Debreczeni-Elek, 2006

elek-debreczeniAz ATV ezen a héten Friderikusz Sándor régebbi riportjait sugározza esténként. Tegnap Elek István és Debreczeni József 2006-os vitáját láthattuk. Kivételesen izgalmas és tanulságos volt ez az ismétlés. Különösen Elek szereplése vetett fel sok kérdést. Szívesen megnézném azt a házi videót, amely Elek arcát mutatja, miközben ezt az adást nézi a tévében. Az utóbbi időben írt cikkei, szereplései fényében vajon hogyan tekint arra az önmagára, aki mélységesen fel volt háborodva azon, hogy a hajdani MDF-es harcostársat  az orbáni attitűd a baloldalra sodorta. Elek itt még foggal-körömmel védi a Fideszt, konzervatív és polgári értékekre hivatkozva száll síkra Orbán mellett és bizonyára nem tud elképzelni magáról egy Debreczeniéhez hasonló szembefordulást. Éva megjegyezte, hogy manapság bizony Elek István írja az akkori Debreczeni József cikkeit… Utóbbinál pedig a sodródás folytatódott:  független publicistából és kitűnő elemzőből – sajnos – pártember lett. …Hét év telt el. Ennyi idő alatt, mondják, az embernek kicserélődnek a sejtjei.

Bezárva a szent koronába

koronaba_zarvaNem fogom én már ezt a rockoperát megszeretni.  Ezután sem, hogy a harminc éve dagadó ragacsos nemzeti giccsből Alföldi megpróbálta kivakarni. Nem sikerült neki. A darabra ráhúzott hiperaktuális politikai mondanivaló túl direkt, túl propagandaízű – ráadásul zavarossá is válik attól, hogy félúton megreked a tagadás és igenlés, illetve vegyük komolyan ne vegyük komolyan között. Valószínűleg lehetett volna fergeteges szatírát kreálni belőle, felvállalva a totális blaszfémiát. De az ironikus-parodisztikus szál el-elakad, olykor teljesen elsikkad. A kinevetjük ezt az egészet attitűdre lehetett volna építeni, de az úgy nem megy, hogy közben meg szívóskodunk és azt sulykoljuk, olyan komoly mondanivaló van most itten, hogy az erőlködéstől jól bele is falsolhatunk (Stohl végig vergődik: rockoperai szinten énekelni nem tud, árnyalt színészi játékra pedig a szánalmasan egysíkú Koppány-klisében nincs módja; Feke Pál meg ellenkezőleg: remek a hangja, de az összetettebb István-figurát színészileg nem képes megformálni). a cikk folytatódik >>

Ki írta Az Ikszeket?

Valamit nagyon eltévesztett Bárdos András a vele készült (egyébként érdekes) interjú utolsó fél percében. Csurka Istvánnak tulajdonítja Spiró György művét, Az Ikszeket az ATV Húzós c. műsorában. A hivatkozott idézetből ítélve úgy sejtem, mégsem a szerzőt tévesztette el, hanem a címet. Az interjú itt nézhető meg (lásd az utolsó fél percet). << a link sajnos már nem működik.

Címke

Húz az unalom

Eleinte úgy tűnt, kedvencünk lesz az ATV új beszélgetős műsora, a Húzós. A címe ugyan nekem cseppet sem tetszett, már csak azért sem, mert egyáltalán nem fejezi ki azt, amit a képernyőn látunk: kényes kérdések, forró pillanatok, rázós ügyek vagy feszült hallgatások helyett sokkal inkább a kedélyesség jellemezte a beszélgetéseket (egy-egy ritka kivételtől eltekintve). Ami nem is baj; az már inkább a műsor rovására írható, hogy a családias hangnem ritkán járt együtt lélektani mélységekkel, belső megnyílásokkal – mégis úgy tűnt, hogy Rónai Egon riporternek és vendégeinek sikerült jól egyensúlyozniuk a sekélyes bulvárcsevej és a dögunalmas komolykodás között. Ha nem is karcoltuk magunkat véresre az izgalomtól és nem is estünk transzba a megvilágosodás katarzisában, általában élveztük a minőségi szórakoztatás profizmusát. a cikk folytatódik >>

Címke

T.Ú.K. – Tanár úr kérem!

Az öröm legalább háromszoros: új magyar tévéfilm született; Karinthy Frigyes művei alapján készült; nagyon-nagyon jó lett! A T.Ú.K. – Tanár úr kérem! c. produkciót (rendezte Mátyássy Áron, 2011) tegnap sugározta az m1, és mi nagy élvezettel vettünk részt a többszörös időutazásban: vissza a 20. század elejére, Karinthy korába, s azon belül is ingajáratban a felnőttkor és a diákévek között. Az alapötletet nyilvánvalóan az író Találkozás egy fiatalemberrel c. novellája adta, sikerült azonban jót csavarni rajta: a filmben ifjú önmagával agyműtétje közben találkozik a főhős, s ennek megfelelően váltakoznak az Utazás a koponyám körül c. regényből és a Tanár úr kérem! történeteiből ismert epizódok, bőven megtűzdelve más írásokból vett motívumokkal, sőt, versrészletekkel. A gazdag montázsból igazi műegész lett: Karinthy szellemének megfelelő alkotás, amelyben a súlyos tragikumhoz, az élet értelmét firtató mélységekhez a legtermészetesebb módon társul a játszi könnyedség, a jóízű humor. Mindez a legnemesebb filmes eszközökkel történik: megragadó az erőteljes, olykor szürreálisba hajló képi világ, jó ütemben váltakozik párbeszéd, monológ és narráció, meggyőző a színészi játék. Az egészet egy igen jó érzékkel felépített konstrukció tartja egyben, amelyet még zenés betét is gazdagíthat (az Előszó részlete, igen sajátos hangulatú előadásban). a cikk folytatódik >>

Dsida Jenő meghamisítva

Duna TV, március 15-i reggeli ünnepi műsor. Egy diák-szavalóverseny díjnyertese Dsida Jenő Psalmus Hungaricus c. nagyívű költeményét mondja. Nem csüggök minden szaván, igazából nem kedvelem ezeket az egy kaptafára járó, okosan, kiszámítottan átélős, betanított szavalatokat, a végén mégis felkaptam a fejem. És hol a záradék??? Tény, hogy kimaradt, és persze gyanakodni kezdek: hátha azért, mert irodalmunk jelentős magyarság-verse Jeruzsálemmel végződik. Eszerint lehagyták az utolsó részt? Biztos, ami biztos, utánanézek a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ott persze a teljes vers szerepel azzal a véggel, amire emlékeztem. Megvárom, amíg a Duna TV honlapjára felkerül a műsor (lásd a 43. perctől). (Frissítés: a link már rossz helyre mutatott, töröltem, 2016) a cikk folytatódik >>

Túl a köntörfalakon (+ jazz)

Jól megírt, fordulatos történet még egy filmnek sem ártott meg, Dyga Zsombor meg éppenséggel kis remeklést rendezett saját forgatókönyvéből. Ügyesen elkerülte azt a csapdát, hogy a Köntörfalak csupán ínyenceknek szóló kamaradarab maradjon, de nem esett bele a nagyközönséget  vonzó lapos „életszerűség” kelepcéjébe sem. Mindezt azzal a fogással érte el, hogy miközben a filmbéli jelent,  egyetlen éjszaka történetét nagyon is természetes, már-már banálisan mindennapi epizódokra építette (nő és férfi véletlen találkozása, „lakásra menés”, a harmadik fél megjelenése), aközben a párbeszédekből jó ritmusú késleltetéssel kibomló háttér-történet egészen különleges, mellbevágó fordulatai mély emberi tragédiákat tárnak fel. Az ábrázolás egésze éppen attól válik hallatlanul izgalmassá, hogy a közvetlen köznapiságban futnak össze a rendkívüliség szálai. Látszólag véletlenül, valójában azonban egy aprólékosan kidolgozott művészi koncepció törvényszerűségeit követve.  A látható „köntörfalak”-on  túl  ott gubbaszt a titokzatos emberi lélek, készen arra, hogy beteljesítse előre megírt, mégis kiszámíthatatlan sorsát. Ettől jó és hiteles az alkotás, a múlt egy-egy titkának felszínre törése ezért ér el már-már katartikus hatást. a cikk folytatódik >>

Cseh Tamás Emlékkoncert

für anikóa Cseh Tamás-jelenség jóval több, mint egy nemzedék nosztalgiája

Színvonalas műsorral emlékezett az MTV Cseh Tamásra születésének évfordulóján. Hét színész adta elő legnépszerűbb (és néhány kevésbé ismert) dalát a szövegíró szerzőtárs, Bereményi Géza rendezésében a budapesti Millenárison január 22-én – a tévé a koncertfilmet másnap este sugározta.

Legelőször az egészen kitűnő zenét kell kiemelnem. A túlkomponáltsággal éppen nem vádolható eredeti Cseh-melódiák Hrutka Róbert és zenésztársai kreatív munkája révén igazi zeneművekké, kompozíciókká váltak. A leginkább jazzesnek mondható gazdag hangzáson belül a muzsikusok finom ízléssel bántak a dinamikai hatásokkal, a dalok megszólalása egyszerre volt feszes és harmonikus, improvizatív és kidolgozott, tompos kátyaszabadon áradó és fegyelmezett kamarazenére emlékeztetően bensőséges (különösen tetszettek a cselló érzékeny futamai). A dalok ezáltal új életre keltek, új zenei tartalommal bővültek – anélkül (és ez fontos!), hogy az eredeti csorbát szenvedett volna.

Bár az énekes színészek (Udvaros Dorottya, Kulka János, Für Anikó, Nagy Péter, Holecskó Orsolya, Szemenyei János, Tompos Kátya) nem nyújtottak egyenletes teljesítményt s  becsúszott egy-két halványabb produkció, összességében mégis erős, hatásos műsort adtak, amelyen belül akadtak egészen kivételes remeklések.

udvaros dorottyaAz első,  amelynél csettintettem, az I love you so c. dal Für Anikótól. Számomra meglepetés volt Tompos Kátya, aki sziporkázott a Dosztojevszkijben és Az ócska cipőben, Udvaros Dorottya pedig igazi  drámát épített  A jobbik énemből. Egyenletesek (ám picit szürkék) voltak Kulka produkciói. Leginkább a szöveg erőteljes átadásával hatott a Bárány Nagy Péter előadásában.

Mert hát, persze: a szövegek. Bereményi versei, mint az igazi költői művek, többrétegűek, így alkalmasak arra, hogy minden interpretációban új és új jelentéseket, árnyalatokat fedezzünk fel bennük, sőt – és ezt többször is éreztük Évával – óhatatlanul napi aktualitású utalásokat találjunk a sorok között.

A műsor egésze számomra két dolgot bizonyított. Az első az, hogy a Cseh Tamás által megjelenített, valamelyest redukált zenei entitás valójában sokkal gazdagabb, semmint elsőre látszik – különben hogy is lehetett volna ezekből az „egyszerű” dalokból kis univerzumokat kibontani.  Több volt ő, mint egy gitáros énekes. A másik: a Cseh Tamás-jelenség jóval több, mint egy nemzedék nosztalgiája és feledésre ítélt életérzése. Jelen van, hat, és villogó tükrei élével belemar hétköznapjainkba.


Korábbi írásaim a témában:

A teljes koncert az mtv videotárában – gitár zene bp