Vonakodás nélkül

vona-kiszoA Kárpáti Igaz Szó interjút közöl Vona Gáborral. A náci nézeteket gyakran hangoztató, cigányozó, zsidókat listázni kívánó, EU-zászlót égető, mélyen antidemokratikus Jobbik elnökével kedélyes beszélgetés olvasható a lapban.

Kétségtelen, hogy a Fidesz-rezsim nemzetpolitikáját illető bírálatában akár igazat is lehetne adni Vonának, ám pillanatra sem lenne szabad arról megfeledkezni, hogy egy kirekesztő, szélsőségesen nacionalista, revizionista, rasszista és antiszemita nézeteket nyíltan valló, EU-ellenes, antidemokratikus párt elnöke mondja ezeket a szavakat. Az az ideológia, amelyet Vona és a Jobbik képvisel, csak káros elszigetelődést, romlást, vészt hozhat a magyarságra, esetleges hatalomra kerülésük tragikus következményekkel járna mind Magyarország, mind a magyar nemzet egésze számára – mint ahogy erre már volt példa a történelemben. E tekintetben Vona és pártja egyáltalán nem szolgálja a magyarság érdekeit, éppen ellenkezőleg.

Ezért súlyos hibának tartom, hogy így, ilyen népszerűsítő formában a KISZó teret ad Vonának, mert ezzel megtéveszti a kárpátaljai magyarságot és veszélyes, embertelen, ordas eszméket legitimál – ezt pedig mélyen elítélem és a lap olvasójaként határozottan elutasítom.

A nácikkal szemben nincsen engedékenység, nincsen tolerancia. Vonakodás nélkül, a leghatározottabban el kell utasítani őket. Az orgánum, amely teret ad önnépszerűsítő megszólásaiknak, bűnt követ el.

Vidnyánszky csúfos dicsősége

vidnyanszkyMajd ha lesz Vidnyánszky Attila csúfos dicsőségéről a nyilvánosságnak szánt véleményem, azt magam szeretném megírni – válaszoltam egy magasan jegyzett budapesti lap újságírójának, aki szeretett volna elbeszélgetni velem úgy, hogy a mondandómat  – ahogy írta – bizalmasan kezelte volna.  Kis gondolkodás és két parti sakk után ezt válaszoltam:

Bizalmasan kezelendő információknak nem vagyok a híve. Kapni se nagyon szeretek ilyet, mert zavar, hogy nem kürtölhetem világgá, hogy adjak, az meg végképp ellenkezik a felfogásommal. Ha van a nyilvánosságra tartozó véleményem, azt vállalom névvel, ha nincs, akkor azt megtartom a magánszférámban. A névvel vállalható véleményemet pedig leginkább saját szövegezésemben szeretem közreadni, azaz inkább megírom, nem pedig elmondom. Így ha megérik, kikristályosodik bennem valamilyen mondandó Vidnyánszky Attiláról és csúfos dicsőségéről, akkor abból cikk, esszé, naplójegyzet vagy blogbejegyzés lesz és saját nevem alatt fog megjelenni.

A dolog azért bonyolult, mert ugyan messzemenően elítélem Attila mostani szerepvállalásait, ugyanakkor egyrészt sajnálom is, amiért politikai apró(??)pénzre váltja szakmai presztizsét és kártékony buzizó idiótákkal vállal közösséget (két nappal későbbi sajnálkozó nyilatkozat: késő bánat), másrészt keserűvé tesz, hogy mindez egy fényesen indult kárpátalja sráccal történik, akiről minden vétke és bűne ellenére rosszul esik nekem kemény elítélő szavakat írnom. Viszont mentséget már nem tudok találni számára.

Hasonlóan érezhette ezt a Kárpátalja.ma (és más lapok) színházi témákkal régóta foglalkozó kritikusa, újságírója, akinek a gondolatai azonban Vidnyánszky Attila pátriájában – legalábbis az említett lap révén – nem juthattak el az olvasóhoz. Cikkében egy nem is túl élesen fogalmazott mondatot nem engedett át a belső cenzúra, ellenkező értelmű kijelentést ajánlottak. Ezt ő nem fogadta el, így a cikk nem jelenhetett meg a lapban. Megjelent viszont a szerző blogjában. Tanulságos írás.

Ernyei Bea: