Az ajtó két oldalán

– Nyisd ki.
– Nem nyitom.
– Én vagyok az, nyisd ki.
– Nem nyithatom.
– Ne csináld ezt, mondom, hogy én vagyok.
– Akkor se nyithatom.
– Hoztam enni neked, be kell engedned.
– Nem tehetem.
– Én már nem haragszom rád. Nyisd ki az ajtót.
– Nem nyithatom.
– De hát miért?
– Nem érem el a zárat.
– Hogyhogy nem?
– Túl rövid láncot tettél a nyakamra.

Tor

– Kérem a sót.
– Nem láttad a csótányt?
– Csak az ártányt. Kérem a sót.
– Sehol sem látom.
– Ott van a tányérod előtt.
– A csótány?
– Nem.
– Akkor az ártány?
– Csak a vére. Kérem a sót.
– Nem láttad a csótányt?
– Agyoncsapnám.
– Az a disznó a barátom volt.
– Leszúrtam. Sótlan a vére.
– Pedig belesütöttem a csótányt.

Kés és tekintet

A férfinak az a feladata, hogy mindenáron szemmel tartsa a nőt. Feszülten követi minden  mozdulatát. A kezét, ahogy leereszti. A lábát, ahogy odább teszi. Amikor a nő nem mozog, a férfinak a tekintetét kell követnie. A nő előbb a közeli dombot nézi (a férfi követi), aztán az út menti fát (a férfi követi), aztán a döglött kutyát az ól előtt, majd a véres kést a férfi kezében (a férfi követi, követi). A nő ezután váratlanul a férfi szemébe néz. A férfi megrémül és arca elé kapja a kést, mielőtt megvakul.