Béla vitéz lesz

Igazából nem kellene, hogy az ilyesmi felzaklasson. Mégis: az egyik eset gyomoridegességet okozott, a másik szinte hanyatt vágott – és azóta is tépelődöm azon, hogyan is vannak ezek a dolgok, mi zajlik le az emberek fejében, amikor nagyjából önmagukkal fordulnak szembe.

A frissebb, minapi eset kevésbé kavart fel, de azért pillanatra összerántotta a gyomomat és egy napra eléggé keserű lett a hangulatom. Amióta csak ismerem, Sándort jelesebb írótársaim közt tartottam nyilván. Erre több okom is volt. Az első, persze, hogy jó író. Húsz egynéhány éve egy szerkesztőségben nyomták a kezemben a kötetét: írjak róla kritikát. Elmondták azt is, a szerző a Délvidékről menekült a háború, a besorozás elől, most keresi a helyét Magyarországon. Ez az információ fontos volt, mégis zavart: féltem, befolyásol majd a véleményem kialakításában. Hogy az emberi faktorból eredő esetleges pozitív elfogultságot kompenzáljam, nagyon szigorú szemmel kezdtem olvasni a novellákat. Amelyek kitűnőek voltak: érzékeny, a tárgyi valóságból és történésekből kiinduló, de metaforikus jelentésekig eljutó elbeszéléseket olvashattam, megérintett az ábrázolás érzékenysége, a legmélyebb tragikumú emberi sorsokat is természetes hozzáállással, színes nyelvezeten előadó írói attitűdje. Szép kritikát kanyarítottam, mintegy igazodva a szerző férfias érzékenységéhez, költőien képies, mégis élesen realista, puritán tisztaságú világához. Ezek után, az esztétikai élmény után lehetett helye az emberi együttérzésnek, a háború elől menekülő, velem nagyjából egykorú írótárs iránti pótlólagos szimpátiának.

Nagyrabecsülésem másik oka az volt, hogy Sándor igen sokat tett az irodalom és internet összekapcsolása terén. Az úttörő világhálós irodalmárok egyikét láttam benne, aki felcipeli a világhálóra a regényírást, kollektív webes műfajt teremt belőle – s eközben a netet levonszolja az írók és olvasók közé. Igen hatékonyan végzi hosszú évek óta a két szféra közelítését, egymásba kreálását – ezt a munkáját mindig kivételes tisztelettel, elismeréssel követtem.

A minap azonban másféle tevékenységére lettem figyelmes. A nagy közösségi portálon ugrott szemem elé egy megosztása. No mi másról, mint a menekültügyről – amely most elárasztja nemcsak a sajtót, hanem a Facebookot is. A megosztott hírre már nem is emlékszem, de Sándor pársoros kommentárja eléggé szíven ütött. Reagáltam. Visszaszólt. Visszaszóltam. Azt írtam, aki maga is háborúból menekült, attól méltatlan ez a hozzáállás. Természetesen azzal jött, hogy ő idegenek elől menekült a sajátjai közé, nem pedig sajátjai közül idegenekhez. Ami persze igaz, mégis le kellett írnom a szigorú ítéletet: ha a közvetlen életveszély elől menekülök tekintetében nem a humánum és a szolidaritás az irányadó, hanem a sajátjaim – nem sajátjaim alapján gondoljuk, hogy van támogatandó és van elítélendő menekült, akkor az bizony nem más, mint rasszizmus.

Amíg vártam reagálását, megnyitottam a profilját, lássam, mi mást írt be, osztott meg mostanában. Elképedtem. Vagy húsz bejegyzés pattant szemem elé. Egy sem volt, amelyik pozitívan, együttérzéssel szólt volna a szerencsétlenekről. Amikor egy ízetlen élcelődés is előbukkant, felháborodásomban nem tehettem mást: jeleztem a szerzőnek, hogy kizárom ismerőseim sorából. Ahogy erre reagált, az is fájó volt: láthatóan örült annak, hogy megszabadul valakitől, aki ezekben az ügyekben másként gondolkodik.

Szerzett nekem egy rossz napot.

vitezi-rendA másik eset korábban történt és fájdalmasabban érintett, mert Bélát a rendszerváltás éveiben és azt követően cirka tíz éven át egyik közeli barátomnak tudhattam. Számos közös dolgunk volt, sok időt töltöttünk együtt, alaposan megismertük és kiismertük egymást. Még azt is mondhatom: hatott rám, sokat tanultam tőle és volt némi szerepe abban, hogy ma úgy gondolkodom, ahogy.

Egy ruszin (na jó, ukrán) kisvárosban nőtt fel, így magyar szülei nem járathatták magyar iskolába. Anyanyelvét tökéletesen beszélte, írásban már nehezebben boldogult. Világirodalmi, művészeti tájékozottsága imponálóan széles volt, a magyar kultúra terén azonban inkább jókora fehér foltok jellemezték műveltségét.

Számomra akkoriban a nemzeti jelleg rendkívül fontos volt. A kárpátaljai magyarság akkor szabadult fel az alól a szovjet internacionalista ideológia alól, ami valójában oroszosítást, szovjetizácót jelentet, és sokad magammal akkor azt gondoltam, nekünk, fiatal értelmiségeiknek a dolgunk, hogy pátriánk anyanyelvű kultúráját missziós elhivatottsággal műveljük, kibntakoztassuk. Béla ebbéli buzgalmunkat elnéző mosollyal kezelte. Az úgynevezett magyar ügy őt kevéssé érdekelte, a művészetre, irodalomra, filmre a globális értékek felől tekintetett, egyértelműen kozmopolita eszméket vallott. Ebben vitáink is voltak. Azt találtam mondani, hogy a nemzeti eszmény nemesebb, mint a kozmopolitizmus. Azzal válaszolt, hogy a nemzeti ideák nevében már nagyon sok embert megöltek a világon, de a kozmopolitizmus jegyében még senkire nem támadott rá senki (hát igen, mindig a kozmopolitákat üldözték, nem pedig ők üldöztek másokat). Ez nagyon egyszerű, de nyomós érv volt szememben, sokáig tűnődtem rajta, és minden bizonnyal szerepet játszott abban, hogy ma az univerzalitások, a globális emberi értékek felől nézem a nemzeti specifikumokat.

Béla háromszor nősült, egyik felesége sem volt magyar, két gyerekét Ungváron járathatta volna magyar iskolába, de nemcsak hogy ezt nem tette, hanem még alapszinten sem tanította meg őket magyarul beszélni. Nyilván: ezt nem tartotta sem fontosnak, sem szükségesnek. Emiatt kicsit nehezteltem is rá.

A minap azért hívott fel, hogy megkérjen: a magyar vitézi renddel kapcsolatban nézzek utána valaminek az interneten. Ő nem boldogul, mert a számítógépén – laptop – sem a böngésző, sem az operációs rendszer nem magyar, így a Google mindig rossz helyre viszi… Ezt némi kétkedéssel fogadtam, de próbáltam segíteni. Azt is megkérdeztem, erős iróniával, miért kell neki ez az infó, csak nem be akar lépni. Gyanúsan hallgatott, rákérdeztem tehát irónia nélkül. Igen, szándékában áll.

Hát ezen kiadtam. Az utóbbi tizenöt évben nem volt szoros a kapcsolatunk, nem figyelhettem meg „eszmei fejlődését”, nem tudom, mi és hogyan zajlott le a fejében, ám hogy a multikulturalitásban élő, progresszívan gondolkodó, a nemzeti eszme iránt különösebb fogékonyságot soha nem mutató (sőt, azt inkább elutasító) Bála barátom hogyan jutott el a szándékig, hogy belépjen a Horthy Miklós alapította vitézi rendbe, az nem igazán fért a fejébe. Ezt el is mondtam neki a telefonban, meg azt is, gondolkozzon el azon, hogy a magyar vitézi rend vajon pozitív vagy negatív szerepet játszott mondjuk a zsidótörvények érvényesítésében, Magyarország dicstelen háborús szerepvállalásában…

Meglepő módon a templomos lovagokra, kevésbé meglepően a keresztény eszmékre hivatkozott.

Igen, hívőnek Béla mindig is hívő volt. Templomba is járt, keresztet vetett, ha elindult a kocsival, amelynek visszapillantó tükrén kis kereszt himbálózott egy láncon. Nem is volt ezzel semmi bajom, erről soha nem vitatkoztunk. Ő magánügyként kezelte, s én is annak tekintettem. Bizonyos életviteli dolgairól ugyan azt gondoltam, nehezen egyeztethető össze a mély vallásossággal – de hát ezt intézze el ő a lelkiismeretével és a jóistennel (valamelyik szolgájának nyilván meg is gyónta…).  Hogy ez a kívülről  inkább csak formálisnak látszó vallásosság hogyan vezette arra, hogy progresszív liberális gondolkodását teljesen megtagadva egy történelmileg meghaladott, konzervatív, rendpárti, nacionalizmussal áthatott jobboldali szervezetben vélje megtalálni eszmetársait, az nem tudom. Olyanokat ismerek, akik nyerészkedésből vagy rangkórság okán tesznek hasonló lépéseket, olyanokat is, akik más területen mutatott sikertelenségüket, kudarcaikat, tehetségtelenségüket próbálják így kompenzálni – ám tudtommal Béla esetében egyik körülmény sem áll.

Beszélgetésünk végén arra kértem, fontolja még meg erősen ezt a dolgot, ezt elfogadta és határozottan állította, a napokban felkeres, hogy részletesen beszélhessünk erről.

Ehhez képest egy véletlen folytán még aznap este arról értesültem, hogy Béla vitézzé avatásának a napja már ki van tűzve. Talán azt mondanom sem kell, hogy azóta sem jelentkezett, pedig én két éjszakát végigvitatkoztam vele távollétében.


Olvasd el ezt is (2006.12):

Az imént volt nálam egy magyar vitéz. Amúgy ungvári gyerek, a rendszerváltás táján részt vett az itteni szerveződésekben (akkor szerezte érdemeit), 10 éve települt át, a határ közelében lakik. Most azért keresett meg, mert a vitézi rend arra érdemes határon túli magyarokkal is bővíteni kívánja sorait, őt bízták meg, hogy a jelölteket felkeress. Én lennék az egyik. // Megköszöntem illő módon a megtiszteltetést, és kávézás közben elsoroltam az indokokat, miért nem tudom elfogadni a vitézi rangot. // A világ mozog. De nem visszafelé. >> teljes szöveg: Panta Rhei – Litera-napló

Laptop projekt: honlapoptimalizálás – Számítógép javítás, Dell Budapest

Évával a Csillagszállóban

csillagszallo-medenceAki a címből arra következtet, hogy Évával szabad ég alatt töltöttünk egy éjszakát, azt sajnos ki kell ábrándítanom. Egy effajta beszámoló valószínűleg izgalmasabb lenne, mint a száraz közlés: írásaink jelentek meg a kulturális utcalapban. Ha valaki nem tudná, ez a főleg hajléktalanokkal foglalkozó Oltalom Karítatív Egyesület folyóirata, és a szerkesztőség tiszteletbeli elnöke nem más, mint Göncz Árpád. >> Több infó a lapról.

Bár mostanában ritkán publikálunk, ennek a felkérésnek nagyon örültünk és azonnal hozzájárultunk anyagaink megjelentetéséhez. Meglepetésünkre a szerzőkkel való egyeztetés a klasszikus folyóiratszerkesztés legszebb hagyományai szerint zajlott, szövegeinket hozzáértéssel gondozták, kaptunk korrektúrát – ezt ma már kevés szerkesztőség gyakorolja. a cikk folytatódik >>

Manzárd a földszinten

Szigorú építészeti értelemben nem minden beépített tetőtér manzárd, és a szó eredetileg nem manzárdszobát és nem manzárdlakást jelent. Hanem!

manzardSzakmai leírás szerint a manzárd egy tetőtípus, melyet törött tetőnek is neveznek. Per definitionem  a manzárd olyan tört síkú nyeregtető, amely fölfelé 45 foknál nagyobb (általában 70-80 fokos) dőlésszög után lapos, 10-20 százalékos dőlésre vált, így a hagyományos tetőtérnél sokkal nagyobb teret hoz létre a padláson. A manzárdtető lényege a külső megjelenésen túl tehát az, hogy a meredekebb tetősíkot egy alacsony hajlásszögű tető követi. Azért tervezik ilyen összetett alakzatúra, hogy könnyebb legyen a tetőtérben szobát, lakást, lakható életteret kialakítani és az jóval nagyobb lehessen, mint egy sima sátortető esetében. Metonimikus jelentésátvitellel tehát manzárdnak azt a lakást, illetve lakrész nevezhetjük, amely éppen ilyen tetőszerkezet alatt  helyezkedik el a padlástérben.

A fogalom a XVIII. századi Franciaországból ered, ott is a speciális alakú törött tetőnek volt a neve. A manzárdtetőt úgy tervezték és úgy építették meg, hogy megkönnyítse a tető alatti tér lakássá történő alakítását.

A Wikipédiából tudhatni, hogy az elnevezés François Mansart (1598-1666) francia építész és unokaöccse, Jules Hardouin-Mansart (1646-1708) nevéből ered, de nem ők a manzárd feltalálói. Már száz évvel előttük a Louvre építésze, Pierre Lescot megvalósította ezt a helytakarékos ötletet. Az viszont igaz, hogy a két Mansart tette népszerűvé a korabeli Párizsban ezt a technikát. Később az elnevezés megjelent Angliában és Németországban is, először a tető, majd a lakás megnevezésére. Később a név a szegénység és nyomor szinonimája lett, például az 1920-as években Németországban manzárdkávénak (Mansardenkaffee) nevezték az olcsó kávépótlékot. Érdekesség, hogy Szlovákiában manzárdnak nevezik a stúdiólakást.

Manzárdtörténi jelentőségű tény, hogy Ungváron, a város történelmi várnegyedében a Vár u. 8. alatti családi ház tetőtéri szobájában alkotott több mint tíz esztendőn át a kortárs magyar irodalom jeles képviselője, aki ezt a a manzárd-helyzetet szimbólummá emelte egy zseniálisnak joggal nevezhető szójáték segítségével:

Nem sokat kockáztatok. Nem vagyok hazardőr, csak a függetlenségét féltékenyen őrző manzárdőr.

Balla D. Károly 2002-től kezdte írni az Egy manzárdőr feljegyzései c. naplóját, a címet később a korábban írtakra is kiterjesztette, miközben sejtelme sem volt arról, hogy lapos tetős házuk padlástere építészeti szempontból egyáltalán nem manzárd.

Erről csak azt követően értesült, hogy nemrégiben észrevette: naplójának webhelyét képező honlapja, amelyet még 2002-ben az UngParty Manzárd névre keresztelt, a Google keresőben az első 10 találat közé került a manzárd keresőszóval. Ezt felfedezvén arra gondolt, szegény megtévesztett böngészők milyen csalódottak lehetnek, amikor építészeti megoldást vagy a fogalom definícióját keresve az ő ámbár zseniális, ám a témában mégsem releváns naplójegyzeteivel kénytelenek szembesülni. Akkor legyen itt valami a manzárdról mint olyanról! – határozta el és alaposan átalakította honlapját, eközben arra is rádöbbenve, hogy miután már éppen öt esztendeje a háznak egy földszinti szobáját lakja, ez a tetőtéri kifejezés már nem érvényes őrá és írásaira. Illetve dehogynem!

A manzárd ott van, ahol én vagyok! – állapította meg mély meggyőződéssel és hogy ne kelljen manzárdőri mivoltától megválnia, úgy tekintett körbe a földszinti szobán, mint egy tökéletes virtuális tetőtéren.

Jadviga párnája

jadviga_parnajaaz önigazoló büszkeség és magát megtagadó alázat megrázó drámája

Leadta az egyik tévécsatorna, gondoltuk, megnézzük. Lassan másfél évtizede annak, hogy először láttuk, ezalatt ki is mosódott az emlékezetünkből. Persze a sztori az élt még élénken, de a film keltette benyomások már elhalványodtak.

Nekem úgy rémlik, hogy akkor nem tetszett különösebben Deák Krisztina 2000-es alkotása. Még nagyon erős volt a könyv hatása, ereje. Závada Pál 1997-ben megjelent regénye a maga műfajában igen különleges és jelentős művészi teljesítmény. Egyedülállósága talán abban rejlik, hogy sajátosan keveredik benne a szociográfusi szemlélet és a posztmodern alkotásmód. Előbbi a szerző szakmai indíttatásából fakad, utóbbi írói-művészi felfogást tükrözi. E kettősség egyebek mellett azt is eredményezte, hogy a regényt elsősorban szövegesztétikai alkotásként értelmeztem, miközben a nép- és társadalomrajzi értékek fölött bűnös módon elsiklottam, mi több, maga a történet is háttérbe szorult nálam, elhalványította a szövegiség. Ezt a nagyon kimunkált, bonyolult, konstrukciójával lenyűgöző és stílusbravúrként is felfogható szövegszerűséget viszont a filmben hiába kerestem. Sem a naplóműfajból származó belső vívódások és hol megvallott, hol bevallatlan meghasonlások nem jöttek át, sem a „Jadviga beleír” posztmodern gesztusa nem érvényesül (a fiútól származó, harmadik beleírói rétegről már nem is beszélve) – holott ezek a regényben a folyamatos újraértelmezés lehetőségét kínálják, illetve azt, hogy a ténylegesen megtörténtek mind hitelesebb (de mind reménytelenebbül kusza) egymásutánjában valahogy mégis kiigazodjunk. Ezekhez képest a film nekem akkor túl lineárisnak, túlságosan történés-központúnak tűnt. a cikk folytatódik >>

Keserű elutasítás

kgyorgy-vitezAzt, hogy a magyart kicsit törve beszélő valahai kárpátaljai fickó Záhonyban élve már a Vitézi Rend tagja lett s teleaggatta magát érdemjelekkel, mint valaha a szovjet veteránok, valószínűleg elnézném. Talán még azt is, hogy Orbán Viktor oldalát kedveli. No de a Jobbik? – ez már kizáró ok. Pedig jól ismerem, a 90-es évek legelején még valami barát-félék is voltunk, így teljesen indokolt lenne, hogy visszaigazoljam jelölését a közösségi oldalon. a cikk folytatódik >>

Benne leszek a Pacsirtában

pacsirtasekRádiókészüléknek is eléggé mulatságos név volt valaha, 21. századi internetes rádióadónak – www.pacsirta.hu –  (szerintem, bocs) kifejezetten idétlen. Még ha valami retrós, nosztalgikus kezdeményezés lenne! – de nem az. Hogy micsoda, és miért indult el február 1-jén, arról itt olvashatni. A kezdeményezés szimpatikus, a függetlenség és pénznélküliség túlhangsúlyozása kevésbé. Előbbi felülbírálásához elegendő átnézni a stáblistát: ez kérem egy masszívan ellenzéki, baloldali és liberális értékrendű rádió. Ami persze énszerintem örvendetes (hátha sikerül valami jobbat összehozni, mint a Klubrádió), meg az is, hogy civil, pártoktól távolságot tartó  formációként működik – pacsirtanagy kérdés, hogy mondjuk egy-két hét múlva is annak lehet-e majd tekinteni, avagy szépen bedarálódik a politikai érdekek nagy kolbászába. Mondom mindezt akként, mint aki ma este meg fog benne szólalni…  a cikk folytatódik >>

Újrainstallálás, szinkronizálás

Operációs rendszer telepítése

win7 laptopraKét igazán kellemetlen dolog létezik az ember életében: a munkakörlet környékén zajló nagyobb fajta takarítás és a számítógép / laptop újrainstallálása. Előbbinek a súlyos viszontagságait és fájdalmas veszteségeit mindenki ismeri, utóbbi főleg olyan webmániákusokat sújt veszedelmes mértékben, akik száz helyre be vannak jelentkezve több tucatnyi különböző felhasználónévvel és annál is több jelszóval, továbbá pedig böngészőjükben tízegynéhány éve gyűjtik a hasznosnál fölöslegesebb webcímeket, akiknek van tucatnyi mailfiókjuk és akiknek a wördjuk roskadozik a gyorsszövegektől… Ezt-azt ilyen-olyan módon persze le lehet menteni a winchester legyalulása előtt, de minden kényesen finom beállítás újracizellálása akkor is napokig tarthat. a cikk folytatódik >>

Könyvcímeim rejtvényben

magazA múlt heti Népszabadság-magazin keresztrejtvényét az én fanyar mosolyom ékesíti (Csönge fotója), megfejtésként pedig könyvcímeim szerepelnek. Ténylegesen is elmosolyodtam az alábbiak láttán, a rejtvény szerkesztője ugyanis valamelyik közösségi oldalról vette születési dátumomat és semmilyen hitelesebb forrásban (irodalmi lexikon, írói oldal vagy akár a wiki) nem nézett utána, én pedig ezeken a közösségi helyeken tudvalevőleg mindig meghamisítom ezt az életrajzi adatomat abból a célból, hogy a tömeges felköszöntéseknek elejét vegyem. Ezúttal tehát nemcsak írói rangomat sikerült öregbíteni, hanem néhány hónappal engem magamat is. (A kép két kattintással jól olvasható méretűvé nagyítható:) | Frissítés: jelentkezett a keresztrejtvény készítője, Szetei Zsolt. Állítása szerint a wikiről szedte le a helyes adatot, tehát a nyomda ördöge az, aki megtréfált :) a cikk folytatódik >>

Megjelent Az utolsó futamok

utolso_futamokMegjelent második naplókönyvem. Az első az ezredforduló 7 esztendejét ölelte fel (1997-2003), ez a mostani pedig a 2004-2007-es időszakot. Azért éppen ezt, mert ekkor sok minden lezárult az életemben, ezt kívánja sejtetni a cím is. És bár időben az akkori eseményektől még nem kerülhettem messze, a korrektúra olvasása közben mégis akadtak olyan epizódok, amelyeket szinte teljesen elfelejtettem. Pedig igazán illő lenne jobban emlékezni arra, ami megtörtént. Arra meg még annál is inkább, amit csak úgy kitaláltam…

Ebben a könyvben ugyanis akad néhány fiktív szereplő és költött történet. Szemben az előző kötettel, amelyben ilyesmit lámpával sem találni. Ez talán érthető is: ahogy gyérülnek a kinti események, úgy szaporodnak a koponyán belül zajlók. a cikk folytatódik >>

Vipera, Tsúszó, Weöres

blog„Szétblogolod magad, Károly, nem tudlak követni” – panaszkodik egy régi olvasóm, aki, miután leszoktattam arról, hogy még mindig a már csak ritkán használt bdk.blog.hu-n keresse új posztjaimat és akit végre átszoktattam ide, most joggal panaszolja, hogy sem a beregszászi népszínház feltámadásáról, sem Tsúszó Sándor Ford kocsijáról, sem a Weöres évforduló okán írt posztomat nem itt közöltem, hanem más-más blogjaimban, csak hosszú kereséssel tudott rájuk bukkanni. Igaza van. Nem biztos, hogy szerencsés az a túlzott differenciálás, amellyel téma, stílus, műfaj alapján szétválasztom a jegyzeteimet. Közéleti kekeckedéseim újabban a Kárpáti Viperában jelennek meg, az irodalomhoz-művészethez és saját írói munkámhoz sorolható hosszabb közlések (+ a versek) a Balládiumba kerülnek, a személyesebb apróságok főleg a Noteszban kapnak helyet, az meg logikus, hogy ha Tsúszó Sándor-kutatásaim újabb eredményét foglalom össze, az a Tsúszó-blogban legyen olvasható. – De azért igyekszem segíteni a labirintusomban eltévedőknek. Itt jobbra most kilistázva láthatók a Vipera frissei, ezen kívül van egy oldal, amelyiken 9 fontosabb blogomat lehet nyomon követni: BDK BLOGOK.  De kedvében akarok járni azoknak is, akik nagyobb kutatómunka nélkül szeretnének frisseimre rábukkanni, így itt most külön is ajánlom a régi olvasóm által nehezen fellelt három írást: a cikk folytatódik >>