Kabátlopási ügyem

A közvéleményt foglalkoztató elnöki plágiumgyanú jó alkalmat ad számomra, hogy felidézzem, magam miként keveredtem kabátlopási ügybe. Az eset a ma már messzinek tűnő múltba, a hanyatló szocializmus cenzúraterhes esztendeibe vezet. A történet eléggé szövevényes, így kis bevezető és néhány kitérő elkerülhetetlen. a cikk folytatódik >>

Esküvő a temetőben

Az ember nem sok hajlandóságot mutat a halandóságra. Alkalmasságot annál inkább – ám ezt felismerni vonakodik. Elvégre mindig mások halnak meg, lám, mi meg élünk. Hátha meg lehet spórolni a szembenézést. „Nem ismerkedem idegenekkel” – mondja a konok ember a delphoi jósda feliratát olvasva.

*

Brit tudósok kimutatták, hogy akik hisznek a halálon túli életben, átlagosan 0,7 évvel tovább élnek. Ami azt jelenti, hogy a halálon túli életben való hit a halálon inneni életet hosszabbítja meg, ami viszont szöges ellentétben áll a hívők érdekeivel, lévén nem a mostani életüket, hanem a majdanit gondolják boldognak és teljesnek, amely viszont a hitük miatt éppen ennyivel, azaz 0,7 évvel lesz rövidebb az elvárhatónál. Szemléletesen a helyzetet azzal lehetne ábrázolni, mintha valaki egy alma kesernyés külsejét abban a meggyőződésben enné meg, hogy alatta majd édes falatokat talál, ám éppen azért, mert hisz a kedvező folytatásban, neki több jut a keserű részből. Komisz fickók ezek a brit tudósok. a cikk folytatódik >>

Detonációk

Hatalmas gázrobbanás Ungváron. Ezzel a címmel jelentek meg az első híradások a magyarországi sajtóban. A nyár legutolsó napjainak uborkaszezonos szenzációéhsége valamelyest mentheti a határon túli esemény eltúlzását. De mi itthon, alig néhány utcányira, még csak nem is hallottuk a detonációt. Persze nehéz eldönteni, honnantól kezdve lehet valamit hatalmasnak mondani, egy petárdapukkanáshoz képest lehet óriási az is, ami „csupán” egy kávézó kigyulladásával és néhány csatornafedél felröppenésével jár. Nem dőltek romba épületek, nem omlott le egyetlen fal sem, nem keletkezett kráter, maga a gázcső sem ekkor sérült meg, hanem az áramszolgáltató szakembereinek korábbi talaj alatti fúrásától. A sérülést és a szivárgást azonnal észlelték, nyomban intézkedtek, értesítették az illetékeseket. Egy órával a robbanás előtt a rendkívüli ügyek minisztériumának és a gázszolgáltatónak a munkatársai ki akarták üríteni a szivárgás helyéhez közel eső kávézót, ám nem jártak sikerrel. Az egyszemélyes személyzet ellenszegült, és két vendég a figyelmeztetés ellenére sem távozott. A gáz meg szépen felszivárgott a helyiségbe a csatornajáraton keresztül, és amikor az egyik vendég bölcsen rágyújtott… Mindketten megégtek, náluk is súlyosabban a kiszolgáló, aki később a kórházban belehalt a 90 százalékos égési sérüléseibe. Kétségtelen, hogy az akár csak egyetlen emberáldozatot követelő esetet is joggal nevezhetjük borzalmas tragédiának – maga a robbanás azonban mégsem volt hatalmas. a cikk folytatódik >>

Zsanérsikoly

Nem volt egerünk, hát a macskánk hozott egyet. Előbb a pofájában szállította a teraszra, onnan pofozgatás közben beterelte a lakásba. A cincoginak szép mintázat tarkította a bundáját, mondhatni: a maga műfajában helyes kis jószág volt, azzal mégsem érthettünk egyet, hogy bekvártélyozza magát a ruhafogas alá. Ott talált ugyanis menedéket, és a macskánkat láthatóan ki is elégítette ez a helyzet, nem vetette utána magát a cipők és dobozok közé, nem is érdekelte többet. Talán arra gondolt, jól jön neki majd később ez a beköltöztetett játszótárs. Kéznél lesz, ha majd vadászhatnékja támad. a cikk folytatódik >>

Válogatott halálaim

Íróként harminchárom éve foglalkoztat a halál. Leginkább a sajátom. Alighanem költővé is akkor avatódtam, amikor két korai versemben először néztem szembe a megszemélyesített Halállal, aki az első versben kaszáját barátságosan meglóbálva köszön rám – és én ismerősként üdvözlöm. Az Életnek viszont be kell mutatkoznia, őt nem ismerem, s fel is üvöltök, amikor galambjait vállamra ülteti. A második vízió: a cikk folytatódik >>

Az Ung-parti bulváron

Nem mindennapos esemény, ha az ukrán elnök Ungvárra látogat. Volt is előtte nagy sürgés-forgás, készülődés. Gyorsmunkában csinosítgatták a várost, felmosták a sugárutat, még a kátyúkat is betömdösték, igaz, leginkább csak a várható elnöki nyomvonal mentén. A kátyúkkal számoltak, de a kutyákkal nem… A történtekről, ukrán hírforrásra hivatkozva, legnagyobb kárpátaljai hírportálunk e szavakkal számolt be: a cikk folytatódik >>

Titkos állampolgárok

Hónapok óta igyekszem ellenállni a kísértésnek, hogy naplómban a Kárpátalján felélénkült magyarellenességről írjak. Már februárban szörnyülködhettem volna a vereckei honfoglalási emlékmű újbóli megrongálása miatt (egy szélsőséges párt vezetői éghető anyagot öntöttek rá, és felgyújtották), és folytathattam volna áprilisban, amikor az emlékmű újból az ukrán nacionalisták céltáblájává vált (ezúttal feliratokat és horogkereszteket festettek rá). De nem sokkal később Petőfi ungvári szobrát is megcsonkították: kardjának kiálló részét egyszerűen lefűrészelték egy hajnalon. a cikk folytatódik >>

Boldog Ung-vidék

Alábbi hónaplóm a Mozgó Világ ehavi számában jelent meg, értelemszerűen április közepén foglaltam össze néhány érdekes megkeresést. (Egy fejleményről az Utójegyzetben)

Novellát írni kicsit olyan, mint madarat fogni. Csak nehezebb… Észrevétlenül kell kis térben nagyot rugaszkodni, ügyesen utánakapni a tovarebbenőnek, és az utolsó mondattal megmarkolni, mielőtt csúfondárosan csicseregve felszállna a diófa legtetejébe. A macskánk tudja, hogyan kell. Nekem mostanában alig-alig sikerült. Aztán mégis. a cikk folytatódik >>

Egy Lenin-vers története

Gyakorló önboncnok vagyok, így számomra soha nem okozott nehézséget szembenézni korábbi, húsz-huszonöt vagy akár harminc-harmincöt évvel ezelőtti önmagammal. Mindig is igyekeztem tudatosítani kicsi és súlyos hibáimat, apróbb és nagyobb tévedéseimet, piszlicsáré vagy „végzetes” mulasztásaimat egyaránt. Magamat elemezve így nagyjából tudom, ballépéseim, netán bűneim közül melyek azok, amelyeken a): leginkább csak mosolyogni lehet; amelyekkel b): érdemes komolyan szembenézni, okulni, tanulságokat levonni belőlük; illetve c): mi az, ami fájdalmas tényként, lelkiismereti problémaként elevenen él bennem úgy, hogy valószínűleg soha nem vethetem ki magamból. E között a három kategória között én elég jól érzem a különbséget, és bizony nem vagyok hajlandó álmatlanul forgolódni amiatt, ami megmosolyogni való; és ellenkezőleg, nem intézem el egy legyintéssel azt, ami erkölcsi teherként nehezedik rám. a cikk folytatódik >>

Alla leleplezése

Mozgó Világ, 2011/márciusIdeje felfednem az igazságot. Nem mintha a közvéleményt égetően foglalkoztató titokról vagy világra szóló átverésről lenne szó, ám bizonyos irodalmi berkekben mégis tudnak Alláról, neve, versei és naplói megjelentek nyomtatásban, életrajza fent volt a Wikipédián, megtalálja a Google, kritikák és tanulmányok foglalkoztak regényben is megrajzolt alakjával – kilétét mégis homály fedi. S bár ennek eloszlatására senki sem tett kísérletet, szerkesztők, kritikusok, irodalomtörténészek soha nem vonták kétségbe valódiságát, mindenki elfogadta azt, amit közöltünk vagy amit elhallgattunk róla, most mégis úgy érzem, ideje, hogy a titokzatos nőalakról lehulljon a lepel. a cikk folytatódik >>