

Minden racionális érv ellenére azt gondolom: ezekben a megfogalmazásokban több a vágykép, mint a reális valószínűség. A Kossuth Rádió sulykolásai és a köztévé bárgyúsága által agymosottak ezt nem így gondolják. Erre most történetesen hozzám igen közel álló, okos-értelmes, minden másban józanul gondolkodó, diplomás, világlátott két férfiember friss példája is figyelmeztetett. Ők vakon elhiszik a kormány propagandaszövegeit, Orbán Viktor a szívük csücske (ez szó szerint elhangzott), úgy vélik, a Fidesz jól tudja kezelni ezt a mostanit és az ehhez hasonló ügyeket, hiszen már  sajtó is mellettük áll, lévén végre megszerezték maguknak. És milyen jó, hogy ez így van és így lesz ezután is!

Orbán amorf diktatúrája

  • Diktatúrát békés-demokratikus úton megdönteni nem lehet – épp ettől diktatúra. Ha mégis, az arra bizonyíték, hogy amit megdöntöttek, az nem volt diktatúra.
  • Diktatúrát puccsal vagy forradalommal lehet megdönteni (ki-ki mérlegelje a valószínűségeket).
  • Illetve létezik a szétrohadó, önmagát felszámoló diktatúra modellje – bukásuk után helyükön leginkább kevéssé életképes féldemokráciák keletkeznek (ki-ki értékelje az ilyen forgatókönyv valószínűségét és kívánatosságát).

Legalábbis ilyenek a szilárd, kristályos szerkezetű diktatúrák. Orbán Viktor azonban feltalálta az amorf szerkezetű, plasztikus autokráciát, amely látszatra szilárd, szerkezetét tekintve azonban inkább folyadék. Képlékeny, formázható mint a gyurma, olvad, mint a viasz, ragad, mint a gyanta, nyúlik, mint a gumi. A kés könnyen belehatol – de nem tesz benne kárt, mert a diktatúra anyaga ügyesen félrehúzódik. Zárványként megtűri magában az ellenzéket, szépen körbeöleli, kibontakozni nem engedi, de nem fojtja meg. Folyékony jellege révén mindenbe beszivárog: legtöbbször nincs szükség erőszakos behatolásra: felülről lecsorog minden alsóbb szintre, beszivárog az üzleti szférába, a munkahelyekre, a magánéletbe, a csalásokba. Egyre jobban átitat mindent. Egy ideig még látni, mi az, amit átáztatott, ám idővel egylényegűvé lesz azzal, ami felitta. Megszűnik a dolgok független létezése: minden a beléhatolt szent fluidum által, révén, érdekében és céljából kezd működni, létezni.

Orbán amorf rezsimje szépen, nyájasan körbefolyja a százezres tüntetést is. Nem jelent számára igazi veszélyt. a cikk folytatódik >>

Az undormány

undormanyUndormány  (definíció)

Az undormány az emberi pszichében elkülönített, adott méretű tárhely, amelyben az életünk során megismert  visszataszító, mocskos, gusztustalan, ótvar, rohadék dolgok kapnak elhelyezést. Az undormány befogadó kapacitása genetikailag meghatározott és egyénenként csak csekély eltéréseket mutat, de kihasználtságának mértéke és módja  a személyiségfejlődés, a tanulási folyamat, a szocializáció stb. függvénye. Aki adott méretű undormányába jó rendszerezéssel és tömörítéssel igen nagy mennyiségű undorító dolgot képes összezsúfolni, gyakran megmérgeződik a túltelítettség miatt kiszivárgó undortól és esélye van arra, hogy ő maga is embertársainak az undormányába kerüljön, aki viszont laza összevisszaságban hajigál egymásra minden visszataszítót, annak meg túl hamar betelik a tárhelye és emiatt olykor kénytelen elfogadni vagy megkedvelni rosseb redva dolgokat is, mert ez még mindig egyszerűbb, mint megtalálni azt, amit esetleg kirakhatna az undormányból, hogy az új beférjen. Ám aki mértéket tud tartani mind az undorgyűjtésben, mind pedig a túlsűrítés és a túlzott lazaság között megtalálja az arany középutat, az dinamikus egyensúlyban tarthatja az undormányát; fenntartása nem jelent számára túl nagy terhet, nem veszélyezteti a mérgező anyagok kiömlése, és mivel rendszeresen felülvizsgálja és megrostálja tárhelye tartalmát, így mindig van szabad kapacitása az új és újabb mocsadékok és turhák betározásra, s így harmonikus életet élhet.

Vallomás

Bevallom, én kényes vagyok az undormányomra. Szeretem rendben tudni, de úgy, hogy azért túl sokat ne kelljen vele foglalkoznom, így inkább kreativitással pótolom a pedáns rendszerezést. Azt szeretem, ha legalább a fele üres.

De most bajba kerültem, két kedvezőtlen fejlemény miatt is.

Az ukrán válság rondaságai rohamos gyorsasággal kezdték elfoglalni a szabad kapacitásomat. Nem feneketlen hordó az én undormányom, hogy egyszerre 4-5 volt, ideiglenes és jelenlegi állam- és kormányfőt el tudjak benne helyezni! Meg jöttek csőstül szélsőségesek és radikálisok, agresszív terroristák és tömeggyilkos terrorelhárítók  – hát hogy jövök én ahhoz, hogy mindet betározzam. Komisz Ukrajna? – hol van az már! Az undormányomban az ország teljes politikai és igazgatási vertikuma sokkal erősebb jelzőkkel követel magának helyet (lásd a definíciót).

Mivel ez ügyben rostálni való alig akadt, kompenzációs manőverbe fogtam, azzal igyekezvén enyhíteni az undormány túlzott hízását, hogy ellensúlyokat építettem köréje: egy Bazsan-vers fordítását, ukrán szobrászati szemlét, kijevi fotós aktjait. Éva is besegített, Galina Tkacsuk két rövidprózáját fordítva le egy fesztiválra. Ezzel azt még kompenzálhattam, hogy a nevetséges közalkalmazotti fizetéseken tengődő kárpátaljaiaktól feletteseik anyagi hozzájárulást követelnek a hadsereg finanszírozására. Ám az önző hatalmi érdekek oltárán feláldozott ártatlanok százainak halála feletti gyászt és az ukrán elnök bosszúálló, vérszomjas szavait – „Minden ukrán életért több tucat vagy több száz élettel fognak megfizetni a sajátjaik közül” – vajon lehet-e bármivel ellensúlyozni?

Alapos bajba kerültem, félő, hogy túlcsordul az undormányom.

És erre még rátetéz az eddig is töketlen magyar politika baloldal. Hát hogy van pofájuk engem olyan helyzetbe hozni, hogy az Orbán rezsim által stabilan én nagyon megérdemelten lefoglalt jókora tárhelyről valamit ki kelljen vennem csak azért, hogy gyomorforgató elvtelenségük és gusztustalan belharcuk újabb elemeit az immáron megtelt undormányba betehessem?