Kinevetem Orbán Viktort

Mától kezdve mindennap este 19.00-kor gúnyosan

kinevetem Orbán Viktort, az uszítót.

 

Kinevetőkampányt indítok. Teszem ezt Soros György iránti szolidaritásból és tiltakozásul amiatt, hogy Magyarország miniszterelnöke és a Fidesz  pártpropagandistái minden korábbinál hazugabb és aljasabb gyűlöletkampányt indítottak. Hogy a szabad társadalomért és jótékonysági célokra legtöbbet áldozó magyar származású amerikai üzletember szeméjét (és arcképét) használják fel aljas uszításuk eszközeként, annak a célközönség részéről pontosan dekódolható üzenete van és nagyban hozzájárul a legalantasabb indulatok felszításához. Ezzel hatalmas károkat okoz, szétzilálja a társadalmat. A gyűlöletkeltés a gyűlölködőt mérgezi leginkább, így ez a kormánypropaganda nemcsak idegenellenes vagy antiszemita, hanem kifejezetten magyarellenes is.

Más eszközök híján szeméjes gúnykampánnyal tiltakozom ez ellen: mindennap adott időpontban hangosan kinevetem Orbán Viktort, aki minden más bűne mellett fővádlottként felelős a magyar társadalom megosztásáért, az állami szinten fojó gyűlöletkeltésért. Ugyanakkor páratlan elvetemültsége kisszerűséggel párosul: az ellenségkép megalkotásában a legprimitívebb eszközökhöz fojamodik, ebben a kocsmai hőbörgőkhöz hasonlít. Azzal a különbséggel, hogy utóbbiak csak saját kudarcaik forrását keresik mindig másban, míg Orbán hatalomféltésében egy nemzetet hergel bele a gyűlöletbe. Miközben rendkívül veszéjes az, amit tesz, ő maga egyáltalán nem félelmetes – félnivalója leginkább neki lehet. Ezt ő is tudja. Beleremeg, ahányszor kinevetem.

Nevessétek ki ti is!

Balla D. Károj, Ungvár, 2017. július 3.



Az ly-os szavak j-vel való átírása nem véletlen (katt):  Újabb írásaimban nem használok elipszilont

Kedves konzervatív barátaim!

Balla D. Károj *

Kedves konzervatív, polgári, keresztény barátaim, ismerőseim!

megosztottság

Mondjatok valamit!

Ami a mai Magyarországon zajlik, elkeseredéssel és aggodalommal tölt el. A keleti nagyhatalmak érdekeit kiszolgálni látszó manőverek értelmezése meghaladja tudásomat, a gazdaság hejzetének és távlati lehetőségeinek megítéléséhez nem értek, a korrupciós ügyekbe pedig természetesen nem látok bele,  azonban az egyre elképesztőbb tényekről a számomra hiteles forrásokból bőven informálódhatok és a hiteles szakértők, elemzők véleményére is odafigyelek.  Amit a hírekből és elemzésekből-értékelésekből következtetésként levonhatok, az – enyhén szólva – nem vigasztaló és bőven elegendő lenne arra, hogy elkeseredjem és aggódjam – főleg, ha azt is tekintetbe veszem, hogy a hatalom képviselői részéről a kétségeket joggal támasztó ügyek kezelését mennyi cinizmus, mennyi arrogancia, mijen pökhendi gőg, mennyi álszentség és mekkora hazugság övezi. Mégis: optimista emberként egyfelől igyekszem a pozitív fejleményeket is észrevenni és értékelni, nem keresek feltétlenül minden siker és pozitívnak látszó lépés mögött hatalmi önérdeket, szavazatvásárlási szándékot, másfelől azzal is tisztában vagyok, hogy a jelenlegi ellenzék meghatározó és jelentős támogatással rendelkező erői hatalmi pozícióban nem feltétlenül működnének sokkal jobban, tisztábban, emberibben.

despoták körében orbán viktorAmi a keleti diktatúrák iránti elköteleződésnél és nemzeti együttműködés rendszerének keresztelt intézményesített korrupciónál érzelmileg sokkal jobban felkavar, az a nyílt gyűlöletkeltés a Fidesz, a magyar kormány és szeméjesen Orbán Viktor részéről. Bár nem éltem meg tragikus korszakokat, olvasmányaim és történelmi ismereteim arra a következtetésre juttattak, no meg szeméjes érzékenységem is most már nem sugallja, hanem üvölti: nagy baj van.

gyűlöletpropagandaA tudatos és módszeres uszítás évek óta fojik a hatalomgyakorlók és az őket szolgai módon kiszolgálók részéről (nem sorolom el, aki nem vak és süket, látja és hallja, kik és mik ellen sikerült tenyérviszketésnél veszéjesebb indulatokat kelteni). A hatalmi propaganda minden korábbinál jobban megosztotta az országot és a nemzetet, eredményesen tudott éles indulatokat ébreszteni társadalmi rétegek, etnikai-vallási csoportok, más-más világnézetű és identitású emberek között, a másként gondolkodókat és kritikával élőket pedig sikerült a haza ellenségének vagy egyenesen Soros-ügynöknek beállítani és ellenük egy jelentős réteg gyűlöletét a végsőkig felfokozni.  A kormánypropaganda számára a migránsválság alkalmasnak bizonyult a zsigeri idegengyűlölet felkeltésére, de az Európai Unióval (és így az európai értékekkel) szembeni indulatokat is sikerült csúcsra járatni. A keleti despotákkal oj szívesen cimboráló és az illiberális állam eszményét meghirdető magyar miniszterelnök a gyűlölet hazájává változtatta az országot. Azt az országot, amej számomra korábban a virtuális haza szerepét tölthette be, s amejet mára emiatt elvesztettem.

Nálam nagyobb rálátással rendelkező elemzők szerint a feszültség most már kritikus mértékű, a magyar társadalmat ojan mértékben átjárta és megmérgezte a hamis ellenségképekre alapozott gyűlöletpropaganda, hogy ezen a ponton a szavak már tettekbe fordulhatnak át. A Fidesz, a kormány és a miniszterelnök ehhez bátorítást ad részben saját szavaival, részben azzal, hogy nem határolódik el a nyíltan uszítóktól.

Itt kénytelen vagyok azt a tapasztalatomat is megosztani, hogy ebben a játszmában ojkor a másik oldal is partnernek mutatkozik, a nagy különbség az, hogy ez esetben nem kezdeményező, hanem reagáló magatartásról van szó, de a tényen nem változtat, hogy az uszításra rossz válasz a viszontuszítás.

A másik oldal indulatait részben magyarázhatja (de nem mentheti), hogy mindazoknak, akik ellenzéki oldalról rendszerkritikát gyakorolnak, egyre szűkül a mozgásterük, és – valljuk be – nem elég széles azok tábora sem, akik osztják véleményüket.

Ezzel szemben a Fidesz mögött összezáró cirka kétmilliós szavazótábor elkötelezettsége megingathatatlannak látszik, rájuk hivatkozva és támaszkodva tehet meg szinte mindent a jelenlegi hatalom, és ennek a tábornak az aktivitásban tartásához van szűkség az ellenségképre és a gyűlöletre. Nekik gyártja a propagandaanyagot az állami és a megvásárolt média, előlük hallgat el eseményeket, fejleményeket, nekik torzít vagy hamisít hírt, számukra „értelmez” mindent úgy, hogy harci készültségüket ébren tartsa.

Én úgy látom, az ellenzéki erők jelenleg nem képesek a Fidesz diktálta politikai trend megfordítására, mégpedig azért nem, mert

  • nem képesek egy saját kétmilliós szavazótábort egységbe kovácsolni;
  • nem képesek a Fidesz szavazótáborát alkotók elkötelezettségét megingatni.

Hogy ezt az elkötelezettséget mi motiválja, nagyjából kitalálható. Nyilván legtöbbekben az önérdek munkál: úgy gondolják, nekik ez a kormány a jó. Itt anyagi és érzelmi megfontolások egyaránt működhetnek, és kívülről nézve akár igaz is lehet az állítás, mert ez a kormány tényleg jó nekik. Pontosabban: megfelel nekik, mert ők ijen országot akarnak.

Elvárható-e tőlük, hogy ellenálljanak a propagandának, a manipulációnak? Meg lehet-e változtatni nézeteiket, ellenségképüket, indulataikat? Pláne: elhivatottságukat, mentalitásukat?

E pillanatban azt gondolom: szinte lehetetlen. Szinte lehetetlen mindaddig, amíg a kormánypropaganda határozza meg gondolkodásukat, s amíg az ellenzéki vélemények vagy legalábbis kritikus vélemények el sem jutnak hozzájuk, vagy leperegnek róluk.

Ám szeretném hinni, hogy itt a kör nem feltétlenül zárul be!

Ugyanis a Fidesz-tábor egyebek mellett azért is tűnik megingathatatlannak, mert

  • nincs, aki a saját oldalukon bárminek az ellenkezőjéről meggyőzze vagy legalább elbizonytalanítsa őket.

Azaz: Orbán Viktor pártjának hívei nemcsak kényelemszeretetből vagy elkötelezettségükből fakadóan nem gondolkodnak kritikusan, hanem azért sem, mert saját köreiken belül kölcsönösen meggyőzik magukat saját igazukról,

  • mert a konzervatív, polgári, keresztény elkötelezettségűek még mindig azt gondolják, Orbán a kisebbik rossz, így sújos hibáit is elnézik, nem emelnek szót rendszere ellen.

A meggyőződésen túl (vagy lehet, hogy előtte?) működnek más motivációk is. Könnyen lehet, hogy az említett elkötelezettségűek azért nem élnek kritikával, mert ugyan a rendszerrel érzelmileg (már?) szemben állnak, egyes dolgoktól már viszojognak, esetleg átlátják a rendszer romlottságát is, de egzisztenciális megfontolásokból félrenéznek, hallgatnak, netán családi-baráti-munkaheji-üzleti összefonódásaik miatt nem állnak ki a sorból. De lehetnek még bőven más motivációk is.

nem lát, nem hall, nem beszél

vétkesek közt cinkos, aki néma

Elvárható-e például a frissen kinevezett színházi vezetőtől, az évtizedek óta remek lapot készítő fojóirat-főszerkesztőtől, a megerősítését váró iskolaigazgatótól, a betegeiért felelősséget érző orvostól, a pájázati döntésre váró vállalkozótól, egyáltalán: bárkitől, aki másokért felelős és/vagy akinek szakmai ambíció vannak, aki szerelmes a munkájába, elvárható-e tőle, hogy önmegvalósításának lehetőségét kockáztassa rendszerkritikus magatartásával? Nem, nem várható el, és ez ugyanaz a csapda, amej a Kádár-rendszerben fogjul ejtette a tettvágy hajtotta becsületes emberek sokaságát: a rendszerrel való együttműködés (vagy a méj hallgatás) nélkül nemigen nyílott mód arra, hogy hivatásukat, mesterségüket sikeresen gyakorolhassák.

Így hát – tisztelet a kevés kivételnek! – a konzervatív oldalon még mindig nagy a hallgatás.

Nos, én éppen hozzátok fordulok,

kedves konzervatív, polgári értékrendet követő, keresztényi normákat tisztelő barátaim, ismerőseim, kollégáim.

Némaságotokkal ne legyetek cinkosai Orbán Viktor rendszerének!

Ha látjátok a rendszer torzulásait, ha halljátok és értitek a figyelmeztető szavakat, ha megfogalmazódtak bennetek kétejek, kritikák, ellenvélemények: kérlek,  merjétek kimondani. Saját környezetetekben, társaságotokban. Persze az is szép, ha ellenzéki tüntetésen vagy a kevéske ellenzéki sajtóban teszitek, de hasznosabb lehet, ha azoknak mondjátok el, akikhez sem a tiltakozások üzenete, sem a rendszerkritikus sajtó nem jut el.

Várható, hogy a hatalom szemében azonnal ellenséggé váltok, de még mielőtt a propaganda titeket is idegen érdekek ügynökének béjegezne,  talán előtte még eljut a szavatok abból a kétmillióból legalább néhányakhoz. Nektek abban a táborban jobban hisznek, mint a régóta nyíltan ellenzékieknek. Egy ijen fellépés üzenet a hatalom felé is, bár a nyílt reakció kiszámítható, de azért vannak ott is okos és nem velejéig becstelen emberek: ha minél többen mondjátok nekik, hogy baj van az országban, hogy tűrhetetlen az, ami történik – talán elgondolkodnak egy pillanatra.

Elvárásaim nincsenek. Csak kérésem van hozzátok, kedves frissen kinevezett színházi vezető barátom!; évtizedek óta remek fojóiratot készítő főszerkesztő barátom!; iskolaigazgató rokonom!; íróbarátaim sokasága ott a művészeti akadémiában! Ne becsüljétek többre a vezetői széket, a díjakat, a havi apanázst a valódi konzervatív, polgári, keresztény értékeknél! Ugye a becsület és humánum konzervatív érték!? Ugye az emberi jogok és az emberi méltóság tisztelete, a véleménynyilvánítás szabadsága polgári érték!? Minden embert azonos módon tisztelni és felebarátunkként szeretni, elesetteket megsegíteni, idegeneket befogadni ugye keresztény érték? Ugye nem konzervatív és nem polgári és nem keresztény érték az uszítás? A csalás? A hazugság? A tolvajlás? A cinizmus és álszentség? UGYE NEM!

Kérlek, szóljatok.

Ungvár, 2017. május 20.

* Újonnan keletkező írásaimban nem használok elipszilont, ahol a hejesírási szabájzat megkövetelné, mindenütt j-vel hejettesítem.

Olvasmányul ajánlom Ungváry Krisztián és Tölgyessy Péter helyzetelemzését, értékelését

Korábban hasonló témában:

Virtuálisan csatlakozom a tüntetésekhez

nem maradhatunk csendben

Én sem maradhatok csendben

Én, Balla D. Károj* magyar író, ezúton fejezem ki szolidaritásomat mindazon demokratikus erőkkel, amejek szembeszegülnek Orbán Viktor rezsimjének diktatórikus törekvéseivel, a sajtószabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, a tudásalapú társadalom kialakulását korlátozó magatartásával, a magyar nemzetet megosztó, a társadalmi rétegeket és csoportokat egymás ellen hangoló, Magyarországot az európai demokratikus és liberális értékekkel szembefordító politikájával, korrupciós ügyekkel átszőtt hatalomgyakorlásával, a közvéleményt megtévesztő populista propagandájával.

Ezt a politikát és hatalomgyakorlást én méjségesen elítélem és azokkal értek egyet, akik tiltakoznak ellene, éppen ezért ezúton virtuálisan csatlakozom minden ojan erőszakmentes, demokratikus megmozduláshoz, amej ennek a tiltakozásnak ad hangot. Csatlakozásommal én is a leghatározottabban tiltakozom!  Állítsátok meg Orbán Viktort, éljen a szabadság, éljen a demokrácia.

Ungvár, 2017. április 15.

Kapcsolódó anyagok:

Feljelentem a magyar kormányt

Mivel A BEVÁNDORLÓK (migránsok) a magyar kormány szóhasználatában egyértelműen egy valláshoz (muszlim) és egy etnikumhoz (arab) tartozó jövevények megnevezése, és mivel az újabb plakátkampány egyértelműen összekapcsolja a bevándorlók óriási csoportját a terrorcselekmények egyedi elkövetővel, ezzel kimeríti a vallási és etnikai csoport elleni, nagy nyilvánosság előtt elkövetett uszítás tényállását. Az ilyen uszítás Magyarországon a Btk. 332. paragrafusába ütköző bűncselekmény, a gyűlöletre uszítás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezért ezúton, itt és most, feljelentem Magyarország kormányát.

„A párizsi terrorcselekményeket bevándorlók követték el” tartalmú plakát egyenrangú például „A romagyilkosságokat magyarok követték el” jellegű magyarellenes uszítással.

A leggyalázatosabb plakát a kormány hivatalos honlapjáról itt tölthető le:

http://www.kormany.hu/download/f/f4/c0000/nsz5.jpg

Az ördög és a részletek

ordog-reszletekbenElőbbi az utóbbiakban lakozik, mint tudjuk. Éppen ezért a részletek akár fontosabbak is lehetnek, mint a nagy egész, mert gyakran apróságokon múlnak, dőlnek el a legnagyobb dolgok is. Most én mégis arról vagyok kénytelen beszámolni, hogy elvesztettem érdeklődésemet az egyes részletek iránt, és egyre inkább az izgat és nyugtalanít: végeredményben mire fut ki, hogyan és miként lesz vége ennek az egésznek.

Éveken át szinte napi rendszeresség dohogtam ezen-azon éppen aktuális blogomban, egy-egy témát összegezve cikkeket publikáltam lapokban, folyóiratokban. Reagáltam szinte minden fontosabbnak gondolt eseményre, fejleményre, ha nem is azonos mértékben, de odafigyeltem mind a magyarországi, mind az ukrajnai történésekre: politika, közélet, kultúra; a határon túli magyarság problémaköre; a kárpátaljai magyarság helyzete, válsága; a liberális eszmék és a kisebbségi jogok… Mindenről volt közreadandó véleményem, napi szinten tettem szóvá visszásságokat, igyekeztem figyelmeztetni veszélyekre, rossz tendenciákra, hibás döntésekre és ártalmas gyakorlatra. Elemeztem, élcelődtem, dohogtam. Fenemód érdekeltek a részletek, szemet szúrt minden apróság, lecsaptam, amire lehetett – miközben persze a nagy eszmék és globális érdekek védelmében hatajkodtam: emberi szabadság, egyéni és kollektív kisebbségi jogok (ezen belül a kárpátaljai magyarság hosszú távú érdekei), nyugati értelemben vett liberális demokrácia, sokszínű kultúra, a sokféleség igénye, tabuk és tilalmak nélküli alkotói szabadság…

Mondtam, mondtam a magamét – és mire mentem vele? Hát hiszen minden rosszabbra fordult.

Magyarországon 2010-től olyan politikai és társadalmi változások történnek, amelyek teljességgel ellentétesek az én eszményeimmel, a magyar társadalom többsége számára elfogadottá váltak a számomra legelutasítottabb nézetek, folyik a Horthy-éra ideológiájának a restaurációja, visszalopakodnak a jobboldali konzervativizmus legrosszabb hagyományai. Szitokszóvá vált az európaiság és a liberalizmus, viszont már a parlamentben is lehet zsidózni és cigányozni – „az utca” vagy „az internet” névtelen emberének teleszájú fröcsögéséről nem is szólva. Álszent, cinikus, hazug, pökhendi és bunkó mód viselkedő, magánvagyont harácsoló korrupt senkiházikból álló politikai klán uralja az országot, élükön egy diktátori hajlamú, mindenre elszánt szociopatával – akinek remek esélyei vannak arra nézvést, hogy a kicsit itt-ott megnyomorított választási törvénynek és a szavazók szinte töretlen támogatásának köszönhetően még sokáig hatalmon maradjon. Mert az alattvalóknak felettébb tetszik, amit művel, tetszik nekik a turul vérvonal, elhiszik, hogy származási alapon hazaárulók a baloldaliak, rácuppannak halálbüntetésre, idegengyűlöletre… Igen, ezek azok a részletek, amelyektől benn ugyan forrongok, émelygek, amelyek ellen zsigerileg tiltakozom – de megírni a sok mocskot már semmi kedvem. Röffent egyet L. Simon?, mond valami bődületeset Kósa?, álszenteskedik Balog?, hazudik egy kapitálisat Lázár vagy Rogán? Elfeledkezik egy milliárdjáról Mészáros? Kitagadja a magyarságból a nemzet felét és stadiont épít az ablaka alá Orbán? Felszámol vagy lenyúl a rendszer mindent, ami még nem volt az övé? Megvásárolja a független művészeket és az „őfelsége ellenzéke” szerepébe szorítja a tehetetlen másik oldalt? Minden mozzanat felháborít – de ugyan mi változik attól, ha ezt a felháborodásomat megírom?

Ukrajnában 2013 őszén szabadult ki a rossz szellem a palackból. A dugófeszegetők akár jót is akarhattak, csak rosszkor és rossz helyen akarták az európai fordulatot: visszájára sült el minden. Az ország azóta önveszte felé gyalogol hol kisebb, hol nagyobb, hol visszakozó léptekkel. A halott egyre több, az értelmes nyilatkozat egyre kevesebb, a mozgósítás napról napra erőszakosabb. Az abszurditásig kaotikus viszonyok közepette versenyt futnak az indulatok a gáz hétszereződő árával.  Végveszélyre utal, hogy olykor az egyetlen biztos mechanizmus, ami üzemeltette a közigazgatást és a  gazdaságot, a korrupció gépezete sem működik. Hiába jön kintről a temérdek segély, támogatás, hatalmas hitel – nem elég arra, hogy békére korrumpálják azokat, akiknek jobb üzlet az állóháború.

Mindeközben a felszámolódás reális veszélyével Kárpátalja magyarsága már nem egyszerűen csak szembenéz, hanem alighanem túl van valamiféle holtponton. A közösség a rendszerváltás óta küzd saját belső problémáival anélkül, hogy hatékony politikai érdekképviseletét megteremtette volna. Néha mégis voltak biztató jelek, egy-egy területen születtek (főleg magyarországi támogatással) szép eredmények – és ezeket lehetett nagyra értékelni akkor is, ha a közösség – mint egységes egész – diszfunkcionalitást mutatott és lassan, de biztosan, fogyott, morzsolódott, öregedett, hígult. Most azonban már nagy naivitásról (vagy cinizmusról) árulkodik, ha valaki a kárpátaljai magyarság szülőföldön történő boldogulásáról beszél –  hiszen a fizikai megmaradása is erősen kétséges. Nem, kérem, szó sincs boldogulásról. Esetleg ideig-óráig történő túléléséről – de vajon érdemes-e túlélésre berendezkedni egy zuhanó repülőgépen? Nem, nem érdemes – húzzák meg egyre többen a katapult karját. Huncut, aki elvitatja igazukat.

Nos: írjam meg napi szinten az aggodalmaimat?

A részletek, a napi események dühítenek és rémülettel töltenek el – de most most már igazából az érdekel, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Az érdekel, hogyan és mikor fog megbukni Orbán hazug és álszent rezsimje. Elsodorja a népharag? Forradalom lesz? Békés vagy fegyveres? Vagy mégis összeszedi magát a teszetosza, önmaga identitását megtalálni képtelen, elhiteltelenedett baloldal és csoda folytán választást nyer? Vagy bejelentkezik végre egy új, általam húsz éve vágyott nemzeti liberális párt és újraegyesíti a nemzetet?  Vagy jön a Jobbik mindent és mindenkit elsöprő győzelme és Magyarország végérvényesen kiiratkozik a demokratikus jogállamok sorából? Ez utóbbi lehetőség – mint végkifejlet – sokkal jobban nyomaszt, mint bármilyen aktuális történés.

És mi lesz Ukrajnával? Szétesik, megszűnik vagy tovább agonizál? Vágóhídra hajtja, nyomorra kárhoztatja és/vagy menekülésre kényszeríti lakosait (köztük az itt élő magyarokat) – avagy képes túllépni saját szennyes árnyékán és legalább a javulás halovány reményét felvillanthatja azok előtt, akik mindenek dacára mégis itt szeretnék építeni jövőjüket?

Szeretném megélni, látni, élvezni, ahogy szebbik felére fordul, lakhatóbbá válik ez a térség, szerethetőbbé válnak országaink. Szeretném, de félő: nem fogom. Mert arcátlanul a nagy egészbe fészkelte magát az, aminek a  részletekben lenne illő lakoznia.

Az idegen szép

pirezAzt hiszem, ideje újra megszólalnia annak, aki, mint én, pirézként szembehelyezkedik mindenféle előítélettel és kirekesztéssel.

Legutóbb Orbán Viktor amorf diktatúrájáról írtam bővebben – Az Orbán-rezsim bukása – , illetve egy elemzésre hívtam fel a figyelmet – Pengeéles elemzés Orbánról – no meg azt a szóleleményemet is megosztottam olvasómmal, hogy Orbán és Simicska egymás geciprokai. De most újra a számra kell vennem ennek a szociopata hajlamú, keleti despotákkal cimboráló és példálózó, a nyugati liberalizmus értékeit megkérdőjelező politikusnak a nevét. Gusztusom éppenséggel nincs sok hozzá, de a hallgatás sem esnék jól kis idő után. Tehát.

megbukott-orban-viktorA „mi magyarok” nevében nagyképűen nyilatkozó és sunyi hazugságokkal a közéletet mételyező, a legalantasabb emberi indulatok kijátszásában egyre messzebb menő magyar miniszterelnök most már nemcsak a politikailag-világnézetileg szemben állók számára vállalhatatlan. Aki tagadja, hogy Magyarország a legrégibb történelmi korok óta multikulturális formáció, nemcsak tényeket hazudtol meg, hanem annak kétségbe vonásával, hogy a magyar nemzet erejét és értékét éppen a kulturális, vallási, származási, nyelvi sokszínűség képezi, egészen nyilvánvalóan a konzervatív keresztény nézetekkel, a szentistváni gondolattal megy szembe. Ezen túl a multikulturalitás elutasítása nem egyéb, mint nyílt arcul csapása mindazoknak, akik származásukban, vallásukban, nyelvükben más gyökerekkel (is) rendelkeznek – márpedig a népek és etnikai csoportok sok évszázados együttélése és keveredése okán a Kárpát-medencében valószínűleg ilyenek vagyunk sokkal többen. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a nemzetet eddig is végletesen megosztó Orbán Viktor személyét most már totálisan eluralta a kirekesztő nacionalizmus, és afelől sem, hogy az idegengyűlölet szításával, a másság elutasításával mérhetetlen károkat okoz a magyarságnak.

Ugyanakkor afelől sincsenek illúzióim, hogy szavai sok fül számára nemcsak hogy elfogadhatóak, hanem édesek is – és a miniszterelnök legnagyobb bűne éppen az, hogy önös politikai érdekből a neki helyeslők zsigeri előítéleteire támaszkodik (ahelyett, hogy példamutató elvszerűséggel szembeszállna a kirekesztő, gyűlölködő indulatokkal). Ez a bűn súlyos. És nemcsak a pirézek, hanem az ő istene szemében is. Erősen hiszek abban, hogy vétkei nemcsak az égi ítélőszék előtt, hanem még itt a földön elnyerik büntetésüket. Ha nem most, hát majd a történelemkönyvek lapjain, amelyek a magyar nemzet történetének legsötétebb figurái között fogják említeni.  a cikk folytatódik >>

Orbán és Simicska egymás geciprokai

orban-geci-simicska

A Kétfarkú Kutya Párt mémje (kattintásra nagyobb)

A magyar sajtóban hatalmas ejakulációt váltott ki, hogy a magyar miniszterelnök korábbi bizalmi embere, az, aki a Fidesz gazdasági bázisát hosszú évek munkájával felépítette és a rendszerszerű maffiaműködés vádjával illethetővé fejlesztette, az, akivel egyetemi kollégista korukra nyúlik vissza barátságuk, az a valaki, akivel az utóbbi hónapokban megromlott a kapcsolata, most az őt ért övön aluli támadás miatt többször egymás után a sajtó nyilvánossága előtt indulatosan, de teljes komolysággal kijelentette, hogy Orbán egy geci. Sokak fülének édes muzsika volt ez a kijelentés, elégedetten dörzsölték össze tenyerüket, na végre jól megmondta valaki pont azt, ami mi gondolunk. Tele is lett spermával a média, volt, ahol leírták-kimondták az eredeti szót, volt, ahol kipontozták-kifütyülték, a szemérmesebbek csak körülírták – a közmédia csupán nyomdafestéket nem tűrő kifejezésként említette.

Magam nem vagyok sem azzal vádolható, hogy Orbán Viktor rajongóinak táborát gyarapítanám, sem azzal, hogy az obszcén kifejezésektől különösebben elhatárolódnék. Nekem ez mégsem tetszett. Először is stilisztikai okokból. Nem tetszett, mert ez így túlságosan útszéli, alpári, primitív – továbbá nélkülöz minden szellemességet és eredetiséget. Egy Simicska Lajos kaliberű személyiségtől az ember többet várna, mondhatta volna szebben, kis lovag. De nem tetszett közbeszédileg sem. Magára valamit adó ember, pláne ha társadalmi-közéleti tényezőnek tartja magát, nem mond ilyet sem ellenfelére, sem volt barátjára. Ugyanis ezzel saját magát minősíti, nem pedig azt, akire mondja. A kijelentés előbb Simicska intellektuális nívóját (illetve annak hiányát) mutatja, s csak azután jelenti azt, hogy az üzletember szerint a miniszterelnök egy aljas, utolsó rohadék.

Végül: nekem politikai értelemben sem tetszett a bilinek ilyetén való kiborítása. Orbán Viktorral nem az a fő baj, hogy „geci”.  Hanem… (soroljam??). De a hirtelen finnyássá vált nagytőkést eddig a percig nem zavarta a miniszterelnök magyar társadalmat szétziláló, megosztó attitűdje, az alkotmányosságot és a demokráciát lebontó buzgalma, Oroszországgal való kokettálása, a feudális urambátyám családi-haveri vircsaft fejeként betöltött szerepe, Európa-ellenessége, pálfordulásai, kettős beszéde, önbillegető pávatánca (hisz SL maga is első számú haszonélvezője volt a közösen létrehozott felépítménynek!) – mindez csak most tűnt fel neki, hogy, vélhetően, Orbán Viktorból már a betyárbecsület is kiveszett és hátba támadta haramiatársát. Én legalábbis csupán a tolvajszolidaritás felrúgásának a sérelmezését olvastam ki a legecizésből.

Sokak véleménye szerint Orbánból Simicska faragott egyes számú hatalomgyakorlót, de az a vélemény is közkeletű, hogy Orbán és a Fidesz nélkül Simicska sem építhetett volna hatalmas üzleti birodalmat. Ha így vesszük, Orbán Viktor és Simicska Lajos kölcsönösen egymás kreatúrái.

Ha nem tartanám magamat stiláris értelemben náluk feljebb valónak, azt mondanám: ők ketten két olyan g…, akik egymás f-ából jöttek elő.

De ennél én igyekszem szellemesebben fogalmazni. Lásd ennek a posztnak a címét. a cikk folytatódik >>

Pengeéles elemzés Orbánról

A nol.hu bezárása után az eredetileg kiragadott idézeteken túl a teljes cikket is elérhetővé tettem alább a jelen bejegyzésben, lásd: A páciens neve: Orbán Viktor

megbukott-orban-viktorRészletesebbet igen, tárgyilagosabbat és árnyaltabbat is olvastam már. De szenvedélyessége mellett is ennyire telibe találó elemzést még nem olvastam Orbán Viktor karakteréről. Hajszálpontosan kirajzolódik a kisstílű akarnok figurája, aki egy országot próbál szerezni magának, hogy kisebbségi komplexusait kompenzálja, aki megittasul saját beszédeinek hazug pátoszától és aki az akaratának alávetett elvtelen talpnyalók hajbókolásától és a sikeresen becsapott tömegek tapsától infantilis hatalommámorba szédül olyannyira, hogy elveszti valóságérzékelését és harci szenvedélyének kiélésén túl semmi sem érdekli. Illetve talán már az se igazán. Ám mindemellett a szerző – mély tisztelet Mester Iván egyetemi docensnek – természetesen figyelmeztet arra, hogy el kell jönnie a kijózanodás pillanatának, de „amíg nincs választási alternatíva, addig úgy tűnhet, OV mindent túlél.”

Mielőtt néhány fontos passzust idéznék a NOL.HUn megjelent, stílusában is remek írásból – A páciens neve: Orbán Viktor – egyetlen saját meglátásomat ide illeszteném, inkább csak a cikkhez fűzhető gyors kommentként. Az utóbbi hónapok történéseit végiggondolva nekem olykor az a benyomásom, hogy minden látszat ellenére Orbán már nem a győzelemre játszik. És nem is a túlélésre. Tudat alatt bizonyosan érzi a vesztét és tisztább pillanataiban talán szintén felsejlik előtte, milyen súlyos bukás vár rá. Esetleg még tudatosul is benne, hogy amit sorozatosan tesz, azzal felgyorsítja saját maga szellemi összeomlását és valószínűleg rendszerének a bukását is. De már nem tehet mást, mert skorpióvá lett, és a skorpió akkor is halálos mérget ereszt a békába, ha az éppen szívességet téve neki a folyón viszi át. Orbán már nem akar a túlpartra jutni, de még megpróbálja kiélvezni a halálos csípés minden minden mozzanatát.

És akkor pár idézet: a cikk folytatódik >>

Az Orbán-rezsim bukása

Orbán Viktor feltalálta az amorf diktatúrát, amely látszatra szilárd, szerkezetét tekintve azonban inkább folyadék. Akadálytalanul szivárog fentről lefelé és mindent átitat, mígnem egylényegűvé válik vele az, amibe belehatolt.

orban-internetado-tuntetesA nyugati sajtó részéről százezresre becsült október 28-i megmozdulást sokan sokféleképpen értékelték az elmúlt napokban.  Természetesen igaza van azoknak, akik kiemelték, hogy mivel az eredetileg az internetadó bevezetése ellen szervezett tüntetés hatalmas kormány- és Orbán-ellenes demonstrációvá vált, ez lényegében leleplezte a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) az álságos, hazug voltát és előrevetítette magának az Orbán-rezsimnek a bukását. Merthogy ezt a tömeget nem a nyeretlen és megerősödni képtelen baloldali pártok vitték az utcára, hanem személyesen Orbán Viktor: az ő magatartása, az ő közvetlen vagy közvetett intézkedései, az ő modernizáció-ellenessége, begyepesedett szemlélete, cinikus kettős beszéde, megannyi pálfordulása és hazugsága  váltotta ki a tiltakozást. Az internetadó csak csepp volt a pohárban, de történetesen épp az az utolsó csepp, amitől aztán kicsordult a rovására írható sok egyéb ügy is, a stadionokba ölt milliárdoktól az elsikkasztott milliárdokig, a civil szervezetek vegzálásától az amerikai kitiltások ügyéig. Igaz az a vélekedés is, hogy az utcára vonuló tömeg megérezte önnön erejét, és ez akár oda is vezethet, hogy az Orbán takarodj! a nép hangjává válik és el fogja sodorni a rendszert, vagy ha azt nem is, a miniszterelnök bukásához mindenképpen elvezethet – főleg, hogy személye mind az EU, mind az USA számára egyre elfogadhatatlanabb. Ha ehhez még a Fideszen belüli ellentéteket is hozzászámítjuk, aligha számíthatunk másra, mint Orbán Viktor és az általa fémjelzett rezsim közeli bukására.

A súlyos érvek még hosszan sorolhatók: Orbán bűnös szerepe a nemzet megosztásában és az orcátlan klientúraépítő mutyikban,  a demokratikus intézményrendszer leépítésében és a sajtó megkaparintásában, a liberális társadalomfejlődés megakadályozásában, a Putyinnal való lepaktálásban – stb. – , mindez megtámogatható azzal a ténnyel, hogy a Fidesz a magyar szavazópolgárok kevesebb mint harmadának a támogatásával 2014-mibol-lett-ketharmadnyert kétharmadot és tesz úgy, mintha a társadalom egésze mögötte állna. Holott 73 %  NEM SZAVAZOTT RÁJUK (igaz, ebből 39 % másra se), így valójában igen erős többségben vannak azok, akik nem kérnek sem a Fideszből, sem Obánból, épp csak eddig ezt a véleményüket nemhogy érvényesíteni, de még artikulálni sem tudták. De majd most! Ez a tüntetés meghozza a fordulatot.

Minden racionális érv ellenére azt gondolom: ezekben a megfogalmazásokban több a vágykép, mint a reális valószínűség. A Kossuth Rádió sulykolásai és a köztévé bárgyúsága által agymosottak ezt nem így gondolják. Erre most történetesen hozzám igen közel álló, okos-értelmes, minden másban józanul gondolkodó, diplomás, világlátott két férfiember friss példája is figyelmeztetett. Ők vakon elhiszik a kormány propagandaszövegeit, Orbán Viktor a szívük csücske (ez szó szerint elhangzott), úgy vélik, a Fidesz jól tudja kezelni ezt a mostanit és az ehhez hasonló ügyeket, hiszen már  sajtó is mellettük áll, lévén végre megszerezték maguknak. És milyen jó, hogy ez így van és így lesz ezután is!

Orbán amorf diktatúrája

  • Diktatúrát békés-demokratikus úton megdönteni nem lehet – épp ettől diktatúra. Ha mégis, az arra bizonyíték, hogy amit megdöntöttek, az nem volt diktatúra.
  • Diktatúrát puccsal vagy forradalommal lehet megdönteni (ki-ki mérlegelje a valószínűségeket).
  • Illetve létezik a szétrohadó, önmagát felszámoló diktatúra modellje – bukásuk után helyükön leginkább kevéssé életképes féldemokráciák keletkeznek (ki-ki értékelje az ilyen forgatókönyv valószínűségét és kívánatosságát).

Legalábbis ilyenek a szilárd, kristályos szerkezetű diktatúrák. Orbán Viktor azonban feltalálta az amorf szerkezetű, plasztikus autokráciát, amely látszatra szilárd, szerkezetét tekintve azonban inkább folyadék. Képlékeny, formázható mint a gyurma, olvad, mint a viasz, ragad, mint a gyanta, nyúlik, mint a gumi. A kés könnyen belehatol – de nem tesz benne kárt, mert a diktatúra anyaga ügyesen félrehúzódik. Zárványként megtűri magában az ellenzéket, szépen körbeöleli, kibontakozni nem engedi, de nem fojtja meg. Folyékony jellege révén mindenbe beszivárog: legtöbbször nincs szükség erőszakos behatolásra: felülről lecsorog minden alsóbb szintre, beszivárog az üzleti szférába, a munkahelyekre, a magánéletbe, a csalásokba. Egyre jobban átitat mindent. Egy ideig még látni, mi az, amit átáztatott, ám idővel egylényegűvé lesz azzal, ami felitta. Megszűnik a dolgok független létezése: minden a beléhatolt szent fluidum által, révén, érdekében és céljából kezd működni, létezni.

Orbán amorf rezsimje szépen, nyájasan körbefolyja a százezres tüntetést is. Nem jelent számára igazi veszélyt. a cikk folytatódik >>