Oresztész és az aggodalom

A félig nyitott ablakon karját kidugta az aggodalom. Nem, egyáltalán nem azt akarta megállapítani – mármint az aggodalom -, hogy esik-e az eső, erre nem volt szükség: a kövér cseppek jól látható csíkokat húzva kötötték egybe az eget a földdel. Hogy az aggodalom mégis kinyúlt a félig nyitott ablakon, annak okát a szemközti nyárfára épített fészek éppen megrepedő madártojásaiban kell keresnünk, illetve az afölötti bizonytalanságban, hogy a repülés szentsége vajon részét képezi-e az aktuális biológiai kánonnak. Már hogy ne képezné, mondta a szobába belépő Oresztész és határozott mozdulattal rázárta az ablaktáblát az aggodalom kinyújtott karjára.


több hasonló

A könyvégető halála

Könyvégetés közben szenvedett tűzhalált Balla D. Károly író. Az ismert kárpátaljai alkotó afeletti örömében, hogy a legrangosabb magyar kiadó gondozza új regényét, úgy döntött, minden korábbi művét megsemmisíti. Ezért előző könyveinek tetemes raktárkészletéből  ungvári házuk udvarában hatalmas gúlát rakott. Ám gyufával nem sikerült felgyújtania, a kissé már megdohosodott könyvek nem kaptak lángra. Belátta, hogy előbb papírgyutacsokat kell sodornia, ezért sorra kitépdeste egy kárpátaljai irodalomtörténeti monográfia róla szóló fejezetének a lapjait, azokból csavart fidibuszt. Fáradozása eredményesnek bizonyult, a könyvpiramis fellobbant a nyári éjszakában, Balla pedig rituális termékenységi örömtáncba kezdett körülötte. Hevülete mindaddig fokozódott, míg meg nem botlott a kert almafájának kiálló nemzeti gyökerében. Egyensúlyát veszítve éppen a máglya közepébe zuhant. A kiérkező tűzoltók már csak azt látták, hogyan hull hamvába egy korszakos tehetség.

Oresztész és a közelgés

Nem izgatta különösebben a közelgő vihar. Van ernyője, van esőkabátja. Bár itt benn a szobában aligha lesz szüksége rájuk. Teljes a biztonság, a háztetőn villámhárító, a pincében felfújható mentőcsónak. Keze ügyében a telefon, mentők, tűzoltók valahol készenlétben, ha mégis. De ugyan miért lenne mégis? Őt csak ne riogassa a rádió azzal, hogy a Dunántúlon már orkánszerű és galambtojás nagyságú. Juszt sem kezd el szorongani. a cikk folytatódik >>

Tragédia a Balatonon

A magyar tenger habjai között lelte halálát Balla D. Károly. A neves kárpátaljai költő közismert tömegiszonya és a kollektív tudattal szembeni ellenérzései miatt egyszemélyes Balaton-átúszó versenyt rendezett magának a hét végén. Túlzott önbizalma arra sarkallta, hogy a tavat ne keresztbe, hanem hosszába szelje át. Keszthelyre otthoni barátok és kollégák kísérték, akik még az utolsó percben is igyekeztek merész tervéről lebeszélni, mivel azonban erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, elhatározták, hogy a Kárpátia vitorlással nyomába szegődnek. a cikk folytatódik >>

Oresztész és a kávézacc

Az előbb elrepült egy mókus az ablak előtt, mondta bele a kávéscsészéjébe Éva egy reggelen, amikor még nem lehetett tudni, milyen ábrát rajzolnak a tektonikus vonalak a ház alá, mint ahogy azt sem, előkeveredik-e valaha a káoszból az egyén és a tömeg viszonyát ábrázoló elveszett festmény. Oresztész kinézett az ablakon, s anélkül, hogy mérlegelte volna, foroghat-e visszafelé a pincében a vízóra attól, hogy egyeninges cserkészek sorakoznak a folyóparton, kételyének adott hangot a mókus röptét illetően. Éva nem akart vitatkozni, látta, amit látott és tudta, amit tudott, de nem gondolta, hogy a látványt és a tudást feltétlenül ütköztetnie kellene egy olyan reggelen, amikor még nem dőlt el, foroghat-e visszafelé a vízóra a pincében attól, hogy a káoszba beleveszett az egyén és a tömeg viszonyát ábrázoló festmény, mint ahogy az sem, kirajzolják-e a ház alatt szerveződő tektonikus vonalak a folyóparton sorakozó egyeninges cserkészek rejtett szándékát. Oresztész sem firtatta tovább, vajon elrepülhetett-e a padlásszoba ablaka előtt az imént egy mókus, nem látta, amit nem látott és nem tudta, amit nem tudott: hogy a visszafelé folyó víz mindig az egyéntől a tömegig, a káosztól az elveszett festményig és a cserkészcsapat rejtett szándékától a repülő mókusig húzza a tektonikus vonalakat a csésze alján maradt kávézaccban.


több hasonló

Hosszú szenvedés után

Súlyos, gyógyíthatatlan diszlexia okozta Balla D. Károly író halálát. Az ismert kárpátaljai alkotó évekkel ezelőtt fedezte fel az első tüneteket, amelyek leginkább abban nyilvánultak meg, hogy képtelen volt Jókai-műveket olvasni. Orvoshoz ekkor még nem fordult. Idővel azonban romlott az állapota, s amikor legnagyobb fájdalmára a teljes XIX. századi irodalom megközelíthetetlen lett számára, szakemberek segítségét kérte. Ám az orvostudomány tehetetlenül állt a beteget egyre jobban kínzó halálos kór előtt: nem segített rajta sem a gyógyszeres kezelés, sem a fizikoterápia, sem a posztmodern.  Várható volt, hogy a műtéti beavatkozás nem halogatható sokáig, és bizony erre is sor került akkor, amikor Ballán már a receptre felírt Esterházy-regény láttán is kitört a diszlexiás roham. a cikk folytatódik >>

A költő fagyhalála

Feledékenysége áldozata lett Balla D. Károly író. A hedonista életmódjáról elhíresült kárpátaljai alkotó éjszakára nyitva felejtette annak a hűtőszekrénynek az ajtaját, amelyet közismert falánksága miatt közvetlenül a fekhelye mellett helyeztetett el. Késő este, A nagy zabálás c. film megnézése után megéhezett, kivett hát a hűtőből egy félrőfnyi házikolbász-darabot és élvezettel elrágcsálta. A frizsider ajtaját előzőleg nyitva hagyta, hogy majd visszateszi a maradék kolbászt, de mivel az egészet megette és nem volt mit visszatennie, az ajtó úgy maradt. A költő jóllakottságában mély álomba merült, nem ébredt fel a fokozódó hidegre, miközben a nagy teljesítményű hűtőgép hajnalra jóval fagypont alá csökkentette a hőmérsékletet a szobában. A költő légzése fokozatosan lelassult, legfontosabb életfunkciója, az emésztése leállt. Helyzetét súlyosbította, hogy rémisztő álmot látott: egy kóbor kutya támadt rá és minden áron meg akarta szerezni a házikolbászát. Amikor az eb képében egy kíméletlen kritikusát fedezte fel, ereiben megfagyott a vér. a cikk folytatódik >>

Oresztész hintalovon

A hervadás akkor már második napja környékezte a szökőkutat. Az első napon csak járt körülötte, figyelte rezdüléseit. Éjszakára elhúzódott mellőle, egy tuja tövéből nézte a színes fénypászmákban megújuló csodát. A második napon már közelebb merészkedett, megtapogatta a márvány medence sima köveit. Imponált neki az elegáns hűvösség, amellyel a vízsugarak a kis barokk teret szemlélték, élvezte a szél felkapta finom, friss permetet, amely időnként az arcába csapott, s amely mintha üdévé tette volna őt is: aszott arcbőre sóváran itta be az apró cseppeket, ráncai kisimultak, s amikor egy eltévedt ananász feléje gurult az egyik mellékutcából, biztos lett abban, Oresztész is ide tart nyerítő hintalován, hogy az elszáradó vízsugarak láttán mohó rügyeket fakasszon a teret borító ősz minden rozsdálló lábnyomában.


több hasonló

Böjti áldozat

Vallási fanatizmusa okozta Balla D. Károly író halálát. Az ismert kárpátaljai költő úgy döntött, az idén megtartja a nagyböjtöt, ezért hamvazószerda óta nem vett magához ételt. Az első héten  bűnbánatot gyakorolva hosszú gyónásra szánta magát: a Mozgó Világ kápolnájában őszintén feltárta korai Lenin-verse keletkezésének a történetét. A nyomasztó tehertől szabadulva így már a második héten megmutatkozni látszottak rajta a lelki megtisztulás és kiengesztelődés jelei: fokozatosan elhagyta cinizmusa és ironizáló hajlama. A harmadik héten testi átalakulások is történtek: az író amúgy kerekded arca megnyúlott, kaján tekintete szelíddé vált, lenéző ajakbiggyesztése jóságos mosolyra váltott. A negyedik hét kezdetén fogadalmat tett, hogy legalább Pünkösdig nem nyit új blogot és napi egy Facebook-bejegyzésnél többre nem ragadtatja magát – úgy tűnt, minden kedvezően alakul, az író jó úton jár afelé, hogy hitbéli meggyőződésében elmélyülve a böjt tisztító ereje megszabadítsa a világi hívságoktól. Ám a negyedik hét végén hallucinációk zavarták meg a folyamatot: az amúgy szerény tehetségű alkotó egy reggelen azzal a szent meggyőződéssel ébredt, hogy ő a magyar irodalom lángoszlopa, és ebben a minőségében nyomban szavalóversenyt kívánt indítani, amelyen csak az ő hazafias versei hangozhatnak el. Haladéktalanul hozzá is látott ezek megírásához. Már az elsőben megjósolta saját hősi halálát. A nemzeti identitás várfokát kivont szablyával védő poéta képe ugyan tökéletesre sikerült, ám az ekkor már egy hónapja koplaló költő, mielőtt leszédülhetett volna a mellvédről, váratlanul éhen halt. Csontjára aszott bőre még sokáig zörgött a vár fölött süvítő böjti szélben.


több hasonló

Oresztész hunyorgó fényben

Túl forrónak találta az iszappakolást a karján és a vállán, mégsem szólt a nővérnek. Inkább azt figyelte, ahogy az andalító, sárgás fény meg-megrezdül a kifeszített lepedők között. Feszültségingadozás, gondolta. Talán hegesztenek a közelben, és amikor ívet fog az elektróda és sercegve olvadni kezd a vas, akkor a nagy terhelés miatt a hálózatban pillanatra alább esik a feszültség, s erről tudósítanak a paravánokkal elválasztott fülkék amúgy is bágyadt fényű lámpái. Zavarta a pislákolás, behunyta hát a szemét, de ettől meg elviselhetetlen lett a forróság a karján és vállán. Nem tudta, mivel köthetné le a figyelmét, talán dudorászhatna, gondolta. De aztán jobb ötlete támadt. Elképzelte, amint egy ingoványban fuldoklik, a forró iszap már a szájáig ér, és ő kapálózva küzd az életéért. Már éppen végleg alámerült volna, amikor a nővérke felszólította, hogy azonnal hagyja abba az éneklést. Oresztész dühösen hátracsapta hegesztősisakját, új elektródát tett a fogóba, majd komótosan befejezte reggelijét a hunyorgó fényű búvárharangban.


több hasonló