Többé nem használok elipszilont

avagy a hejesírástudók lázadása

Tiltakozásul a magyar akadémiai hejesírási szabájzat vaskalapossága ellen ezúton bejelentem, hogy

mától új írásaimban nem használom az ly-t!

A magyar hejesírás szabájozásával hivatalból foglalkozók évtizedek óta nem képesek meghozni a döntést az elipszilon (ly, el-ypszilon) eltörléséről, holott köznyelvi használatának nincsen semmijen funkciója. A hagyományok tisztelete nagyon szép dolog, lehet hivatkozni a nyelvjárásokban még megőrzött kiejtésre csakúgy, mint a szavak etimológiájára, ám ezek nem teszik indokolttá, hogy ezt a funkcióját vesztett formát továbbra is életben tartsuk. Micsoda luxus egyazon hangra két betűjelet használni! Lám, a németek eltörölték az ugyancsak nagyon hagyományos ß-t, mert nem különbözött kiejtése az ss-től, és mert semmi funkciója nem volt.

Természetesen: ha a nyelvjárásokban még felbukkanó kiejtési módot akarjuk érzékeltetni, netán egy szó etimológiáját boncolgatjuk vagy éppen hejesírástörténettel foglalkozunk, akkor az ijen vagy más nyelvészeti szövegekben az ly használata vagy említése (mint itt is) indokolt lehet, de a most keletkező írásművekben, legyenek bármijen jellegűek, semmi nem indokolja az ly használatát, hacsak az nem, hogy a szerző-korrektor-szerkesztő-kiadó ezzel demonstrálja, hogy ismeri a hejesírási szabájzatot. Az ettől való eltérést műveletlenségre, tanulatlanságra, hányavetiségre, igénytelenségre utaló jelnek tekintik műveltebb körökben  – holott ojasvalami betartásáról van szó, aminek semmi, de semmi értelme nincsen.

Félreértés ne essék: én elég jól ismerem a hejesírást és gyakorlatilag tévedhetetlen vagyok az ly megfelelő használatát illetően, és most például igen komoj odafigyelésembe kerül, hogy ne a hosszú évtizedek óta rögzült írási reflexeimet használjam, amikor a hejes vagy szabájzat szavakat leírom. Csaknem tíz évig dolgoztam tankönyvkiadóban, ebből több éven át éppen korrektorként, s ha addig esetleg voltak is bizonytalanságaim, ezalatt volt szerencsém napi 8 órában gyakorolni a hejesírási szabájzat érvényesítését. Ezen felül huszonéves korom óta végzek egyéb szerkesztői munkákat, gondoztam napilap-mellékletet, voltak saját fojóirataim és volt könyvkiadóm, magam is írtam cirka harminc könyvet, a webes megjelenésekről most nem is szólok. Tízezer számra mentek kéziratok kezemen keresztül. Talán hihető, ha kijelentem, hogy nemcsak féltett munkaeszközöm és legfontosabb kifejezési formám a nyelv, hanem egyenesen

szerelmese vagyok a magyar nyelvnek

– mégis rászántam magam erre a lépésre, éppen azért, mert a nyelv iránti végtelen odaadásomban úgy éreztem, meg kell sürgetnem valamivel egy rég meghaladott állapot megszüntetését.

Bízom abban, hogy követőim is akadnak. Mi szép lenne, ha írók százai döntenének hasonlóan! Kíváncsi vagyok, hány esztendőre lenne szüksége az illetékeseknek, hogy tudomásul vegyék a vaskalaposságuk elleni lázadást. A hejesírástudók lázadását.

Fontosnak tartom még leszögezni, hogy visszamenőlegesen nem akarom érvényesíteni ma hozott döntésemet. Bárhol, bármiben, ahol korábban használtam, leírtam, begépeltem az ly-t, ott utólag nem javítom ki, de amit ezután írok, abból száműzöm az elipszilont. Beleértve nevemet is.

Balla D. Károj, 2017. április. 1-jén



További fejlemények:

Rossz mondat, törött ablak

szakuraHa suta, félreérthető, nyakatekert mondatot olvasok valahol, mindig Babits megállapítása jut eszembe:  Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni.  Efféle törött ablakokból bizony túlkínálat van mostanában, akad épület, amelynek homlokzatán szinte csak ilyenek találhatók. A kárpátaljai internetes portálok közül kétségtelenül a Művelődési (!) Intézet honlapja a leggazdagabb tárhelye a rossz mondatoknak. Ritkán tévedek erre a webhelyre, riaszt a minden téren megmutatkozó igénytelenségnek ez a töménysége, ha mégis meg-megnyitok egy oldalt, bosszankodni és kacagni általában egyszerre adódik módom. a cikk folytatódik >>

Címkéző magyarok

cimkeNem várt (?) reakciókat váltott ki minapi bejegyzésem, amelyben egy szerintem igen ostoba és a kárpátaljai magyarság ügyének inkább ártó, mint használó ötletet bíráltam keresetlen szavakkal: Nettó baromság – Itt Magyarul Is. Az egyik reakció magától az ötletgazdától érkezett személyes, baráti hangú e-mail formájában. Már a második sor elolvasása után arra gondoltam, milyen jó, hogy ebben az ügyben érdemi vita alakulhat ki, azonnal odatűzöm az ötletgazda levelét a cikkecském mellé, hadd lássa az olvasó az ellenvéleményt is. Ám a levél végén ott állt, hogy írója nem járul hozzá levele publikálásához. Ezt tiszteletben illett tartanom, így talán a levelezésünkre utalni sem egészen illő dolog (még 2 üzenetet váltottunk), ezért félve írom csak ide, hogy érveink nem az ötlet társadalmi vagy nyelvi vonatkozásai körül csoportosultak, hanem az anyagi háttér tisztaságáról vagy tisztátalanságáról esett a legtöbb szó. Készséggel elhittem, hogy az ötlet mögött kitalálója részéről nem állt közvetlen anyagi érdek, ám tudva, hogy milyen pénzügyi infrastruktúrába ágyazódik bele, ezt mégis le kell írnom (saját levelemből talán idézhetek): a cikk folytatódik >>

Nettó baromság

imiIlletve, meglehet, mégsem csak egyszerűen baromság, hanem a KMKSZ és a Főiskola körüli érdekcsoportok újabb támogatáslenyúló akciója. Nézegetem a primitív és csúnyácska logót,  kétszer is elolvasom a cikket, és semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy valami jó kis meghívásos (zárt körű, talán nem is nyilvános) pályázat állhat a dolog mögött, mert ember fia úgy magától ilyet ki nem talál Kárpátalján, ahol a civil szerveződés még a béka feneke alatt sincsen, ahol nem egy ilyen mozgalmat, hanem 23 év alatt egy tisztességes politikai érdekképviseletet sem tudott a magyarság felépíteni, ott majd pont a nem-magyar intézményeket, cégeket, szolgáltatókat fogja magyarcímkézni, nyilvántartani, népszerűsíteni és magyarként használni. Ahol minden ellenkező dicsekvés ellenére mélyrepülésben van az oktatás, ahol a nemzeti kulturális értékek torzulatait  már csak a silányság, a dilettantizmus és a stupid provincializmus szele hordja szét a kárpátaljai magyar ugaron – na, ott majd pont ilyen elmés ötletekből fog szabad nyelvhasználat kinőni. Ez a mozgalom épp úgy fog működni, ahogy öt nappal ezelőtt meghirdetett honlapja: a cikk folytatódik >>

Csupakabra és tigrispiton

Talán még emlékeznek néhányan arra, hogy Kárpátaljának volt saját Yetije és UFÓ-ja is. 2005-ben nem átallottam abszolút hiteles sajtóforrásokra hivatkozva a Mozgó hasábjain hírbe hozni mind az erdeinkben látott titokzatos nagylábút, mind a ruszin falucska fölött megjelent és egy férfit elrabló földön kívülieket.

A helybéli sajtó 2012 nyarán is szolgált hasonló ínyencségekkel. E sorokat szeptemberben írom, már vége az uborkaszezonnak, nemcsak hogy kezdetét vette, hanem egyre élesedik a választási kampány (Ukrajnában október 28-ára tűzték ki a parlamenti választási csalásokat), de a kedélyeket borzoló politikai hírek, úgy tűnik, nem biztosítják kellőképpen a polgárok adrenalin-szintjét, némi riogatás hát belefér az őszi szezonba is. a cikk folytatódik >>

Regionális magyar nyelv

Tekintettel arra, hogy ennek már nincsen törvényi akadálya, az Egyek csoport 2012. augusztus 13-i hatállyal hivatalosan is  Kárpátalja regionális nyelvévé nyilvánítja a magyart. Ennek értelmében a magyar nyelv Kárpátalján az államnyelvvel közel azonos jogokat élvez, korlátozás nélkül használható hivatalos eljárások során és minden kommunikációs helyzetben. Aki bármilyen módon akadályozza vagy korlátozza a magyar nyelv szabad és széles körű használatát, az megsérti Ukrajna hatályos törvényét.  A magyarnak regionális nyelvvé nyilvánításával egyidejűleg az Egyek csoport nagyrabecsülése jeléül személyre szóló kötelező intenzív magyar nyelvtanfolyamot indít a törvényt aláíró Viktor Janukovics államelnök számára, hogy Kárpátaljára látogatva szót érthessen az államnyelvet mostantól a korábbinál is rosszabbul beszélő magyarokkal.

Idegentitás

Régóta tudom, a kedvezőtlen induló helyzet és a siker elérését akadályozó úgynevezett objektív és szubjektív korlátok nem feltétlenül kárhoztatják sikertelenségre az embert, mert másutt, másban akár sokszorosan is visszakaphatja – talán inkább: visszaszerezheti – azt, ami veszni látszott. A teljesség felé több út vezet, és könnyen előfordulhat, hogy a nehezen járható tövises ösvényen mezítláb haladva többet profitálunk a saját gyötrelmeinkből, mint a kövezett úton könnyen sikló jármű vezetője a maga úti élményéből. a cikk folytatódik >>

Semmis szám, hamis mód

Mivel a november 13-át a magyar nyelv napjává tévő országgyűlési határozat egyebek mellett kilátásba helyezi, hogy a  kormány a külhoni civil közösségeket is bevonja a nyelv „korszerű továbbfejlesztését” célzó „intézkedési tervbe”, ezért az Egyek alkotócsoport elébe ment az együttműködésnek, lázas munkát folytatott, amelynek eredményeképpen, mint a csoport elnöke, ezennel bejelentem két fejlesztésünk érvénybe léptetését: az ünnep alkalmából mától a magyar nyelvben használatos a hamis igemód, a semmis szám és a kétharmados szám. Éspedig: a cikk folytatódik >>

Kicsoda Alberd Yollaka?

A Forrás ehavi számában megjelent három versfordításomat ezzel a jegyzettel láttam el:

Alberd Yollaka lív származású finn költő és nyelvész, egyike azon fiatal finnországi értelmiségieknek, akik mozgalmat indítottak a kihalt lív nyelv életre keltéséért. Írott dokumentumokra, a múlt században felgyűjtött hanganyagra, de leginkább saját kreatív hozzáállásukra támaszkodva szinte újrateremtik a kihalt-beolvadt finnugor nép amúgy feledésre ítélt nyelvét. a cikk folytatódik >>