A Klubrádióban virtuális öngyilkosságomról, Tsúszóról, Ukrajnáról

virtuális öngyilkosság

BDK 1957 – 2007

A Klubrádió Folyt. köv. – volt egyszer egy Népszabadság c. műsorában 2018. október 18-án este, cirka 50 percen keresztül Kelen Károly kérdéseire válaszoltam. Mivel már a beszélgetésünk legelején szóba hozta, hogyan is kerültem be halott szerzőként egy irodalomtörténeti gyűjteménybe, és arra kért, meséljem el ezt a történetet, én ettől felbátorítva éreztem magam arra, hogy bő negyedórában részletesen előadjam virtuális öngyilkosságom elő- és utótörténetét. Érhetően a 2007-es online pörformansz említésével kezdtem, amikor is az itt látható kis animáció jelezte blogomban, hogy virtuális öngyilkossági kísérletem sikerrel járt, és hogy Mostantól minden posztumusz. Ezután az előtörténet hosszas elmondása következett. Erről én korábban már írtam és nyilatkoztam interjúban is, de ez nem akadájozott meg a részben szeméjes, részben irodalomtörténeti előzmények újbóli részletezésében. Ezután még szóba kerültek későbbi halálaim magam költötte hírei, és természetesen az is, aminek apropóján az egész szóba került, ti., hogy a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig. Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény című, közel 800 oldalas kiadvány szerint (Szerk. Takaró Mihály, kiadó: Méry Ratio, 2017.) kétszer is meghaltam (a tanulmányi részben 2007-ben, a szöveggyűjteményben 2012-ben), és az utóbbi években megjelent könyveim posztumusz kiadványokként vannak feltüntetve – ami pontosan megfelel eredeti szándékomnak :) [részletesebben: A legaktívabb posztumusz író]. A kiadóra nem is ezért orrolok, hanem hogy műveimet (ahogy az összes többi kárpátaljai szerzőét is) előzetes hozzájárulásom nélkül közölte, bár, kétségtelen, hogy szeméjes jelentkezésem után velem, Évával és a valóban posztumusz módon közölt Balla László-művekkel kapcsolatban utólag a szerződést megkötötte, a tiszteletdíjat kifizette és hosszas unszolásomra a megjelenséhez képest egy év késéssel, de a tiszteletpéldányokat is elküldte. (Itt most a kötet szakszerűtlenségéről, aránytalanságairól és vélhetőleg találomra felkért öt (!) kárpátaljai szerkesztő szerepéről ne essen szó.)

Nagyon kedvemre valóan kis szünet után a következő kérdéskör Tsúszó Sándorra vonatkozott. Magam után kiről is beszéltem volna a legszívesebben, mint éppen őróla?!

Az utolsó negyedórában az ukrajnai hejzetet érintettük, illetve előbb inkább azt, hogy erről a hejzetről annyira nem volt kedvem részletesen beszámolni, hogy emiatt abbamaradtak naplójegyzeteiem a Mozgó Világban. Csak céloztam rá, hogy miközben a Mozgónak nagyon hálás vagyok amiatt, hogy 1988-ban publicistává avatott és hűséges is voltam hozzájuk bő negyedszázadon keresztül, aközben bizonyos fenntartásom is kialakult és kis konfliktus is közrejátszott eltávolodásunkban (erről: A Komisz Ukrajna a Mozgóban).

Futólag érintettük az ukrajnai oktatási- és nyelvtörvényt és a főleg az orosz kisebbség ellen felbuzgott  ukrán nacionalizmust, amejnek kvázi a magyarok lettek a járulékos áldozatai. Megfogalmaztam újra azt a véleményemet is, hogy a kisebbségellenesség hosszú távon a többségnek még többet árthat, mint akik ellen irányul, mert a nemzetileg és  nyelvileg monolit társadalmak életképtelenebbek, mint a változatos hagyományokra épülő többkultúrájúak.

A legvégén Kelen Károly még megemlítette Tejmozi c. regényemet, amejet nagyra tart s amejnek egy példányát – s ez igen megtisztelő – klasszikusok közt hejezte el polcán. Erről fotót is küldött. – És ezzel hirtelen vége is lett a műsoridőnek, holott még szerettem volna illendően megköszönni a hallgatók figyelmét és a riporter érdeklődését.

Egyébként előzetes egyeztetésünk során, amikor kicsit ijedtem kértem, hogy ne Ukrajna és a kárpátaljai magyarok sorsa körül forogjon beszélgetésünk, biztosított, ez nem is áll szándékukban, ellenben nagyon érdekelné, miért is írom újabban j-vel a nevemet ly hejett – nos, erre már nem maradt adásidő. Talán majd legközelebb.

Az interjú a Klubrádió archívumában

a cikk folytatódik >>

A Klubrádióban versemről

buborek-multiverzumNem gondoltam volna, hogy Buborék c. versemet cirka 30 évvel a keletkezése után Heller Ágnes, a legjelentősebb élő magyar filozófusok egyike fogja értelmezni és magasra értékelni – ami azért több mint hízelgő rám nézve.

Történt, hogy tegnap üzenetet kaptam Szunyogh Szabolcs író, szerkesztő barátomtól. Van neki egy hétfő esti műsora a Klubrádióban Rakott címmel, és a levelében azt jelzi, hogy előzőleg sajnos nem tudott értesíteni, de utólag hallgassam meg az adást: versekről volt benne szó.

Szabolcs két vendéget hívott azzal, hogy hozzák be magukkal egy-egy kedves versüket és majd a mikrofon előtt jót beszélgetnek róluk. Heller Ágnes egy örök értékű remeket, Arany János A walesi bárdok-ját hozta, a másik vendég, Győri János egyetemi tanár (az ELTE docense) pedig, nem kis meglepetésemre, az én 1986-os keltezésű Buborék c. versemmel rukkolt elő.

Sok-sok mindenről, társadalmi viszonyokról és költői szerepekről, további versekről bőven esett szó a műsorban, a Buborék az egyórás beszélgetés második felében került terítékre kb. abban a kontextusban, mintha a Kölcsey Vanitatum vanitas c. versére írt hasoncímű Orbán Ottó parafrázissal képezne párhuzamot. Kétségtelen, hogy vannak motívumbéli átfedések (pl. maga a buborék, mint hívószó, illetve a körbe, körbe és a körkörös), engem mégis erősen meglepett ez a párhuzamba állítás. Az én 12 sorom – eredeti szándékom szerint legalábbis – egészen másról szól, ugyanakkor lehet-e költő számára nagyobb öröm, minthogy versét újraértelmezik, jelentéshorizontját kitágítják. Piruló arccal hallgattam, hogy mind a tanár úr, mind a filozófusasszony művészileg milyen magasra értékeli soraimat.

Az adás második félórája alább hallgatható meg, versemről a 10. perctől kezdve vissza-visszatérően esik szó.

 

Ezek után lehet-e dolgom elmondani, hogy engem 1986-ban milyen kozmogóniai elmélet inspirált versírásra? Ugye nem!

Buborék

fényes hártyák felszínén
dimenziókról álmodik a fény
pedig csak torzult terek éle koccan
síkok csorba léte gyűrődik a széleken
és végek közé szorítottan
halkan vonaglik a végtelen

buborék-világban élünk s a hártyák
mezején negatívba mártják
magukat a semmik: káosz ez a rend
– gömbről gömbre csúszó idő-kéreg –
s a körkörös burkokon kereng
kereng a szerkesztetlen lényeg

(1986)

Akit mégis furdal a kíváncsiság és tudni szeretné, mi volt a legfőbb ihletőm, íme, az elméletről itt egy 7 évvel ezelőtti cikk, amelynek címe kísértetiesen összecseng az én 22 évvel korábbi versem hetedik sorával: Buborékuniverzumban élünk.

Ezúton köszönöm Szabolcsnak a műsort, és hogy szóba kerülhettem benne.

Én pedig dédelgetem a hiú ábrándot: egyszer majd talán valaki a tér-idő-elmélet felől is értelmezni próbálja Buborékomat :)